Hanna élete darabokra hullik, amikor ráébred: nincs egyedül a testében. Ott él benne valaki más is, akit Rózának hívnak. Kettejük között szakadék tátong, míg Róza maga a perzselő tűz, addig Hanna a szenvedély és félelem határán egyensúlyoz. Amikor megismernek egy férfit, aki mindkettőjük szívét elrabolja, kénytelenek szövetséget kötni egymással. De a vágy hamar veszéllyé, a bizalom árulássá válik, egy haláleset pedig feltépve a múlt sebeit mindent megváltoztat. Ahogy a nyomozásuk feltárja a sötét titkokat, a határ a valóság és az őrület között egyre inkább elmosódik. De vajon túléli a szerelmük a borzalmas igazságot? Erotikus krimi, ahol a szenvedély és a veszély kéz a kézben jár.
Amikor elkezdtem olvasni a könyvet, fogalmam sem volt róla, hogy ennyire összetett történettel találom magam szemben. Az elején nehezen értettem meg a sötét lapos oldalak jelentőségét, de ahogy egyre jobban belemélyedtem a könyvbe, kirajzolódott a második történetszál miértje. Ezzel együtt a titkok is sorra előkerültek, de sejtem, hogy még sok minden rejtve maradt előttünk. Érdekes volt végigkövetni, hogyan változik Hanna és Róza kapcsolata, és ahogy a cselekmény haladt előre, egyre inkább szimbiózisba kerültek egymással. Zsolt pedig mindezek alatt helytállt és kitartott, holott mások elmenekültek volna. Összességében ez a könyv még jobban magával ragadott, mint az írónő előző regénye. És már a harmadikat is izgatottan várom!☺️
Ez a könyv egyszerűen zseniális! 🤯 Ritkán olvasok olyan történetet, ami ennyi érzelmet vált ki belőlem: izgultam, nevettem, sírtam, dühös voltam, és egy pillanatra sem tudtam letenni.
A romantika és a krimi tökéletes párost alkot, Hanna, Róza és Zsolt pedig végig fenntartották a feszültséget. A spicy jelenetek pont annyit adtak hozzá a történethez, amennyit kellett, a rajzok és versek pedig még különlegesebbé tették az élményt.
A befejezés után csak egy gondolat járt a fejemben: azonnal kérem a folytatást! 😭💙 Nálam Németh Fanni ezzel a könyvvel biztos helyet szerzett a kedvenc magyar íróim között. 🥹📚