Ez valami elképesztően amatőr volt. A legnagyobb jóindulattal is csak azt az ügymenetet tudom mögé látni, hogy a szerző direkt alig szerkesztette, ami az interjúalanynak elhagyja a száját. Így sajnos elmarad az ív (az eszement erőltetett bunkeres vonaltól lehetőleg tekintsünk el) és irtó kínosan kerülnek bele ugyanazok a sztorik újra és újra, nem mint fontos visszatérő elemek, hanem ahogy az öregedő mesélő elfelejti, hogy ezt már mondta. Szóval, ha feltételezem, hogy a nyers és szerkesztetlen hatás elérése volt a cél, akkor meg nem értem azt a viselhetetlen modoros beszédmódot, amit a narrátor kapott. Nem vagyok hajlandó elhinni, hogy ez eredeti Likó. A bajokat tovább fokozza, hogy ez nem egy igazán érdekes történet. Egy sima diszfunkcionális család felületes leírása, némi rendszerváltás-környéki panellal és egy rövid drogsztorival: csak annak érdekes, aki meséli, kívülről nem szomorú, nem ijesztő, nem izgalmas. És még csak az sem derül ki, hogyan lesz egy ilyen esélytelen helyzetből induló karakterből sikeres és kerek egész ember a végére. Semmi nem derül ki. Story magazin.