Fantázia vagy valóság? Tóth Krisztina novelláskötetről novelláskötetre térképezi fel, hol élünk, milyenek vagyunk. Szegények, gazdagok, öregek, fiatalok, jók, rosszak, megtörtek, életerősek, akikkel bármi megtörténhet. És meg is történik. Tóth Krisztina történeteiben hétköznapi emberek tűnnek fel életük egy-egy hétköznapi pillanatában – gyerekek boltosat játszanak régi pénzekkel, egy nyugdíjas történelemtanár sorszámot húz a postán, a kertben megjelenik egy harlekinkatica, egy dzsúdóedző színházba viszi a tanítványait, két egykori diáktárs összefut a buszmegállóban – és létre jön a varázslat: feltárul az életük egy darabja, a múltjuk, a jövőjük, a lehetőségeik és a lehetetlenségeik. Vicces, nevetséges, szomorú, fájdalmas vagy épp tragikus helyzetek, sorsok. A Kánkán az üvegpadlón történetei Magyarországon játszódnak, mostani kórházban, iskolában, faluban, városban, a jelen politikai és gazdasági viszonyai között, Tóth Krisztina azonban úgy rugaszkodik el a valóságtól, hogy ragaszkodik az igazsághoz: kitágítja ezt a teret és időt, és úgy világít rá apró részletekre, hogy abban felsejlik az egész. Mi pedig sírunk, nevetünk.
csodálatos volt, rengeteget sírtam, nagyon sokszor megérintett, de voltak nagyon nagyon vicces részek is, tökéletes volt az elejétől a végéig!!! 💘💘💘💘💘💘
Tele van csodálatos kis novellácskákkal melyek egyszerre megsiratnak, megnevettetnek, elgondolkodtatnak és megmosolyogtatnak. De aztán jön egy különösképp felszínes írás, mely nagyjából annyit mond, hogy a pedofília rossz (azt a novellácskát amúgy pont kedveltem).
Összességében egy pozitív élmény és a történetek, amelyek jók, nagyon jók.