Egy felmérés szerint 1816 és 2001 között a világban 484 háború volt, ebből 296 polgárháború. Kb. 60%. Ami arra utal, hogy ez a polgárháború nevezetű izé igencsak fontos dolog, de valamiért a mainstream történelem alig foglalkozik vele - de sebaj, itt van professzor Armitage, és megoldja. Vagy nem.
Amiben biztosak lehetünk: hogy a polgárháború fogalma az ókori Rómából ered. Egyszerűen azért mert a polgárháború alapfeltétele, hogy legyenek polgárok - akadjon állam, amin belül a (legalábbis elméletben) azonos jogokkal rendelkező alanyok ilyen vagy olyan okból nekifeszülhetnek egymásnak. Ilyen értelemben nem polgárháború az ókori görög városállamok egymás elleni harca, legfeljebb testvérharc, hisz különböző szuverén államok akasztanak bajuszt. De innentől a pontos definiálás akadályokba ütközik. Mert ugye képzeljünk el egy amerikai államot, amelyik fellázad az elnök ellen, mert az eltörölné a rabszolgaságot. Polgárháború ez? A későbbi korok történészei szerint nyilván, de Lincoln elnök szerint dehogy, csak zendülés. Aztán itt van a vértelen forradalom, amikor az angol rendek behívták Orániai Vilmost, hogy uralkodjon rajtuk. Polgárháború ez? Azt gondolom, nem, csak békésen lezajlott egy hatalomátadás. Viszont Thomas Paine és Edmund Burke szerint az volt. Most akkor kinek higgyünk? És akkor még nem is említettük Voltaire és Napóleon urakat, akik szerint az összes európai háború tokkal-vonóval a polgárháborúkhoz sorolható, hisz egy civilizáción belül zajlottak. Zűrzavar az egész. És hát az van, hogy miután letettem ezt a könyvet, nem érzem, hogy a kérdéseimre megnyugtató választ kaptam volna.
Ennek elsődleges oka, hogy Armitage nem eseménytörténetet ír, hanem eszmetörténetet, következésképp alig tudunk meg arról valamit, mik történtek a világ nagy polgárháborúiban, viszont annál többet arról, mint gondoltak különböző emberek azokról, és egy idő után hogyan próbálták meg a hadijog nyelvére lefordítani azt. Viszont ezek a gondolatok folyamatosan változnak, hisz nyilván az éppen zajló folyamatokra próbálnak reflektálni - a képlékenység tehát borítékolva van. Vegyünk például egy friss, XXI. századi definíciót:
(A polgárháború) "Hosszan tartó katonai harctevékenység, elsődlegesen belső konfliktus, amely évente legalább 1000 főnyi harctéri halálos áldozatot követel, amely a központi kormányzat erőit egy olyan lázadó erővel állítja szembe, [...] amely képes arra, hogy a lázadók által elszenvedett halálesetek legalább 5%-át okozza a kormányerőknek."
No most egy ilyen "félrevezetően egyértelmű" megfogalmazás nem magyaráz meg semmit, inkább csak leplezi, hogy valójában nem tudunk semmit. És az csak a kisebbik baj, hogy Armitage sem tud ebből az általános bizonytalanságból valami szilárd talapzaton ácsolni. A nagyobb baj, egy idő után azt se hittem el, hogy egy ilyen szilárd talapzatra egyáltalán szükség van. A szerző ugyan megpróbál amellett érvelni, hogy a pontos, általánosan elfogadott definíciók segítenek abban, hogy a polgárháború sújtotta régiókban nemzetközi összefogással békét teremtsünk, de én ebben se nagyon hiszek. Szerintem ugyanis nem a definíciók, hanem a nagyhatalmi érdekek döntenek a beavatkozással vagy be nem avatkozással kapcsolatos kérdésekben - a definiálás csak ezután jön, amit ez a kötet számomra fényesen bizonyít is. Így viszont azon elmélkedni, hogy valami polgárháború-e vagy sem, csak szemantikai játék, amire jellemzően azok érnek rá, akik épp nem polgárháborúznak.