A Szerintem túlreagálod egy fiatal nő sorsán keresztül mutatja be, hogyan válik a szeretet bántalmazássá, a bizalom eszközzé, a rendszer pedig a csend cinkosává. Mikortól válik visszafordíthatatlanná egy kapcsolat szétesése? Túlél-e egy árulást a barátság?
Kincső története nem csupán egy fiatal nő történetét meséli el, nemcsak egyéni trauma, hanem társadalmi tükör: rávilágít, hogyan tartja életben a társadalmi hallgatás és a normák rendszere a traumákat.
Puskás Ágota könyvében senki és semmi nem fekete vagy fehér: alakjai abban a szürkezónában mozognak, amelyben mi, mindannyian – a hétköznapok apró szeizmikus mozgásai futtatják be repedésekkel az élet simára csiszolt felszínét. Törött tükör ez, de érdemes belenézni: megsokszorozva pillanthatjuk meg saját, fájdalmas arcunkat.
Puskás Ágota 1997-ben született Debrecenben, jelenleg Budapesten él. Az írás számára önkifejezés és önismeret: történetein keresztül igyekszik jobban megérteni önmagát és a világot. Regényeiben a pszichológia és az emberi viselkedés iránti érdeklődése jelenik meg, amely digitális terméktervezőként végzett munkáját is áthatja. Könyvei borítóját saját grafikáival teszi egyedivé. Prevenciós aktivistaként a NANE és a PATENT Egyesület munkáját is támogatja.
Sajnos nekem ez a könyv elég nagy csalódás volt, pedig szeretem Ágota írói stílusát.
Semmi nem derült ki arról, hogy miért marad benne valaki egy bántalmazó kapcsolatban. Még azt is megkockáztatom, hogy ez a kapcsolat nem is volt bántalmazó, csak egyszerűen diszfunkcionális. Kincsőt szerintem jobban bántották a saját gondolatai és a kommunikációs készségeinek a hiánya, mint Bence (pedig azért neki is voltak próbálkozásai). Egyetlen értelmes párbeszéd sem volt benne és a főszereplő minden fontos kérdésre annyit reagált, hogy nem tudja vagy nem akar erről beszélni. Továbbá végig az volt az érésem, hogy nem is Bencébe, hanem Julie-ba szerelmes.
A barátságok sem voltak túlzottan kifejtve, nem jöttem rá, hogy milyen árulást kellett túlélni és arra se, hogy ez sikerült-e.
Sokkal többet vártam ettől a könyvtől, mert tényleg fontos témákat érint. De a borító nagyon szép és a könyv nyelvezete könnyed, nagyon beszippantott, egy nap alatt elolvastam.
Pozitívum, hogy nagyon gyorsan és könnyen olvasható a történet. Hamar beszippantja az embert. Na de a szereplők.... Egyikőjük motivációját, gondolatait személyiségét sem ismerhettük meg igazán. Teljesen irreálisan és gyerekesen viselkedett mindenki. A "támogató" szereplők is csak közhelyeket puffogtattak és semmilyen valódi segítséget nem adtak, bár tény, hogy nem is igazán hagyták nekik. Nem tudom, valahogy csak végig kellemetlenül éreztem magam mindenki helyett is.
nem tudom, még hány rosszul megírt könyvet tudok elolvasni idén, de megint azt kérdezném, hogy a szerkesztő és a kiadó miért hagyja ezeket?? de legalább gyorsan olvashatóak...
a karaktereknél nem az a kérdés, hogy szimpatikusak-e vagy sem, mert annyira irreálisak, nem értjük a motivációjukat, nem tudunk meg róluk semmit, hogy nincs is tere szimpátiának kialakulni.
csalódás, hogy ez a könyv a marketing ellenére nem a bántalmazásról szól, vagy arról, hogy miért marad együtt valaki a bántalmazójával.
+1 gondolat, hogy inkább tűnt úgy, mintha Julie lenne a szerelme a főszereplőnek, Bence mellette alig szerepelt a könyvben.
rossz irány ez szerintem, külön sajnálatos, hogy nőjogi szervezet adta ehhez a nevét.