Most az egyszer

by Péter Nádas

Most az egyszer címmel megjelenő röpiratában Nádas Péter felsorolja azokat a témákat, melyekről nem akar beszélni. „A közös hallgatásnak nagyobb súlya van”. S így aztán mégis beszél. Világnagy kényszerképzetekről. Hosszú a leltár. Beszél, a globális felmelegedésről és az emberi biográfiák közel sem globális különbözőségéről. Arról a folyamatról, ahogy nyílik az olló és a globalitás szervezési elve ütközik a nem globálisan szervezett egyénivel. A nagy összeütközés után ott találja magát az olvasó a szerző fölös tudásának zsúfolt raktárában. Ami olyan, mint „a falusi kertek végében a sufni, ahol bármit megtalálsz, amit nem keresel, de semmit, amire szükséged lenne”. S ahol a szerző a megismerés vágyát éppen ezért mégsem adja fel.

88 pages, Hardcover

Published January 1, 2026

About the author

Hungarian novelist, essayist, and dramatist, a major central European literary figure. Nádas made his international breakthrough with the monumental novel A Book of Memories (1986), a psychological novel following the tradition of Proust, Thomas Mann, and magic realism.

Péter Nádas was born in Budapest, as the son of a high-ranking party functionary. Nádas's grandfather, Moritz Grünfeld, changed his name into Hungarian, which was considered a scandal in the family. Nádas's youth was shadowed by the loss of his parents. Nádas's mother died of cancer when he was young and his father committed suicide. At the age of 16 his uncle gave him a camera, and after dropping out of school Nádas turned to photojournalism. During the late 1960s and early 1970s, he worked as an editor, reader, and drama consultant. After the Soviet-led invasion of Czechoslovakia in 1968, Nádas quit his job as a journalist and devoted himself to literature. "I resigned, walked out, and turned my back on the system to save my soul," he later said.

Reviews

[Kuszma · Rating 4.25 out of 5]

Na, ez konzervativizmus. Vagy ha úgy jobban tetszik, polgári világnézet. Mert a polgár mindig gyanakszik a tömegre, innen nézve pedig a demokrácia építő kritikusa. Ebből fakad, hogy gyanakszik a demokratikus politikusra is, aki a tömeg elvárásait monitorozva szépen-lassan a populizmus felé navigálja magát. Vagy nem is szépen-lassan, hanem: ukmukfukk. Amiből következik, hogy a demokratikus politikus képtelen megakadályozni a minket fenyegető apokaliptikus jövőalternatívákat, mert ahhoz olyan döntéseket kéne hoznia, amelyek elidegenítik tőle a választókat. Logikus, hogy az éghajlatváltozás is aggasztja a polgárt, mert mi lenne inkább a hagyomány része, mint az időjárás? Ha az drasztikusan változik, rosszabb, mint a nyelvhasználat vagy a zenei ízlés változása, amivel - boomerként mondom - azért csak együtt lehet élni, sőt: érdeklődve lehet figyelni. Az a konzervatív, akit nem foglalkoztat a saját ökológiai környezete, nem annyira konzervatív, inkább kicsit hülye.

Közben meg az van, hogy a konzervatív (vagy tényleg inkább mondjuk úgy: polgár) pontosan látja ugyan, mi zavarja, és adott esetben igényes mondatokkal ki is tudja fejezni - de nem mindig tudja, mi a megoldás. Elmondja, ami kikívánkozik, aztán az esszé felénél inkább elkezd kétszáz éves francia emlékiratokról, arisztokrata genealógiáról meg egyéb, a népesség 0.03%-át foglalkoztató dolgokról témázgatni - mondani sem kell, ezt is a maximális nyelvi igényességgel, élvezetesen, plasztikusan. Mellébeszélés, talán. De lehet, hogy csak bíbelődés. És bíbelődni fontos. Ha esik szét a létezés, ha rossz irányba tartanak a dolgok, akkor esetleg nincs is okosabb dolog, mint bíbelődni valamivel. Emlékiratokkal, penészes fóliánsokkal, miegymásokkal.

Bár bíbelődne még nekünk kicsit. Most az egyszer.

[Kész Orsolya · Rating 4 out of 5]

“Uram, irgalmazz, ne terheljük fölösleges mondatokkal egymást!”