A maximalista

by Attila Hazai

Szelíd és brutális történetek hétköznapi nyelven elmesélve. Dermesztő humor és gyermeki rácsodálkozás: tényleg? ez van?
Trandafír, a bicikliző fenomén. A kötetben nem publikált novellák esszenciális sűrűségben mutatják meg a Hazai-próza vad ízeit. Angyali abszurd és alpári realizmus. Az élet felfoghatatlan és triviális, és aki mesél: kérlelhetetlen, kiszámíthatatlan, infantilis. Naiv, és közben rafináltan provokál. Védtelen, agresszív, kiszolgáltatott. A legvagányabb mimóza? A kortárs irodalom rakkendroll botrányhőse? Annyi biztos, hogy az egyik legmaibb szerzőnk – nagy kár, hogy nincs már köztünk. A maximalista Hazai Attila hatodik könyve. – Garaczi László

144 pages

First published January 1, 2015

Reviews

[Kuszma · Rating 5 out of 5]

Elképedve és némiképp tanácstalanul öt csillag. Hazai ugyanis olyan író, aki nemigen hasonlítható senkihez, legfeljebb indirekt módon: azokon keresztül, akiknek hátat fordít. Ami ezeknek az elbeszéléseknek a formai megvalósítását illeti, a posztmodern szöveghagyománnyal való drasztikus szakítás jellemzi őket, egyfajta, szinte az imbecillitásig leegyszerűsített, néhol direkten vulgáris nyelv*, amit a hülye is megért. Viszont ami a cselekményt illeti, az több, mint zavarba ejtő: ezek az asszociatív kanyarok a történetben, ezek a groteszk fordulatok igencsak próbára teszik az értelmezőt. Merthogy itt a kérdés már nem úgy merül fel, hogy „mit akar az író?” (merthogy szokás feltételezni, hogy az író azért szokott akarni valamit**), hanem a következőképpen: „akar-e valamit az író?” És ez az a talány, ami elülteti bennünk az elbizonytalanodás érzetét, azt a kozmikus nyugtalanságot, ami a nagy művészetek jellemzője (mint arra Németh Gábor előszava is rámutat). És hát nyugtalanság, az van bennem – ergo: ez nagy művészet. Persze az, hogy Hazai tudatosan vagy tudatlanul játszik ezzel, nem eldönthető. De senki nem mondta, hogy az irodalom egyszerű dolog. És gyakran akkor a legkevésbé egyszerű, amikor szemre nagyon egyszerű.

* Érdemes lenne talán elidőzni a kérdésnél, hogy legújabb generációs „megosztó” íróinkra, mint Potozky, Berta vagy Totth, mennyire hatott ez a stílus: az irodalmi nyelv anti-irodalmivá tételének kísérlete. Első blikkre talán Parti Naggyal is felfedezhető némi hasonlóság, de Parti Nagy látszólag echte rögvalóság-dialektusa valójában nagyon is tervezett irodalmi konstrukció.
** Pedig hát ez is mekkora előítélet már – mintha egy írónak, egy művésznek mindenképpen akarnia kéne valamit. Bezzeg egy elektroműszerészről nem szokás feltételezni, hogy akármit ki akar fejezni azzal az izével… szóval… elektroműszerrel, ami éppen kikerült a kezéből. Pedig!

[Andras · Rating 4 out of 5]

A very hungarian book in the sense that it makes you feel sad and depressed. In one word I would describe it as 'gray'. Interesting none the less.