Vajh miért ily mézédes a csók? És miért nem mindig az? Miért jó, ha szerelmünkkel csattintjuk el, és miért nem annyira, ha egy random kiválasztott kamionsofőrrel? Egyáltalán: miért tulajdonítunk ekkora jelentőséget neki, amikor így ránézésre csak annyi az egész, hogy két nedves bőrfelületet jó erősen egymáshoz nyomunk? (Mégpedig lehetőleg nem résmentesen.) Miért lett ilyen ikonikus kulturális jel ebből a macerából, miért énekel róla a középkori trubadúr éppúgy, mint Justin Bieber? És vajon ugyanarra gondolnak ők ketten, miközben róla énekelnek? Hogy telítődött ennyiféle jelentéstartalommal, hogy lett belőle szimbóluma a lázadásnak, a vágynak, a hűségnek, sőt, még a halálnak is?
Elképesztően jó kérdések, ezért vetettem bele magam e könyvbe. Csak attól tartottam kicsit, hogy ha túl részletes válaszokat kapok, még a végén elmegy a kedvem az egész tevékenységtől – mint ahogy a virslit meg a parizert se szívesen eszi az, aki túl sokat tud róla. Nos, hadd nyugtassak meg mindenkit: nem ment el a kedvem tőle. Sőt.
Az a baj ezzel a könyvvel, hogy minden kérdést érint, de egyiket sem annyira, mint azt reméltem. Szerintem Danesit írás közben elkaphatta a listák mámora, mert a szöveg túlnyomó részében úgy éreztem, fontosabb neki, hogy – mondjuk – az erotikus csók típusára minél több példát hozzon (a filmművészetből, a reklámokból, a popdalokból, stb.), mint hogy magát a jelenséget elmélyülten tanulmányozza. Így aztán ez a szöveg se tud tisztességes összefoglaló kultúrtörténet lenni, puszta felsorolás. És megmondom őszintén: rohadtul nem érdekel, Kleopátra melyik Subway reklámban tűnt fel és melyik évben. Engem az érdekelt volna, hogy MIÉRT. Jó, való igaz, a szerző ehhez is ad némi támpontot, és lehullanak elém (kvázi morzsaként) valóban szórakoztató információcskák is, de nem több, mintha gugliban tallóztam volna 10-15 percet. Ez így pedig kevés. Nem mondom, aranyos, helyenként megmosolyogtató kis valami ez (nem is akarom különösebben lepontozni), de inkább csak előétel, mint főfogás.