What do you think?
Rate this book
A vége
„Egy fotográfus története, aki… Nem: egy férfi története, aki… Nem: egy szerelem története, ami… Vagy több szerelem története, amik egymással… Vagy egy ország története, ami… Na hagyjuk. Ez a regény megad mindent, amit egy regény adhat: igazságot, őszinteséget, atmoszférát, mesét. Meg mindehhez még valamit, amit Bartis Attila rajongói már ismernek: az érzelmek olyan elképesztő erejű sodrását, ami magába ránt, és nem ereszt. Mindegy, hogy az olvasó mániákusnak tartja-e Szabad Andrást, vagy pedig halálosan beleszeret, mindenképpen azt érzi, csak úgy érdemes élni, ahogy ő: ezen a hőfokon. Az ilyen szereplőt nevezzük főhősnek. Vele kell menni.”
(Kemény István)
(Kemény István)
604 pages, Hardcover
First published January 1, 2015
45 people are currently reading
915 people want to read
About the author
Attila Bartis
11 books98 followersAttila Bartis s-a nascut in 1968 la Tirgu-Mures. In 1984 s-a mutat, impreuna cu familia sa, in Ungaria, iar in prezent traieste la Budapesta. Este un fotograf reputat si, totodata, unul dintre cei mai cunoscuti si mai apreciati scriitori maghiari ai momentului, cartile sale fiind traduse in numeroase limbi. A debutat in 1995 cu romanul A seta (Plimbarea), urmat de volumul de povestiri A keklo para (Ceata albastruie, 1998) si de romanele A nyugalom (Tihna, 2001), adaptat pentru scena si marele ecran si tradus in româneste in 2006, cu un succes considerabil in rindurile cititorilor, si A Lazar Apokrifek (Apocrifele lui Lazar, 2005). Attila Bartis a fost distins cu premiile Tibor Dery (1997), Sandor Marai (2002) si Attila Jozsef (2005)
Ratings & Reviews
Friends & Following
Create a free account to discover what your friends think of this book!
Community Reviews
Displaying 1 - 30 of 56 reviews
September 20, 2019
Hosszan olvastam, sokáig. De nem ám a HÉV-en, meg a buszon az utolsó előtti ülésen, mikor lassan kúszok haza, alkalmi szabadságra a gályáról. Mindig csak otthon, esténként, egyedüllétben és csöndben. Csak akkor, amikor elnyugodott a ház. Mert ehhez a regényhez csend kell. Meg ahhoz is, hogy utána megálljak a félhomályos folyosón, a százéves fekete-fehér fotográfiák előtt és meghalljam a nagymamám hangját: „…nézd, az meg ott a Roza néni, tudod, na ott a Lónyay Feri mellett, hát nem emlékszel, kisfiam?”. És aztán félálomban meg a gondolatok, hogy én erről mennyi mindent, hogy ez engem milyen mélyen…
De aztán mégsem. Sajnos, nincs, amit írjak én erről (ahogy a szerzőtől loptam titokban). Mert akkor újra kéne írni minden sorát, újra mesélni, újra összefűzni minden betűjét.
Mert én nem látom a láthatatlant, nem vagyok ott a képen, sem a fényképezőgép mögött. Nem én állítom a rekesz/zár/élességet. Nincsen hozzá tehetségem. Pedig néha mégis úgy érzem, hogy ott vagyok ám én is. Csak elbújva, mint egy kukkoló. Aki csak azért „olvassa ezeket a képeket” az árva gyerek magányáról, a társas magányról, a magányosság kéjes fájdalmas, nyomorú szépségéről, hogy a saját sebei helyett gyönyörködhessék a máséban. Pár évtized abban a bizonyos borongós huszadik században, meg még rá egy kevés a mában, és könnyen jut mindenkinek a nyilaskeresztes, meg a vöröscsillagos moslékból is, nem beszélve az aktuálhazugságokról.
De mindeközben mindannyian meg kell éljük a magunk kis privát poklát, hétköznapi bizalomvesztésünket, a szerelmeink féltését, a kicsinyes kapaszkodást apró félelmeinkbe.
És ahogy Bartis mondja, „akiből hiányzik az elengedés képessége, az vagy megbolondul, vagy fotográfus lesz”.
Attól tartok, hogy fotográfus már nem leszek, hiszen vak vagyok a láthatatlanra. De elengedni sem tudtam soha elegánsan. Szóval nem maradt más nekem, csak olvasni az olyan regényeket, mint A vége, mert valahogyan úgy érintenek meg, hogy az nem esik jól, de mégsem tudom elengedni őket.
Kora huszonegyedik századi, meghatározó magyar nagyregény, feltétlenül ajánlom.
De aztán mégsem. Sajnos, nincs, amit írjak én erről (ahogy a szerzőtől loptam titokban). Mert akkor újra kéne írni minden sorát, újra mesélni, újra összefűzni minden betűjét.
Mert én nem látom a láthatatlant, nem vagyok ott a képen, sem a fényképezőgép mögött. Nem én állítom a rekesz/zár/élességet. Nincsen hozzá tehetségem. Pedig néha mégis úgy érzem, hogy ott vagyok ám én is. Csak elbújva, mint egy kukkoló. Aki csak azért „olvassa ezeket a képeket” az árva gyerek magányáról, a társas magányról, a magányosság kéjes fájdalmas, nyomorú szépségéről, hogy a saját sebei helyett gyönyörködhessék a máséban. Pár évtized abban a bizonyos borongós huszadik században, meg még rá egy kevés a mában, és könnyen jut mindenkinek a nyilaskeresztes, meg a vöröscsillagos moslékból is, nem beszélve az aktuálhazugságokról.
De mindeközben mindannyian meg kell éljük a magunk kis privát poklát, hétköznapi bizalomvesztésünket, a szerelmeink féltését, a kicsinyes kapaszkodást apró félelmeinkbe.
És ahogy Bartis mondja, „akiből hiányzik az elengedés képessége, az vagy megbolondul, vagy fotográfus lesz”.
Attól tartok, hogy fotográfus már nem leszek, hiszen vak vagyok a láthatatlanra. De elengedni sem tudtam soha elegánsan. Szóval nem maradt más nekem, csak olvasni az olyan regényeket, mint A vége, mert valahogyan úgy érintenek meg, hogy az nem esik jól, de mégsem tudom elengedni őket.
Kora huszonegyedik századi, meghatározó magyar nagyregény, feltétlenül ajánlom.
April 14, 2024
Citisem si "Tihna" lui Attila Bartis, descoperind atunci un scriitor "altfel", iar "Sfirsitul" mi-a placut parca mai mult, m-a pus pe ganduri, mi-a trezit emotii, tristeti, m-a izbit cu duritatea sa, cu stilul direct si sincer, caci asta face Bartis, te trece prin toate starile intr-o poveste despre viata si istorie, scrisa intr-un fel special.
"...nu putem sa-i punem nimanui intrebari la care nu a gasit toata viata un raspuns. Astea nu au nimic de-a face cu tainele. Tainele sunt cele care nu ies la iveala mult timp. Cele care nu se afla niciodata sunt cu totul altceva. Sunt de neaflat prin esenta lor. Dumnezeu nu este o taina. Nici Tata nu e."
"...nu putem sa-i punem nimanui intrebari la care nu a gasit toata viata un raspuns. Astea nu au nimic de-a face cu tainele. Tainele sunt cele care nu ies la iveala mult timp. Cele care nu se afla niciodata sunt cu totul altceva. Sunt de neaflat prin esenta lor. Dumnezeu nu este o taina. Nici Tata nu e."
March 13, 2018
Dragă Attila Bartis,
O să rămîn din „Sfîrșitul” cu niște puternice imagini vizuale, așa cum poate ai și vrut (deși nu știu dacă scriitorii își fac proiecții de felul ăsta vizavi de cititori), și-o să remarc și eu, ca atîția alții, o corelație perfectă între capitole(le scurte) și fotografii (alb negru, se înțelege), rămîn și cu un personaj angoasat, legat prin fire (ne)văzute și (ne)știute de un trecut dur și întunecat, un artist care nu se vrea artist, doar fotograf, în fine, un bărbat tulburat, aproape incapabil de trăiri exterioare, avînd relații cu o graniță invizibilă între iubire și ură. Ah, da! Și mai rămîn cu Rippl-Rónai și André Kertész, pe care i-am descoperit mulțumită ție.
Atîta frustrare, încrîncenare și obsesie numai la Birol Ünel în Gegen die Wand am mai văzut. Scuză comparația, nu m-am putut abține, plus că trebuia să-i pun și lui András o față.
O să rămîn din „Sfîrșitul” cu niște puternice imagini vizuale, așa cum poate ai și vrut (deși nu știu dacă scriitorii își fac proiecții de felul ăsta vizavi de cititori), și-o să remarc și eu, ca atîția alții, o corelație perfectă între capitole(le scurte) și fotografii (alb negru, se înțelege), rămîn și cu un personaj angoasat, legat prin fire (ne)văzute și (ne)știute de un trecut dur și întunecat, un artist care nu se vrea artist, doar fotograf, în fine, un bărbat tulburat, aproape incapabil de trăiri exterioare, avînd relații cu o graniță invizibilă între iubire și ură. Ah, da! Și mai rămîn cu Rippl-Rónai și André Kertész, pe care i-am descoperit mulțumită ție.
Atîta frustrare, încrîncenare și obsesie numai la Birol Ünel în Gegen die Wand am mai văzut. Scuză comparația, nu m-am putut abține, plus că trebuia să-i pun și lui András o față.
March 7, 2018
Există femei pe care se vede asta din prima clipă. Mai bine zis, fiecare femeie are măcar o singură dată în viaţă o asemenea clipă. În care, dacă ar vrea, ar putea să-l ademenească şi pe Cristos de pe cruce. Poate că nu e atît de puternică decît o singură dată şi poate că nici nu se foloseşte de puterea ei. Pentru că nu-i dă voie conştiinţa. Sau educaţia. Totuşi se bucură de această atotputernicie asupra întregului univers fie şi doar pentru o singură clipă din viaţa ei.
…mă obişnuisem încă din copilărie cu ideea că toate bibliotecarele sînt între două vîrste, triste şi splendide.
…mă obişnuisem încă din copilărie cu ideea că toate bibliotecarele sînt între două vîrste, triste şi splendide.
August 5, 2024
Wonderfully brisk and breezy dialogue drives this novel. Short snappy chapters are like snapshots which is apt in the case of the narrative about an art photographer. The novel is also cinematic, a bit bleak with typical Central European ennui. A bit capricious but gifted and embattled bitter (not to be confused with beta or even alpha) male is at the centre. The first part is about his coming of age in the fifties of the last century and the calamities of the tragic age affecting the fate of his parents and his own. That part was better than a doomed love story of the second part. Main themes are pretty universal: Love and death, passion and duty, loyalty and treachery - life in mazes of memory. However, this style and this story would seem to be fresh and innovative in the 70s of the last century. Or maybe in the 90s the latest when people were admiring Kundera. However, the novel is written in the second decade of the 21 century. In fairness the dissatisfaction with capitalism in Central Europe and a slight whiff of nostalgia for the older socialist/communist/totalitarian days is more recent a theme but still hardly groundbreaking. Also I could live without a soapy quite predictable ending. But someone else might find it super moving.
Brilliant translation though!
Brilliant translation though!
March 6, 2016
Akkor se csodálkoznék, ha soha többé az életben nem vennék könyvet a kezembe. Huszonegyre lapot húzni marhaság.
October 12, 2019
Ne spóroljunk a jelzőkkel: csodás és mesteri, ez az ún. világszínvonal – hatásvadász, elfogadom, de világszínvonalon az. Bartis lendületes kegyetlenséggel visz végig minket egy fájdalmas életen, de mindezt helyenként megkapó szépségbe öltözteti, mert tudja, a puszta kegyetlenség enélkül beleszürkülne az önmaga által teremtett hidegségbe. Bizonyos jellegzetesen bartisos alkalmazások A nyugalom után itt is megjelennek: ha az a könyv anyaregény, ez tekinthető aparegénynek, művészregény is egyben, és újra feltűnik a pusztító, végzetes szerelem motívuma is. Ugyanakkor ez a könyv érzésem szerint jóval több, mint az a könyv – mélyebb, univerzálisabb. Amíg ott egy körülzárt terepen rontották önsorsukat a szereplők, addig itt egy lényegesen tágabb térben nyílik erre lehetőségük. Tulajdonképpen szimpla ügy a sztori, százszor megírták már: szuggesztív történelmi háttér előtt láthatunk egy főszereplőt (Szabad Andrást), amint épp átszédül a kamaszlétből a férfilétbe*, és így tovább. De Bartis olyan erős főzetet hoz létre ebből, amit az első száz oldalig jobbára tökéletesnek éreztem – jeleztem is gondolatban a írókollégáknak, hogy ez a téma immár ki van merítve, föl van cipelve az elérhető legmagasabb magasságig, egészen a csúcsra, úgyhogy tessék innentől kezdve új ötleteket keresni. Tessék írni a répanemesítésről, vagy a kovászos uborka készítéséről mondjuk, az még szabad terep.
Azért száz oldal után akadtak problémáim. Például az az érzésem, Bartis gyakran indokolatlanul sok erőt visz az ütésbe, túlságosan meg akarja gyomrozni az olvasót – a kevesebb néha talán több lenne. Másfelől elbeszélőjének annyira szándékoltan akar súlyt adni, hogy attól bizonyos dialógusok erőltetettnek tűnnek. De olyan a történet, hogy ahogy haladunk benne, ez egyre kevésbé számít: az érzelmi ringlispíl, amit Bartis bámulatos tudatossággal megkonstruált, ellenállhatatlanul röpít minket a végkifejletig, ami olyan felemelő, hogy arra a magyar irodalomban kevés példát tudnék mondani – tökéletesen átértelmezi az addig olvasottak jó részét, a címmel (főleg a címmel!) egyetemben.
Az öt csillag tehát nem kérdés. Egész egyszerűen annyi kraftot érzek ebben a könyvben, hogy azzal egy komplett német könyvpiacot laposra lehet klopfolni. Merthogy ez tagadhatatlanul nagyregény – súlyra, koncepcióra is. Az a fajta leszakad-az-asztal-alatta szöveg, ami évtizedekről visszatekintve is kivilágít egy korszak irodalmából – egy ilyen könyvnek nem is árthatnak a saját hibái, megeszi őket, és meg sem émelyedik tőlük. (Istenem, milyen jó dolga van a Magvetőnek, hogy olyan szerzőkkel dolgozik, akik évente-kétévente letesznek egy ilyet az asztalra! Már hogy nem mind, de valamelyikük mindenképpen.) Mondanám, hogy tuti Aegon-díjas, de tavaly is beígértem ezt a Természetes fény-nek, de jött valami, amit magam kutyaütőnek tartottam (mi is volt a címe? Bepanírozott nomád? már nem emlékszem…), és halomba dőltek a próféciák. Úgyhogy inkább nem is mondok semmit. Majd meglátjuk, mi lesz. Mindenesetre minden jó, ha A vége jó. (én kérek elnézést)
* Ettől függetlenül A vége nem klasszikus fejlődésregény, mert nem a központi figura átalakulására helyeződik a hangsúly. Ami azt illeti, Bartis főhőse nem is megy át különösebb fejlődésen (hacsak nem szakmain) – az egész regényidő alatt egy konstans nyomasztó súly alatt nyög, és kábé konstans az is, amilyen nyomorultnak az őt körülvevő világot látja**. Amit egyáltalán nem hibaként rovok fel – az egész könyv „visszatekintő” szerkesztésmódja ezt mindenképpen indokolttá teszi.
** Amúgy ezek az önsorsrontó, nyomoronc főszereplők mindig nagy ellenállásra találnak bennem. Szabad András sem tudta elnyerni a szimpátiámat, azonosulni vele meg aztán pláne nem állt szándékomban – ennek fényében pedig külön bámulatos, hogy magára a regényre mégis úgy reagáltam, ahogy. És mellesleg minden egyébtől függetlenül jelzi, hogy ez a könyv micsoda hűha meg nahát.
Azért száz oldal után akadtak problémáim. Például az az érzésem, Bartis gyakran indokolatlanul sok erőt visz az ütésbe, túlságosan meg akarja gyomrozni az olvasót – a kevesebb néha talán több lenne. Másfelől elbeszélőjének annyira szándékoltan akar súlyt adni, hogy attól bizonyos dialógusok erőltetettnek tűnnek. De olyan a történet, hogy ahogy haladunk benne, ez egyre kevésbé számít: az érzelmi ringlispíl, amit Bartis bámulatos tudatossággal megkonstruált, ellenállhatatlanul röpít minket a végkifejletig, ami olyan felemelő, hogy arra a magyar irodalomban kevés példát tudnék mondani – tökéletesen átértelmezi az addig olvasottak jó részét, a címmel (főleg a címmel!) egyetemben.
Az öt csillag tehát nem kérdés. Egész egyszerűen annyi kraftot érzek ebben a könyvben, hogy azzal egy komplett német könyvpiacot laposra lehet klopfolni. Merthogy ez tagadhatatlanul nagyregény – súlyra, koncepcióra is. Az a fajta leszakad-az-asztal-alatta szöveg, ami évtizedekről visszatekintve is kivilágít egy korszak irodalmából – egy ilyen könyvnek nem is árthatnak a saját hibái, megeszi őket, és meg sem émelyedik tőlük. (Istenem, milyen jó dolga van a Magvetőnek, hogy olyan szerzőkkel dolgozik, akik évente-kétévente letesznek egy ilyet az asztalra! Már hogy nem mind, de valamelyikük mindenképpen.) Mondanám, hogy tuti Aegon-díjas, de tavaly is beígértem ezt a Természetes fény-nek, de jött valami, amit magam kutyaütőnek tartottam (mi is volt a címe? Bepanírozott nomád? már nem emlékszem…), és halomba dőltek a próféciák. Úgyhogy inkább nem is mondok semmit. Majd meglátjuk, mi lesz. Mindenesetre minden jó, ha A vége jó. (én kérek elnézést)
* Ettől függetlenül A vége nem klasszikus fejlődésregény, mert nem a központi figura átalakulására helyeződik a hangsúly. Ami azt illeti, Bartis főhőse nem is megy át különösebb fejlődésen (hacsak nem szakmain) – az egész regényidő alatt egy konstans nyomasztó súly alatt nyög, és kábé konstans az is, amilyen nyomorultnak az őt körülvevő világot látja**. Amit egyáltalán nem hibaként rovok fel – az egész könyv „visszatekintő” szerkesztésmódja ezt mindenképpen indokolttá teszi.
** Amúgy ezek az önsorsrontó, nyomoronc főszereplők mindig nagy ellenállásra találnak bennem. Szabad András sem tudta elnyerni a szimpátiámat, azonosulni vele meg aztán pláne nem állt szándékomban – ennek fényében pedig külön bámulatos, hogy magára a regényre mégis úgy reagáltam, ahogy. És mellesleg minden egyébtől függetlenül jelzi, hogy ez a könyv micsoda hűha meg nahát.
February 9, 2024
This story of a man who grows up in Hungary in the 40s, 50s and 60s ultimately becoming a world famous photographer works so well due to the strong narrative voice and effective use of dialogue. Andras Szabad is strangely modest about his talent and his success (which he would never have pursued on his own) and hopelessly caught in an intense, difficult love affair/obsession that he cannot put behind him. He is a mess much of the time but his account, unfolding as discrete image-like events, captures life during a period of authoritarian rule when one can trust few people—let alone oneself.
A longer review can be found here: https://roughghosts.com/2024/02/09/be...
A longer review can be found here: https://roughghosts.com/2024/02/09/be...
February 12, 2018
People's absence from our lives are the loudest. We see them when they're not there anymore. Now imagine what it is like to dedicate your life to someone, the best you can, only to understand later how they were always checking out when with you. And being unable to dig deeper and not let it all go to ruins, somehow keep it all together... I cannot imagine how to live it, nevertheless capture it in a book.
I am always surprised of the resilience and deep sorrow living in harmony in most characters in Hungarian novels. Attila Bartis's characters make no detour from this. So much is lacking - not from the book, but from the life of the characters here. And what has been taken is replaced with sorrow. A truly haunting book and one that will stay with me for some time.
I am always surprised of the resilience and deep sorrow living in harmony in most characters in Hungarian novels. Attila Bartis's characters make no detour from this. So much is lacking - not from the book, but from the life of the characters here. And what has been taken is replaced with sorrow. A truly haunting book and one that will stay with me for some time.
February 17, 2018
Câtă nefericire, ce de oameni fucked-up, ce de poze minunate, ce carte sfâșietoare!
October 24, 2020
«El único verdaderamente revolucionario de todos ellos. De esa clase de gente que si gana, ara hasta los cementerios antes de sembrar la semilla de un nuevo país».
Un libro gris y decadente que sigue la tradición de escritores centroeuropeos como Bernhard, Roth, Von Rezzori, Krasznahorkai o Jelinek. La Europa Central, que tan bien intuyó Vollmann. La mejor novela que he leído este año.
Un libro gris y decadente que sigue la tradición de escritores centroeuropeos como Bernhard, Roth, Von Rezzori, Krasznahorkai o Jelinek. La Europa Central, que tan bien intuyó Vollmann. La mejor novela que he leído este año.
October 30, 2015
A kommunizmust, a fekete autókat, a halálokat, a szerelmet, a magányt fekete-fehéren feldolgozó szelíd, visszafogott, üres, gyáva öt csillag.
October 28, 2019
"Oamenii nu mint întotdeauna din josnicie. Bineînțeles. Pot minți și din lașitate."
October 29, 2019
Eddigi olvasmányaim során két főhőst tudtam igazán utálni egyikőjük Encsy Eszter, a másik szabadandrás. Hogy valaki ennyire alkalmatlan legyen az együttélésre…
Az ilyeneknél jó esetben már egy felületes állásinterjún kiderül, hogy az egyéni készségek rovatba írt „csapatjátékos” nem feltétlenül felel meg a valóságnak.
A fentieket inkább erénynek könyvelem el, hiszen Bartis el tudta hitetni velem szabadandrást, mint valóságos személyt.
(Van is egy hasonló barátom, talán már csak haverom, aki ugyanígy tud puffogni mindenért, és mindig olyan szemszögből nézi a dolgokat, ami nekem föl sem merülne, és képes a betonba is belekötni, egyébként őt bírom, talán már nem is olyan, mint szabadandrás, már vetkőzött le belőle.) András viszont nem fejlődik, semmit sem változik az idők során, marad az, aki volt; egy kiállhatatlan alak, rengeteg komplexussal.
A nyugalomhoz képest itt kevesebb erőt éreztem, ott szinte fölrobbantak a sorok. Voltak olyan mondatok, amik valósággal ledöftek, megkínoztak, ezt most nem éreztem, csak egyfajta méla lázadást, amivel szabadandrás „végigcsinálja” a saját sztoriját.
A párbeszédvezetés technikája a szövegtől való távolságomat táplálta, picit esszéizálta is azt.
Nem kihagyhatatlan, de jó könyv.
Nem egy könnyed nyári napozós olvasmány, de Bartistól ezt megszokhattuk, tőle ezt is várom el :)
---------------------------------
Ehh, hogy mér nincsenek itt félcsillagok...
Az ilyeneknél jó esetben már egy felületes állásinterjún kiderül, hogy az egyéni készségek rovatba írt „csapatjátékos” nem feltétlenül felel meg a valóságnak.
A fentieket inkább erénynek könyvelem el, hiszen Bartis el tudta hitetni velem szabadandrást, mint valóságos személyt.
(Van is egy hasonló barátom, talán már csak haverom, aki ugyanígy tud puffogni mindenért, és mindig olyan szemszögből nézi a dolgokat, ami nekem föl sem merülne, és képes a betonba is belekötni, egyébként őt bírom, talán már nem is olyan, mint szabadandrás, már vetkőzött le belőle.) András viszont nem fejlődik, semmit sem változik az idők során, marad az, aki volt; egy kiállhatatlan alak, rengeteg komplexussal.
A nyugalomhoz képest itt kevesebb erőt éreztem, ott szinte fölrobbantak a sorok. Voltak olyan mondatok, amik valósággal ledöftek, megkínoztak, ezt most nem éreztem, csak egyfajta méla lázadást, amivel szabadandrás „végigcsinálja” a saját sztoriját.
A párbeszédvezetés technikája a szövegtől való távolságomat táplálta, picit esszéizálta is azt.
Nem kihagyhatatlan, de jó könyv.
Nem egy könnyed nyári napozós olvasmány, de Bartistól ezt megszokhattuk, tőle ezt is várom el :)
---------------------------------
Ehh, hogy mér nincsenek itt félcsillagok...
February 22, 2018
I haven't added any book to my favourites list for some time, but this one surely made it. I have discovered several extraordinary Hungarian authors in the last months and one of these is Attila Bartis.
"A vége" is an emotionally charged book about love and loss, finding a meaning in art, photography. The book has this feeling of a collage of pictures from random moments of life and this is what I loved most of it, its "visualness".
Behind the character Szabad (Free) Andras I really felt Attila Bartis somewhere and I liked his depth, his cynicism, his realism.
All in all, this novel is definitely one of the best I've read lately.
----
Ce mi-a placut cel mai mult: reflexiile lui despre viata, Dumnezeu, arbitrar, speranta, iubire. Si apoi, vizualul. Eu sunt o persoana preponderent auditiva, retin ce aud, idei abstracte, ce se spune despre etc. De aia tin minte nume, mai putin amaunte vizuale despre un om sau loc. Fiica-mea (Eva :D) e fix invers, remarca toate amanuntele unei figuri umane, dar nu retine numele sau ce a spus persoana. Si pentru mine a fost un perception shift cartea asta. A reusit sa ma introduca in lumea lui vizuala, am incercat sa vad lumea prin ochii lui. Super super fain.
"A vége" is an emotionally charged book about love and loss, finding a meaning in art, photography. The book has this feeling of a collage of pictures from random moments of life and this is what I loved most of it, its "visualness".
Behind the character Szabad (Free) Andras I really felt Attila Bartis somewhere and I liked his depth, his cynicism, his realism.
All in all, this novel is definitely one of the best I've read lately.
----
Ce mi-a placut cel mai mult: reflexiile lui despre viata, Dumnezeu, arbitrar, speranta, iubire. Si apoi, vizualul. Eu sunt o persoana preponderent auditiva, retin ce aud, idei abstracte, ce se spune despre etc. De aia tin minte nume, mai putin amaunte vizuale despre un om sau loc. Fiica-mea (Eva :D) e fix invers, remarca toate amanuntele unei figuri umane, dar nu retine numele sau ce a spus persoana. Si pentru mine a fost un perception shift cartea asta. A reusit sa ma introduca in lumea lui vizuala, am incercat sa vad lumea prin ochii lui. Super super fain.
October 4, 2021
The best book I've read so far. In fact I hated Nyugalom, but couldn't stop reading it. A vége was a slap in my face - a startling effect of the abyss dragging you to a countless set of emotions. I can count the books impressed me so much on the fingers on my hand, and put Bartis Attila next to my favorites... unutterable feeling of depression, love and eagerness to be part of it. One of the books you can't speak about... or I am unable to.
February 1, 2016
Nem lehet letenni...
February 21, 2023
Majd egy hónappal a Fehér király után kezdtem el ezt a könyvet, ahol szintén nagy jelentőséggel bír a történet szempontjából az apa, illetve az apa személye, mint állandó hiány. Persze nem lehet közvetlen párhuzamot felállítani a két történet között (még akkor sem, ha területileg is azonos az a két helyszín, ahol Dragomán és Bartis apafiguráinak hiánya meghatározza egy – egy kamasz fiú későbbi életét) mert itt persze jóval többről van, illetve lesz majd szó. Amíg Dragomán (SPOILER) egy rövid epizód erejéig hozza csak vissza, egy temetés erejéig a regény apafiguráját (SPOILER VÉGE), addig itt pont, hogy a visszatérése, utáni időszak hangsúlyosabb általa. (SPOILER) Igaz a halála utáni időszakot újra, mint az apa általi üresség időszakát lehet értelmezni. Persze ez igaz az anyára is, az apát csak a párhuzam miatt emelem ki. (SPOILER VÉGE)
Szabadandrás gőgjét és a sehova sem tartozás érzését illetve szándékát (pontosabban majdnem sehova, néhány dedikált személyt leszámítva) magamra nézve is érteni vélem, éppen ezért különlegesen erősek nekem azok a részek, amikor ezekről ír Bartis, főleg a könyv vége felé. Igaz ez a Szabadandrás néha totális ellenszenvet is ki tudott váltani belőlem, kiváltképpen akkor (SPOILER) amikor mint az később kiderül egyetlen gyermekének fogantatsáról mesél. Még akkor is, ha tökéletes feloldozása a könyvnek az almás játék az ablakban és a képeslap a postaládában a könyv végén (SPOILER VÉGE).
A Nyugalom után abban egészen biztos voltam, hogy Bartis stílusa megint le fog nyűgözni, most sem lett ez másképpen, persze. Az előzetes félelmem egyedül az volt, hogy 600 oldal nem lesz-e majd a történet kárára. Nem lett. Egészen biztos vagyok az öt csillagban.
Szabadandrás gőgjét és a sehova sem tartozás érzését illetve szándékát (pontosabban majdnem sehova, néhány dedikált személyt leszámítva) magamra nézve is érteni vélem, éppen ezért különlegesen erősek nekem azok a részek, amikor ezekről ír Bartis, főleg a könyv vége felé. Igaz ez a Szabadandrás néha totális ellenszenvet is ki tudott váltani belőlem, kiváltképpen akkor (SPOILER) amikor mint az később kiderül egyetlen gyermekének fogantatsáról mesél. Még akkor is, ha tökéletes feloldozása a könyvnek az almás játék az ablakban és a képeslap a postaládában a könyv végén (SPOILER VÉGE).
A Nyugalom után abban egészen biztos voltam, hogy Bartis stílusa megint le fog nyűgözni, most sem lett ez másképpen, persze. Az előzetes félelmem egyedül az volt, hogy 600 oldal nem lesz-e majd a történet kárára. Nem lett. Egészen biztos vagyok az öt csillagban.
March 4, 2020
Tetszett, hogy a történet átfogta majdnem az egész 20. századi magyar történelmet, ugyanakkor az állandó önsorsrontás és a hiány-érzet egy idő után sok volt. Egy olvasat lehet pusztán a vissza-visszatérő motívumok megtalálása és értelmezése, de nekem ez önmagában nem elég, mégiscsak fontos, hogy mi történik. Viszont az utolsó néhány mondat miatt mégsem adok 3-ast, mert ott megtörtént a feloldozás, amit annyira várt az olvasó, illetve a főszereplő is.
November 2, 2024
Az egyik legjobb könyv, amit valaha olvastam!
July 16, 2023
It's clear Bartis is exceptionally talented and the translation is incredible.
If you are into historical family sagas then this is an interesting, charecter driven take that covers difficult and complex topics.
I greatly enjoyed the way in which the author presented the world and introduced us to different characters.
The books main strength was however it's weakness for me. It's a very real portrayal of pretty traumatic events, which I found myself unable to continue through after about 50%.
But if you like realism, then this would be ideal for you!
If you are into historical family sagas then this is an interesting, charecter driven take that covers difficult and complex topics.
I greatly enjoyed the way in which the author presented the world and introduced us to different characters.
The books main strength was however it's weakness for me. It's a very real portrayal of pretty traumatic events, which I found myself unable to continue through after about 50%.
But if you like realism, then this would be ideal for you!
September 28, 2018
most, ha igazságos szeretnék lenni, akkor az összes eddigi értékelésemet meg kéne valtoztassam, mert ehhez képest mindegyik felejthető
April 4, 2021
Kezdésnek, ez a könyv nem 4 csillag, úgy nem tudom belőni a 4-5 intervallumon, ahogy az érzéseimet sem tudtam sem közben, sem most. Ez egy jó könyv, nagyon. Legszívesebben megint végigértékelném az eddigi összes könyvet, amit olvastam, de neki se tudnék kezdeni, annyira más. Nehézsúlyú, jellegében abszolút új volt, hasonlóval még nem találkoztam - de biztossá tette, hogy szeretném még a Bartis-univerzum többi tagját is megcsodálni. Zseniálisnak tartom, könnyű olvasni, de nem egy könnyed olvasmány. Őszintén szólva épp most, hogy letettem, újra elkezdeném, hogy minél jobban a függöny mögé nézzek és megértsem minden rejtett zsenialitását. Ez az a könyv, amit tudom, hogy nem először és utoljára olvasok el az életemben, az a könyv, ami új arcát mutatja, ha holnap, ha 1 vagy éppen 5 év múlva veszem elő. Ha jó hangulatom van, ha rossz hangulatom van, ha épp átszellemülök vagy nehezebben szívódok be.
Szóval ez az értékelés nem egy 4-es, ez minden bizonnyal minimum 5-ös (amit a következő olvasásnál kap meg) - de jelenleg önmagam érzem kevésnek hozzá (mondhatni "beszabadosandrásoztam" magam), mert több van benne, és szeretném más szempontból megadni neki a figyelmet és belemélyedést, amit megérdemel.
Szóval ez az értékelés nem egy 4-es, ez minden bizonnyal minimum 5-ös (amit a következő olvasásnál kap meg) - de jelenleg önmagam érzem kevésnek hozzá (mondhatni "beszabadosandrásoztam" magam), mert több van benne, és szeretném más szempontból megadni neki a figyelmet és belemélyedést, amit megérdemel.
May 7, 2022
Valószínűleg valamikor újra el fogom olvasni.
Haragudtam Szabad Andrásra, bosszantott, de kíváncsi voltam rá, meg akartam érteni, ahogy a többi embert is, aki körülveszi. A legjobban Kornél és András barátságáról szerettem olvasni; Apámszabadandrás, Reisz és a grófnő voltak a kedvenceim, a könyv első felét jobban élveztem, de az utolsó 100 oldalt egy ültő helyemben el kellett olvasnom, nem lehetett letenni.
Haragudtam Szabad Andrásra, bosszantott, de kíváncsi voltam rá, meg akartam érteni, ahogy a többi embert is, aki körülveszi. A legjobban Kornél és András barátságáról szerettem olvasni; Apámszabadandrás, Reisz és a grófnő voltak a kedvenceim, a könyv első felét jobban élveztem, de az utolsó 100 oldalt egy ültő helyemben el kellett olvasnom, nem lehetett letenni.
May 5, 2020
Egyike a top 5 legfontosabb/legrelevánsabb könyvnek, számomra. Valószínűleg amúgy is elég jó lehet.
July 16, 2024
4.5. I also read this for a report - was brutal in a way that sometimes I found too much for me but often it struck in a way that was so strong and honest I had to put it down and think about it.
May 19, 2022
Felfaltam. Már amennyire egy ilyen könyvet falni lehet.
Szerintem éjszakánként dolgoztam fel, bizarr álmaim voltak. Ez pedig egy dicsérő kritika, kicsit Szabad András-féle.
Szerintem éjszakánként dolgoztam fel, bizarr álmaim voltak. Ez pedig egy dicsérő kritika, kicsit Szabad András-féle.
April 21, 2018
Am citit-o incet, in doze mici, din motive exterioare dar si din cauza ca e o carte incomoda, scrisa apasat, in fragmente scurte care incep si se incheie brutal, care alterneaza sacadat amintiri despre trecutul dureros si prezentul amar, dar cu impact emotional (si vizual) puternic, o carte care lasa impresia unui album fotografic care surprinde in clisee alb-negru mizeria si durerea umana cu cate o farama de sublim.
Dezgustul fata de personaje - ascunse, meschine, vulgare, turpide - care in mod normal ar fi fost un motiv de dezamagire pentru mine, nu m-a impiedicat totusi sa persist cu stoicism si am avut bucuria sa descopar in final ca in marasmul imaginilor sordide, Andras si Eva recunosc ca au avut sansa insolita de a cunoaste si trai (macar un timp) acea mare si unica iubire. Imi e familiara maniera dureroasa a personajului principal de a trai, acest adolescentin si absurd "totul sau nimic/alb-negru". Daca mai era nevoie, cartea a fost definitv salvata de tabloul meu preferat, Cainele lui Goya, care incheie rotund o carte grea, apasatoare peste care uneori am injurat solemn dar am si lasat cateva lacrimi.
Dezgustul fata de personaje - ascunse, meschine, vulgare, turpide - care in mod normal ar fi fost un motiv de dezamagire pentru mine, nu m-a impiedicat totusi sa persist cu stoicism si am avut bucuria sa descopar in final ca in marasmul imaginilor sordide, Andras si Eva recunosc ca au avut sansa insolita de a cunoaste si trai (macar un timp) acea mare si unica iubire. Imi e familiara maniera dureroasa a personajului principal de a trai, acest adolescentin si absurd "totul sau nimic/alb-negru". Daca mai era nevoie, cartea a fost definitv salvata de tabloul meu preferat, Cainele lui Goya, care incheie rotund o carte grea, apasatoare peste care uneori am injurat solemn dar am si lasat cateva lacrimi.
Displaying 1 - 30 of 56 reviews