Az Európa Könyvkiadó 1991 szeptemberében indította el megújított, külsejében is vonzóbb sorozatát. Alaposan, minden részletre kiterjedő figyelemmel tervezte meg az összeállítást, hiszen a világirodalom és a magyar irodalom remekműveinek kiadásával egyszerre kíván segítséget nyújtani tanárnak, diáknak s valamennyi felnőtt irodalomkedvelőnek. Nemcsak megjelenteti az általános iskolások és a középiskolások számára ajánlott műveket, hanem arról is gondoskodik, hogy ezek állandóan kaphatók legyenek a könyvesboltokban. Már eddig is oly sok fontos kötet látott napvilágot ebben a sorozatban, hogy felsorolásukra itt aligha lenne elegendő hely. A kötetekhez mellékelt könyvjelzőn azonban valamennyi szerző neve és művének címe megtalálható, ki-ki kedvére végigböngészheti, és örömmel állapíthatja meg, hogy könyvtárában a klasszikusok sorát alkalmasint egy újabb kötettel gazdagíthatja.
Ernst Theodor Wilhelm Hoffmann, better known by his pen name E. T. A. Hoffmann (Ernst Theodor Amadeus Hoffmann), was a German Romantic author of fantasy and horror, a jurist, composer, music critic, draftsman and caricaturist. His stories form the basis of Jacques Offenbach's famous opera The Tales of Hoffmann, in which Hoffman appears (heavily fictionalized) as the hero. He is also the author of the novella The Nutcracker and the Mouse King, on which the famous ballet The Nutcracker is based. The ballet Coppélia is based on two other stories that Hoffmann wrote, while Schumann's Kreisleriana is based on Hoffmann's character Johannes Kreisler.
Hoffmann's stories were very influential during the 19th century, and he is one of the major authors of the Romantic movement.
Nem ezt a kiadást olvasom, és a Scuderi kisasszony még érdekel, de azután én befejeztem Hoffmannt, kész-harmadszorra elolvastam mégis a Virágcserepet, legyek bár sülthülye, én nem éreztem a bájt és a kellemet, sem szellemet-mármint igazán jó értelemben. Bajban vagyok a címkékkel eleve, mert nem szeretem a fantasyt, de imádtam Tolkient, és a Szürkületet is, amit Gluhovszkij írt./ez a rendes neve/ Sztrugackijékat is nagyon megszerettem, kivéve a Hétfő szombaton kezdődik c. viccregényüket, hiába-ez nekem nem megy. Mademoiselle Scudery, az idős költőnő tetszik, belekezdtem és kellően vadromantikus, ám szegény Murr kandúrt sem fogom olvasni veletek, sajnálom:-) Én igyekeztem, de nem megy. Kiegészítés: A Scuderi kisasszony érdekes történet volt, így összességében lett 4 csillag.
UPDATE: Jajj, most meg a Homokember következik még. A homokember tetszett, végre! Így a 4 csillag marad-összességében. Valamit írok még...
Ez a három történet így egybe, egy kötetben, egymást követően, fantasztikus volt! A romantika jegyei abszolút megjelennek az írásokban, arról nem is beszélve, hogy a három történet valahogy rettenet mód eltérnek egymástól. Számomra olyannak is hatott, hogy az abszolút abszurdból átmentünk egy sokkal reálisabb világba.
Hatalmas hibának tartom, hogy Az aranyvirágcserép kötelező, de a másik két novella viszont nem. Pedig a három együtt ad/rajzol meg egy szép és kellemes ívet. A mély őrület közeli pontból, kijutni a fényre… megkönnyebbült a lelkem és felcsillant előttem valami szép, ami miatt azt mondom, hogy Hoffmann király. – És ezt nem tudtam (eddig)!
Az aranyvirágcserepet nem szeretem. Mese elemek…? Lehet velem van a probléma, lehet valamilyen tagadás blokkolja az elmém, de ez nem mese… ez a megőrülés mintája számomra, amikor a józan ész sztrájkolni kezd, akadozik a rendszer… a valóságban megjelennek a mesebeli karakterek, összemosódnak… egy pszichiátriai beteg beszámolójával ért fel számomra, aki furcsa képeket lát, hall. Nem biztos, hogy őrült, csak mivel én nem látom, számomra bizarr… na mindegy is. A vége pedig… számomra a zavart elme megnyugvását jelentette. Emberünk agya megfőtt a felforrt agyvízben… az ember maga is meghalt, de nyugalmat lelt a kis kígyójával a másik világban, ahol gazdag és boldog. – Ezt nem tudom sehol mesének kezelni, betudni. Viszont romantika korabeli agymenésnek, amit csak a furcsaságok, a számomra inkoherens és disszonáns pontok miatt (enyhén) kedvelek. Teljes mértékben értem, hogy miért nem emlékeztem erre az olykor zavaros történetre. Ehhez bizonyosan kellett ópium. – Azt pedig pont nem fogyasztok és nem is szeretnék.
A homokember már jobb volt. Tetszett, hogy a homokember a történetben nem kedves lény… illetve az, hogy egy ilyen „kellemes” mese hogyan és miként hatott a gyermeki elmére. Szegény főszereplő párját sajnáltam bizonyos pontokon, mert a főszereplő teljesen a homokember-élményének hatása alá került. Ez a karakter pedig, akivel az elején szimpatikusnak tartottam… hát megromlott a véleményem róla. Igazán érdekesnek és kimondottan meglepőnek hatott a robot/automata elképzelés, amelyről nem gondoltam volna, hogy már ekkor felmerülhetett bárki fejében. Tehát az ötlettel való játék is tetszett. Mindenre számítottam, de arra a végkimenetelre nem, ami aztán megtörtént. A végén pedig örömködtem, hogy értelmes nőszemély végül valódi boldogságra lelt.
A Scudery kisasszony írást már sokkal inkább közel éreztem magamhoz, az ízlésemhez, világomhoz. Nagyon tetszett, érdekes volt és pontokon megfelelően sötét. A történet maga valójában sokkal inkább egy krimi, ami tartogat érdekes fordulatot, és persze megjelenik benne az idővel való versenyfutás is, hiszen bizonyítani kell majd valaki ártatlanságát. Amit nem értettem, hogy miért kellett a Scudery-t, Scuderi-re magyarosítani. Oké, csak egy betű, de akkor is.
Mint azt már említettem, a három novella együttesen értékes, s alkalmas Hoffmann tehetségének és elméjében fellelhető kincsek, értékek prezentálására. Örülök annak, hogy sok évvel azután, hogy suliban kötelező volt, újra elolvastam és nem csak a kötelező részt, hanem, két további novellát is, amik miatt megkedveltem a szerzőt; kíváncsi lettem, milyen kincsek rejlenek még Hoffmannál.