What do you think?
Rate this book
September
Zwei Journalisten, ein BBC-Korrespondent und ein rätselhafter New Yorker, frisch akkreditiert, um über die Olympischen Spiele zu berichten, begegnen sich am Vorabend der großen Eröffnungszeremonie. Sie sind fasziniert voneinander, versuchen, sich aus dem Weg zu gehen - die beiden gestandenen Männer benehmen sich wie verliebte Teenager. Es entspinnt sich eine amour fou, die zunächst keiner der beiden zu leben wagt. Wenige Tage später schlägt das palästinensische Terrorkommando zu. Die beiden Journalisten werden zu Augenzeugen jener Ereignisse, aus denen weder Israel, noch Palästina, weder Deutschland, noch Olympia - aus denen wohl einfach niemand unbeschadet hervorgeht. Hat eine so private, eine so komplizierte Sache dagegen eine Chance? Jean Mattern hat das fürchterliche Drama des 5. September minutiös recherchiert und erzählt es in diesem raffinierten Roman wie es noch nie erzählt worden ist. Und doch ist dies vor allem die stilistisch virtuose Geschichte einer großen Liebe, die damals noch ein Skandal gewesen wäre.
160 pages, Hardcover
First published December 1, 2014
1 person is currently reading
43 people want to read
Ratings & Reviews
Friends & Following
Create a free account to discover what your friends think of this book!
Community Reviews
Displaying 1 - 20 of 20 reviews
September 21, 2017
Η στιγμή που ασυνείδητα, ή ικανώς συνειδητά, η ιδιωτική και συναισθηματική πραγματικότητα υπερτερεί της φριχτής ιστορικής πραγματικότητας.
October 17, 2019
Egy pillanatok alatt fellángolt szerelem és egy borzalmas terrorista támadás története egyetlen vékonyka könyvben megírva. Nem ez az első találkozásom Jean Mattern íróval, hiszen a másik két könyvét is olvastam már, amit kiadtak magyarul, így tudtam körülbelül mire számítsak. Egyben biztos voltam: nagyon szépen megírt könyvet fogok olvasni, ami mentes lesz a rózsaszín ködtől és a véres jeleneteket boncolgatástól. Jean Mattern nem az ember “zsigereire” akar hatni, hanem a lelkére. És ezt nálam minden eddigi alkalommal el is érte.
Itt van nekünk Sebastian, a BBC tudósítója, akit felkérnek arra, hogy a Londoni Olimpiai Játékokról tudósítson. Először még el is gondolkodott rajta, egészen addig, míg eszébe nem juttatták, hogy pont 40 évvel korábban, 1972-ben Münchenben a Fekete Szeptember elnevezésű terrorista csoport túszul ejtett 11 izraeli olimpikont, akik mind életüket vesztették a nap végére. Sebastian pedig, köszönettel visszautasítja a felkérést és sokkal jobb ötlettel áll elő: megírja annak a pár augusztus végi-szeptember eleji napnak az eseményeit, amelyek az egész életét megváltoztatták – de nem csak az övét, hanem az egész világét.
1972. München – ez a dátum és ez a város már örökre összefonódik és sajnos nem jó értelemben. Sebastian, aki mellesleg egyáltalán nem sportriporter a BBC megbízásából van ott, hogy az olimpia végére egy olyan összefoglaló filmet forgasson, ami majd megfogja az embereket.
1972. München – Sam Cole a New York-i Jewish Week lap megbízásából tartózkodik az olimpián. Legfőbb célja, hogy Mark Spitz úszóval készítsen riportot és az izraeli válogatott tagjaival.
Ez a két férfi egy esti sörözgetés mellett ismeri meg egymást. Megismeri? Ez így nem teljesen igaz, hiszen csak felfigyelnek egymásra. És igazából esélyük sincs teljesen, igazán megismerni egymást. Hiszen még Sebastian is, már abban a pillanatban, mikor rájön, hogy érez valamit Sam iránt, tudja, hogy a kapcsolatuk nem tarthat tovább, mint maga az olimpia (hiszen őt várja a felesége és a kislánya haza). De arra még ő sem számított, hogy még kevesebb idejük lesz. Ennek ellenére belevágott ebbe a furcsa kapcsolatba, hiszen minek lehetne nevezni? Ő folyamatosan epekedik Sam iránt, aki hol megjelenik, hol eltűnik, a viselkedése ellentmondásos, talán nem is túl szimpatikus. Az ember nem tudja eldönteni, hogy kedveli ezt a Samet vagy nem. Mert ez a férfi annyira furcsa, annyira különös, mégis, mikor csak Sebastianra figyel, akkor mintha megállna az egész világ és csak ketten lennének ott. Senki más, csak Sam és Sebastian. És mivel Sebastian érzései olyan mélyek, annyira hevesek, hogy az talán elég kettejüknek is, talán lehet belőle valami több, ha kapnak időt, az ember reménykedik.
Azonban nem kapnak.
Egy terrorista támadás keresztülhúzza és alig 24 óra leforgása alatt annyi érzelem, borzalom, remény és szerelem jut ennek a két férfinak, ami másnak egy életre is elég.
Borzalmas, ami történt, azonban Mattern, Sebastianon keresztül eléri, hogy bár az olvasót megrázza a támadás és a német hatóságok bénasága és hozzá nem értése miatt a 11 ember halála, mégis – egy kicsit talán ugyanúgy szégyenkezve, mint Sebastian – csak arra tud gondolni, hogy milyen hatása lesz ennek az egésznek kettejük kapcsolatára? Mi lesz velük? És, amikor Sebastian ott áll és csak egy “elsétáló ember hátát” látja, ugyanúgy összetörik a szíve. Valahol érthető, hogy Samet talán jobban megrázták az események, mint Sebastiant, talán jobban dühítette is a dolog. Azonban az ember nem viselkedik így sem a szeretőjével, sem a szerelmével, de még a barátjával és ismerősével sem. Sam tettei végig rejtélyesek maradnak, az ember a könyv végén nem érti: miért?
És, hogy számomra mi a legszebb ebben a történetben? Az, hogy Jean Mattern úgy tud erotikus, meghitt hangulatot leírni, úgy tudja átadni ezt a szerelmet, ennek a szerelemnek minden mozzanatát érzékeltetni, hogy közben egyetlen percre sem kell alpárinak lennie, visszataszítónak, nem kell naturális szexjeleneteket leírnia. Elég egy pillantás, egy ferde mosoly, egy lopva megejtett csuklóérintés, egy ajtó alatt becsúsztatott levélke.
"Az ember nem egy nőbe vagy egy férfiba szeret bele, hanem egy másik emberi lénybe. És akár akarod, akár nem, a lelked egy darabját magammal hoztam, azt az éjszakát, amikor olyan rövid ideig, de olyan megmásíthatatlanul – mintha előre meg lett volna írva – szerettük egymást. Ezentúl örökre ebben a szeptemberben maradok."
Itt van nekünk Sebastian, a BBC tudósítója, akit felkérnek arra, hogy a Londoni Olimpiai Játékokról tudósítson. Először még el is gondolkodott rajta, egészen addig, míg eszébe nem juttatták, hogy pont 40 évvel korábban, 1972-ben Münchenben a Fekete Szeptember elnevezésű terrorista csoport túszul ejtett 11 izraeli olimpikont, akik mind életüket vesztették a nap végére. Sebastian pedig, köszönettel visszautasítja a felkérést és sokkal jobb ötlettel áll elő: megírja annak a pár augusztus végi-szeptember eleji napnak az eseményeit, amelyek az egész életét megváltoztatták – de nem csak az övét, hanem az egész világét.
1972. München – ez a dátum és ez a város már örökre összefonódik és sajnos nem jó értelemben. Sebastian, aki mellesleg egyáltalán nem sportriporter a BBC megbízásából van ott, hogy az olimpia végére egy olyan összefoglaló filmet forgasson, ami majd megfogja az embereket.
1972. München – Sam Cole a New York-i Jewish Week lap megbízásából tartózkodik az olimpián. Legfőbb célja, hogy Mark Spitz úszóval készítsen riportot és az izraeli válogatott tagjaival.
Ez a két férfi egy esti sörözgetés mellett ismeri meg egymást. Megismeri? Ez így nem teljesen igaz, hiszen csak felfigyelnek egymásra. És igazából esélyük sincs teljesen, igazán megismerni egymást. Hiszen még Sebastian is, már abban a pillanatban, mikor rájön, hogy érez valamit Sam iránt, tudja, hogy a kapcsolatuk nem tarthat tovább, mint maga az olimpia (hiszen őt várja a felesége és a kislánya haza). De arra még ő sem számított, hogy még kevesebb idejük lesz. Ennek ellenére belevágott ebbe a furcsa kapcsolatba, hiszen minek lehetne nevezni? Ő folyamatosan epekedik Sam iránt, aki hol megjelenik, hol eltűnik, a viselkedése ellentmondásos, talán nem is túl szimpatikus. Az ember nem tudja eldönteni, hogy kedveli ezt a Samet vagy nem. Mert ez a férfi annyira furcsa, annyira különös, mégis, mikor csak Sebastianra figyel, akkor mintha megállna az egész világ és csak ketten lennének ott. Senki más, csak Sam és Sebastian. És mivel Sebastian érzései olyan mélyek, annyira hevesek, hogy az talán elég kettejüknek is, talán lehet belőle valami több, ha kapnak időt, az ember reménykedik.
Azonban nem kapnak.
Egy terrorista támadás keresztülhúzza és alig 24 óra leforgása alatt annyi érzelem, borzalom, remény és szerelem jut ennek a két férfinak, ami másnak egy életre is elég.
Borzalmas, ami történt, azonban Mattern, Sebastianon keresztül eléri, hogy bár az olvasót megrázza a támadás és a német hatóságok bénasága és hozzá nem értése miatt a 11 ember halála, mégis – egy kicsit talán ugyanúgy szégyenkezve, mint Sebastian – csak arra tud gondolni, hogy milyen hatása lesz ennek az egésznek kettejük kapcsolatára? Mi lesz velük? És, amikor Sebastian ott áll és csak egy “elsétáló ember hátát” látja, ugyanúgy összetörik a szíve. Valahol érthető, hogy Samet talán jobban megrázták az események, mint Sebastiant, talán jobban dühítette is a dolog. Azonban az ember nem viselkedik így sem a szeretőjével, sem a szerelmével, de még a barátjával és ismerősével sem. Sam tettei végig rejtélyesek maradnak, az ember a könyv végén nem érti: miért?
És, hogy számomra mi a legszebb ebben a történetben? Az, hogy Jean Mattern úgy tud erotikus, meghitt hangulatot leírni, úgy tudja átadni ezt a szerelmet, ennek a szerelemnek minden mozzanatát érzékeltetni, hogy közben egyetlen percre sem kell alpárinak lennie, visszataszítónak, nem kell naturális szexjeleneteket leírnia. Elég egy pillantás, egy ferde mosoly, egy lopva megejtett csuklóérintés, egy ajtó alatt becsúsztatott levélke.
"Az ember nem egy nőbe vagy egy férfiba szeret bele, hanem egy másik emberi lénybe. És akár akarod, akár nem, a lelked egy darabját magammal hoztam, azt az éjszakát, amikor olyan rövid ideig, de olyan megmásíthatatlanul – mintha előre meg lett volna írva – szerettük egymást. Ezentúl örökre ebben a szeptemberben maradok."
July 30, 2016
O poveste cu foarte mult potențial, dar o realizare care lasă de dorit. Stilul funcționează foarte bine în scenele legate de jurnalism și de atentatul de pe 5 septembrie, reușind să contureze atmosfera din acele momente. Totuși când vine vorba de conturarea protagonistului și a relației lui cu Sam, devine foarte sec. Sebastian povestește despre sentimentele lui, dar ele nu reușesc să fie transmise cititorului. Același lucru se întâmplă și când vine vorba de descrierea Jocurilor Olimpice. Dacă scenele ar fi dezvoltat mai mult atmosfera și ar fi descris emoțiile în loc să le numească, Septembrie ar fi avut șansa să devină una dintre cărțile mele preferate.
În orice caz, este o carte pe care o recomand celor care sunt interesați de evenimentele 5 septembrie, fiind cu siguranță o lectură mai savuroasă decât o carte de nonficțiune despre acest subiect.
În orice caz, este o carte pe care o recomand celor care sunt interesați de evenimentele 5 septembrie, fiind cu siguranță o lectură mai savuroasă decât o carte de nonficțiune despre acest subiect.
September 26, 2018
“Romanul unui eveniment care a zguduit lumea, povestea unei pasiuni neîmplinite.” N-am văzut nici pasiune, nici detalii noi despre atacul terorist în timpul Jocurilor Olimpice de la München din 1972. Doar o vagă aluzie la un flirt între doi jurnaliști de gen masculin și o șansă ratată de a descrie evenimentele tragice din 5 Septembrie.
November 9, 2019
Dacă aș putea să îi dau 0 stea, atunci acela ar fi ratingul potrivit pentru această lectură.
July 18, 2023
Dezamăgitor de fadă!
June 8, 2024
"Septembrie"
München, 1972. Jocurile olimpice sunt urmărite de întreaga lume.
5 septembrie dimineața: 11 oameni (sportivi și antrenori) din delegația israeliană sunt luați ostatici de un comando palestinian care cere eliberarea mai multor prizonieri palestinieni. Un ostatic este omorât imediat, un altul este rănit de moarte.
Întreaga zi au loc negocieri. Golda Meir nu are de gând să dea curs revendicărilor teroriștilor. Totuși, trimite doi agenți Mossad la negocieri.
Totul a fost haos din partea poliției germane: lipsă de experiență, de echipament adecvat, de curaj și implicare. Iar haosul a dus la dezastru.
Șocantă a fost decizia ca Jocurile Olimpice să continue.
München, 1972. Jocurile olimpice sunt urmărite de întreaga lume.
5 septembrie dimineața: 11 oameni (sportivi și antrenori) din delegația israeliană sunt luați ostatici de un comando palestinian care cere eliberarea mai multor prizonieri palestinieni. Un ostatic este omorât imediat, un altul este rănit de moarte.
Întreaga zi au loc negocieri. Golda Meir nu are de gând să dea curs revendicărilor teroriștilor. Totuși, trimite doi agenți Mossad la negocieri.
Totul a fost haos din partea poliției germane: lipsă de experiență, de echipament adecvat, de curaj și implicare. Iar haosul a dus la dezastru.
Șocantă a fost decizia ca Jocurile Olimpice să continue.
February 24, 2022
Prea scurtă pentru subiectele abordate, se simte puțin stângăcia autorului prin limbajul destul de puțin stilizat. Însă, într-adevăr, Sebastian m-a convins că a fost acolo și că a trăit acele evenimente, chiar dacă gândurile lui par deplasate în situația dată și egoiste. Ficțiune istorică despre un subiect prea puțin cunoscut, cu mult potențial, merită citită!
June 26, 2017
Majdnem 5 csillag
February 18, 2021
Polirom Actual 2015
October 17, 2019
A regények többnyire egy gócpont vagy gócpontok köré tömörülnek. Ebben a rövid szövegben rögtön kettő is felkínálkozik:
a.) A férfiszerelem problematikája. A hangsúly persze itt a szerelmen van, nem a férfin, hisz végtére a szerelem alkalmasint nem kevésbé problematikus akkor sem, ha nő és férfi, vagy férfi és mikrohullámú sütő között alakul ki, úgyhogy a nemi leosztásnak szerintem nem kell különösebb jelentőséget tulajdonítani.
b.) Az 1972-es müncheni túszdráma, ahol a Fekete Szeptember nevezetű palesztin terrorszervezet lemészárolta az izraeli olimpiai küldöttség színe-javát. Igaz szívvel én ezt se tudom valódi gócpontnak tartani, mert valahogy felületesnek éreztem a tragédia megjelenítését a szövegben – Isten tudja, talán túlzott elvárásokat ébresztettek bennem eddigi történelmi olvasmányaim. Olyan volt, mintha csak háttér, ürügy, vagy még inkább: elterelés lenne az esemény.
No, szóval szerintem ez a két ál-gócpont. De ahogy látom, akad igazi is. Az, hogy van két ember, akik megszeretik egymást. Tegyük fel, érzelmeik egymás iránt kezdetben nagyjából ugyanakkorák. Tegyük fel, történik valami rajtuk kívül, tőlük függetlenül. És tegyük fel, hogy ez a valami egyiküket sokkal jobban megrázza (talán mert vallási értelemben érintett), mint másikukat. Tehát egyikükben a kezdeti érzelmet részben-egészben kiszorította valami, ami nagyobbnak, fontosabbnak tűnik*, míg a másikukban ugyanakkora maradt. A dolgok kibillennek. Aránytalanság jön létre. Az egyik nem képes követni a másikat oda, ahová tart, a másik pedig látja, hogy nem tudják követni, pedig az lenne a fontos: hogy vele tartsanak. Hogy ugyanúgy meg legyen rázva, akit szeret, mint ő maga. De nem megy. Sehogy se. És ezt talán tényleg nagyon nehéz megbocsátani.
* Vagy ha nem is tűnik nagyobbnak és fontosabbnak, de úgy érezzük, hogy annak kéne tűnjön, és ezért bűntudatot érzünk, és bűntudatból kényszerítjük magunkat, hogy nagyobbnak és fontosabbnak mutassuk.
a.) A férfiszerelem problematikája. A hangsúly persze itt a szerelmen van, nem a férfin, hisz végtére a szerelem alkalmasint nem kevésbé problematikus akkor sem, ha nő és férfi, vagy férfi és mikrohullámú sütő között alakul ki, úgyhogy a nemi leosztásnak szerintem nem kell különösebb jelentőséget tulajdonítani.
b.) Az 1972-es müncheni túszdráma, ahol a Fekete Szeptember nevezetű palesztin terrorszervezet lemészárolta az izraeli olimpiai küldöttség színe-javát. Igaz szívvel én ezt se tudom valódi gócpontnak tartani, mert valahogy felületesnek éreztem a tragédia megjelenítését a szövegben – Isten tudja, talán túlzott elvárásokat ébresztettek bennem eddigi történelmi olvasmányaim. Olyan volt, mintha csak háttér, ürügy, vagy még inkább: elterelés lenne az esemény.
No, szóval szerintem ez a két ál-gócpont. De ahogy látom, akad igazi is. Az, hogy van két ember, akik megszeretik egymást. Tegyük fel, érzelmeik egymás iránt kezdetben nagyjából ugyanakkorák. Tegyük fel, történik valami rajtuk kívül, tőlük függetlenül. És tegyük fel, hogy ez a valami egyiküket sokkal jobban megrázza (talán mert vallási értelemben érintett), mint másikukat. Tehát egyikükben a kezdeti érzelmet részben-egészben kiszorította valami, ami nagyobbnak, fontosabbnak tűnik*, míg a másikukban ugyanakkora maradt. A dolgok kibillennek. Aránytalanság jön létre. Az egyik nem képes követni a másikat oda, ahová tart, a másik pedig látja, hogy nem tudják követni, pedig az lenne a fontos: hogy vele tartsanak. Hogy ugyanúgy meg legyen rázva, akit szeret, mint ő maga. De nem megy. Sehogy se. És ezt talán tényleg nagyon nehéz megbocsátani.
* Vagy ha nem is tűnik nagyobbnak és fontosabbnak, de úgy érezzük, hogy annak kéne tűnjön, és ezért bűntudatot érzünk, és bűntudatból kényszerítjük magunkat, hogy nagyobbnak és fontosabbnak mutassuk.
September 15, 2024
🇬🇧 In "September," Jean Mattern, despite the brevity of the novel, manages to craft a dense and profound narrative where an inexplicable passion unfolds against the backdrop of a tragic historical event. His seemingly fragmented style captures with remarkable precision the grotesque and timeless intensity of the hostage crisis during the Olympic Games – yet another bloody chapter in the Israeli-Palestinian conflict. The illusion of an impossible love, the whirlwind of emotions between "the two men defying the whole world," the vulgarity of the media, pride, panic, and confusion brought on by the event are astonishingly well depicted. Mattern subtly conveys the chaos and vulnerability of an individual unwillingly caught in a monumental historical moment, one he documents with professional detachment yet struggles to process emotionally.
🇷🇴 Jean Mattern, în „Septembrie”, reușește, în ciuda dimensiunii reduse a romanului, să creeze o poveste densă și profundă, în care o pasiune inexplicabilă se desfășoară pe fundalul unui eveniment tragic din istorie. Stilul său aparent fragmentar surprinde cu o precizie incredibilă intensitatea grotescă și atemporală a crizei ostaticilor din timpul Jocurilor Olimpice – o nouă piesă sângeroasă în conflictul israelo-palestinian. Iluzia unei iubiri imposibile, intensitatea emoțională a „celor doi bărbați care sfidează întreaga lume”, vulgaritatea mass-mediei, orgoliul, panica și confuzia generate de eveniment sunt remarcabil de bine redate. Mattern surprinde cu subtilitate haosul și vulnerabilitatea individului prins fără voie într-un moment istoric covârșitor, pe care îl documentează cu profesionalism, dar care îl copleșește emoțional.
🇷🇴 Jean Mattern, în „Septembrie”, reușește, în ciuda dimensiunii reduse a romanului, să creeze o poveste densă și profundă, în care o pasiune inexplicabilă se desfășoară pe fundalul unui eveniment tragic din istorie. Stilul său aparent fragmentar surprinde cu o precizie incredibilă intensitatea grotescă și atemporală a crizei ostaticilor din timpul Jocurilor Olimpice – o nouă piesă sângeroasă în conflictul israelo-palestinian. Iluzia unei iubiri imposibile, intensitatea emoțională a „celor doi bărbați care sfidează întreaga lume”, vulgaritatea mass-mediei, orgoliul, panica și confuzia generate de eveniment sunt remarcabil de bine redate. Mattern surprinde cu subtilitate haosul și vulnerabilitatea individului prins fără voie într-un moment istoric covârșitor, pe care îl documentează cu profesionalism, dar care îl copleșește emoțional.
September 29, 2019
Kidnap, hostage and murder of eleven athletes during the 1972 Summer Olympics. Black September. Munich massacre. How could have this happened…? Attack and investigation told by TV and news reporters.
On one hand it is a beautifully written heartbreaking memoir for the victims. On the other hand the book, and most part, the story itself is a reminiscence of a summer fling of gay love experienced by a married man with a wife and daughter at home. By the end his behavior had turned into something not just teenager-like, but ridiculous and whining… An adult man who was crying in a German pub while listening to a romantic song on the radio; sniveling his lover – who was actually a one-night stand – had left him. I could not respect him for that. Sorry.
“Ki tudja, talán mégiscsak vannak olyan történetek, amelyek nem törölhetők ki a szívünkből, önkéntelen emlékek, amelyek túl nagy súllyal nehezednek ránk, ha nem foglaljuk szavakba őket; igazságok, amelyeket ki kell mondanunk, ha nem akarjuk, hogy megfojtsanak.”
On one hand it is a beautifully written heartbreaking memoir for the victims. On the other hand the book, and most part, the story itself is a reminiscence of a summer fling of gay love experienced by a married man with a wife and daughter at home. By the end his behavior had turned into something not just teenager-like, but ridiculous and whining… An adult man who was crying in a German pub while listening to a romantic song on the radio; sniveling his lover – who was actually a one-night stand – had left him. I could not respect him for that. Sorry.
“Ki tudja, talán mégiscsak vannak olyan történetek, amelyek nem törölhetők ki a szívünkből, önkéntelen emlékek, amelyek túl nagy súllyal nehezednek ránk, ha nem foglaljuk szavakba őket; igazságok, amelyeket ki kell mondanunk, ha nem akarjuk, hogy megfojtsanak.”
September 18, 2021
Demult nu am citit o carte care să-mi trezească asemenea sentimente…
Despre ce e? Munchen, septembrie 1972, Jocurile Olimpice. Feerie, Sărbătoare, speranțe. Multă lume venită la eveniment din toate colțurile lumii să/și susțină sportivii favoriți. Doi jurnaliști între care apare ceva… un sentiment ciudat. Delegația israeliană luată ostatică de către palestinieni. Teroare, spaimă, emoții puternice. Cam asta ar fi trebuit să ne transmită cartea asta. Dar nu am simțit nimic. Absolut. Măcar iubirea aia dintre cei doi jurnaliști să fi fost iubire cu senzații și trăiri puternice (fie și între doi bărbați), dar nu a fost.
Da, e genul de carte pe care după ce o termini de citit vrei fie să o arunci, fie să o dai de toți pereții. Bine că am citit-o în format electronic.
Nu recomand! (conștientă că uneori și antireclama e o reclamă)
Despre ce e? Munchen, septembrie 1972, Jocurile Olimpice. Feerie, Sărbătoare, speranțe. Multă lume venită la eveniment din toate colțurile lumii să/și susțină sportivii favoriți. Doi jurnaliști între care apare ceva… un sentiment ciudat. Delegația israeliană luată ostatică de către palestinieni. Teroare, spaimă, emoții puternice. Cam asta ar fi trebuit să ne transmită cartea asta. Dar nu am simțit nimic. Absolut. Măcar iubirea aia dintre cei doi jurnaliști să fi fost iubire cu senzații și trăiri puternice (fie și între doi bărbați), dar nu a fost.
Da, e genul de carte pe care după ce o termini de citit vrei fie să o arunci, fie să o dai de toți pereții. Bine că am citit-o în format electronic.
Nu recomand! (conștientă că uneori și antireclama e o reclamă)
May 11, 2023
c qui leur fille enft ???
pq ils se reparlent pas ???
je trouve pas de réponses grrr
pq ils se reparlent pas ???
je trouve pas de réponses grrr
April 1, 2016
Es sollten heitere Spiele werden, die die Schande von 1936 vergessen machen. Auch der BBC Korrespondent Sebastian reist nach München, um 1972 über die Olympischen Spiele zu berichten. Mit seinen guten Deutschkenntnissen ist er prädestiniert, das neue Deutschland vorzustellen. Schon bei der Akkreditierung fällt ihm ein amerikanischer Kollege auf, der zufälligerweise im Zimmer gegenüber wohnt. Sam arbeitet für eine jüdische New Yorker Zeitung und hat beste Kontakte zu dem erfolgreichsten Sportler der Spiele: Mark Spitz. Er verschafft Sebastian ein exklusives Interview, womit sich die Freundschaft der beiden Journalisten intensiviert. Doch es ist nicht nur kollegiale Zuneigung, die die beiden verbindet, sondern ein für Sebastian noch nie erlebtes Gefühl von intensiver Art zu einem Mann. Die Geiselnahme der israelischen Mannschaft jedoch, rückt plötzlich vieles in den Hintergrund.
Jean Mattern nutzt den historischen Hintergrund der Münchner Spiele, um seine Geschichte um die beiden Journalisten zu erzählen. Geschickt parallelisiert er die Ereignisse mit der Entwicklung der Liebe, wenn man die kurze Episode so nennen möchte. Erzählt wird der Roman aus Sebastians Perspektive, was die Verwirrung um die Gefühle für einen Mann, die ihm völlig fremd sind, ist er doch verheiratet und hat eine Tochter, in den Vordergrund rückt und rund um die Figur Sam, der sich immer wieder auch zurückzieht, etwas Mysterisches entstehen lässt, wie es nur frisch Verliebte empfinden können. Die Spiele beginnen fröhlich, mit sportlichen Erfolgen, mit deutschen Fräuleinwundern und amerikanischen Superstars, die alle Rekorde brechen. So nähern sich die beiden über das sportliche Thema an. Die Geiselnahme droht sie zu zerreißen, führt sie aber doch weiter zusammen, bis das tragische Ende völlig unerwartet und schockierend kommt und keiner so richtig verstehen kann, was man in diesen 24 Stunden erlebt hat.
Der Roman punktet für mich vor allem an zwei Stellen: die fiktive Aufarbeitung der Geschehnisse im September 1972, die die gesamte Dramatik nochmals aufleben lassen und die der Leser intensiv mitfühlen kann. Gerade auch die komplexe Situation, dass wieder Juden in Deutschland sterben wird sensibel, aber doch deutlich herausgestellt ohne eine Anklage des gesamten Volkes, aber doch mit einer klaren Zeichensetzung. Der zweite Aspekt ist die homoerotische Beziehung, ein Thema, das mich üblicherweise literarisch nicht anspricht und das ich meide. Durch den Verzicht auf explizite erotische Handlung und eine Beschränkung auf die Gefühlswelt Sebastians und kleine Gesten, die jedoch sehr viel ausdrücken, gelingt es Mattern dieses Thema überzeugend darzubieten. Man merkt, dass hier viel mehr der Mensch mit seiner Persönlichkeit attraktiv ist und weniger die körperliche Anziehung lenkt und somit auch emotional für den Leser nachvollziehbar wird.
Jean Mattern nutzt den historischen Hintergrund der Münchner Spiele, um seine Geschichte um die beiden Journalisten zu erzählen. Geschickt parallelisiert er die Ereignisse mit der Entwicklung der Liebe, wenn man die kurze Episode so nennen möchte. Erzählt wird der Roman aus Sebastians Perspektive, was die Verwirrung um die Gefühle für einen Mann, die ihm völlig fremd sind, ist er doch verheiratet und hat eine Tochter, in den Vordergrund rückt und rund um die Figur Sam, der sich immer wieder auch zurückzieht, etwas Mysterisches entstehen lässt, wie es nur frisch Verliebte empfinden können. Die Spiele beginnen fröhlich, mit sportlichen Erfolgen, mit deutschen Fräuleinwundern und amerikanischen Superstars, die alle Rekorde brechen. So nähern sich die beiden über das sportliche Thema an. Die Geiselnahme droht sie zu zerreißen, führt sie aber doch weiter zusammen, bis das tragische Ende völlig unerwartet und schockierend kommt und keiner so richtig verstehen kann, was man in diesen 24 Stunden erlebt hat.
Der Roman punktet für mich vor allem an zwei Stellen: die fiktive Aufarbeitung der Geschehnisse im September 1972, die die gesamte Dramatik nochmals aufleben lassen und die der Leser intensiv mitfühlen kann. Gerade auch die komplexe Situation, dass wieder Juden in Deutschland sterben wird sensibel, aber doch deutlich herausgestellt ohne eine Anklage des gesamten Volkes, aber doch mit einer klaren Zeichensetzung. Der zweite Aspekt ist die homoerotische Beziehung, ein Thema, das mich üblicherweise literarisch nicht anspricht und das ich meide. Durch den Verzicht auf explizite erotische Handlung und eine Beschränkung auf die Gefühlswelt Sebastians und kleine Gesten, die jedoch sehr viel ausdrücken, gelingt es Mattern dieses Thema überzeugend darzubieten. Man merkt, dass hier viel mehr der Mensch mit seiner Persönlichkeit attraktiv ist und weniger die körperliche Anziehung lenkt und somit auch emotional für den Leser nachvollziehbar wird.
September 20, 2025
Αγόρασα το εν λόγω βιβλίο ελπίζοντας πως θα μάθω περισσότερα στοιχεία για το συμβάν των ολυμπιακών αγώνων του 1972, ένα συμβάν για το οποίο δεν είχα την παραμικρή ιδέα. Αντί αυτού, στο επίκεντρο ήταν ο θυελλώδης (και μονόπλευρος) έρωτας του Σεμπάστιαν και του Σαμ, με τα γεγονότα να βρίσκονται στο περιθώριο. Καταλαβαίνω ότι ο συγγραφέας ήθελε να εστιάσει στον εσωτερικό κόσμο του πρωταγωνιστή, ο οποίος αμφιταλαντευόταν ανάμεσα στην τραγική πραγματικότητα και τα βαθιά συναισθήματά του. Έδωσε, όμως, τόσο μεγάλη σημασία στο δεύτερο, που το πρώτο παραγκωνίστηκε. Η περιγραφή της ομηρίας και του θανάτου των 11 αθλητών δεν ήταν επαρκής, ούτε ένιωσα την τραγικότητα της κατάστασης, από τη στιγμή που κάθε τρεις και λιγάκι ασχολούμασταν με τα ερωτικά του πρωταγωνιστή. Δεδομένου, λοιπόν, ότι περίμενα ένα κείμενο εντελώς διαφορετικό, με πιο ενημερωτικό, ίσως και πιο προσωπικό, χαρακτήρα (μιας και ο συγγραφέας έζησε μικρός τα γεγονότα), η απογοήτευσή μου ήταν μεγάλη.
2,5 αστέρια από μένα
2,5 αστέρια από μένα
December 18, 2019
Milyen érdekes, hogy tudunk a müncheni olimpián történt túszdrámáról, de valahogy még sem. Egyfajta homály fedi, titok, nem is igazán beszélünk róla és gondolunk rá, pedig megtörtént.
1972-ben a nyári olimpiai játékokat Münchenben rendezték. Németországnak az 1936-os, berlini olimpiai után nagyon fontos volt, hogy megmutassák mennyire egyenlően kezelik más-más nemzetek képviselőit. Az addigi legvidámabb Olimpiának indult a müncheni. Németország igyekezett gondoskodni arról, hogy mindenki jól érezze magát.
És micsoda fintora a sorsnak, hogy pont Németországban ejtettek túszul 11 izraeli származású sportolót palesztin terroristák és ölték meg őket!
Mire is számítottam a könyv olvasása előtt? Hogy többet megtudok majd erről a túszdrámáról, hogy erről fog szólni a kötet. Nos, nem így lett.
A Szeptember nem más, mint két férfi szerelmének (bár inkább csak az egyiknek) szavakba öntése a lapokon keresztül. És hogy legyen benne valami mélység is, így a túszdráma köré van építve az egész.
1972-ben a nyári olimpiai játékokat Münchenben rendezték. Németországnak az 1936-os, berlini olimpiai után nagyon fontos volt, hogy megmutassák mennyire egyenlően kezelik más-más nemzetek képviselőit. Az addigi legvidámabb Olimpiának indult a müncheni. Németország igyekezett gondoskodni arról, hogy mindenki jól érezze magát.
És micsoda fintora a sorsnak, hogy pont Németországban ejtettek túszul 11 izraeli származású sportolót palesztin terroristák és ölték meg őket!
Mire is számítottam a könyv olvasása előtt? Hogy többet megtudok majd erről a túszdrámáról, hogy erről fog szólni a kötet. Nos, nem így lett.
A Szeptember nem más, mint két férfi szerelmének (bár inkább csak az egyiknek) szavakba öntése a lapokon keresztül. És hogy legyen benne valami mélység is, így a túszdráma köré van építve az egész.
June 3, 2021
Zwei Journalisten lernen sich bei den Olympischen Spielen 1972 in München kennen. Diese werden überschattet von der Geiselnahme israelischer Sportler, aber für den Erzähler auch geprägt von der Bekanntschaft mit Sam. "September" ist wie ein Tagebuch geschrieben, gespickt mit Ergebnissen der Wettkämpfe, über die die beiden Nicht-Sportreporter berichten, mit Interviews zur Geiselnahme und die Gefühle, die Sebastian für den anderen Mann empfindet. Es zeichnet auch ein Bild der Deutschen aus britischer Sicht und fängt gut die Stimmung in der Stadt auf - von der Begeisterung für die Wettkämpfe bis hin zur Sensationslust der Schaulustigen. Die Schilderung der Krisensituation (Genschers Eingreifen insbesondere) hat mir einige Gänsehautmomente beschert.
Displaying 1 - 20 of 20 reviews