What do you think?
Rate this book
Jelmezbál
Két lányt holtan találnak a faluban valamikor az 1960-as években. A harmadik még él, amikor rábukkannak, de mire odaér az orvos, a sebesült lány eltűnik. Szerelme, a fiatal rendőr évtizedek múlva, Budapesten, egy különös találkozás után jön rá az igazságra. E talányos bűnügyi történetből bomlanak ki egy családregény mozaikjai.
A Jelmezbál napjainkig nyúló történetének szereplői unokák, nagymamák, asszonyok - nők. Élik az életüket, keresik egymást, önmagukat vagy épp a vér szerinti anyjukat. Elköltöznek, visszatérnek, szerelem, árulás, alakoskodás, hit és féltékenység van az életükben. Sok elmaradt ölelés, és szerencsére még több olyan, amelyik nem maradt el.
Grecsó Krisztián új könyvének fejezetei önmagukban is kiadnak egy-egy képet, mintha mindegyik történet más családtag vagy szomszéd élete lenne. Az utak keresztezik egymást, és végül, bármennyire is összekeveredtek térben és időben a darabkák, összeáll a nagy, drámai egész.
A Jelmezbál napjainkig nyúló történetének szereplői unokák, nagymamák, asszonyok - nők. Élik az életüket, keresik egymást, önmagukat vagy épp a vér szerinti anyjukat. Elköltöznek, visszatérnek, szerelem, árulás, alakoskodás, hit és féltékenység van az életükben. Sok elmaradt ölelés, és szerencsére még több olyan, amelyik nem maradt el.
Grecsó Krisztián új könyvének fejezetei önmagukban is kiadnak egy-egy képet, mintha mindegyik történet más családtag vagy szomszéd élete lenne. Az utak keresztezik egymást, és végül, bármennyire is összekeveredtek térben és időben a darabkák, összeáll a nagy, drámai egész.
291 pages, Hardcover
Published April 4, 2016
Ratings & Reviews
Friends & Following
Create a free account to discover what your friends think of this book!
Community Reviews
Displaying 1 - 24 of 24 reviews
March 22, 2020
Töredelmesen bevallom, hogy bár bölcsész vagyok, a kortárs magyar szépirodalom alapvetően kívül esik a látóteremen. Ennek talán részben az az oka, hogy a honi szépirodalom univerzumában alapvetően kétféle égi objektumot vélek felfedezni. Az egyik a fekete lyuk, a rögvalósággá vált magyar rémálmok szociográfiái, ahol még halni is jobb, mint élni. Ahol a „minden szar” nem egy keserű felkiáltás, hanem egy beletörődő nyugtázás. A másik égi jelenség a posztmodern szövegjátékok színes gázfelhője, amely egyszerre kínál játékos időtöltést és érdekes mintázatokat, ahol az esztétikai élményt a szöveg és nem a tartalom jelenti. Ám ez mégiscsak egy gázfelhő és nem egy csillag, tartalmatlan és ezért értelmetlen is, nincs súlya és nem kötődik semmihez.Nos, azt hiszem ezért olvasok inkább sci-fit, ami a hírekkel ellentétben nem csak űrrakéta meg lézerfegyver.
Persze azzal azért tisztában vagyok, hogy ez egy meglehetősen leegyszerűsítő kép, a valóságtól nagyjából annyira tér el, mint egy kisiskolás csillagrajza egy asztrofizikusétól. És persze Grecsó Krisztián híre is eljutott hozzám, szóval a molyklubos témaválasztás kapóra jött, és a virtuális bölcsésztarisznya meg a kevésbé virtuális fehér bor mellé bezsákoltam a Jelmezbált is a könyvtárból, a koronavírus pedig megfejelte ezt azzal a szívességgel, hogy nyugodtan tudok olvasni.
Ha a fenti literatúrai kozmológiából indulok ki, akkor a Jelmezbál értelemszerűen közelebb áll a fekete lyukakhoz, de mégsem az, mert egyes történetei mintha sugároznának némi fényt és derűt. Legyen mondjuk fehér törpe. A „feketelyuksághoz” annyiban persze közel áll, hogy számtalan hétköznapi térrel és emberrel találkozunk a könyvben, egymáshoz való viszonyukat pedig imponáló magabiztossággal mutatja be, legyen szó egy random pesti színházi környezetről, vagy egy Kádár-kockás, Isten háta mögötti faluról. Mindezt pedig azzal az érzékenységgel teszi, amellyel egyrészt mindenféle ember fejébe megpróbál beférkőzni, másrészt pedig megmagyarázni, hogy egyes tárgyak, esetek, tradíciók miért fontosak neki. És ez akkor is működik, amikor belső monológot hallgatunk, és akkor is, amikor kívülről tekintünk az egyes szereplőkre.
Először egyébként azt hittem, hogy egy regényt fogok olvasni, és ebben a fülszöveg is megtévesztett egy kicsit. A novellák szálai eleinte nem fonódtak egymásba, később viszont már egyre sűrűbb lett a szövésük, egyre több ismerős szereplővel vagy helyszínnel találkozhattam, noha igazán egységes szövetté vélhetően csak valami függelék tette volna a történeteket, amelyek feltüntetik a családi és egyéb kapcsolatokat Budapesttől Sáregresig. Így viszont kissé lassan haladtam vele, hiszen az emlékezetemben fel-felbukkanó ismerős nevek, motívumok és tárgyak felderítéséhez gyakran vissza kellett lapoznom. A lusta vagy a kényelmes olvasók viszont azt hiszem, hogy lemaradnak ezekról az apróságokról.
A Molyklubon is szó esett róla, hogy a címnek igazából semmi köze a jelmezbálhoz, amiből egyébként is csak egyetlen egy fordul elő az egész kötetben. Annyiban viszont indokolt, és talán ez köti össze a különböző sorsokat és szereplőket, hogy mindannyian egyfajta álarcot viselnek, miközben így vagy úgy próbálnak megfelelni a társadalmi elvárásoknak, vagy éppen maguknak. A történetekben fellelhető feszültségek is visszavezethetők ide, noha a megoldási kísérletek között nem feltétlenül találunk sok sikert, már ha ez a fogalom értelmezhető az egyéni sorsok itt bemutatott keretei között. A bölcsész szereplők pedig különösen nem tartoznak közéjük.
Azt hiszem, hogy itt az ideje, hogy kicsit több kortárs magyar szépirodalmat olvassak, hogy én is bölcsészebb legyek. :P
Persze azzal azért tisztában vagyok, hogy ez egy meglehetősen leegyszerűsítő kép, a valóságtól nagyjából annyira tér el, mint egy kisiskolás csillagrajza egy asztrofizikusétól. És persze Grecsó Krisztián híre is eljutott hozzám, szóval a molyklubos témaválasztás kapóra jött, és a virtuális bölcsésztarisznya meg a kevésbé virtuális fehér bor mellé bezsákoltam a Jelmezbált is a könyvtárból, a koronavírus pedig megfejelte ezt azzal a szívességgel, hogy nyugodtan tudok olvasni.
Ha a fenti literatúrai kozmológiából indulok ki, akkor a Jelmezbál értelemszerűen közelebb áll a fekete lyukakhoz, de mégsem az, mert egyes történetei mintha sugároznának némi fényt és derűt. Legyen mondjuk fehér törpe. A „feketelyuksághoz” annyiban persze közel áll, hogy számtalan hétköznapi térrel és emberrel találkozunk a könyvben, egymáshoz való viszonyukat pedig imponáló magabiztossággal mutatja be, legyen szó egy random pesti színházi környezetről, vagy egy Kádár-kockás, Isten háta mögötti faluról. Mindezt pedig azzal az érzékenységgel teszi, amellyel egyrészt mindenféle ember fejébe megpróbál beférkőzni, másrészt pedig megmagyarázni, hogy egyes tárgyak, esetek, tradíciók miért fontosak neki. És ez akkor is működik, amikor belső monológot hallgatunk, és akkor is, amikor kívülről tekintünk az egyes szereplőkre.
Először egyébként azt hittem, hogy egy regényt fogok olvasni, és ebben a fülszöveg is megtévesztett egy kicsit. A novellák szálai eleinte nem fonódtak egymásba, később viszont már egyre sűrűbb lett a szövésük, egyre több ismerős szereplővel vagy helyszínnel találkozhattam, noha igazán egységes szövetté vélhetően csak valami függelék tette volna a történeteket, amelyek feltüntetik a családi és egyéb kapcsolatokat Budapesttől Sáregresig. Így viszont kissé lassan haladtam vele, hiszen az emlékezetemben fel-felbukkanó ismerős nevek, motívumok és tárgyak felderítéséhez gyakran vissza kellett lapoznom. A lusta vagy a kényelmes olvasók viszont azt hiszem, hogy lemaradnak ezekról az apróságokról.
A Molyklubon is szó esett róla, hogy a címnek igazából semmi köze a jelmezbálhoz, amiből egyébként is csak egyetlen egy fordul elő az egész kötetben. Annyiban viszont indokolt, és talán ez köti össze a különböző sorsokat és szereplőket, hogy mindannyian egyfajta álarcot viselnek, miközben így vagy úgy próbálnak megfelelni a társadalmi elvárásoknak, vagy éppen maguknak. A történetekben fellelhető feszültségek is visszavezethetők ide, noha a megoldási kísérletek között nem feltétlenül találunk sok sikert, már ha ez a fogalom értelmezhető az egyéni sorsok itt bemutatott keretei között. A bölcsész szereplők pedig különösen nem tartoznak közéjük.
Azt hiszem, hogy itt az ideje, hogy kicsit több kortárs magyar szépirodalmat olvassak, hogy én is bölcsészebb legyek. :P
September 19, 2019
(Előhang: a múltkor olyan kortárs magyar szépirodalmat kerestek itt a boltban, ami nem depresszív. Megizzadtam.)
Egyetértek azokkal, akik szerint ez Grecsó legjobb könyve. Mi több: ez egy jó könyv. Ami őszintén szólva megnyugtat, mert Grecsó pályafutása nekem kicsit mindig olyan, mintha folyamatosan meg kéne küzdenie a körülötte lévő hype-pal, amit részben maga teremtett. (Persze nem olyan nagy hype ez, csak olyan emberléptékű: magyar irodalmi hype.) Szerintem ezt a küzdelmet a Jelmezbál-lal kihozta minimum döntetlenre, úgyhogy örülök.
Pedig hát az előjelek nem feltétlenül biztatóak: már az első novellában látszik az írói szándék, hogy akkor most pakoljunk ide mindent kutyaszaros budapesti hangulattól kezdve a deportálásokig, mi több: még egy csonkításos gyilkosság is jön bele az arcunkba. No most ha valaki ilyen direkten akarja meghúzni a tutit, az az álmoskönyv szerint nem jelent semmi jót, de azt kell mondjam, Grecsó imponáló tehetséggel fogja ezt a sok mindent egybe, valahogy mindig a hibahatáron belül maradva. Nem mindig tökéletes, vannak gyengébb tételek, de a történetek zöme jól karban van tartva: találó, pontos, eleven. Nagyon jól használja a tudatos kihagyás eszközét is: nem kíván mindent közölni az olvasóval, hagyja, hogy magunk alakítsuk ki a viszonyt a szöveggel. Külön öröm volt látni (a Megyek utánad-ban fel sem tűnt), milyen jól építi fel a szövegterek atmoszféráját – akár a Sáraságról, akár a Lehel-piacról van szó, mind a tér, mind a teret betöltő személyek mozogni kezdenek, „szaguk van” – amely szag persze rohadt büdös, de hát ez nem Rejtő Jenő, kérem alássan. Azért meg külön piros a pont, hogy amikor már éppen kezdtem belefásulni a nagy deprimálásba (úgy a 110. oldal táján), akkor játékba hozta a történeteket egymással – elkezdtek a szereplők besettenkedni egymás novellájába, egy olyan kapcsolati hálót hozva létre, ahol látszólag minden figura és esemény kapcsolódik valamiképp a többihez. Ez persze arra készteti az olvasót, hogy meg-megálljon, visszalapozzon, „keresztrejtvényt fejtsen”, de pont ez a kikényszerített aktivitás az, ami érdekeltté tesz minket. Már ha nem haragszunk meg érte. Interaktív könyv.
Szóval én mindig drukkolok Grecsónak, mert fontosnak tartom, hogy a népszerű írók jó írók is legyenek. Ez a könyv pedig meggyőzött arról, hogy ebben a „szarazélet”-típusú irodalomban őt mindenképpen számításba kell venni.
Egyetértek azokkal, akik szerint ez Grecsó legjobb könyve. Mi több: ez egy jó könyv. Ami őszintén szólva megnyugtat, mert Grecsó pályafutása nekem kicsit mindig olyan, mintha folyamatosan meg kéne küzdenie a körülötte lévő hype-pal, amit részben maga teremtett. (Persze nem olyan nagy hype ez, csak olyan emberléptékű: magyar irodalmi hype.) Szerintem ezt a küzdelmet a Jelmezbál-lal kihozta minimum döntetlenre, úgyhogy örülök.
Pedig hát az előjelek nem feltétlenül biztatóak: már az első novellában látszik az írói szándék, hogy akkor most pakoljunk ide mindent kutyaszaros budapesti hangulattól kezdve a deportálásokig, mi több: még egy csonkításos gyilkosság is jön bele az arcunkba. No most ha valaki ilyen direkten akarja meghúzni a tutit, az az álmoskönyv szerint nem jelent semmi jót, de azt kell mondjam, Grecsó imponáló tehetséggel fogja ezt a sok mindent egybe, valahogy mindig a hibahatáron belül maradva. Nem mindig tökéletes, vannak gyengébb tételek, de a történetek zöme jól karban van tartva: találó, pontos, eleven. Nagyon jól használja a tudatos kihagyás eszközét is: nem kíván mindent közölni az olvasóval, hagyja, hogy magunk alakítsuk ki a viszonyt a szöveggel. Külön öröm volt látni (a Megyek utánad-ban fel sem tűnt), milyen jól építi fel a szövegterek atmoszféráját – akár a Sáraságról, akár a Lehel-piacról van szó, mind a tér, mind a teret betöltő személyek mozogni kezdenek, „szaguk van” – amely szag persze rohadt büdös, de hát ez nem Rejtő Jenő, kérem alássan. Azért meg külön piros a pont, hogy amikor már éppen kezdtem belefásulni a nagy deprimálásba (úgy a 110. oldal táján), akkor játékba hozta a történeteket egymással – elkezdtek a szereplők besettenkedni egymás novellájába, egy olyan kapcsolati hálót hozva létre, ahol látszólag minden figura és esemény kapcsolódik valamiképp a többihez. Ez persze arra készteti az olvasót, hogy meg-megálljon, visszalapozzon, „keresztrejtvényt fejtsen”, de pont ez a kikényszerített aktivitás az, ami érdekeltté tesz minket. Már ha nem haragszunk meg érte. Interaktív könyv.
Szóval én mindig drukkolok Grecsónak, mert fontosnak tartom, hogy a népszerű írók jó írók is legyenek. Ez a könyv pedig meggyőzött arról, hogy ebben a „szarazélet”-típusú irodalomban őt mindenképpen számításba kell venni.
November 2, 2023
Nagyjából tudtam, hogy mibe vágok bele (novellafüzér, ami kerek egészet alkot, és mindemellett szuper depresszív.) Az elején nagyon élveztem a szöveget, magukat a mondatokat, illetve hogy nincs minden kimondva/leírva. Aztán szépen lassan elveszítettem az összképet, és azóta sem tudom, hogy azért, mert ez volt a cél, vagy csak az agyam felmondta a szolgálatot, és nem volt hajlandó tovább A-t B-vel összekötni....vagy inkább B-t W-vel távolságokat is figyelembevéve. Mindenesetre így a vége kissé szürreálisba ment át részemről, amivel nem lenne semmi gond, ha nem taszítana zsigerből a műfaj.
Ez a Budapest nem az a Budapest, amit én ismerek, és ez a vidék sem az a vidék. Bár ennyire kis faluban sosem laktam mint Sáraság. Minden valahogy nem normális, gyomorforgató kicsit, és nem jöttem rá a végére, hogy mit is hoztam el a végére az egészből. De közben meg annyira jellegzetes magyar széppróza. Csak amíg Tompa Andrea regénye megtalált, holott hangulatban azért nagy a hasonlóság, addig itt hiányoltam valamit. Sőt a Verát is sokkal jobban szerettem ennél. Egyenesen furcsa, hogy ez lett a sorsa (tudom, én olvastam fordított sorrendben.)
Ez a Budapest nem az a Budapest, amit én ismerek, és ez a vidék sem az a vidék. Bár ennyire kis faluban sosem laktam mint Sáraság. Minden valahogy nem normális, gyomorforgató kicsit, és nem jöttem rá a végére, hogy mit is hoztam el a végére az egészből. De közben meg annyira jellegzetes magyar széppróza. Csak amíg Tompa Andrea regénye megtalált, holott hangulatban azért nagy a hasonlóság, addig itt hiányoltam valamit. Sőt a Verát is sokkal jobban szerettem ennél. Egyenesen furcsa, hogy ez lett a sorsa (tudom, én olvastam fordított sorrendben.)
February 27, 2022
Nem volt szerencsés Kerékgyártó után olvasni, bár az elején nagyon sodort. Szeretem, ahogy Grecsó ír, és egész jól tudtam követni az összekapcsolódásokat is. Némelyik fejezet nagyon megérintett, némelyik meg is nevettetett, de egyre jobban belesüppedtem a mélymagyar valóságba. Voltak fejtegetések, amiket már nem is értettem. Így négyes lett a végeredmény, de emlékezetes marad.
July 18, 2019
Az első fejezet nagyon felkeltette a kíváncsiságomat és vártam, hogy mi fog kisülni belőle. De valahogy számomra elmaradt a drámai csattanó, és úgy érzem nem derült ki az, amit az eleje annyira beharangozott. Olyan érzésem van, mintha annyira sejtelmes akart volna lenni a könyv, hogy végül egy-két dolog kimaradt, és így nem volt elég információ ahhoz, hogy Miss Marple-höz hasonlóan eljussak a bűntény megfejtéséig. Valószínűleg újra kéne olvasni, hogy minden puzzle-darab a helyére kerüljön, de nem maradt elég lelki erőm a sok kiégett és az életbe belefásult szereplő szenvedését újra átélni.
April 24, 2016
Nekem eddig a Tánciskola volt a non plus ultra tőle, aztán egy-két könyv erejéig kicsit mintha visszaesett volna, de ez most ismét zsigeri, zseniális, sőt. Nálam ő a legjobb élő magyar író.
October 30, 2021
Tallózom itt a recenziók között, és őszintén döbbenek. A sok finom fanyalgás. Hogy hát jó, jól indul, de aztán így meg úgy, meg hogy igazából izé, és tulajdonképpen különösen az előzőek után végül egyáltalán.
Hát engem ez elképeszt. Hogy kapunk az anyanyelvünkön EGY ILYET, egy katedrálist, letaglózó méret és észbontóan aprólékos kidolgozottság egyszerre, és tőlünk, a drága olvasótól arra futja, hogy válaszul csücsörítünk egy jót és eltartjuk a kisujjunkat.
Valóban nincs a szánkba rágva, ki kinek a kije, és melyik élet eltemetett bűne melyik másik életben áll a sors útjába irtóztató teherként. Valóban gyakran ködösen rémlik legfeljebb, hogy találkoztunk már egy szereplővel; hogy ami az egyiknek komoly feladvány, annak fonákjáról mi már olvastunk egy korábbi fejezetben, és mi legalább sajdítjuk, mi miért történik. Mindennek pedig az az oka, hogy mesterművel van dolgunk, a mesterművek márpedig elég gyakran presztízskérdést csinálnak az alulírtságból. Hogy tudniillik a mi érdekünkben. Értünk van a parádé. Nyilvánvaló Kapitány helyett szimbólumokkal és képekkel operál. Hogy nekünk jobb legyen.
Nem tudom megjósolni, hányszor fogom még elolvasni a Jelmezbált, e pillanatban messze vagyok attól, hogy fejben tudtam volna tartani és egészben tudtam volna látni a teljes freskót. Néhány szereplő megjegyeztem, másokat félig, megint másoknak utána kell mennem az újraolvasásban. De azt tudom, hogy ennek a kaleidoszkópnak minden pici csillagával érzéki élmény találkozni. Egy kicsit meg van nyomva a ceruza, igen. Túl sok az öngyilkosság, túl sok a megalázó szex, túl sok az eldobott gyerek, túlságosan burjánzó az ebből fakadó traumadzsungel. De az ég szerelmére, nem az ilyen túlzásokért olvasunk?
Hát engem ez elképeszt. Hogy kapunk az anyanyelvünkön EGY ILYET, egy katedrálist, letaglózó méret és észbontóan aprólékos kidolgozottság egyszerre, és tőlünk, a drága olvasótól arra futja, hogy válaszul csücsörítünk egy jót és eltartjuk a kisujjunkat.
Valóban nincs a szánkba rágva, ki kinek a kije, és melyik élet eltemetett bűne melyik másik életben áll a sors útjába irtóztató teherként. Valóban gyakran ködösen rémlik legfeljebb, hogy találkoztunk már egy szereplővel; hogy ami az egyiknek komoly feladvány, annak fonákjáról mi már olvastunk egy korábbi fejezetben, és mi legalább sajdítjuk, mi miért történik. Mindennek pedig az az oka, hogy mesterművel van dolgunk, a mesterművek márpedig elég gyakran presztízskérdést csinálnak az alulírtságból. Hogy tudniillik a mi érdekünkben. Értünk van a parádé. Nyilvánvaló Kapitány helyett szimbólumokkal és képekkel operál. Hogy nekünk jobb legyen.
Nem tudom megjósolni, hányszor fogom még elolvasni a Jelmezbált, e pillanatban messze vagyok attól, hogy fejben tudtam volna tartani és egészben tudtam volna látni a teljes freskót. Néhány szereplő megjegyeztem, másokat félig, megint másoknak utána kell mennem az újraolvasásban. De azt tudom, hogy ennek a kaleidoszkópnak minden pici csillagával érzéki élmény találkozni. Egy kicsit meg van nyomva a ceruza, igen. Túl sok az öngyilkosság, túl sok a megalázó szex, túl sok az eldobott gyerek, túlságosan burjánzó az ebből fakadó traumadzsungel. De az ég szerelmére, nem az ilyen túlzásokért olvasunk?
July 1, 2024
Nekem meglepetés volt ez a könyv, ugyanis elsőre a Vera című művét olvastam - és nem tetszett. Aztán szembejött velem ez a könyv, és gondoltam adok még egy esélyt, valamiért sokan kedvelik Grecsó írásait. És totál beszippantott. Önmagukban a novellák is érdekesek, elgondolkodtatóak, de így egyben, hogy összefüggenek a történetek, szereplők, borzasztóan kreatív és izgalmas. Egy idő után külön írtam magamnak, hogyan vannak felfűtve a szálak, és most a végén azt gondolom, ezt hamarosan újraolvasom. És nem kis meglepetés, hogy Vera visszaköszönt :) Köszönöm az élményt, csak ajánlani tudom.
June 29, 2021
I really love Grecso's style. It is very raugh and real and it is like a river of thoughts and feelings and senses.
This book was like a puzzle, every chapter was a little piece. It was hard to follow sometimes who is who but it was worth the concentration.
Makes me really sad that his books aren't available in English (yet) because his writing shows the sticky, heavy, dusty and at the same tike airy, sunny, romantically chaotic atmosphere of the Hungarian life.
This book was like a puzzle, every chapter was a little piece. It was hard to follow sometimes who is who but it was worth the concentration.
Makes me really sad that his books aren't available in English (yet) because his writing shows the sticky, heavy, dusty and at the same tike airy, sunny, romantically chaotic atmosphere of the Hungarian life.
June 10, 2017
Szerettem ezt a könyvet, bár munkás volt olvasni. Folyton vissza kellett emlékezni az előző történetek szereplőire, félmondataira.
------ kicsit szpojler ------
Egy kissé befejezetlennek érzem. Mintha Grecsó még néhány kötetre való történetet, a ki nem bontott szereplők háttérsztorijait későbbre tartogatná.
------ kicsit szpojler ------
Egy kissé befejezetlennek érzem. Mintha Grecsó még néhány kötetre való történetet, a ki nem bontott szereplők háttérsztorijait későbbre tartogatná.
August 5, 2018
Kicsit figyelni kell, de nagyon megeri. Ha az ember egyket reszletet el is mulaszt, pont ilyen falusi hangulatban lehet megbeszelni mas olvasokkal az elmulasztott kapcsolatokat: “tudod, az Evi lanya...” A regeny zsenialisan felelevenit egy csomo magyaros helyzetet, videki hangulatot! Meg egyszer elolvasom, nagyon tetszett!
January 3, 2021
A szerző igen jól képes megjeleníteni hétköznapi, sivár élethelyzeteket, életeket, csendéleteket. Abban ez a mű már kevésbé volt követhető, ki kivel milyen kapcsolatban áll, mennyi idő telt el; túl sok szereplőt vonultat fel egyetlen köteten belül.
Vera karakterét már másutt is láttam, szíven ütött, milyen felnőtté lett ebben a koncepcióban.
Vera karakterét már másutt is láttam, szíven ütött, milyen felnőtté lett ebben a koncepcióban.
May 15, 2024
Ez a második könyv, amit a szerzőtől olvastam, és biztos, hogy nem az utolsó. Úgy gondolom, hogy ez a könyv nem egy könnyű olvasmány, viszont annál élvezetesebb. Nagyon sok a szereplő, de a történetek összeérnek, és én nagy élvezettel bogozgattam ki a szálakat. Ajánlom azoknak, akik valami rendhagyót szeretnének olvasni.
October 15, 2024
Ez volt az első Grecsó könyvem és ezt is csak azért olvastam el mert ajándék volt. Érdekes volt a felépítése, ahogy a végére a sok történet (kicsit talán erőltetetten) összeállt eggyé. A Budapest és a vidék hangulata abszolút jó volt, összességében egy könnyen olvasható jó élmény. Nem mondhatnám, hogy meggyőzött arról, hogy érdemes több Grecsó könyvet olvasnom, de el sem ijesztett tőle.
October 22, 2017
Szamomra ez tortenet es karakterek szempontjabol is kibontatlan maradt. Sajnalom de egyre inkabb azt hiszem h nekem Grecso egykotetes iro marad, a Mellettem elfersz utan tul sokkal maradnak le a tobbiek.
September 9, 2019
Zseniális, ahogy minden mindennel összefügg, ahogy a végére minden összeáll.
July 28, 2021
Ez most miben különbözik a Tóth Krisztina-féle Pixeltől? Vagy - kevés kivétellel - szinte bármelyik más kortárs magyar szerző - kevés kivétellel - szinte bármelyik más művétől?
August 1, 2026
Hú de megörültem a "burekot"-nak! Aztán mégis "bureket" lett belőle.
April 7, 2017
Egy ponton nagyon szerettem volna, hogy a fragmentumok összeálljanak egy családregénnyé, de aztán elmúlt az érzés - annyira pedig nem fogtak meg a keserű rögvalósággal behintett novellák, hogy nekiálljak összerakosgatni a szétszórt életeket, szürkénél is szürkébb, penészes-savanyú morzsákat kollégiumi szobákkal, ablakban lógó kolbászokkal, füstös tanárikkal, üres megörökölt családi házakkal.
A végénél már azt éreztem, hogy Grecsó bármikor elő tudna húzni akár hetven ugyanilyen novellát, bárkiről bármikor még kiderülhet egy nagybácsi, pár döglött nyúl, vagy némi tóparti erőszak - miközben persze az írások maguk korrektek, pontosan úgy vannak megírva, ahogy kell, ott van a nézőpont, az elbeszélő, ahol kell, mértani pontossággal pötyögnek az információk, van posztmodern játék a családregény-is-meg-nem-is fricskájával, lehet nyomozni is, kinek-kinek szája íze szerint, az írástechnikára egy rossz szavam sem lehet.
Ha most tartalomjegyzék nélkül kéne mondanom pár címet, ami tetszett, akkor nem sokat tudnék visszaidézni: a Fél kiló disznózsír Szél Julija és trehány disznó Frank-je, meg az őrület szikrája megfogott (a sorok között ott van egy szép tömör görögös sorstragédia) - illetve a Kelj fel és járj groteszk falusi tánca, vallásos bizonytalansága, már-már kafkai légköre; de boldogabb olvasó lettem volna, ha nem kell aztán megtudnom, ki az a Tamás és miért olyan szomorú, amikor telefingja a kollégiumi szobát, vagy amikor épp sírásra görbül a szája a tanteremben.
A végénél már azt éreztem, hogy Grecsó bármikor elő tudna húzni akár hetven ugyanilyen novellát, bárkiről bármikor még kiderülhet egy nagybácsi, pár döglött nyúl, vagy némi tóparti erőszak - miközben persze az írások maguk korrektek, pontosan úgy vannak megírva, ahogy kell, ott van a nézőpont, az elbeszélő, ahol kell, mértani pontossággal pötyögnek az információk, van posztmodern játék a családregény-is-meg-nem-is fricskájával, lehet nyomozni is, kinek-kinek szája íze szerint, az írástechnikára egy rossz szavam sem lehet.
Ha most tartalomjegyzék nélkül kéne mondanom pár címet, ami tetszett, akkor nem sokat tudnék visszaidézni: a Fél kiló disznózsír Szél Julija és trehány disznó Frank-je, meg az őrület szikrája megfogott (a sorok között ott van egy szép tömör görögös sorstragédia) - illetve a Kelj fel és járj groteszk falusi tánca, vallásos bizonytalansága, már-már kafkai légköre; de boldogabb olvasó lettem volna, ha nem kell aztán megtudnom, ki az a Tamás és miért olyan szomorú, amikor telefingja a kollégiumi szobát, vagy amikor épp sírásra görbül a szája a tanteremben.
November 15, 2016
Elgondolkodtató könyv.
Zseniális egyéni történetek, egyéni drámák, melyek némelyikével könnyü azonosulni. Gyökereink keresése, vagy olykor megtagadása, esetleg azoktól való menekülés volt számomra a legdominánsabb téma. Hazaköltözések, családi kapcsolatok, válások, egymás életéböl való 'kimaradások', egyedüllét.
Az egyes fejezetek zseniálisak, de a nagy egésztöl többet vártam.
Azt hittem, a történelmi sztorinak nagyobb jelentösége lesz, illetve pàr mellékszál üzenetét/fontosságát nem tudtam beépíteni.
http://konyves.blog.hu/2016/05/08/a_c...
Zseniális egyéni történetek, egyéni drámák, melyek némelyikével könnyü azonosulni. Gyökereink keresése, vagy olykor megtagadása, esetleg azoktól való menekülés volt számomra a legdominánsabb téma. Hazaköltözések, családi kapcsolatok, válások, egymás életéböl való 'kimaradások', egyedüllét.
Az egyes fejezetek zseniálisak, de a nagy egésztöl többet vártam.
Azt hittem, a történelmi sztorinak nagyobb jelentösége lesz, illetve pàr mellékszál üzenetét/fontosságát nem tudtam beépíteni.
http://konyves.blog.hu/2016/05/08/a_c...
July 9, 2016
Az eleje nagyon tetszett, de aztán kissé elfáradtam benne. Az egyes fejezetek külön-külön mind mesteriek, de a könyv kirakós játék része nekem nagyon munkás volt. Sokszor elvesztettem a fonalat, és kimerített, hogy folyton vissza kellett lapoznom, hogy akkor ez most melyik szereplő is volt? kire is vonatkozik ez az utalás? róla mit is lehetett tudni eddig? Az is lehet, hogy egyszerűen most én nem voltam elég friss ehhez a töredékes regényhez. Egyszer mindenképpen érdemes lesz újraolvasni.
June 19, 2016
Ez nekem most nem tetszett annyira, mint a Mellettem elférsz vagy a Megyek utánad című regényei. A könyv első fele jó volt, de a második fele már nem tetszett annyira, mert másmilyennek tűnt a stílusa. Bizonyára amiatt, mert egyes szereplők nyugtatók és más tudatmódosítók hatása alatt mondták el a mondandójukat, és ez abban nyilvánult meg, hogy nehezebben lehetett követni a gondolataikat, ezért olvasni is nehezebb volt.
October 21, 2016
Az elején olyannak tűnt, mint egy Háy János, olyan nagyon húsba markolóan igaznak.
Aztán a végéig olyan maradt. Húsba markoló. Mintha az emberekről igaz csak az lehetne, hogy vagy gonoszak, vagy perverzek, vagy a kettő együtt, csupa félresiklott vágy és nyers erőszak, senkit semmi más az égvilágon nem mozgathat.
Hát, szerintem ez így túl könnyű.
Aztán a végéig olyan maradt. Húsba markoló. Mintha az emberekről igaz csak az lehetne, hogy vagy gonoszak, vagy perverzek, vagy a kettő együtt, csupa félresiklott vágy és nyers erőszak, senkit semmi más az égvilágon nem mozgathat.
Hát, szerintem ez így túl könnyű.
October 30, 2016
I need to reread it and make notes to understand the connection between the characters.
Displaying 1 - 24 of 24 reviews