What do you think?
Rate this book
A Grand Illusion?: An Essay on Europe
In this timely new book, a distinguished intellectual historian offers us cogent and persuasive responses to these urgent topical What are the prospects for the European Union? If they are not wholly rosy, why is that? Which nations should "belong" to Europe and when? And, in any event, how much does it matter whether a united Europe does or does not come about, on whatever terms?
Tony Judt - European by extraction, British by nationality, American by residence - is especially well qualified to examine these thorny issues. At once skeptical of large claims yet enthusiastically "European," he argues that there are reasonable, realistic, and practical modes by which we can deal with the political, cultural, and economic factors involved. We need not return to the Europe of the past, but we also need not settle for a super-national, quasi-sovereign European Union that obliterates national differences.
Tony Judt - European by extraction, British by nationality, American by residence - is especially well qualified to examine these thorny issues. At once skeptical of large claims yet enthusiastically "European," he argues that there are reasonable, realistic, and practical modes by which we can deal with the political, cultural, and economic factors involved. We need not return to the Europe of the past, but we also need not settle for a super-national, quasi-sovereign European Union that obliterates national differences.
149 pages, Hardcover
First published January 1, 1996
32 people are currently reading
519 people want to read
About the author
Tony Judt
57 books670 followersBorn in 1948, Tony Judt was raised in the East End of London by a mother whose parents had immigrated from Russia and a Belgian father who descended from a line of Lithuanian rabbis. Judt was educated at Emanuel School, before receiving a BA (1969) and PhD (1972) in history from the University of Cambridge.
Like many other Jewish parents living in postwar Europe, his mother and father were secular, but they sent him to Hebrew school and steeped him in the Yiddish culture of his grandparents, which Judt says he still thinks of wistfully. Urged on by his parents, Judt enthusiastically waded into the world of Israeli politics at age 15. He helped promote the migration of British Jews to Israel. In 1966, having won an exhibition to King's College Cambridge, he took a gap year and went to work on kibbutz Machanaim. When Nasser expelled UN troops from Sinai in 1967, and Israel mobilized for war, like many European Jews, he volunteered to replace kibbutz members who had been called up. During and in the aftermath of the Six-Day War, he worked as a driver and translator for the Israel Defense Forces.
But during the aftermath of the war, Judt's belief in the Zionist enterprise began to unravel. "I went with this idealistic fantasy of creating a socialist, communitarian country through work," Judt has said. The problem, he began to believe, was that this view was "remarkably unconscious of the people who had been kicked out of the country and were suffering in refugee camps to make this fantasy possible."
Career: King's College, Cambridge, England, fellow, 1972-78; University of California at Berkeley, assistant professor, 1978-80; St. Anne's College, Oxford University, Oxford, England, fellow, 1980-87; New York University, New York, NY, professor of history, 1987--, director of Remarque Institute, 1995--.
Awards: American Council of Learned Societies, fellow, 1980; British Academy Award for Research, 1984; Nuffield Foundation fellow, 1986; Guggenheim fellow, 1989; Pulitzer Prize in general nonfiction finalist, 2006, for Postwar: A History of Europe since 1945.
Like many other Jewish parents living in postwar Europe, his mother and father were secular, but they sent him to Hebrew school and steeped him in the Yiddish culture of his grandparents, which Judt says he still thinks of wistfully. Urged on by his parents, Judt enthusiastically waded into the world of Israeli politics at age 15. He helped promote the migration of British Jews to Israel. In 1966, having won an exhibition to King's College Cambridge, he took a gap year and went to work on kibbutz Machanaim. When Nasser expelled UN troops from Sinai in 1967, and Israel mobilized for war, like many European Jews, he volunteered to replace kibbutz members who had been called up. During and in the aftermath of the Six-Day War, he worked as a driver and translator for the Israel Defense Forces.
But during the aftermath of the war, Judt's belief in the Zionist enterprise began to unravel. "I went with this idealistic fantasy of creating a socialist, communitarian country through work," Judt has said. The problem, he began to believe, was that this view was "remarkably unconscious of the people who had been kicked out of the country and were suffering in refugee camps to make this fantasy possible."
Career: King's College, Cambridge, England, fellow, 1972-78; University of California at Berkeley, assistant professor, 1978-80; St. Anne's College, Oxford University, Oxford, England, fellow, 1980-87; New York University, New York, NY, professor of history, 1987--, director of Remarque Institute, 1995--.
Awards: American Council of Learned Societies, fellow, 1980; British Academy Award for Research, 1984; Nuffield Foundation fellow, 1986; Guggenheim fellow, 1989; Pulitzer Prize in general nonfiction finalist, 2006, for Postwar: A History of Europe since 1945.
Ratings & Reviews
Friends & Following
Create a free account to discover what your friends think of this book!
Community Reviews
Displaying 1 - 30 of 40 reviews
December 31, 2024
Pesszimista elmélkedés az Európai Unióról valamikor a '90 évek második feléből. (Magyar kiadás: 2002) Érdekes. Pedig akkor még be se vettek minket. Judt keményen, de éles szemmel boncolgatja azokat a problémákat, ami miatt szerinte a "nagy ábránd", a nemzetek fölötti kontinentális közösség eszméje zátonyt fog fogni, jó tanácsa pedig a következő: (spoiler!) ne reméljük, hogy egy olyan absztrakció, mint az "európaiság", erősebb lesz a nemzetnél meg az államnál. Úgyhogy vegyünk vissza a tempóból és haladjunk fontolva. Hisz végtére is mi Európa mozgalmas történelme? Csupa határkijelölés, hol békésen, hol karddal és lőfegyverrel. Ami egyfajta tanult megosztottsághoz vezetett, ahol az egyik nemzet azáltal határozta meg magát, hogy megkülönböztette magát a másik nemzettől.
Tegyük hozzá, ennek mederben tartása egyáltalán nem lehetetlen, ezt Judt is készséggel elismeri. Áldja az Unió gondolatát azért, mert ma már elképzelhetetlen, hogy Franciaország és Németország fegyverrel rontson egymásra. Pedig ez az elmúlt bő 150 évben háromszor is megtörtént, mindannyiszor brutális ember- és anyagi áldozatokat követelve - ha mást nem is tett volna a közösség gondolata azon kívül, hogy ezt megakadályozta, már ezért aranyba kéne szoborni. Mindez persze nem jelenti azt, hogy a németek és a franciák innentől a legnagyobb haverok, bizonyára elhangzik Berlinben pár hülye vicc a bagett-evő pantomimesekről, Párizsban pedig jót élcelődnek a bőrgatyások humorhiányán. Mindkét oldalnak megvannak továbbá a saját érdekei, amelyek időnként felülírják a közös érdekeket - de akárhogy is, az agresszió kiszorult a nyugat-európai diplomácia fősordából.
A baj az, hogy csak a nyugat-európaiból. Mert érzésem szerint Judtnak sem annyira a Nyugat megosztottságával van baja, hanem a tervezett integrációs hullám okozta nehézségekkel. Hogy majd jönnek az új, szovjet érdekszférából frissen kiszakadt szegény rokonok, és velük aztán mit kezdünk? Fontos megjegyezni: a szerzőnek nem az a baja, hogy ezek az országok vannak, és az Unió tagjai akarnak lenni. Hisz ehhez minden joguk megvan, pláne, hogy a Nyugat az egész hidegháború során húzogatta előttük a kapitalizmus mézesmadzagját. Ezek az országok is Európa részei - csak épp egy másfajta Európáé. Az ő világukban a nemzeti ébredés nem fokozatosan ment végre, államaik jobbára nem "kifejlődtek", hanem hirtelen tűntek fel mindenféle összeomlott birodalom romjain. Mivel zömük történelme hosszabb-rövidebb időszakában egy nagyobb hatalom elnyomása alatt élt, ezért számukra a szabadság nem annyira az egyéni jogok fényében értelmezhető, hanem a nemzeti szuverenitás objektívén keresztül.
Hab a tortán, hogy Közép és Kelet gazdasága alig tudott huzamosabb ideig organikusan fejlődni (néhány kivétel akad: mondjuk Magyarország a Habsburg Monarchián belül a kiegyezést követő néhány évtizedben), mert hol egy birodalom szipolyozta ki az erőforrásokat, hol pedig egy ostoba gazdaságirányítási rendszer dugott botot a küllők közé*. A XX. század második felében pedig ez a két fatális eset egyszerre is megesett. Akárhogy is, az Európához való csatlakozás Közép-Kelet szemében nem a kulturális javak szabad áramlását jelenti (mint Kunderának), hanem hogy ide nekem a pénzt, de most. Csak hát ez nem ilyen egyszerű. És amikor kiderül, hogy nem ilyen egyszerű, akkor jönnek a nacionalizmus prédikátorai**, és megpróbálják felgyújtani a ház négy sarkát. És tényleg jöttek, tényleg megpróbálták. Szóval végtére is Judt tippje bejött. Sajnos.
Ugyanakkor végig éreztem egyfajta elemi tanácstalanságot Judt részéről - hogy akkor most mi is a jó. Felvenni az Unióba a frusztrált, máshogy szocializálódott keleti rokonokat hiba, amit a zenitjén túljutó közösség nehezen vagy sehogy nem fog tudni kezelni. De kinn hagyni őket, miután a nyitottságot tette meg alapelvévé, képmutatás, erkölcsi bűn. Vagy tágabb értelemben: a közös Európa gondolata ábránd, délibáb. De egy nemzetekre szakadt Európa meg tragédia, két világháború fényesen bizonyította ezt. Szóval csupa rossz döntés, csupa rossz opció. Lehet, ez a történelem: élni csak rossz opciók mellett is.
Ui.: a könyv megírásának idején még véleményes volt, hogy Oroszország milyen viszonyban lesz Európával. Nem tudom, ha a szerző látná, a Putyin-féle neosztálinista birodalom milyen agresszíven próbálja visszaszerezni egykori pozícióit (miközben mellesleg elkótyavetyéli azokat Szíriában vagy Örményországban), mit mondana. Talán azt, hogy: "Pfffff, lehet, a közös Európa lehetetlen. De mégis muszáj lesz megcsinálnunk. Mert amikor egyes részeg drogos szomszédaink birodalomnak álmodják magunkat, akkor nekünk is fel kell tudnunk mutatni egy hasonló erőt."
* Érdemes megnézni a két győztes nagyhatalom politikáját Európában '45 után. A Szovjetunió azon volt, hogy kiszipolyozza az alávetett országokat, attól függetlenül, hogy győztesek voltak-e vagy vesztesek. Ebbe beletartozott, hogy katonaságot állomásoztatott a területükön, és elvárta, hogy annak költségeit is az elnyomott fél állja. (Terveik szerint amúgy a saját zónájukban a franciák is ilyesmit szerettek volna, de végtére is letettek róla.) Amerika ezzel szemben a brutális Marshall-segélyt dobta oda a kontinensnek, mert felismerte, hogy egy lassan regenerálódó Nyugat hosszabb távon nagyobb költség neki. Ráadásul az amerikai védőernyő kiterjesztésével elősegítette, hogy az európai országok az állami bevételeket a hadseregfejlesztés helyett mindenféle hasznosabb dologba forgassák vissza.
** Judt nagyon jól ismeri fel a kommunizmus és a kelet-európai nacionalizmus közti kontinuitás lényegét: utóbbinak csak meg kellett mikróznia előbbi szófordulatait a dekadens Nyugat ellen, és miközben echte kommunista retorikával támadta őket, még le is kommunistázhatta őket, hisz végtére is az Unió is ugyanúgy egy nemzetek fölötti entitásban hisz, mint amit a marxizmus hirdetett. 2 in 1. Sőt, 3 in 1, mert ugyanezek a nacionalisták (bár Judt ezt még nem láthatta) tökéletesen elsajátították a nyugaton már egy ideje fel-fel bukkanó bevándorlóellenes diskurzust, azzal együtt, hogy Európa ezen szeglete sosem volt a bevándorlók célországa, ellentétben Franciaországgal vagy Hollandiával.
Tegyük hozzá, ennek mederben tartása egyáltalán nem lehetetlen, ezt Judt is készséggel elismeri. Áldja az Unió gondolatát azért, mert ma már elképzelhetetlen, hogy Franciaország és Németország fegyverrel rontson egymásra. Pedig ez az elmúlt bő 150 évben háromszor is megtörtént, mindannyiszor brutális ember- és anyagi áldozatokat követelve - ha mást nem is tett volna a közösség gondolata azon kívül, hogy ezt megakadályozta, már ezért aranyba kéne szoborni. Mindez persze nem jelenti azt, hogy a németek és a franciák innentől a legnagyobb haverok, bizonyára elhangzik Berlinben pár hülye vicc a bagett-evő pantomimesekről, Párizsban pedig jót élcelődnek a bőrgatyások humorhiányán. Mindkét oldalnak megvannak továbbá a saját érdekei, amelyek időnként felülírják a közös érdekeket - de akárhogy is, az agresszió kiszorult a nyugat-európai diplomácia fősordából.
A baj az, hogy csak a nyugat-európaiból. Mert érzésem szerint Judtnak sem annyira a Nyugat megosztottságával van baja, hanem a tervezett integrációs hullám okozta nehézségekkel. Hogy majd jönnek az új, szovjet érdekszférából frissen kiszakadt szegény rokonok, és velük aztán mit kezdünk? Fontos megjegyezni: a szerzőnek nem az a baja, hogy ezek az országok vannak, és az Unió tagjai akarnak lenni. Hisz ehhez minden joguk megvan, pláne, hogy a Nyugat az egész hidegháború során húzogatta előttük a kapitalizmus mézesmadzagját. Ezek az országok is Európa részei - csak épp egy másfajta Európáé. Az ő világukban a nemzeti ébredés nem fokozatosan ment végre, államaik jobbára nem "kifejlődtek", hanem hirtelen tűntek fel mindenféle összeomlott birodalom romjain. Mivel zömük történelme hosszabb-rövidebb időszakában egy nagyobb hatalom elnyomása alatt élt, ezért számukra a szabadság nem annyira az egyéni jogok fényében értelmezhető, hanem a nemzeti szuverenitás objektívén keresztül.
Hab a tortán, hogy Közép és Kelet gazdasága alig tudott huzamosabb ideig organikusan fejlődni (néhány kivétel akad: mondjuk Magyarország a Habsburg Monarchián belül a kiegyezést követő néhány évtizedben), mert hol egy birodalom szipolyozta ki az erőforrásokat, hol pedig egy ostoba gazdaságirányítási rendszer dugott botot a küllők közé*. A XX. század második felében pedig ez a két fatális eset egyszerre is megesett. Akárhogy is, az Európához való csatlakozás Közép-Kelet szemében nem a kulturális javak szabad áramlását jelenti (mint Kunderának), hanem hogy ide nekem a pénzt, de most. Csak hát ez nem ilyen egyszerű. És amikor kiderül, hogy nem ilyen egyszerű, akkor jönnek a nacionalizmus prédikátorai**, és megpróbálják felgyújtani a ház négy sarkát. És tényleg jöttek, tényleg megpróbálták. Szóval végtére is Judt tippje bejött. Sajnos.
Ugyanakkor végig éreztem egyfajta elemi tanácstalanságot Judt részéről - hogy akkor most mi is a jó. Felvenni az Unióba a frusztrált, máshogy szocializálódott keleti rokonokat hiba, amit a zenitjén túljutó közösség nehezen vagy sehogy nem fog tudni kezelni. De kinn hagyni őket, miután a nyitottságot tette meg alapelvévé, képmutatás, erkölcsi bűn. Vagy tágabb értelemben: a közös Európa gondolata ábránd, délibáb. De egy nemzetekre szakadt Európa meg tragédia, két világháború fényesen bizonyította ezt. Szóval csupa rossz döntés, csupa rossz opció. Lehet, ez a történelem: élni csak rossz opciók mellett is.
Ui.: a könyv megírásának idején még véleményes volt, hogy Oroszország milyen viszonyban lesz Európával. Nem tudom, ha a szerző látná, a Putyin-féle neosztálinista birodalom milyen agresszíven próbálja visszaszerezni egykori pozícióit (miközben mellesleg elkótyavetyéli azokat Szíriában vagy Örményországban), mit mondana. Talán azt, hogy: "Pfffff, lehet, a közös Európa lehetetlen. De mégis muszáj lesz megcsinálnunk. Mert amikor egyes részeg drogos szomszédaink birodalomnak álmodják magunkat, akkor nekünk is fel kell tudnunk mutatni egy hasonló erőt."
* Érdemes megnézni a két győztes nagyhatalom politikáját Európában '45 után. A Szovjetunió azon volt, hogy kiszipolyozza az alávetett országokat, attól függetlenül, hogy győztesek voltak-e vagy vesztesek. Ebbe beletartozott, hogy katonaságot állomásoztatott a területükön, és elvárta, hogy annak költségeit is az elnyomott fél állja. (Terveik szerint amúgy a saját zónájukban a franciák is ilyesmit szerettek volna, de végtére is letettek róla.) Amerika ezzel szemben a brutális Marshall-segélyt dobta oda a kontinensnek, mert felismerte, hogy egy lassan regenerálódó Nyugat hosszabb távon nagyobb költség neki. Ráadásul az amerikai védőernyő kiterjesztésével elősegítette, hogy az európai országok az állami bevételeket a hadseregfejlesztés helyett mindenféle hasznosabb dologba forgassák vissza.
** Judt nagyon jól ismeri fel a kommunizmus és a kelet-európai nacionalizmus közti kontinuitás lényegét: utóbbinak csak meg kellett mikróznia előbbi szófordulatait a dekadens Nyugat ellen, és miközben echte kommunista retorikával támadta őket, még le is kommunistázhatta őket, hisz végtére is az Unió is ugyanúgy egy nemzetek fölötti entitásban hisz, mint amit a marxizmus hirdetett. 2 in 1. Sőt, 3 in 1, mert ugyanezek a nacionalisták (bár Judt ezt még nem láthatta) tökéletesen elsajátították a nyugaton már egy ideje fel-fel bukkanó bevándorlóellenes diskurzust, azzal együtt, hogy Európa ezen szeglete sosem volt a bevándorlók célországa, ellentétben Franciaországgal vagy Hollandiával.
September 7, 2012
Comentários à versão portuguesa "Uma Grande Ilusão ? Um Ensaio sobre a Europa"
Tony Judt é, em conjunto com John Grisham e John le Carré, um dos meus escritores preferidos. Para além da sua erudição eu aprecio a simplicidade e a elegância com que escrevia (infelizmente faleceu em 2010, ainda relativamente novo). Este livro é mais uma obra clarividente sobre a Europa e que tendo sido escrita em 1996 revela uma actualidade impressionante. Eu bem gostaria que o Tony Judt se tivesse enganado quando vaticinou que uma Europa verdadeiramente unida é improvável. Claro que isso depende muito do que entendemos por "Europa" e já agora por "verdaedeiramente unida". Mas os acontecimentos mais recentes no seio dos países do Euro parecem querer dar razão a Tony Judt. E ele explica sabiamente porquê.
Tony Judt é, em conjunto com John Grisham e John le Carré, um dos meus escritores preferidos. Para além da sua erudição eu aprecio a simplicidade e a elegância com que escrevia (infelizmente faleceu em 2010, ainda relativamente novo). Este livro é mais uma obra clarividente sobre a Europa e que tendo sido escrita em 1996 revela uma actualidade impressionante. Eu bem gostaria que o Tony Judt se tivesse enganado quando vaticinou que uma Europa verdadeiramente unida é improvável. Claro que isso depende muito do que entendemos por "Europa" e já agora por "verdaedeiramente unida". Mas os acontecimentos mais recentes no seio dos países do Euro parecem querer dar razão a Tony Judt. E ele explica sabiamente porquê.
June 26, 2025
A Grand Illusion?: An Essay on Europe by Tony Judt is a sharp, lucid, and at times brutally unsentimental interrogation of the European project—written in 1996, but ringing uncannily true decades later. Judt, never one to coddle or romanticize, poses the provocative question right in the title: Is the dream of a united Europe just that—a dream? Or worse, a polite delusion masking old divisions?
With the precision of a historian and the urgency of a citizen, Judt dissects post–World War II Europe’s attempt to build peace through integration—first economically, then politically. He’s skeptical of the idea that shared markets can erase centuries of nationalism, war, and cultural difference. He’s not anti-Europe; he’s just deeply wary of the smug belief that history has been “solved.” He writes about the fractures between East and West, the elitism of EU technocracy, the erasure of historical memory, and the ways identity and sovereignty still simmer under the surface.
What makes this slim volume pack such a punch is Judt’s clarity. He doesn’t rant; he questions. And his questions still linger.
I read A Grand Illusion? in 2017, during the post-Brexit haze, and it hit like a cold gust of geopolitical reality. Judt didn’t predict every detail—but he understood the fault lines long before they cracked. This book made me realize that the European Union isn’t a fortress—it’s a balancing act, one that must be constantly reimagined. Judt reminds us: History doesn’t end. And unity, if we want it, must be chosen—over and over again.
With the precision of a historian and the urgency of a citizen, Judt dissects post–World War II Europe’s attempt to build peace through integration—first economically, then politically. He’s skeptical of the idea that shared markets can erase centuries of nationalism, war, and cultural difference. He’s not anti-Europe; he’s just deeply wary of the smug belief that history has been “solved.” He writes about the fractures between East and West, the elitism of EU technocracy, the erasure of historical memory, and the ways identity and sovereignty still simmer under the surface.
What makes this slim volume pack such a punch is Judt’s clarity. He doesn’t rant; he questions. And his questions still linger.
I read A Grand Illusion? in 2017, during the post-Brexit haze, and it hit like a cold gust of geopolitical reality. Judt didn’t predict every detail—but he understood the fault lines long before they cracked. This book made me realize that the European Union isn’t a fortress—it’s a balancing act, one that must be constantly reimagined. Judt reminds us: History doesn’t end. And unity, if we want it, must be chosen—over and over again.
July 20, 2021
Es un libro en algunas partes desfasado pero en otras de una vigencia que da miedo.
Se nota la visión británica del autor sobre Europa y su postura escéptica (cuando no negativa) sobre el proyecto europeo.
Recomendable.
Se nota la visión británica del autor sobre Europa y su postura escéptica (cuando no negativa) sobre el proyecto europeo.
Recomendable.
November 11, 2017
1990s-era essay predicting just about everything bad that has indeed happened to the European Union in the ensuing years. Chock full of information and I think I probably only took in like 50% of it. It would be interesting to reread it in a few years to see how history plays out.
March 1, 2023
He encontrado muy interesante este libro, además de muy informado, objetivo y riguroso, muy útil para entender los antecedentes de la Unión Europea y su razón de ser como organización supranacional. Lógicamente, al haberse escrito antes de agotarse el siglo XX, algunos de los aspectos que aborda están claramente desfasados (por supuesto, me refiero al cuestionamiento sobre la conveniencia de aceptar como Estados miembros de pleno derecho dentro de la Unión a los países del antiguo bloque soviético, algunos de los cuales ya están plenamente integrados, o a la cuestión británica, su salida, de la que no puede decir nada, obviamente). No obstante, resulta un estudio muy clarificador para conocer mejor el origen de la Unión, su evolución década a década y su futuro a medio-largo plazo (incluso a pesar de que han pasado más de dos décadas desde su redacción y, claro, ha llovido mucho desde entonces; principalmente, hemos vivido dos procesos que han alterado nuestra forma de entender la organización: me refiero, claro, a la Gran Recesión de 2008, que la Unión resolvió de forma claramente desigual y desde un enfoque en el que se aceptaban los postulados de la política germánica, y a la pandemia de coronavirus del año 2020, que se resolvió mejor y que sí puede conseguir, tal vez, ayudar a superar la exaltación de los valores nacionalistas y animar a seguir trabajando en pos de la unidad).
July 4, 2025
A Eurosceptic pamphlet which did not stood up to history.
May 19, 2024
You'll forget this was written in 1996. Everything I've ever read by Tony Judt I've learned from and been deeply affected by, and this essay was no different. Read it for research but will be sharing with friends. Reading this in 2024, and comparing what I was taught in recent years to what this book says, is an absolutely fascinating historiographical experience.
July 4, 2016
A nice read with prophetic language - published in 1996 and making some predictions for the future, quite a few themes ripped straight from today's headlines.
April 12, 2019
""Europe" is more than a geographical notion, but less than an answer." T. Judt.
August 31, 2022
Wielki angielski historyk wyraza swoja niechec i uprzedzenia do Europy Wschodniej. Taki powinien byc tytul. Za malo on wie na temat by ksiazke pisac, ale jak sie jest osoba slawna to sie dostaje takie propozycje. Mozliwe ze w glowie osoby slawnej powstaje w jakims momencie takie przekonanie ze jak ja cos powiem lub napisze staje sie to natychmiast wykladnia rzeczywistosci. Ciekawe co by powiedzial dzisiaj, po radosnym wystapieniu UK z Unii. Czytalem ksiazke z ciekawosci nie na temat jego proroctw, ale z ciekawosci na temat definicji Europy Wschodniej. I tu niestety sie zawiodlem. Wiekszosc stwierdzen nie ma najmniejszego sensu, sa to raczej jakies podejrzewania i spekulacje, jest natomiast odmowa dotarcia do prawdy i zainteresowania sie tematem. Moze po prostu Wschod nie jest az taki inny zeby dalo sie to sprecyzowac? Biedny autor trzyma sie granic cesartwa Karola Welkiego jako tych ktore "maja historyczny sens". Wiekszosc jego tez to jakies raczej pakowanie wielu krajow do jednego worka na sile, i ciagle cytowanie wykatkow. Europa Zachodnia to wielkie wiekowe stabilne monarchie (z wyjatkiem tego i tego i tego i tamtego). W Europie Wschodniej nie ma wolnosci prasy (z wyjatkiem tego i tego). I tak bez konca, czasami wyjatkow sie nie podaje bo okazaloby sie ze piszemy farmazony. Slowacja i Polska to bardzo mlode kraje ktore nigdy nie mialy szansy odegrac powaznej roli historycznej? Czuje sie to angielskie oskarzanie ze coz z tymi "malutkimi nowiutkimi krajami" musi byc nie w porzadku, bo ciagle sa tam wojny i konflikty, doszlo przeciez z ich powodu do wojny swiatowej. Wtedy tym dowodem na jego tezy byla wojna w Jugoslawii. On ma szacunek dla krajow wielkich, imperialistycznych. O tym ze Europa Wschodnia bronila Europy przed Islamem ani slowa, o tym ze Europa Zachodnia kolonizowala caly swiat ani slowa. To sa przeciez oczywistosci, wiec moze dlatego o nich nie wspomnial, ale o tym powinien wlasnie pisac. Doswiadczenie drugiej wojny swiatowej bylo wg niego "mocniejsze" na Wschodzie niz w Europie Zachodniej. Bardzo to leciutkie porownanie, jest znow w tym jakies lekcewazenie. Koniec koncow radzi by tych niedojrzalych podrostkow do Unii bron Boze nie przyjmowac. Tyle ze co z nimi zrobic? Oddac z powrotem Rosji? Zostawic jakis polbarbarzynski pas zabiedzonych krajow, poczekac i zobaczyc co sie tam stanie? A Rosja wtedy ich z powrotem nie chciala bo wlasnie sie zawalila. Dzis bardzo chce.
August 22, 2017
El autor expone sobre una variedad de ideas (los límites geográficos de Europa, el euro, la identidad de Europa Occidental y Oriental, el rol de Francia y Alemania, la economía y la integración de los países de la ex órbita soviética), pero quisiera centrarme en lo que más me impactó: el rol de la conciencia colectiva en el devenir de las instituciones.
Tony Judt se muestra satisfecho de ver una Europa estable después de décadas de conflicto, lo que es el gran logro de la UE; pero al mismo tiempo, se muestra escéptico de que esta estabilidad se mantenga en el largo plazo.
El autor deja claro que no se puede entender la UE sin la guerra. La Segunda Guerra Mundial fue un acontecimiento tan traumático y que cala tan hondo en la conciencia pública europea que todos sus actores buscan forzosamente el consenso internacional para evitar cualquier amago de inestabilidad, especialmente en el caso de Alemania. Esto está muy bien, porque ha permitido un periodo inédito de paz y cooperación, pero el autor asegura que no siempre será así: terminará cuando el tiempo pase y la historia se olvide.
Así, la UE es una construcción frágil, que está tan preocupada por la integración monetaria que olvidó preocuparse de su alma.
Esta sola idea es la que cobra mayor relevancia en los tiempos actuales, en que somos testigos de un nacionalismo creciente en Europa, donde hay ciertos grupos que ya no se sienten inhibidos para proponer discursos xenófobos públicamente y un Presidente de EEUU que no es capaz de cuestionarlos. Las generaciones pasan y el pasado va quedando atrás, pero es necesario mantener el recuerdo vivo en las nuevas generaciones, para evitar repetir el pasado. Solo así se logrará una estabilidad y una paz duradera.
Tony Judt se muestra satisfecho de ver una Europa estable después de décadas de conflicto, lo que es el gran logro de la UE; pero al mismo tiempo, se muestra escéptico de que esta estabilidad se mantenga en el largo plazo.
El autor deja claro que no se puede entender la UE sin la guerra. La Segunda Guerra Mundial fue un acontecimiento tan traumático y que cala tan hondo en la conciencia pública europea que todos sus actores buscan forzosamente el consenso internacional para evitar cualquier amago de inestabilidad, especialmente en el caso de Alemania. Esto está muy bien, porque ha permitido un periodo inédito de paz y cooperación, pero el autor asegura que no siempre será así: terminará cuando el tiempo pase y la historia se olvide.
Así, la UE es una construcción frágil, que está tan preocupada por la integración monetaria que olvidó preocuparse de su alma.
Esta sola idea es la que cobra mayor relevancia en los tiempos actuales, en que somos testigos de un nacionalismo creciente en Europa, donde hay ciertos grupos que ya no se sienten inhibidos para proponer discursos xenófobos públicamente y un Presidente de EEUU que no es capaz de cuestionarlos. Las generaciones pasan y el pasado va quedando atrás, pero es necesario mantener el recuerdo vivo en las nuevas generaciones, para evitar repetir el pasado. Solo así se logrará una estabilidad y una paz duradera.
August 25, 2017
El libro contiene tres pequeños ensayos escritos en la década de los 90: ¿Cómo se formó y evolucionó la UE?, ¿Qué es la llamada Europa del Este? y ¿A qué problemas se enfrenta actualmente la UE?
Aunque el libro fue escrito hace dos décadas y varios de los problemas que plantean han sido "solucionados" (la integración del Europa del Este, la crisis económica de esos momentos, etc.) algunos de ellos siguen de actualidad: el liderazgo alemán, las cuestiones económicas, la crisis institucional europea, el resurgir de los nacionalismos… por lo que las reflexiones recogidas siguen siendo muy pertinentes.
Judt es pesimista sobre el futuro de la UE. Su origen y desarrollo hasta 1989 se debió a unas circunstancias históricas que ya no volverán a repetirse por lo que la UE debe buscar una nuevas soluciones a problemas viejos y nuevos. El autor nos da una pista: "Europa" debe de ser el medio, no la respuesta.
Aunque el libro fue escrito hace dos décadas y varios de los problemas que plantean han sido "solucionados" (la integración del Europa del Este, la crisis económica de esos momentos, etc.) algunos de ellos siguen de actualidad: el liderazgo alemán, las cuestiones económicas, la crisis institucional europea, el resurgir de los nacionalismos… por lo que las reflexiones recogidas siguen siendo muy pertinentes.
Judt es pesimista sobre el futuro de la UE. Su origen y desarrollo hasta 1989 se debió a unas circunstancias históricas que ya no volverán a repetirse por lo que la UE debe buscar una nuevas soluciones a problemas viejos y nuevos. El autor nos da una pista: "Europa" debe de ser el medio, no la respuesta.
June 1, 2022
The book was written in the 1990s. From the point of view of a middle European who is reading it today, it certainly is interesting.
First, the book testifies about the time it was written in. It was the time when the Eastern and middle European states started to join the EU and sought their identity in "Europe."
Tony Judt thinks the idea of "Europe" through - where it begins and where it ends. Who belongs in it and who does not.
As a source of historical knowledge, most valuable are the first chapters. In them Tony Judt describes the period after the WWII (his speciality) and analyzes the reasons for the economical miracle it brought. His summary is that we cannot expect the same from another postwar period - the period after the cold war - because the circumstances were completely unique.
First, the book testifies about the time it was written in. It was the time when the Eastern and middle European states started to join the EU and sought their identity in "Europe."
Tony Judt thinks the idea of "Europe" through - where it begins and where it ends. Who belongs in it and who does not.
As a source of historical knowledge, most valuable are the first chapters. In them Tony Judt describes the period after the WWII (his speciality) and analyzes the reasons for the economical miracle it brought. His summary is that we cannot expect the same from another postwar period - the period after the cold war - because the circumstances were completely unique.
December 1, 2017
Leer este escueto ensayo de Tony Judt, 20 años después de ser escrito, demuestra la clarividencia del autor. Si bien el pesimismo ante el proyecto de integración europea impregna la mirada de Judt, los interrogantes que deja abiertos son de gran utilidad: a partir de ellos se da pie a iniciar una reflexión crítica sobre las cuestiones capitales de la Unión Europea en construcción.
Alguna de las cuestiones planteadas han sido ya abordadas con mayor o menor fortuna; otras siguen esperando hoy una respuesta satisfactoria. En cualquier caso, la lectura del trabajo de Judt permite afrontar con una claridad renovada el debate en torno a Europa y la Unión Europea.
Alguna de las cuestiones planteadas han sido ya abordadas con mayor o menor fortuna; otras siguen esperando hoy una respuesta satisfactoria. En cualquier caso, la lectura del trabajo de Judt permite afrontar con una claridad renovada el debate en torno a Europa y la Unión Europea.
January 25, 2020
Tony Judt (1948-2010) - autor inglês.
Livro publicado em 1994 que nos fala sobre a Europa e o seu futuro, sem nunca esquecer o passado.
Certamente que sentimos a necessidade de Tony estar vivo para atualizar o seu raciocínio, embora não nos percamos em detalhes: a sua intuição não perdeu assertividade.
É de uma clarividência estonteante esta análise europeia, não obstante o autor ser um pessimista, tinha razão quando afirmou que uma Europa unida é mera ilusão. Haverão sempre os vencedores e os perdedores, os tubarões e os peixinhos, um leste discriminado.
Livro publicado em 1994 que nos fala sobre a Europa e o seu futuro, sem nunca esquecer o passado.
Certamente que sentimos a necessidade de Tony estar vivo para atualizar o seu raciocínio, embora não nos percamos em detalhes: a sua intuição não perdeu assertividade.
É de uma clarividência estonteante esta análise europeia, não obstante o autor ser um pessimista, tinha razão quando afirmou que uma Europa unida é mera ilusão. Haverão sempre os vencedores e os perdedores, os tubarões e os peixinhos, um leste discriminado.
July 13, 2019
An enjoyable analysis of Europe. It’s intricacies and challenges, the question of expansion and longevity. A number of times I found myself pause as I read an unexpected or previously unconsidered point. The books publication date is poignant, having been written when the EU consisted of 15 member states, not 28. Regardless, the outcomes of hypotheses are interesting nonetheless, while others still lay unanswered.
September 18, 2019
Written in 1996 before the 'big bang' enlargement of 2004, before the financial crisis, and before Brexit, Tony Judt's essay is a very interesting read as a way of understanding concerns about the European Union which have been around for decades. A self declared Euro-pessimist, Judt highlights his concerns about the future of the EU, with some he is indeed too pessimistic and has been proven wrong - however with others, his words are an echo of the difficulties facing the Union today.
April 21, 2023
Interesantă carte dintr-o singură perspectivă: cât de puțin i-am înțeles pe occidentali după 1989. Și cât de puțin ne-au înțeles și ei pe noi.
Judt s-a înșelat în multe privințe în ce privește evoluția EU dar a văzut și tendințe care s-au confirmat.
Cartea conține și o discuție a lui Judt la o conferință din România (dialog nu prelegere) si câteva articole ale sale în The New York Review of Books.
Judt s-a înșelat în multe privințe în ce privește evoluția EU dar a văzut și tendințe care s-au confirmat.
Cartea conține și o discuție a lui Judt la o conferință din România (dialog nu prelegere) si câteva articole ale sale în The New York Review of Books.
October 27, 2025
A fantastic history of post-war Europe. Some searing insight into how Europe was going to fail in the coming decades boosts its central thesis, although Judt did get it fundamentally wrong about the EU's capacity to welcome in the countries of Eastern Europe. Worth a read to understand the thinking of the time.
September 8, 2017
Europa es un concepto abstracto, amplio, con bases poco solidas, ya que el fenómeno reciente del Brexit demuestra lo endeble que es. Con una prosa sencilla y suave, Judt explora la historia de Europa de posguerra y las implicaciones de la Unión Europea
February 6, 2021
kasandryczne wieści o barbarzyńskich hordach z europy wschodniej, które miałyby zniszczyć UE, nie sprawdziły się
historia i Europa ironicznie się uśmiechają i patrzą na odpływająca Wielką Brytanię, która miała być rzekomo filarem i opoką Unii
historia i Europa ironicznie się uśmiechają i patrzą na odpływająca Wielką Brytanię, która miała być rzekomo filarem i opoką Unii
June 15, 2019
Interesting history revision. Makes you reflect on how the present problems for the EU is a reflection of the past.
September 18, 2022
Despite being 20+ years old, it still feels very relevant
December 24, 2024
Important book for understanding EU
September 21, 2025
hej hej vychodna europa je najhorsia, chapeme
April 14, 2022
Více než 25 let stará esej, ale o to zajímavější je pozorovat, jak autor odhadoval budoucnost EU a co se nakonec stalo. Myslím, že by byl překvapený. https://milyctenarskydenicku.blogspot...
January 30, 2023
Lucide beschouwingen over de EU, in het licht van de geschiedenis. Op grond van zijn analyses doet hij anno 1996 uitspraken die (helemaal voor de lezer van nu) verbluffend zijn: enerzijds omdat ze de lange termijn issues destilleren die nu, 25 jaar later, actueel zijn, anderzijds omdat ze raak voorspellen wat inmiddels werkelijkheid geworden is. Als je goed wilt begrijpen hoe de EU geworden is zoals ze nu is, is dit boek verplichte kost. En het leest als een trein.
August 24, 2015
Mediados de la última década del siglo XX. Aún en el aire europeo estaba impregnado del polvo levantado por la caída del Muro de Berlín, intoxicando el continente con un optimismo ciego. La idea de una Unión Europea en continuo crecimiento económico y territorial era irrebatible. Sin embargo, no estábamos ante el fin del principio sino ante el principio del fin. Tony Judt era de los pocos que señalaba el carácter excepcional del periodo que había arrancado en 1945 y estaba a punto de finalizar. Menos eran los que querían escuchar.
Judt señala verdades incomodas. La Unión Europea que partió de un momento fundacional trágicamente irrepetible y creció en su alcance a golpe de improvisación. Una ampliación al Este que rompía un equilibrio de poder Franco-Alemán que no se quería ver cómo frágil, una imposible cohabitación de una potencia en declive y otra contenida. Las profecías del autor parecen tomar forma en 2015, cuando los beneficios de la Unión parecen disolverse en la inmensidad de una Europa de 28 estados, cuando parece que se redoblan la llamada a la unidad porque se han olvidado los objetivos, cuando el refugio en los nacionalismos es lo único que les queda a los excluidos.
Quizás Europa haya sido la gran ilusión que afirma Judt. La pregunta es cómo despertamos del sueno sin pasar por una pesadilla.
Judt señala verdades incomodas. La Unión Europea que partió de un momento fundacional trágicamente irrepetible y creció en su alcance a golpe de improvisación. Una ampliación al Este que rompía un equilibrio de poder Franco-Alemán que no se quería ver cómo frágil, una imposible cohabitación de una potencia en declive y otra contenida. Las profecías del autor parecen tomar forma en 2015, cuando los beneficios de la Unión parecen disolverse en la inmensidad de una Europa de 28 estados, cuando parece que se redoblan la llamada a la unidad porque se han olvidado los objetivos, cuando el refugio en los nacionalismos es lo único que les queda a los excluidos.
Quizás Europa haya sido la gran ilusión que afirma Judt. La pregunta es cómo despertamos del sueno sin pasar por una pesadilla.
October 8, 2018
An increasingly dated account. Judt writes that the idea of a united Europe was a Cold War invention, which in the 90s had lost its appeal, faced with the reemergence of Germany hegemony, economic distress, and the stark differences between Western and Eastern Europe.
Whilst I agree with some of his points, such as his concern over disparate labor and refugee policies in Europe, Judt is too dramatically pessimistic. For example, he does not predict the integration of the East European states which was to occur less than a decade after the book's publication. He also constantly downplays the existence of a mainstream European idealism during the Cold War period even among such firebrand nationalists as De Gaulle. The EU has recently weathered a greater economic storm than anything experienced in the 1990s. Lastly, Judt predicts that the collapse of European Christian Democracy will weaken the continent's unity. He therefore underestimates the ability of Merkal-style Christian Democracy to adapt and keep itself relevant, largely by using European identity to do so.
Whilst I agree with some of his points, such as his concern over disparate labor and refugee policies in Europe, Judt is too dramatically pessimistic. For example, he does not predict the integration of the East European states which was to occur less than a decade after the book's publication. He also constantly downplays the existence of a mainstream European idealism during the Cold War period even among such firebrand nationalists as De Gaulle. The EU has recently weathered a greater economic storm than anything experienced in the 1990s. Lastly, Judt predicts that the collapse of European Christian Democracy will weaken the continent's unity. He therefore underestimates the ability of Merkal-style Christian Democracy to adapt and keep itself relevant, largely by using European identity to do so.
Displaying 1 - 30 of 40 reviews