Az Alakváltók a román Sztálin-nak is nevezett hírhedt diktátor, Gheorghiu-Dej uralmának korszakába, az ötvenes évekbe, majd a Ceauşescu-diktatúra első évtizedébe vezet vissza bennünket, miközben keretéül a 89-es forradalom szolgál. A regény izgalmasan összefonódó történetszálai azt a kérdést vetik föl, hogy bő negyven év diktatúra után és a bukaresti forradalom vérgőzös napjait követően, amikor a régi kommunista elit képviselői kerültek ismét hatalomra, történhet-e valódi megújulás, vagy a változó hatalmi viszonyok szerint az emberek csupán újabb és újabb alakokat öltenek a történelem emésztő körforgásában. Ahogy az annyiszor előfordult már a második világháborút követően Romániában: nálunk, Kelet-Európában. A szárazság esztendeje gonosz dolgokat műveltetett az emberekkel, akik a szárazság törvényei szerint kezdtek élni, ezért aztán, amikor kitört a vihar, és észbontó pusztítást végzett, senki nem tébolyodott meg, mert már mindenki tébolyult volt. Sólyom és Szarvas megszökött, fegyvereket szereztek, fosztogattak és öltek, amikor meg már nem bízhattak senkiben, úgy döntöttek, odébbállnak. Pénzt gyűjtöttek, hamis útlevelet szereztek, és elindultak Jugoszláviába. Sólyom az indulás napján Csíkszeredában egy nővel hált, és ez a nő a Lieb zsidó házában lakott, csakhogy Liebék akkor már nem voltak otthon, talán nem is voltak egyáltalán életben, mert 1954-et írtunk, abban az időben kevés embernek adatott meg az élet kiváltsága. Hát így kezdődik az elbeszélés.
Ez volt a legjobb 2016-os könyv magyar szerzőtől, amit idén olvastam. (Az igazsághoz hozzátartozik, hogy kettőt olvastam összesen, ami a kritériumnak megfelel… de kicsire nem adunk.) Szabó Róbert Csaba keretes regényében a véres romániai rendszerváltásból tekintünk vissza az ún. talált kézirat módszerével az ’50-es évekbe, a Székelyföldi Autonóm Tartomány* idejébe, ahol a hegyek közé szorult lázadók vívják harcukat a szekuritáté rájuk szabadított janicsárjai ellen. Küzdelmükbe bele van kódolva a reménytelenség, amit Szabónak sikerül úgy érzékeltetnie, hogy a szívünk megszakad. Keserű, illúziótlan próza, amiben ritkán süt a nap, biztos kézzel villantja fel az „alakváltók” portréját, akik bármilyen rendszerhez képesek alkalmazkodni, így sajátítva ki az idealisták eredményeit.
Kvázi-történelmi regény tehát, de ahogy a kortárs irodalomban megszokhattuk, posztmodern köntösbe öltöztetve. És ebben nyilván rejlik kockázat. A posztmodern módszerek ugyanis kiválóan alkalmasak arra, hogy új vetületét mutassák meg egy történelmi eseménynek: mind a nyelvi síkok, mint az idővel való babrálás életteli világot építenek az olvasó köré a szikár tényekből. Érzékeltetik vele a fájdalom, a félelem, a düh működési mechanizmusait, idegen nézőpontok átélésére ösztönzik őt – erre a puszta szakirodalom (általában véve) képtelen. Csakhogy a nyakló nélkül használt posztmodern eszközök elkenik a történelmi háttéranyagot, beletapossák a sárba, hogy az orra se látszik ki. Ilyenkor az események másodlagossá, puszta díszletté csökevényesednek, és problémássá válik az olvasói kapcsolatteremtés a korszakkal: a történelmi regényből történelmi blöff lesz**. Nos, Szabó Róbert Csaba nem követi el ezt a hibát – végig (de legalábbis majdnem végig) rendkívüli rutinnal egyensúlyoz a vékonyka határvonalon, aminek a végeredménye egy olyan szöveg, ami egyszerre informatív, ugyanakkor magas szintű irodalom.
Én amúgy már Szabó Róbert Csaba előző novelláskötetét is kedveltem (Fekete Dacia), bár vitathatatlanul egyenetlen. Ez az első regény viszont mestermunka: erőteljes, fájdalmas, és meglepően magabiztos. Nem hibátlan, de benne van az a potenciál, amitől a szerző majd a Jelenkor kiadó egyik zászlóshajója lehet. Megajánlom hát az öt csillagot, kicsit a jövőbe tekintve.
* http://doksi.hu/news.php… ** Nem mondok példát***. *** Akkor se****. **** P-vel kezdődik a szerző neve.
Egészen zseniális regény, megkockáztatom, hogy 2016 legjobb magyar nyelvû könyve az Alakváltók, az erdélyi születésû Szabó Robert Csaba tollából.
Egészen az ötvenes évek Romániájától, a Gheorghiu-Dej rendszer szörnyûségeitôl vezet minket at a szerzô a Ceauşescu rendszer bukásáig. Lüktetô tempó, az egész regényt beszövô szimbólumrendszer és archetípusok teszi egészen fantasztikussá a könyvet.