Oreszteia III. - Eumeniszek
Az Eumeniszek nemcsak az Oreszteia pompás lezárása, de a teljes aiszkhüloszi életműnek is mintegy megkoronázása. Oresztész, miután meggyilkolta anyját Klütaimnésztrát, aki meggyilkolta férjét, Oresztész apját, Agamemnónt, Apollón szavát követve Athénba jut, az Erinnüszök hada kergeti őt, az anyagyilkost.
Az Erinnüszök a bosszú istennői, a családi gyilkosságok üldözői, kedvelt módszerük volt őrületbe kergetni a bűnösöket, meg korbáccsal csapkodni őket. Még a mitológiában is ősinek számító időkben születtek, amikoris Uranosz és Gaia, az ég és a föld istene a tizenkét titánt nemzette. Az egyik titán Kronosz volt, azonban Uranosz a Tartaroszba zárta őket, ami miatt az anyjuk, Gaia, hát finoman szólva nem volt boldog. Úgy döntött, hogy szül egy sarlót, és megkérdezte a fiait, ugyan kinek lenne kedve kicsit megbirizgálni a férjurát azzal a sarlócskával, amire aztán Kronosz nagy lelkesen jelentkezett, és egy alkalmas pillanatban lenyisszantotta Uránusz férfiasságát. Uranosz kihulló véréből aztán teszűzmária a fél világ megszületett, köztük a három Erinnüsz, egy halom gigász, és a Meliák, a tengerbe dobott hímtagból pedig Aphrodité, aki hát ugye, Aphrodité.
Ezek a Meliák ilyen testvérközösségben élő kőrisnimfák voltak, állítólag Zeuszt őt táplálták Krétán a mannával, ami pedig a kőrisfának az édeskés nedve, amit hogy, hogy nem mélinek, azaz méznek neveznek, és ha békén hagyta az ember ezt a mézszerű, édeskés anyagot egy megfelelő korsóban, ez a dolog megerjedt, és aztán ez a mézbor lett az a szer, ami nos, lássuk be, hallucinogén szerként jóslásra és isteni látomásokra egészen alkalmatos eszköz volt.
Ezeknek a tesói, a gigászok nem vették jó néven, amikor Kronosz fia, Zeusz a tesóikat, a titánokat letaszajtotta egy elegáns mozdulattal a Tartaroszba, úgyhogy ezek elhatározták, hogy háborút indítanak, és elkezdtek hegyeket egymásra pakolni, hogy elérjék az Olümposzt. Olyannyira jól haladt ez az építkezés, hogy végül Héraklésznek kellett a segítségükre sietnie, mind elpusztultak, de így kapcsolódtak be a Héraklész mondakörbe.
No de visszatérve a történethez, Oresztész Apollón javaslatára Athénba menekül, az Athéna-templom szobrára veti magát, és kérte, hogy jöjjön már elő és tegyen igazságot, mert itt kellemetlenkedik ez a három Fúria (a római mitológiában hívták így őket). Athéna arra jutott, hogy rendben, hát Apollón is nagy arc, de nem szívesen húzna ujjat az Erinnüszökkel se, úgyhogy Árész dombjára összehívta a város bölcseit, hogy ítélkezzenek ebben az ügyben.
Először a vádlók kaptak szót, tehát az Erinnüszök sorolták fel, micsoda mocskos egy anyagyilkos ez az Oresztész, családgyilkosság, örök átok, halál reá, hadd marcangolom szét és hasonló szépségek, aztán Oresztész kapott szót, hogy álljunk már meg egy pillanatra és tegyük rendbe a dolgokat, hogy a drága jó anyám aljas célból, különös kegyetlenséggel, a fürdőkádban megölte apámat, a híres Agamemnónt, a királyt, a trójai csata egyik hős hadvezérét, az Átreidák dinasztiájának dicsőségét és még Apollón is bujtogatott, hogy rajta, rajta, szóval ne én legyek már az üldözött, aki megtorolom apám halálát és kinyírom a cselszövőt, aki történetesen az anyám, meg a szeretőjét, aki a nagy aki hatalomra akart törni, bemocskolva Spárta dicsőségét.
Athéna hümmögött egy sort, és akkor kérte, hogy döntsenek városának polgárai, de ha egyenlő lesz a szavazat, az az ártatlanságot fogja bizonyítani, ugye manapság is 50%+1 szavazati aránnyal lehet győzedelmeskedni. No mindenki megtette a voksát, a szavazás eredménye pedig egyenlő lett, úgyhogy Oresztész mentesült a bűnöktől, élhetett boldogan. Nem így szegény Erinnüszök, akik már annyi energiát belefeccöltek az üldözésbe meg már olyan jó kis módszereket kieszeltek, hogyan kergessék őrületbe Oresztész, erre tessék, fuccs az egész. Athéna ötölt-hatolt, és arra jutott, mégiscsak meg kéne békíteni ezeket a rigolyás istennőket, úgyhogy felajánlotta nekik, mi lenne, ha lenne egy templomuk itt, Athénban és akkor lehetnének kicsit kedvesebbek, az emberek meg áldoznának nekik a házibéke megőrzése érdekében meg hasonló cukiságok.
Az Erinnüszök először azt hitték, gúnyolódik velük Athéna, és kikérték maguknak, hogy ők milyen ősi istenek és így kibabrálni velük azért mégiscsak, de hát Athéna addig-addig győzködte őket, míg csak kötélnek álltak, hát egye fene, ha lesz templomunk, meg áldozatok meg ilyesmi, akkor maradunk, na. És innentől kezdve megfordultak, mint a Gabrovits tikja, hirtelen áldásokat kezdtek szórni és védelmükbe vették a várost és lakóit, amint azt alant az idézetgyűjteménybe is belevettem (ők a Kar), és a csúnya, gonosz Erinnüszök hirtelenjében Eumeniszekké, azaz jóindulatúvá váltak, és boldogan éltek, amíg meg nem. Ezzel lezárjuk Aiszkhülosz életművét, és átevezünk Vergilius vizeire, hamarosan érkezem az eclogákkal.
64-66 (Apollón)
Nem árulód, örökkön őriződ leszek,
ha oldaladnál állok, és ha távol is,
az ellenségeidhez nem leszek kegyes.
104-105 (Klütaimnésztra árnya)
Az elme szemmel tündököl ha álmodik,
s halandók sorsa nappal meg nem látható.
516-524 (Kar)
Van, hogy jó a félelem,
hogy ne légyen féktelen
az ember-elme, üljön ott:
csak haszon,
s józanít a fájdalom:
van, ki hogyha nem hatol félelem szivébe, bár
földi férfiú, akár
város, hogy becsül Jogot?
526-536 (Kar)
Rendezetlen életet,
zsarnok-adta kínt se vedd
példaként:
isten erőt a középnek ad
mindig:a két szélsőt tovavonja.
Illik erre szózatom:
bűnnek a gyermeke, tudd, a dölyf,
így igaz ez, míg a szivek
tisztaságának fia
várt s kegyes-arcu áldás.
537-546 (Kar)
Ezt fogadd meg legkivált:
féld a Diké zsámolyát;
meg ne tedd,
hogy haszonért gonoszul tipord
lábbal: a bűnhődés követ akkor,
vár a vég, mit érdemelsz;
tiszteletet szüleidnek adj
mindig is, és azt, ki betér
otthonodba, megbecsüld,
tisztelet annak is jár.
553-557 (Kar)
A vakmerőről kimondom: ő, aki
visz jogtiporva összerablott holmikat,
idővel majd behúzza vásznát,
hogyha vitorlarúdjait
tördeli szörnyű szélvész.
700-702 (Athéna)
A törvényt félve tiszteljétek, jámborul,
s e város üdve és e föld bástyája lesz
a számotokra, mint amilyen nincs senkinek.
905-913 (Athéna)
S a földről minden és a tenger harmata
s az égbolt és a szél fuvalma jót tegyen
és enyhe napsugárral járja földemet;
a föld termése, barmok dús ellései
mind lankadatlan gazdagítsák népemet,
s az emberi magzatokra üdvöt hozzatok;
de űzd csak el, ki áhitattalan gonosz:
én, mint az ültető kertész, azt kedvelem,
ha itt igaz sarj gaztól sértetlen virul.
925-927 (Kar)
Szerencse érje, jó haszon, s e földre már
sarjasszon dús áldást
fénysugárzó tiszta nap.
937-947 (Kar)
Fákat itt szél ne verjen, vészhozó;
ezt kívánom, ez kegyem;
hőség, mely rügyet s csirákat öl, ne
hágjon át határain,
és gyümölcstelen kór
gyászosan ne lepje meg;
és a föld a nyájakat
s csöpp iker-bárányokat
nevelje föl s időre; és a gazdagon
kincses föld a szellemek
víg kegyét becsülje meg.
955-965 (Kar)
Ifjakat pusztító
sorsot messzeűz szavam;
s a gyönyörü leányokat
jöjjetek áldani násszal, erős hatalomban
uralgó Moirák,
mert az anyánk egy, ti
tiszta-itéletüek,
mind a lakok lakozói,
minden időben igaz s jó
társaságul eljövők,
fennkölt istenek ti mind fölött.
975-985 (Kar)
És a jólnemlakó
csúnya vész, a pártviszály
itt ne zúgjon, esdem én;
itthoni vért, feketét, ne igyon föl a por, hogy
ne kérjen majdan
megtorolón polgár-
vért: s le ne dőljön a vár;
kapjanak, adjanak is jót
kölcsönösen szeretetben,
s egyet is gyűlöljenek:
mert ez annyi földi bajra ír.
986-987 (Athéna)
Lám, ugye leltünk, mert jót akarunk,
szelid ösvényt itt? […]
989.992 (Athéna)
[…] jóakaróitok
jóakarattal ha ti tisztelitek
mindig erősen, áll ez a város,
és ez a föld, s jó s igaz is lesz.
993-994 (Kar)
Éljetek, éljetek
gazdagon és örömben.
1012 (Athéna)
És jóakarók akaratja vezesse a várost.
1028-1031 (Athéna)
Bíborbamártott szép ruhákban jőve hát,
s tisztelve őket, gyúljon már a fáklyafény,
hogy jót akarjon társaságuk mindig is,
bátor fiakkal boldogítsa ezt a hont.
1047 (Kísérők kara)
S rivalogjon a tánc meg az ének!