Diákkoromban futballista-karrierről álmodtam. Korán kiderült: a kerek labdához semmi tehetségem. Elkezdtem írni. Tizenhat-tizenhét éves lehettem, mikor egy fejelőmérkőzésen valamit észrevettem. Öreg csavargó ment át a téren, leült a padra és elaludt. Ez lett az első novellám. Ezzel rábukkantam az alaptémára, vagy még inkább: az alaptéma talált meg engem. Hőseim azóta is jönnek, legyintenek, elalszanak. Másképpen: a külváros varázsa, álomvilága és költészete adott nekem látásmódot. Amit írok, egy szelet a világból. Amennyit a reflektor kihasít a sötétből. Mint mikor egy gyerek az ablakon át az utcára bámul, s az előtte elvonuló látványból valamit behúz magának, hogy alaposan szemügyre vegye. Írói igényem: kizárni minden esetlegességet, elhagyni a töltő- és mellékanyagot, megtalálni és rögzíteni a legfontosabbat. Egy szóval sem többet. Annak a bódénak, amit én Budapesten, az árusok terén felállítok, a világ minden pontján meg kell állnia. Ha bárhol összedől, be kell ismernem, hogy rosszul építkeztem. Regényeim és novelláim szereplői küzdő emberek. Ezzel azt is mondtam: van bennük optimizmus. Persze, nincsenek a gyengeelméjűek monoton derűlátásával megverve. Csempe-Pempe, Csutak vagy más hősöm életében a kezdés, a bukás, az újrakezdés, a csalódás olykor szánnivalóan tragikus, néha groteszk. De hát felesleges is az ilyesmit agyonmagyarázni… Mándy Iván
Kossuth Prize-winning Hungarian writer. He wrote screenplays, appeared in films, and wrote children's books, too, one of the best known of which is the Csutak series, of which several have also been made into films.