Kb. a regény feléig azt éreztem, hogy megtaláltam az eddigi legjobb sci-fit, amit olvastam, de sajnos utána a történet hanyatlásnak indult. A világ egyszerűen zseniális, a történetszövés szintén, a megfogalmazás gördülékeny, és külön értékelem, hogy az író a tudományos részleteket is messze átlag felett a helyén kezelte, nem voltak benne olyan durván félresiklott biológiai magyarázatok, amit követően egy "jajj anyám!" felkiáltással a sarokba dobtam volna a könyvet. Ami egy idő után viszont nagyon zavaró volt, az a karakterek Twilight sagára emlékeztető gyerekessége: sekélyesek voltak a motivációik, az érzelmeik és a kapcsolatrendszerük is, és ez egy idő után nagyon zavaróan a cselekményre is rányomta a bélyegét. Az elején még bíztam benne, hogy Truth csak azért ilyen gyerekes, hogy a regény majd bemutassa a jellemfejlődését, és a törekvés meg is volt, de a mélység elmaradt. A lezárással szintén nem vagyok kibékülve, az egész végjelenet összecsapoltnak, elnagyoltnak tűnik. Reméltem, hogy a folytatás majd kifejti bővebben hogy mi és miért történt, esetleg a mélyebb motivációkat is felfedi, de az első pár oldalon ez nem történt meg, valószínűleg mert az író karakterei nem voltak kiforrottak, nem gondolta végig a lelki mélységeiket. Kiforrottabb karakterekkel, akik nem csak jajjdeboldogok, jajjdegonoszak vagy jajjdeszomorúak, esetleg jajjdeéhesek, ez egy szuper könyv lehetett volna, így viszont "csak" egy nagyszerű disztópikus világleírás.