Ez volt az elsö és utolsó LL könyv, amit hajlando voltam elolvasni. Buta, egyszerü szöveg, nulla stilus, amitöl legalább gördülékeny lehetne, a párbeszédek unalmasak, vontattottak és végtelenül gyerekesek a rossz értelemben. A szereplök unszimpatikusak, az egy Márkot kivéve, aki szimplán egy egyszerü lélek, de neki legalább van agya. Egész egyszerüen leszivott, túl zsúfolt volt az egész, mintha egy tizenöt éves első próbálkozása lenne. Oh és a gyönyörü toxic kapcsolatrol ne is beszéljünk, ami nyilván tök normálisan van bemutatva a föszereplö szemszögéböl. Ráadásul meggyözödésem, hogy LL semminek nem nézett utána. Adnék rá egy csillagot, de sajnos tudom, hogy van ennél rosszabb kötete is. Oh és Körtére távoltartást kell kérni. Pedofil az ürge.
geri: szakadj meg beki apja: csatlakozz gerihez, a férgek között még pont van két hely sleisz: minimális empátiát, mint állítólagos legjobb barát, hadd várjunk már el, köszi márk: <3 <3 <3
Tetszett ez a második része is, de annyira nem kötött le engem az elején,mint az első rész, DE a végére már szerencsére érdekes lett, meg ahogy szépen lassan kiderültek dolgok,na az tetszett.
Ez volt az a könyv, ahol kezdtem megimádni Márkot. Végre neki is beindult a karrierre, Bekának köszönhetően... Ugyanazt tudnám elmondani erről, mint a Késtélről. Fantasztikus, humoros, csodálatos karakterek. Gerit még jobban megutáltam. Undorító, ahogy kiteregette a magán életüket és mindent is. Viszont a Londoni kiruccanás...Na arra én is szívesen elmennék. Nagyon bírom Evelint, és örültem, hogy végre önmaga lehet. Márknek és Bekinek pedig nagyon szurkoltam, hogy végre jöjjenek össze, de Geri ezt is elszúrta és néha megsajnáltam Bekit, hogy mennyi rosszat kell átélnie.
This entire review has been hidden because of spoilers.
szóval akkor hullócsillag! fontos dolgok vannak ebbe a könyvben, leginkább a londonsztori😉ra van kihegyezve, megalakulnak evelinék, viszont a vége mindig is nagyon lame volt nekem, mivel oké hogy Geri de who’s fault is that - de i guess ilyenkor meg látszik hogy nagy mark szemelyisege meg kb sehogy sincsen kialakulóban ebben a konyven (ugyanitt a hullócsillag szövege talán a kedvencem az összes dal közül)
„– Nem. Hanem, mert te vagy az egyetlen, aki mellett nem vagyok seggfej (…)”
Imádom, ezt a részt talán egy kicsit jobban is :D Bár ebben Beki többet szenvedett, de ettől még nagyon gyorsan elolvastam sokadjára is, pont mint először.
A romlott majonéznek köszönhetően a helyszín London volt, nagyon jó kis kalandos város ami nagyon passzolt a csapathoz. Sokkal jobban megismerhettük a szereplőket, Aszádék is többet szerepeltek, megismertük Evelit alias Lexi aki nagyon jófej :) és a londoni idegenvezetőt is Betty-t ipszilonnal a végén. :D „– Kuss már, Barack! – Anyád a barack – vágta rá Körte csípőből (…)” Körte aki most is bebizonyította, hogy a legjobb menedzser a világon és ha kell bárkinek a pótapukája Bekinek sok megpróbáltatáson kellett magát átrángatni és ezáltal sajnos sok csalódást is okozott a hozzá közel állóknak. És végezetül Nagy Márk, ha lehet ilyet mondani akkor mégjobban beleszerettem :D Nagyon jó volt olvasni, hogy egy ekkora esés után hogyan küzd hogy újra sikeres legyen. Imádtam a közös pillanatait Bekivel és már majdnem összejött minden amikor természetesen utáljuk Geri már megint belerondított a levesbe. :'D
Na, akkor sorolom, hogy miért kapott ez a könyv csillagokat: – mire végre rászántam magam és kivettem a sorozat első részét a könyvtárból, kivégeztem és visszavittem, addigra beszerezték ezt a kötetet is --> tehát elsőként olvashattam el; – Aszádék; – megint hajnalig fennmaradtam olvasni. Nem csak szimplán tovább, hanem lefeküdtem fél 11kor és meg sem álltam az utolsó oldalig hajnal negyed 3-kor. Bah! Üdv újra „hajnaligfenntartasz” LL könyvek! – mert a végére én is egész #Márker lettem :$
A legnagyobb negatívum: Geri és Beki. Evelinnek van igaza, amikor végre normálisan beszélgetnek, de egy 17 éves ezt még akkor sem hajlandó teljesen belátni, amikor a képébe mondják – hál' istennek Beka még fejlődőképesebb fajta, megtartjuk. Csak a végére sok lett az ellenségeskedés vele szemben. Én egyáltalán nem értettem Anti kifakadását. De tényleg, semmi köze nem volt a dologhoz Bekának. Jó, sz#rul esett, kinek nem esne ez rosszul?!
Mindegy, azért összességében eléggé jó volt, nagyon remélem, hogy a következő rész minimum ilyen jó lesz!
tetszett a londoni scenario, meg hogy nem olyan nagyon kiismerhetoen es klisesen folytatja a sorozatot, viszont volt vele egy par problemam. a konyv soran ami kisebb nagyobb problemak osszegyultek, azoknak egyaltalan nem volt kielegito a tetopontja, en igy ultem es neztem, hogy gurl…szedd mar ossze magad es ne pick me lanyoskodj. also, meg mindig nem birom bekat, annyira alszent es neki mindig a jo es “helyes” utat kell valasztania, es barmilyen konfliktus lenne, az is kihal egy minimalis ido utan, mert meg lesz oldva, es megorulok ettol, mert ez egyaltalan nem realisztikus. azok a jelenetek amik viccesek akartak lenni meg leginkabb kinosak voltak but nagyon birom evelint es tovabbra is szeretem aszedekat
SPOILEREK!!! Gondolom senkinek nem mondok újdonságot azzal, hogy Gerit az elejétől fogva a halálba kívántam és őszintén annyira várom már, hogy valaki jól megtépje. Márkba mégjobban szerelmes vagyok mint ezelőtt (mondjuk nem tudom, hogy ez hogyan lehetséges)
this book just makes me forget all my problems and I can finally live the life I always wanted trough the main character so once again thank you Leiner Laura for making the hungarian teenage literature scene a brighter place
Imádtam!! 😊😊😋 Újraolvastam, de még így is mindent tarolt! Annak ellenére, hogy tudtam, hogy mi fog történni, izgatottan vártam. Gyors volt a történése, izgalmas a sztori. Ja, és gyűlöljük Gerit!! 🐍🐍🐍