Miért épp a hűtlenséget választottam első könyvem témájául? Mert a rendelésemen jó ideje ez a leggyakrabban visszatérő probléma - alig akad olyan páciensem, akit valamilyen formában ne érintene. Persze felmerül a kérdés: egyáltalán mi az, hogy hűtlenség? Mit értünk ma megcsalás alatt? Amikor az Interneten felvetettük ezt a témát, parázs vita alakult ki a hozzászólók között. Volt, aki azt sem érezte annak, ha partnerén kívül szexuális kapcsolatot létesít másokkal is, hiszen - magyarázta - szabad lényeknek születtünk, nem lehetünk egymás tulajdonai és rabtartói. Más már annak a gondolatát sem bírja elviselni, hogy a társa rajta kívül mással is szívesen tölt időt - számára ez is árulás. Ezzel a könyvvel nem az a célom, hogy igazságot tegyek a szubjektív vélemények között, vagy moralizáljak - terapeutaként nem is tehetem, mert aki ítélkezik, az nem tud segíteni. Sokkal inkább az, hogy praxisom tapasztalatai alapján megmutassam, milyen gondokkal küzdünk ma ezen a téren, mert ami kirajzolódik előttem, az társadalmi méretű problémának tűnik. A hűtlenséggel azért érdemes foglalkozni, mert olyan sérüléseket okozhat, melyek nemcsak az adott kapcsolatra, de önbecsülésünkre és másokhoz való viszonyunkra is hatással vannak. Nem ritka például az alapvető bizalomvesztés, melynek nyomában szégyen, gyermeki kiszolgáltatottság-érzés, szenvedés és düh jár. Szeretném, ha akit érint a téma, az tudná: van esély arra, hogy egy csúnya történetből is önbizalmunkban - sőt, akár kapcsolatunkban - megerősödve kerüljünk ki. Sok olyan esetet láttam, ahol ez sikerült - ebben a könyvben megosztom, hogyan.
Klinikai szakpszichológusként kezdtem a pályámat, majd íróként és előadóként is kerestem a lehetőséget, hogy minél több emberhez eljussak. Évekig a Lipótmezőn, az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet ambulanciáján dolgoztam, két kislányom megszületését követően pedig magánpraxist indítottam. Számos rádióműsor, magazin és tévécsatorna rendszeres szakértőjeként próbálok bepillantást nyújtani a pszichológiai kérdések egy-egy területébe. Önnálló köteteim (Hűtlenség, Bátran élni, illetve Lezárás, elengedés, újrakezdés ) mellett több könyv társszerzője, és a Nyitott Akadémia előadója vagyok. Célom, hogy minél több embert segítsek abban, hogy a kudarcait inkább tanulásként élje meg, többet lásson és fogadjon el önmagából, és legyen pozitívabb az önbecsülése.
Ha már a korábban ajándékba kapott könyve tetszett az írónőnek, akkor lecsaptam erre is, amikor szembe jött velem. Mert hát kit ne érdekelne a hűtlenség, vagy legalábbis a mozgatórugói. Érdekes és legfőképpen elgondolkodtató olvasmány volt. Azt hiszem még pár napig motoszkálni fog bennem, mielőtt végleg leülepedne minden.
Hű, hát ez egy nagyon szuper könyv. Nem is értem, hogyan lehet ennyi mindent és ennyire átfogóan beletenni egy ilyen vékony könyvbe. Mellette hirtelen Esther Perel Afférja egy beszűkült látókörű és egydimenziós könyvnek tűnik, ami folyton ugyanazokon az aspektusokon lovagol, miközben a valóságban ez a téma nem a teóriákról szól és csupán egy emberi belső ellentmondáson, hanem valós emberekről és valós élethelyzetekről, ami azt is jelenti, hogy sokféle eset van, és mindenik sok-sok faktorral és közöttük egyedi összefüggéssekkel. Sokféle elbukás és indíték lehet, ahogyan sokféle kimenetel is. Csak az egyformán mély sérülések és a mélyben meghúzódó érzelmi és morális igazságok árulkodnak arról, hogy minden ember legalapvetőbb vágya: pótolhatatlanul és kicserélhetetlenül létezni, fontosnak lenni valaki számára. Ha ez ember együtt olvassa ezt a könyvet párhuzamosan Hollis Édentervével, hihetetlen aha-élményekkel jár, amint valami mélyebbet ért meg az emberi pszichéről az intim kapcsolatokat illetően, arról, hogy mi a különbség egy két ember közötti fejlődésre képes, ilyen útra elhívó, a másik embert valóban szeretni tudó, (vagyis a "megmentéstől" felszabadított, helyette felelősséggel megélt) kapcsolat és mai kultúránk által romanticizált, édenváró, illuzórikus szerelem-mániája, majd szinte a szükségszerűen bekövetkező félrelépések/katalógusban keresgélők/válások járványa között.
Nagyon hasznos könyv, ha valaki szeretné megérteni a hűtlenséget, mint jelenséget, sőt magát a hűtlen embert. Mint hűséges típus ennek a dinamikáját szerettem volna megérteni, de a könyv olvasása még ennél is többet adott: egy értékes és tanulságos önismereti utazásra vitt, amely során sikerült megtalálni a választ (ami a lelkem mélyén ott volt kimondatlanul), hogy miért lépett színre egy harmadik fél másodjára is. Valahol az ember mindig magában keresi a hibát, és most feltárult előttem, hogy mi lehetett az, ami hiányzott, és amit másutt a másik fél másban megtalált.
Nagyon jó könyv, amit érdemes mindenkinek elolvasnia. Nem csak azoknak ajánlott, akik valamilyen formában kapcsolatba kerültek a hűtlenséggel, mindenki meríthet belőle tanácsokat, hogyan lehet jobbá, teljesebbé tenni egy kapcsolatot. Illetve mire érdemes figyelni hosszú távon: milyen jelek utalhatnak arra, hogy partnerünk vágyik valamire, amit tőlünk nem kap meg.