Ha valaki nem szereti „(…) bibliája” jellegű könyvmeghatározásokat, az most gördüljön át egy sornyit, de: ez a könyv az oknyomozó újságírás bibliája, úgy bizony. Megható látni, hogy olyan emberek írták, akik szemmel (mivel mással?) láthatóan hisznek még abban, hogy a sajtó a Negyedik Hatalom, hogy megírni valamit olyan, mint a napfényre hozni azt, amit a sötétbe akarnak rejteni – olyan dolog tehát, amitől a világ körvonalai letisztulnak. A sorosgyörgymegetteasajátanyját típusú kormányzati fake news világában az ember hüledezve olvas olyat, hogy pár bajor ifjú titán packázik a kormányokkal, a rendőrséggel, egy sötét szobában (ahol csak a laptop világít) mocskos bűnökre vadászik, és ha elfárad, egy vödör kávéba dugja a fejét.
Miről is szól ez a könyv? Arról, hogy egy szép napon egy névtelen informátor virtuálisan bekopogtatott a Süddeutsche Zeitung szerkesztőségéhez, hogy van némi adata. Ez a némi adat aztán annyi terabájtnak bizonyult, hogy én azt le se merem írni, mert már pusztán attól lefagyna a goodreads szervere. Nekifeküdtek hát, és kiderült, hogy amit kaptak, az az évszázad botránya: kiszivárogtatott adathegy arról, hogyan terelik el a pénzüket a világ leggazdagabbjai az olyan adóparadicsomokba, mint Panama, a Mossack Fonseca ügyvédi iroda segítségével, aki az offshore cégek igazi szakértője.
De mi is az az offshore? Hivatalosan azt a cégtípust értjük alatta, amiben a cégbejegyzés helyén az adott cég nem végez tevékenységet. Többnyire van egy névleges haszonélvező, aki a cég vezetőjeként szerepel, de mögötte valójában valaki egészen más áll – olyasvalaki, aki nem szeretné, ha a jónép tudná, valójában mennyi pénz fölött rendelkezik.
No de kik is ezek az „olyasvalakik”?
1.) Azok a politikusok, cégvezetők, sportolók és filmsztárok, akik nem kívánják megfizetni hazájukban a magas adósávval járó költségeket, ezért vagyonukat kedvező adózási konstrukciókat kínáló államokban (vö. „adóparadicsom”) kívánják parkoltatni.
2.) Azok a diktátorok, akik országukat fejőstehénnek nézik, és kiszivattyúzzák a nemzeti vagyont az efféle ügyleteket nagyvonalúan kezelő államokba (vö.: „adóparadicsom”).
3.) Azok a bűnözők, fegyver- és drogkereskedők, akik szeretnék pénzüket tisztára mosni kamucégek segítségével, lehetőleg egy olyan országban, ahol a bankszakemberek nem különösebben finnyásak (vö.: „adóparadicsom”).
És hát azt kell mondjam, nem kis pénz ám, amiről szó van. Egyes közgazdászok szerint a világ vagyonának 8%-a, azaz 5900 milliárd euró, háromnegyede után pedig egy lyukas fitying adót se fizetnek. Jó sok moly.hu-t lehetne venni ennyiből. Ez az a pénz, amit ezek a jól öltözött ágyi poloskák szépen leszívnak a világból, eldugják – mert adót ugye elég, ha a szegények fizetnek. Akinek van pénze, az tudja a módját, hogyan lehet az efféle macerákat kikerülni, és partnert is talál hozzá az adóparadicsomok személyében, akik igazi parazitaállamok: abból a pénzből élnek, amit a kuncsaftjaik eltitkolnak a többi ország adóhatósága elől. Ezzel pedig szépen, módszeresen segédkeznek a társadalmi szolidaritás aláásásában, mert ahol a társadalom egy része nem kíván részt venni a teherviselésben, viszont az anyagi eszközök jó részét birtokolni kívánja, az már nem is demokrácia, hanem egyfajta újfeudalizmus.
Különben meg olvassa ezt a könyvet az ember, és érzi, hogy tenni kell valamit, mert rossz vége lesz. Holnap meg is karcolom egy Lamborghini fényezését. Vagy lerohanom Svájcot. (Panamát nem. Annyira jól nem tudok úszni.)
Ui.: amúgy ebben a könyvben benne van, hogy az Amazon is ügyeskedik az adóelkerüléssel. Ideírtam. Kíváncsian várom, hogy rejtik-e miatta az értékelésemet.