Erzsébet Galgóczi (natively Galgóczi Erzsébet) was a Hungarian writer. She wrote short stories, novellas, plays and film scripts. Her work is often described as realist fiction. Originally a committed socialist writer, Galgóczi gradually lost faith in the regime, and her work reflects her growing criticism of political repression and corruption. Her most successful work in Hungary is Vidravas, and her novel Törvényen belül, translated into English as Another Love, was made into a film by the award-winning Hungarian film director Károly Makk. The film, Egymásra nézve, was released in 1982, and its English title is Another Way. In 1978, Galgóczi received the Kossuth award. She was also the recipient of the SZOT award (1970) and the József Attila award (1962, 1969, 1976).
Pontos látlelet a Rákosi-korszakról, helyenként talán túl pontos is, mint egy dokumentumregény. Időnként száraz és tömör, nehezen lenyelhető. De ott feszülnek benne az egyéni sorsok: Rév Orsolyáé, a tudós Simon Pálé és feleségéé, Emmáé, Gyetvaiéké, Smukkéké, Jurek elvtársé. Lánglelkű kommunisták, ÁVH-sok, kuláklista, koncepciós perek, beszolgáltatás és kiszolgáltatottság. Nem egyenletes, de nagyon erős, nagyon őszinte regény. És fájdalom: aktuális is.
Galgóczi Erzsébet a Vidravas lapjain egy korszakot ábrázol, ez az első oldalakon is teljesen félreérthetetlenül kiderül a forrásmegjelöléssel utánközölt (párt-)történeti kronológiával. Ugyanakkor ez egy rendes regény, főszereplővel és történettel, emberekkel, akik időnként tömören és valamelyest irodalmian fejezik ki egymásnak beszélve, levelezve a koruk politikai valóságát. A mutatvány nagyrészt sikerül, néha tablósodik be csak épp annyira, hogy ne feledkezhessünk meg a nagyobb formátumról, amit ez a kis terjedelmű könyv átfog, sikerrel. Amit az ’50-es évek Magyarországáról tudni kell, talán nem túlzás, hogy itt van, az ötvenhat előtti közhangulatok, néprétegek, kisebb stílű másod- és negyedvonalbeli hatalmi játszmák. Kicsit meg is lepett, hogy 84-ben ezt így kiadták, hát végülis Rákosi akkor már bőven megírható lehetett, de ötvenhat előszele eléggé explicite fújogat a lapok között, épp hogy forradalom nem tör még ki. Ugyanakkor sokat és jól dolgozik a regény azon, hogy ne politikai tabló legyen, hanem emberi történetek a történelmi-politikai kontextuson túlmutató polifóniája, ahol a szereplők nem csak a kor nagy izéin morfondíroznak, de egy csomót dolgoznak a földeken, meg álmodnak, meg úgy általában olyan érdekesek a sorsaik, mintha nem is egy korrajz illusztrációi lennének. Sokan írtak több-kevesebb kritikával illetve nosztalgiával a háború utáni Magyarországról, az ’56-os forradalomról, és bizonyára fognak is még, ez egy látszólag kimeríthetetlen talaja a magyar történelmi-irodalmi emlékezetnek. Nem egy vidám korszak, és nagy próbatétel elviselhetően írni róla valami élvezhetőt. A Vidravas szerintem megkerülhetetlen ebben a tematikában, és nagyon örülök, hogy mai olvasóként is tudtam hozzá viszonyulni, néhol kicsit még mosolyogni is, Ráfért volna egy folytatás, úgyhogy most hogy megírtam az értékelésem róla, meg is nézem: van-e tovább.*
*nincs, ez volt az utolsó regényírása, amit nagyon sajnálok. viszont a ’98-as kiadás tartalmaz pár kicenzúrázott és ’56-os részt, egy újraolvasást majd egyszer megér…