Csodálatos és nagyon fontos könyv, minden várandós vagy várandósságot tervező nőnek ajánlom, aki akár kicsit is nyitott a spiritualitásra, lelki kapcsolódásra. Még csak a felénél jártam, amikor már be is jelentkeztem valakihez kapcsolatanalízisre, szóval engem meggyőzött: a babáink már odabent is figyelnek, készülnek, nagyon is időszerű elkezdeni velük kapcsolódni, játszani, kommunikálni. Érződik egyébként a történeteken, hogy a könyv már picit régebben íródott, valószínűleg már a kutatásokat bemutató részt is bőven lehetne frissíteni vagy bővíteni, de ettől függetlenül most is ugyanúgy megállja a helyét - a lényeg nem változott. Az szomorú, hogy az anyukák szüléstörténeteiben lépten-nyomon felsejlik a hazai szülészeti erőszak valamilyen formája, sajnos ebben azóta sem vagyunk sokkal jobbak, de legalább úgy tűnt, a kapcsolatanalízises babák még ezeket a zűröket is jobban átvészelték. Röviden, az egyik legjobb könyv amit olvashattam így a várandósságom alatt!
Alapvetően jól megírt és érdekes ismeretterjesztő könyv, de azért van benne pár számomra túl spiritualitásba hajló rész, amivel nem tudok mit kezdeni (pl. simogatni a magzatot a mentális kezemmel…).
Az anya-magzat kapcsolatanalízisról szól, az első fele ismeretterjesztő, a másodikban kapcsolatanalízises anyák történetei szerepelnek saját elmondásukban. Kiindulópont: az ember lelki élete nem a születés, hanem a fogantatás pillanatával kezdődik. Az ebből következő nehéz és izgalmas filozófiai kérdésekről nincs szó, arról, hogy ez pl. Nagy érv lehet az abortusz ellen. Mindamellett arról sok szó van, hogy mennyire nehezített pályán kezdődik és folytatódik is a nem kívánt gyerekek sorsa, ami meg az abortusz mellett egy komoly érv. Nekem az jött le, hogy a legnagyobb katasztrófa a sikertelen abortusz kísérlet.