„Időnként minden madzagon támad egy kis gubanc. És minden családban támad egy kis gubanc. Vagy egy nagyobb. Vagy egy közepes. Pedig kezdetben a legtöbb madzag egyenes. És a legtöbb család tagjai szeretik egymást. Rejtély, honnan jön mégis a gubanc. Bizony jön és támad, és akkor aztán lesz fogak csikorgatása és vicsorgatása. Meg könnyek kicsorgatása.
Bartos Erika nagy érdeme, hogy a begubancolódott madzagot, akarom mondani családot, akarom mondani helyzetet mindig kedvesen, leleményesen, derűsen oldja meg. Úgyhogy öröm ebben a családban lenni. Még a cserepadon, olvasónak is.”
Még jó, hogy előolvasom a könyveket, mielőtt mesélésre kerülne sor. EZT tuti nem fogom felolvasni és jó mélyre el is ástam, nehogy véletlenül is észrevegye a mesélés alanya. Szeretem, amikor küldenek mindenféle ajándékkötetet a könyvtárba, de ezt asszem, kihagyhatták volna. A rajzok nagyjából tetszenek, mert ötletesek, részletgazdagok, színesek, a fejekkel nem vagyok továbbra sem kibékülve. Bartos Erika rajzolónak kétségtelenül jobb, mint meseírónak. Ez egy veszekedős könyv, nem is vártam mást, mint végtelen veszekedést, na de ahogy meg van írva! Meg a szóismétlések! Meg a túlegyszerűsített, totál bugyuta történetkék! Nem is túl életszagúak, bár sokféle családhoz volt szerencsém, még az is lehet, hogy így zajlik ebben a családban az élet, a franc tudja. Megütköztem néhány dolgon, mint a frissen mosott takarón hurcibálás, hát ha az én frissen mosott takarómra ülne a gyerek, nem lennék ilyen vidám. A mézeskenyér sztori is inkább egy fabulához hasonlít, mint megtörtént esethez. A múzeumosnál meg tuti nem állok neki még fényképezni is, meg nem állok ott, mint egy rakás szerencsétlenség. A legtöbbnél ez volt a bajom, hogy anya hol van, de ahol meg ott van, mit áll ott kétségbeesve, ezek még csak nem is olyan nagy katasztrófák, minden családban vannak ilyen konfliktusok, nem is egyszer. Tisztára olyan volt, mintha a „kétségbeesett kezdő anyák elb..ott szerencsétlenkedései az első babával” c. opuszt olvastam volna.