Karácsony estéjén tizenkét agglegény-barát találkozik egymással, valamennyien a családias ünnep száműzöttjei, nincs hová menniük, egyedül nem akarnak maradni, s ezért együtt vacsoráznak. Utána pedig, hogy eltöltsék az időt, külön-külön mindegyik elmeséli: miért nem nősült meg. A cím szerint valamennyi elbeszélésnek ezt kellene bizonyítani, hogy nősülni nem érdemes, a „hosszúhajú veszedelem”, a nő nem érdemli meg a férfinem figyelmét és fáradozását. Az efféle oktalan általánosítás azonban nem lehetett kedvére az írónak, s ezért nem is törekedett rá. Vannak nők, akik nem érdemlik meg a fenntartás nélküli szeretetet – ez a legtöbb, amit kiolvashatunk az elbeszélések némelyikéből, ki azért, mert zsarnoki módon féltékeny, a másik önző, s ezt látszólagos önzetlenséggel, vagy konok hazugsággal palástolja. A könyvet azonban az teszi igazán kedvessé és feledhetetlenné, hogy a társaság fele minden célzatos él mellőzésével a szépséges első szerelem emlékét idézi fel. Szépséges és fájdalmas emlékek, hiszen a szerelmeseknek nem rajtuk álló okok miatt kellett elszakadni egymástól. A Hosszúhajú veszedelem egységes keretbe fűzött elbeszéléseiből tehát minden emberhez szólóan a nosztalgia, az évtizedeken át elfojtva parázsló fájdalom remegése, az emlékezés és újraélés sajgó gyönyörűsége a költészet és a szerelem örök szépsége sugárzik.
Géza Gárdonyi, born Géza Ziegler (August 3, 1863 – October 30, 1922) was a Hungarian writer and journalist. Although he wrote a range of works, he had his greatest success as a historical novelist, particularly with Eclipse of the Crescent Moon and Slave of the Huns.
Gárdonyi was born in Agárdpuszta, Kingdom of Hungary, the son of a machinist on the estate of an aristocrat in Western Hungary. He graduated at a college for teachers and worked for some years as a teacher and Catholic cantor. He married Mária Molnár in 1885, but their marriage was unhappy and they separated in 1892. Gárdonyi's career as a writer started off when he began writing for magazines and newspapers in the mid-1880s. His first successes were the satirical "Göre Gábor" letters on rural life, works which he later repudiated. Around the turn of the century, he started to tackle historical themes in writing, which resulted in a series of fine novels. He moved to Eger (today's northern Hungary) in 1897 with his mother and lived there until his death. He is also buried there, with his tomb bearing the inscription Csak a teste ("Only his body"). The house where he lived and did most of his writing is now preserved as a museum.
Skaičiau lėtokai ir kartais teko pasistumti. Po anksčiau skaitytos ir palikusios stiprų įspūdį autoriaus knygos "Egerio žvaigždės", šioji kiek nuvylė. Tiesa, įdomi pati knygos idėja - senberniai paskoja savo gyvenimo istorijas, kodėl liko senberniais. Vietomis jos įdomesnės, vietomis mažiau įdomios. Smalsu pažinti kitos šalies gyvenimą, kuris turi panašumų ir bendrumų su pažįstamu gyvenimu. Visgi, stipraus įspūdžio nepaliko.