Critique and Crises: Enlightenment and the Pathogenesis of Modern Society

by Reinhart Koselleck, Maria Santos

Critique and Crisis established Reinhart Koselleck's reputation as the most important German intellectual historian of the postwar period. This first English translation of Koselleck's tour de force demonstrates a chronological breadth, a philosophical depth, and an originality which are hardly equalled in any scholarly domain. It is a history of the Enlightenment in miniature, fundamental to our understanding of that period and its consequences. Like Tocqueville, Koselleck views Enlightenment intellectuals as an uprooted, unrealistic group of onlookers who sowed the seeds of the modern political tensions that first flowered in the French Revolution. He argues that it was the split that developed between state and society during the Enlightenment that fostered the emergence of this intellectual elite divorced from the realities of politics. Koselleck describes how this disjunction between political authority proper and its subjects led to private spheres that later became centers of moral authority and, eventually, models for political society that took little or no notice of the constraints under which politicians must inevitably work. In this way progressive bourgeois philosophy, which seemed to offer the promise of a unified and peaceful world, in fact produced just the opposite. The book provides a wealth of examples drawn from all of Europe to illustrate the still relevant message that we evade the constraints and the necessities of the political realm at our own risk. Critique and Crisis is included in the series Studies in Contemporary German Social Thought, edited by Thomas McCarthy.

Genres: History, Philosophy, Nonfiction, Politics, Sociology, European History, Theory

214 pages, Paperback

First published January 1, 1959

About the author

Reinhart Koselleck was a German historian, considered as one of the most important historians of the twentieth century. He held an original position in the historical discipline and was not part of any historical 'school', working in such varied fields as Conceptual history (Begriffsgeschichte), the epistemology of history, linguistics, the foundations of an anthropology of history and social history, the history of law and the history of government.

Reviews

[Kuszma · Rating 3 out of 5]

Összefoglalom.

A XVII. század Európája felettébb zord hely volt. Vallás- és polgárháború dúlt, egész országrészek néptelenedtek el, a kontinens a káosz martalékává készült válni. Mindez azért, mert mindenki a maga morálját akarta ráerőltetni másokra. De jött a varázsszer, az abszolutizmus. Neki határozott megoldása volt a problémákra: a morált és a politikát különválasztotta, utóbbi az uralkodó játszótere lett, előbbit pedig meghagyták a népnek, hadd bíbelődjön vele*. A politika lényege ugyanis az, hogy időnként fel kell függessze a morált, ha az állam érdeke ezt kívánja – ez az uralkodónak nemcsak lehetősége, de egyenesen kötelessége is, hisz ő saját polgáraiért felel. A morál pedig legyen csak magánügy. És máris beköszönt a béke. Csak hát a polgár nem bír magával. Addig öntözgeti tápoldattal az ablakpárkányon kókadozó erkölcsöt, amíg az elburjánzik, és különös virágot hoz: a kritikát. A kritika pedig az uralkodó ellen fordul, mert (némi joggal) morál nélküli lénynek tartja. Nem veszi tekintetbe, hogy az uralkodói „erkölcstelenség” egyfajta zálog a stabilitáshoz, nekiáll kikezdeni a hierarchiát, visszaszivárogna a politikumba. Zászlóvivői pedig a szabadkőművesek, akik megtagadják a történelmet (bármit is jelentsen ez), és helyette meghonosítják a történelemfilozófiát, aminek kulcsa, hogy a morál győzelme a politika felett kívánatos, mi több: szükségszerűen bekövetkezik majd. Nem akarják észrevenni, hogy ezzel egy krízist idéznek elő, ami aztán a francia forradalomban kulminál.

Érdekes okfejtés, de nekem féloldalas. Tudom, tudom, Kosseleck már az elején leszögezi, hogy csak a történelemfilozófiai áramlatokról kíván beszélni, de ettől még én bicebócának érzem. Őt olvasva ugyanis az az érzésünk támad, mintha ez az egész folyamat (ami a francia forradalomig vezetett) egyirányú és monokauzális lenne, ami egy társadalom nélküli térben játszódik. Pedig hát nyilván nem. Kosseleck nem foglalkozik például azzal az eshetőséggel, hogy az abszolutista uralkodók talán nem voltak tökéletesen racionális lények. Nem csak arról beszélek, hogy hibákat követhettek el, nem. Hanem arról, hogy esetleg eleve magasról tettek az államérdekre, illetve államérdek alatt azt értették, hogy beluga kaviárt ehetnek az ország legfehérebb hasú kurtizánjának köldökéből. Mert hát, valljuk meg, ezt sem vethetjük el. Hogy nem józan belátásra alapozták a morál és a politika elválasztását, hanem arra, hogy nekik így volt kényelmes. Persze ettől még lehetett az egész folyamat nem várt következménye a rendszer stabilitása, szóval ugorjunk.

Csak hát mégse ugorhatunk. Mert ennek fényében picit olybá tűnik, mintha a polgárság a maga hülye kritikus szemléletével maga lenne a felelőtlenséggel elegy naivitás, aki különösebb ok nélkül zsemzseg egészen addig, amíg véletlenül fel nem találja a nyaktilót. Mintha az abszolutizmust ők számolnák fel, mintegy tudatlanul, bizonyos logikai törvényszerűségek vak eszközeiként, holott
1.) az abszolutizmust legalábbis részben saját működésképtelensége számolta fel
2.) és hát tamáskodom azért is, mert szerintem Kosseleck utólagosan okoskodva konstruál meg egy olyan ideológiai folyamatot, ami szerinte a krízis fő oka volt, miközben figyelmen kívül hagy minden egyéb – gazdasági, társadalmi, stb. - erőt. Azt a hatást kelti, hogy volt egy monolit tömb, a „kritikus polgár”, aki jól térdhajlaton rúgta az abszolutizmust. De egyáltalán nem látom bizonyítva, hogy ez a polgárság monolit tömb lenne, mint ahogy azt sem, hogy egyedül a belőle kiáramló gondolatok energiái vetették szét a rendszert.

Értem én, hogy egy filozófusnak muszáj filozofálni. Muszáj úgy tennie, mintha a történelem a filozófia eszközeivel értelmezhető lenne. Pedig nem. Sok mindenre jó a filozófia, elismerem. Lehet csajokat szédíteni vele, persze csak a körúton belül. Lehet elgondolkodtató (bár nem vitán felüli) válaszokat kreálni vele számos kínzó kérdésre – akár arra is, mi az élet értelme. De a történelmet (szerintem) a filozófia csak akkor kísérelheti meg értelmezni, ha támaszkodik közben a többi tudomány eredményeire. Érdekes könyv volt, persze, érdekes. Csak nem tudott meggyőzni a saját jelentőségéről.

* Az abszolutizmus alkalmasint ebben különbözik a diktatúrától. Az abszolutizmus az állampolgárt egyedül hagyja a privát térben, nem igényli, hogy felelősséget érezzen az ország dolgaiért (ezzel komoly terhet vesz le a válláról), és nem kíván beleszólni lelkiismereti kérdésekbe. A diktatúra ugyanakkor betolakodna a privát térbe, és kisajátítaná a polgár lelkiismeretét is.

[Iohannes · Rating 3 out of 5]

The underlying dialectic of Morality and The Concept of the Political Koselleck develops, or rather exposes, here is quite fascinating (and seems to be alive and well even today). Instead of starting with Hobbes it might've been interesting to trace this dialectic back all the way to Luther and the reformation, but whatever. Also think he could've probably outlined his thesis in 50 rather than 150 pages, since this way it tends to get a little repetitive from time to time; still def. recommended esp. for Schmitt-heads.

[Andrew · Rating 3 out of 5]

So it turns out the Enlightenment is to blame for the Holocaust. And Fascism, Liberalism, Freedom, Democracy, etc are all equivalently expressions of the same pathological modern syndrome where we fix our gazes on utopian futures instead of appreciating our inherent finitude.

The problem with this book is that it condemns all other crisis rhetoric and philosophies of history while at the same time writing its own philosophy of history where the terror of the 20th century begins with the "crisis" unleashed by the Enlightenment public sphere's critique of absolutism.

[Lilith · Rating 1 out of 5]

I think Reinhart Koselleck wrote this book to punish me.

[Theo · Rating 2 out of 5]

a series of (mostly politically conservative) footnotes to structural transformation of the public sphere. like two or three interesting things in here i guess (philosophy of history as utopian guiding principle for the enlightenment), but if you want a theory of the development of liberalism this book won’t get you much of anything

[noblethumos · Rating 5 out of 5]

"Critique and Crisis" is a book written by German historian and philosopher Reinhart Koselleck, first published in 1959. The book is a critical examination of the concept of crisis, and its role in modern political and social thought.

Koselleck argues that the concept of crisis is central to modern political and social theory, and has been used to articulate a range of different ideas and values. He contends that crisis is a fundamental category of historical thought, and that it has played a crucial role in shaping the modern world.

The book examines the history of crisis, tracing its development from ancient Greece through to the modern era. Koselleck shows how crisis has been used to articulate a range of different ideas and values, such as the notion of the "crisis of modernity" in the work of philosophers like Max Weber and Martin Heidegger.

Koselleck also explores the relationship between crisis and critique, arguing that the concept of crisis has often been used as a means of critiquing existing social and political structures. He contends that crisis is a powerful tool for political and social transformation, and that it has been used throughout history to challenge and transform existing power structures.

Overall, "Critique and Crisis" is an important work of critical theory that has had a significant impact on the fields of philosophy, history, and political science. The book's analysis of the concept of crisis remains relevant today, as societies around the world continue to grapple with a range of social, political, and economic challenges.

GPT

[Mihai Zodian · Rating 4 out of 5]

Reinhart Koselleck was a major figure of conceptual history. This approach to the study of the past tries to understand ideas, structure and events without a prepared, rigid, interpretive scheme. Critique and Crises is one of the major works which established this type of research. I recommend it to the reader interested in politics, ideologies and social changes.

Critique and Crises tells the stories of politics and ideas during the 18th century, up to the French Revolution. Risen out of religious strife and civil war, absolutism promoted internal monopoly of power and external competition, as theorized by Thomas Hobbes. In reaction, a new form of civil society gradually grew up and started to oppose it, according to Reinhart Koselleck. Two major social movements were representative of this trend.

The Freemasons were typical bourgeois, even when they drew from other groups, according to Critique and Crises. They created a mixture of hierarchy and equality, which contrasted with the absolutist court society. For Reinhart Koselleck, this dramatized the opposition between Morality and Politics. Contrary to their public image, the Illuminati were political naïves and fanatics, sort of a proto-anarchists who messed up their projects.

The problem with Enlightenment, in Critique and Crises, was the contrast between the attitude of hauteur and the political incapacity. This is a paradoxical form of hypocrisy for Reinhart Koselleck, one which became an active political force. It defined a new meaning of crisis, by combining the old civil war with the new values. The process went on, from radical critique, to activism and failure.

Anne-Robert-Jacques Turgot and Jean-Jacques Rousseau are transitional figures and the concept of general will brings society back into politics. Intellectual distance breeds critique, and critique turns into a general crisis, but, as in Tocqueville's Ancient Regime, the upheaval strengthened the state and capitalism, while the radicals were left out or sent to the guillotine. There are many objections to Reinhart Koselleck, like few mentions of economy, social structures and war. He made a compelling argument about how the consciousness of the Absolutist crisis came about, its conceptual limits and its ambiguous results.

[x]

Trabalho seminal e devidamente enriquecido com fontes primárias e secundárias a respeito de um momento histórico marcado pela queda do estado absolutista clássico, em conjunto com o estabelecimento da burguesia, enquanto elite de prestígio irrefragável, que até então contava com a força econômica, sem entretanto dispor, senão por uma via indireta e ao mesmo tempo camuflada a partir do discurso moralizante da crítica dualista, do poder político em sentido próprio. Além disso, curiosa é a análise do autor, para quem o Iluminismo deve ser visto como o período no qual a história passa a ser tratada conforme um processo calcado no mito do progresso perpétuo, o ser humano se converte em abstração e a política confere a si mesma um caráter patentemente utópico.

[Federico Julian · Rating 5 out of 5]

Me pareció un libro genial, que plantea como a partir de la situación social de los clubes en la república de las letras surgen las nociones de critica y crisis. Que se distancian de sus significados originales paulatinamente para volverse conceptos fundamentales de la ilustración y su lenta pero paulatina crítica al orden absolutista.

[Elif · Rating 5 out of 5]

ufuk açıcı bir kitap, iyi bir çeviri.

[Florin Buzdugan · Rating 5 out of 5]

fenomenală incursiune în ipocrizia Iluminismului (sau, altfel zis, în trecutul încă prezent)

[André Martins · Rating 4 out of 5]

muito bom, mas exala um cheiro intenso de enxofre

[Luke Echo · Rating 4 out of 5]

Koselleck develops and expands on a thesis in Schmitt's Leviathan of the State. It is an interesting book that has a certain persuasiveness, particularly regarding the Freemasons and the Secret Societies.

[Tauan Tinti · Rating 5 out of 5]

Bom o suficiente pra me fazer aguentar 80 páginas de notas. Mas, sem prejuízo da sua (conhecida?) tese sobre a disjunção entre moral e política no absolutismo e o papel encobridor da filosofia da história concebida como progresso inexorável etc. etc., pode soar um tanto reacionário - o que, além de não ser necessariamente verdade (eu honestamente não sei), não deixa de funcionar como uma bela levantada de bola para a (conhecida?) cortada à esquerda dada pelo Paulo Arantes.

[Leonardo]

Discutido en Imperio Pág.62-63

Filosofía Política e Historia de las ideas políticas. Clase 4