Az élet rettenetesen veszélyes. Minden pillanatért, amit megélünk, hálát kell adnunk.
Feldmár András 1940-ben született Budapesten, 1956-ban vándorolt ki Kanadába, ahol előbb matematikus lett, majd pszichológiát és filozófiát tanult. 1974-ben ismerkedett meg R. D. Laing skót pszichiáterrel, aki elméleti és gyakorlati munkásságában radikálisan megkérdőjelezte a 20. századi pszichiátria dogmáit. Ez a találkozás egy életre meghatározta Feldmár tudományos munkásságát, a világhoz való viszonyát. Laing tanítványaként, barátjaként és szakmai örököseként számos terápiás kísérlet részese Európában és Amerikában. Szakemberekkel, teológusokkal, művészekkel és elszánt civilekkel arra keresi a választ, hogy hogyan tudnának a lélek és tudat sebeitől szenvedő emberek az orvos-beteg reláció kiszolgáltatottsága helyett élő, szeretetteli kapcsolatokból erőt merítve meggyógyulni. Feldmár a mai napig aktívan dolgozik terapeutaként, tanít, illetve számos szervezet számára végez tanácsadói munkát. Rendszeresen jön Magyarországra, ahol a Feldmár Intézet szervezésében előadásokat tart, csoportokat vezet. 2012-ben a Büntetés-végrehajtási Szolgálatért Emlékplakett bronz fokozatával tüntették ki, a fogvatartottak társadalmi reintegrációjával összefüggő módszerek kialakításáért és azok sikeres alkalmazásáért. A fogvatartottak társadalmi reintegrációját célzó Mesekör programért 2013-ban ERSTE Alapítvány Társadalmi Integrációs Díjat kapott.
A könyv Feldmár András 2016 nyarán, „A rettenetes, a csodálatos” címmel tartott előadásának anyagából készült, a Feldmár Intézet közreműködésével.
1940-ben született Budapesten, 1956-ban vándorolt ki Kanadába, ahol előbb matematikus lett, majd pszichológiát és filozófiát tanult. 1974-ben ismerkedett meg R. D. Laing skót pszichiáterrel, aki elméleti és gyakorlati munkásságában radikálisan megkérdőjelezte a 20. századi pszichiátria dogmáit. Ez a találkozás egy életre meghatározta Feldmár tudományos munkásságát, a világhoz való viszonyát. Laing tanítványaként, barátjaként és szakmai örököseként számos terápiás kísérlet részese Európában és Amerikában. Szakemberekkel, teológusokkal, művészekkel és elszánt civilekkel arra keresi a választ, hogyan tudnának a lélek és tudat sebeitől szenvedő emberek az orvos-beteg reláció kiszolgáltatottsága helyett élő, szeretetteli kapcsolatokból erőt merítve meggyógyulni. Feldmár a mai napig aktívan dolgozik terapeutaként, tanít, ír, illetve számos szervezet számára végez tanácsadói munkát. Rendszeresen jön Magyarországra, ahol a Feldmár Intézet szervezésében előadásokat tart, csoportokat vezet.
Kurta kis könyv volt, nem is rendes egybefüggő szöveg, hanem kérdésekre adott válasz összeszerkesztett egésze. Feldmár különutas a szakmában. A felfogása, megközelítése vagy bejön valakinek, vagy nem. Én fenntartással kezelem. Valahogy minden amerikát megjárt szakemberrel történik valami, agyban átkattannak, és az eredmény nekem nem jön be. És sejtem, a szakma miért néz rá ferde szemmel. Kijelentette, hogy a pszichoterápia és a pszichológia mint olyan nem orvostudomány, nincs elmélete, ellenben sémákkal dolgozik, ami öreg hiba, mert akkor eleve fel próbál a terapeuta készülni arra, amire nem lehet és skatulyáz csuklóból. És ha azon igyekszik, kire milyen séma húzható, elmúlik a pillanat, és jelenlét helyett mintára húzás zajlik. Csábító elképzelés, viszont ő hisz abban, minden ember eredendően jónak születik, De jó lenne ha így lenne.
A Pszichobiznisz könyv óta kritikával viszonyulok a szakma iránt. Egy időben nagy érdeklődéssel olvastam Feldmár munkásságáról, de ez a kötet is megerősített, nem mennék hozzá terápiára, nem rezonálok az eszméjével.