A Magyarországon is nagy sikert aratott Játékos nevelés világhírű szerzője új könyvében a gyermekkori félelmek és szorongások kezeléséhez ad kreatív, gyakorlatias segítséget. Szülőként gyakran tehetetlennek érezhetjük magunkat a gyerekünk félelmével, szorongásával szemben, főleg, ha az számunkra érthetetlennek, indokolatlannak tűnik, vagy a megnyugtatására tett kísérletek mind kudarcot vallanak. Frusztrálódunk, aggódunk a gyerek miatt, és legfőképpen: segíteni szeretnénk. A jó hír az, hogy erre képesek is vagyunk - csak esetleg más módon, mint gondoltuk. Hiábavaló győzködés helyett érdemes a játékos nevelés gazdag eszköztárából válogatnunk.
Az ebben a könyvben szereplő ötletek azoknál a gyerekeknél is alkalmazhatók, akik csak időnként szoktak aggódni, és azoknál is, akik krónikusan félnek vagy súlyosan szoronganak. A játékos gyereknevelést két és tizenkét éves kor között tudjuk a leginkább kamatoztatni, de a kötetben sok olyan technika szerepel, amelyeket akár a tizenöt évesek is élvezhetnek. Sőt, maguk a szülők is segítséget találnak saját szorongásaik kezeléséhez - amennyiben történetesen vannak ilyenek.
„Ha sikerül belépned a játékba, a játék már sodor, mozgósítja a fantáziát, kiváltja a szenvedélyt. A szenvedély: öröm! Az öröm pedig - mindig újra - kioltja a szorongást. Oldja, feloldja a félelmet. Erre tanít meg ez a könyv.” (Dr. Vekerdy Tamás)
„Dr. Cohen hatékony eszközöket ad a szülők kezébe a gyerekek félelmeinek, szorongásainak kezeléséhez, a belső biztonságérzet kialakításához. Az egyik legjobb könyv, amit az utóbbi időben olvastam, szeretettel ajánlom!” (Dr. Kádár Annamária)
Lawrence J. Cohen, Ph.D., the author of PLAYFUL PARENTING, is a licensed psychologist specializing in children's play and play therapy. In addition to his private therapy practice, he is also a speaker and consultant to public and independent schools, and a teacher of parenting classes and classes for daycare teachers. Dr. Cohen is also the co-author, with Michael Thompson and Catherine O'Neill Grace, of Best Friends, Worst Enemies: Friendship, Popularity and Social Cruelty in the Lives of Boys and Girls, and Mom, They're Teasing Me: Helping Children Solve Social Problems. His regular column in Nick Jr. Magazine was the winner of the 2003 Golden Lamp award from Education Press, and he also answers parents' questions online at NickJr.com.
Dr. Cohen is the author of numerous published articles in professional journals and popular magazines, and he has presented his work at professional conferences, workshops, classes, and public appearances.
Dr. Cohen attended Haverford College and received his doctorate in clinical psychology from Duke University. After an internship at Tulane University, he began a research and private practice career in Madison, Wisconsin. His treatment innovations have included the first groups in the country for husbands and boyfriends of sexual abuse survivors, as well as one of the first therapy groups for male survivors of sexual abuse. All of his work -- with children, parents, couples, abuse survivors, and families -- has pointed him towards writing about human connections.