What do you think?
Rate this book
A lélek legszebb éjszakája
Az első kötetével jelentős külföldi sikereket is elért Jászberényi Sándor történeteit leggyakrabban Hemingway prózájához hasonlítják, amiben ugyan van igazság, de a haditudósítóból lett magyar író irodalmi apja mégis inkább Graham Greene. Az ő köpönyegéből bújt elő. A Bluebird Hotel elbeszélője, a boldogságát vesztett, a hazug világ elől háborús övezetekbe, őrületbe, kurvák ágyába, alkoholba és ópiumba menekülő Maros Dániel hangja leginkább "a csendes amerikai" beszédéhez hasonlít. Cinikus, fanyar, kíméletlen, blazírt és feszes mondatai alatt izzanak az érzelmek: szerelem, szeretet, gyűlölet, barátság, igazságvágy, bosszú... Hogy mi a helyzet manapság a boldogság kék madarával? A szerző készségesen törli a választ kedves olvasójának arcába.
Cserna-Szabó András
Cserna-Szabó András
- GenresHungarian LiteratureWar
256 pages, Paperback
First published January 1, 2016
5 people are currently reading
154 people want to read
Ratings & Reviews
Friends & Following
Create a free account to discover what your friends think of this book!
Community Reviews
Displaying 1 - 21 of 21 reviews
October 7, 2019
Nyers, férfias, vad, kíméletlen írások ezek, akárcsak maga a Közel-Kelet. Egy haditudósító emlékei: Izrael, Egyiptom, Irak. Sivatag, perzselő forróság, állandó háború és erőszak, vér, égett hús szaga, üszkös romok, csak egy hajszálon függ az emberélet.
Elviselhetetlen feszültség lüktet ezekben a rövid novellákban, a főhős alkohollal, ópiummal, az erkölcsi züllés különféle változataival próbálja elűzni a körülötte ólálkodó halált. A borzalmas emlékek mellé társul a súlyos álmatlanság is, és a hűtlen, soha vissza nem térő feleség miatt érzett sajgó fájdalom.
A kemény szöveg brutális erővel ránt be a háborús övezetben élők mindennapjaiba, és az ember beleborzong, hogy ezek itt nem a múlt ködébe vesző háborúk, hanem a jelen és a közelmúlt, a harcoló felek pedig a kortársaink. A viszonylagos béke ugyanúgy feltárja saját sötét bugyrait, ha az utca szennyébe hajított árvagyerek vagy, az életed a semminél is kevesebbet ér, és a legdurvább szórakozás oltárán bármikor feláldozható. Egyre csak reméljük, hogy ez itt a végső mélypont, ennél már nincs mélyebb pokol, de mégis van és mindig van, félrenézni, elbújni előle pedig már nem lehet. És persze azt is látjuk, hogy hogyan reagál minderre a mocsokban és pusztulásban megmártózott európai lélek, a gyökértelen sodródástól egészen a gyötrő hallucinációkig.
A lélek legszebb éjszakája nehéz, megterhelő olvasmány, de félelmetes ereje van, és a harmadik világról szóló kínzó, fájdalmas mementóként mindenképpen beleég az olvasó lelkébe.
Elviselhetetlen feszültség lüktet ezekben a rövid novellákban, a főhős alkohollal, ópiummal, az erkölcsi züllés különféle változataival próbálja elűzni a körülötte ólálkodó halált. A borzalmas emlékek mellé társul a súlyos álmatlanság is, és a hűtlen, soha vissza nem térő feleség miatt érzett sajgó fájdalom.
A kemény szöveg brutális erővel ránt be a háborús övezetben élők mindennapjaiba, és az ember beleborzong, hogy ezek itt nem a múlt ködébe vesző háborúk, hanem a jelen és a közelmúlt, a harcoló felek pedig a kortársaink. A viszonylagos béke ugyanúgy feltárja saját sötét bugyrait, ha az utca szennyébe hajított árvagyerek vagy, az életed a semminél is kevesebbet ér, és a legdurvább szórakozás oltárán bármikor feláldozható. Egyre csak reméljük, hogy ez itt a végső mélypont, ennél már nincs mélyebb pokol, de mégis van és mindig van, félrenézni, elbújni előle pedig már nem lehet. És persze azt is látjuk, hogy hogyan reagál minderre a mocsokban és pusztulásban megmártózott európai lélek, a gyökértelen sodródástól egészen a gyötrő hallucinációkig.
A lélek legszebb éjszakája nehéz, megterhelő olvasmány, de félelmetes ereje van, és a harmadik világról szóló kínzó, fájdalmas mementóként mindenképpen beleég az olvasó lelkébe.
October 6, 2019
Csábító, ínycsiklandó, hovatovább andalító ez a cím, A lélek legszebb éjszakája. De ne tévedjünk! Ezekben az írásokban van ugyan rengeteg lélek, de szépséget még patikamérleggel sem találni.
Az átlagos olvasó valószínűleg úgy kezd bele ezekbe az írásokba, hogy arra gondol: „van ennek a földgolyónak néhány ocsmány, forrongó tűzfészke, csak arra ne vigyen a végzetem…” Aztán, ahogy lerakja a kötetet, engedve az irodalmi nyálelválasztás zsigeri kényszerének, felmerülhet a sajgó kérdés, hogy „…van-e még ennek a bolygónak valahol egy-egy gondosan rejtekező, élhető szeglete, ahol ma is emberek élnek – olyanok, akik csak egyszerűen dolgoznak, barátkoznak, küszködnek és szeretnek, de mindeközben rád mosolyognak, kezet nyújtanak neked?” Olvasd Jászberényi, vagy talán inkább Marosh Dani írásait, és egyre kevésbé hiszel majd a csodákban, de talán egyre hajlamosabb leszel az apró szépségeket felismerni és megbecsülni.
A kötet novelláinak hangulata valóban a nyers, szikár, tényszerű haditudósításokra emlékeztet, de személyességükhöz kétség sem férhet. Valahogy árad a sorok közül ezeknek a sokat szenvedett térségeknek, kultúrák és szubkultúrák találkozási pontjainak, a pórusokból kipárolgó nehéz hagyatéka, az örök békétlenség és a sztoikus belenyugvás ellentmondásos konstellációja, a nyomorúságos, beteges örökkévalóság elkeserítő ígérete.
Könnyedén, csont nélkül, mégis zaklatottan, az olvasót felzaklató módon csúszik egymásba babonás, misztikus hiedelemvilág, a bódító- és ajzószerekkel felszínen tartott erőszakos hétköznapok világával, a fegyverek örökkön való igazságának nyomasztó hátterében, egyfajta torz, és mégis magától értetődő, vitathatatlan egyensúlyban.
Csabi-val értek egyet, amennyiben szerintem is a relatíve hosszabb lélegzetű írások fekszenek jobban a szerzőnek, amelyeket a rövidke, néhány oldalas karcolatok inkább csak támogatnak és erősítenek. A kutya kölyke az utóbbi idők egyik legnagyobb hatású olvasmánya volt számomra.
Erősen ajánlom a kötetet. De ne feledjük, ez bizony mélyvíz!
Az Óhazában 4,5 csillag.
Az átlagos olvasó valószínűleg úgy kezd bele ezekbe az írásokba, hogy arra gondol: „van ennek a földgolyónak néhány ocsmány, forrongó tűzfészke, csak arra ne vigyen a végzetem…” Aztán, ahogy lerakja a kötetet, engedve az irodalmi nyálelválasztás zsigeri kényszerének, felmerülhet a sajgó kérdés, hogy „…van-e még ennek a bolygónak valahol egy-egy gondosan rejtekező, élhető szeglete, ahol ma is emberek élnek – olyanok, akik csak egyszerűen dolgoznak, barátkoznak, küszködnek és szeretnek, de mindeközben rád mosolyognak, kezet nyújtanak neked?” Olvasd Jászberényi, vagy talán inkább Marosh Dani írásait, és egyre kevésbé hiszel majd a csodákban, de talán egyre hajlamosabb leszel az apró szépségeket felismerni és megbecsülni.
A kötet novelláinak hangulata valóban a nyers, szikár, tényszerű haditudósításokra emlékeztet, de személyességükhöz kétség sem férhet. Valahogy árad a sorok közül ezeknek a sokat szenvedett térségeknek, kultúrák és szubkultúrák találkozási pontjainak, a pórusokból kipárolgó nehéz hagyatéka, az örök békétlenség és a sztoikus belenyugvás ellentmondásos konstellációja, a nyomorúságos, beteges örökkévalóság elkeserítő ígérete.
Könnyedén, csont nélkül, mégis zaklatottan, az olvasót felzaklató módon csúszik egymásba babonás, misztikus hiedelemvilág, a bódító- és ajzószerekkel felszínen tartott erőszakos hétköznapok világával, a fegyverek örökkön való igazságának nyomasztó hátterében, egyfajta torz, és mégis magától értetődő, vitathatatlan egyensúlyban.
Csabi-val értek egyet, amennyiben szerintem is a relatíve hosszabb lélegzetű írások fekszenek jobban a szerzőnek, amelyeket a rövidke, néhány oldalas karcolatok inkább csak támogatnak és erősítenek. A kutya kölyke az utóbbi idők egyik legnagyobb hatású olvasmánya volt számomra.
Erősen ajánlom a kötetet. De ne feledjük, ez bizony mélyvíz!
Az Óhazában 4,5 csillag.
August 7, 2020
The Most Beautiful Night of the Soul: Stories, a collection of 12 short stories by Sándor Jászberényi a journalist, is a MUST read for the sole reason that they are contemporary and timeless. The stories are contemporary in the way they are structured around the fictional Cairo based journalist Daniel Marosh covering various modern armed conflicts and their spillovers like the Palestinian-Jewish strikes, or tackling the ISIS, opium addiction, the impact of armed conflict on children and other vulnerable sections of the society, Post Trauma Stress Disorder etc.
Each story is timeless for they hinge around morality in the times of violence and the various players, tackles the depth of human ties while looking at faith or the lack of it and the lows that a human being can subject oneself to. The first eleven short stories read like a novel with each story threading into one another like chapters in a novel while the last one stays on its own. The 12 short stories are marked by the flavour of intrigue, an unknown dread in the air and the chaos brought upon by constant violence that happens off the pages.In this collection, you get stories about the trappings of journalists covering war: being at the sidelines but seeing everything directly: the violence, the loss of colleagues, trying to step in as a peacemaker and then realising just how off the mark one can be, the commodification of women and children. The shadow of death, despair and emotional pain falls on the stories but they don’t leave you despondent. Rather, you will get involved in the scheme of things and try grasping for straws wondering where the story will take the characters from the grime of wars untold.
Each story is timeless for they hinge around morality in the times of violence and the various players, tackles the depth of human ties while looking at faith or the lack of it and the lows that a human being can subject oneself to. The first eleven short stories read like a novel with each story threading into one another like chapters in a novel while the last one stays on its own. The 12 short stories are marked by the flavour of intrigue, an unknown dread in the air and the chaos brought upon by constant violence that happens off the pages.In this collection, you get stories about the trappings of journalists covering war: being at the sidelines but seeing everything directly: the violence, the loss of colleagues, trying to step in as a peacemaker and then realising just how off the mark one can be, the commodification of women and children. The shadow of death, despair and emotional pain falls on the stories but they don’t leave you despondent. Rather, you will get involved in the scheme of things and try grasping for straws wondering where the story will take the characters from the grime of wars untold.
October 6, 2019
Kétségtelen tény, hogy Jászberényi magányos sziget a magyar irodalomban. Talán Kötter neve merülhet fel vele kapcsolatban, esetleg (baráti társaságban, a második megbontott Unicum után) Tar Sándor, de mindenkitől elkülöníti szövegeinek helyszíne, de még a helyszínnél is jobban az a tapasztalat, amit az irodalomba hozott. (Ez a tapasztalat – és a szövegek erősen machismo hangulata – az, ami miatt vele kapcsolatban újra és újra felbukkan Hemingway neve.) Ugyanakkor nem pusztán arról van szó, hogy az író arról ír, amiről más nem – ha csak így lenne, ezek az elbeszélések aligha lennének többek Vujity Tvrtko megható beszámolóinál a civilizáció véráztatta peremterületeiről. Jászberényi módszerének kulcsa, hogy irodalmi alteregóját nem csak fizikailag, de morálisan is kiszakítja az európai kultúrkörből. Maros Dániel levedlette magáról a nyugati konvenciókat, vagy legalábbis azok jó részét, és miközben keresi az „erkölcsi nullpontot”, azonosult az őt vendégül látó civilizáció karcos, kegyetlen szabályrendszerével. Nyilván ez az azonosulás nem lehet teljes, mert a Közel-Kelet sosem fogja „befogadni” őt – már csak az olyan nyilvánvaló fizikai jellemzők miatt sem, mint a bőrszín meg a szőke haj –, legfeljebb elfogadja, hogy éppen akkor ott van. Ez a köztes lét adja meg ezeknek a novelláknak a savát-borsát –e köztes létet pedig az teszi megélhetővé, hogy a szövegek E/1-ben szólalnak meg, belekényszerítve az olvasót az elbeszélő szemszögébe. (Érdemes megnézni a kötet egyetlen novelláját, ami nem én-elbeszélővel operál: a Marhanyelv minden etikai felvetésével együtt a könyv legpuhább tétele.) Ahhoz, hogy az olvasó értékelni tudja Jászberényi stílusát, az kell, hogy elfogadja az elbeszélő sajátos morális státuszát, még akkor is, ha nem ért egyet vele – így lehet élvezni ezeket a novellákat, amik voltaképpen egyetlen kínzó kérdés köré csoportosulnak: hogy tolerálni lehet-e egy másik kultúrkört anélkül, hogy annak legkevésbé sem toleráns elemeit is elfogadnánk. Nyilván válasz nincs, csak a probléma van.
Ami Jászberényi pályája szempontjából vészjósló lehet, az az, hogy ezek a novellák, ha darabonként nézzük őket, szinte semmilyen fejlődést nem mutatnak az előző kötet elbeszéléseihez képest: ugyanúgy az elbeszélő küszködését járják körül a kétféle értékrend gyepűjén, sok vérrel, embertelenséggel, homokkal és izzadsággal. Ugyanakkor a különálló történetek együtt mégiscsak kiadnak valami ívet, ami összességében előrelépésként értelmezhető – Maros Dániel ugyanis halad valamerre, és olybá tűnik, az utolsó novellában sikerül is a maga szerény módján megtalálnia valamiféle ingatag nyugvópontot. Aminek őszintén örültem
Ami Jászberényi pályája szempontjából vészjósló lehet, az az, hogy ezek a novellák, ha darabonként nézzük őket, szinte semmilyen fejlődést nem mutatnak az előző kötet elbeszéléseihez képest: ugyanúgy az elbeszélő küszködését járják körül a kétféle értékrend gyepűjén, sok vérrel, embertelenséggel, homokkal és izzadsággal. Ugyanakkor a különálló történetek együtt mégiscsak kiadnak valami ívet, ami összességében előrelépésként értelmezhető – Maros Dániel ugyanis halad valamerre, és olybá tűnik, az utolsó novellában sikerül is a maga szerény módján megtalálnia valamiféle ingatag nyugvópontot. Aminek őszintén örültem
July 28, 2020
Jó volt, sokkal jobb, mint amire számítottam a fülszöveg alapján. Nem tudom, mennyire készült ez tudatosan egy kötetnek, de a zavaró ismétléseket gondosabban ki lehetett volna fésülni belőle. A piros fényű tolatólámpától egyenesen kikészültem, gyengék az idegeim.
A címe gyönyörű, legfõképpen azért, mert nyugodt lélekkel lehet mindenfélére asszociálni – kinek mi a legszebb, ugye –, a címadó novella ötlete sem rossz éppenséggel.
A címe gyönyörű, legfõképpen azért, mert nyugodt lélekkel lehet mindenfélére asszociálni – kinek mi a legszebb, ugye –, a címadó novella ötlete sem rossz éppenséggel.
February 11, 2018
Milyen messzire kell egy embernek menekülnie ha szeretné hátra hagyni az életét? Úgy néz ki a közel kelet nincs elég távol. Az író az emberi kegyetlenség legdurvább eseteivel találkozott mégis ami éjszakánként nem hagyja aludni hogy a felesége megcsalta és elhagyta.
A könyvben ábrázolt világ Sofi Oksanen könyveit juttatja eszembe, akinek történetei a
A könyvben ábrázolt világ Sofi Oksanen könyveit juttatja eszembe, akinek történetei a
October 5, 2020
Nem az első találkozás ez ezzel az anyaggal, mert korábban az évben - az oly távolinak tűnő, covid előtti időkben - szerencsém volt megnézni a kötet alapján készült színházi előadást az Örkény Színház Arizona Stúdiójában. Ez az előadás engem nagyon letaglózott, messze benne van azoknak az előadásoknak a listájában, amik a legnagyobb hatással voltak rám valaha - pedig volt színháztudomány szakos hallgatóként és óriási színházmániásként nagyon sok előadást láttam már.
Azóta tervezem, hogy elolvasom ezt a kötetet - aztán nem volt mit tenni, mikor megtudtam, hogy ez az írás létezik hangoskönyv formában, ráadásul az előadás szereplőinek, Ficza Istvánnak és Nagy Zsoltnak az előadásában, "muszáj volt" megvennem, és egy csendes, sötét vasárnap éjszaka (és hétfő hajnalban) meghallgatnom.
Még mindig ugyanolyan hatással van rám, persze "rásegítenek" az előadásból felvillanó képek is, nyilván. Nagyon kendőzetlen, őszinte, nyers, a maga egyszerűségében, cirkalmatlanságában nemes és árnyalt mű. Pontosan megmutatja mindazt a borzalmat és szépséget, amit egy ember haditudósítóként megélhet, a családi kapcsolatai felbomlásától kezdve a premierplánban végignézett kínzásokon és háborús haláleseteken át az apró örömök, helyi kultúrák át/megéléséig mindent. Csak ajánlani tudom.
Azóta tervezem, hogy elolvasom ezt a kötetet - aztán nem volt mit tenni, mikor megtudtam, hogy ez az írás létezik hangoskönyv formában, ráadásul az előadás szereplőinek, Ficza Istvánnak és Nagy Zsoltnak az előadásában, "muszáj volt" megvennem, és egy csendes, sötét vasárnap éjszaka (és hétfő hajnalban) meghallgatnom.
Még mindig ugyanolyan hatással van rám, persze "rásegítenek" az előadásból felvillanó képek is, nyilván. Nagyon kendőzetlen, őszinte, nyers, a maga egyszerűségében, cirkalmatlanságában nemes és árnyalt mű. Pontosan megmutatja mindazt a borzalmat és szépséget, amit egy ember haditudósítóként megélhet, a családi kapcsolatai felbomlásától kezdve a premierplánban végignézett kínzásokon és háborús haláleseteken át az apró örömök, helyi kultúrák át/megéléséig mindent. Csak ajánlani tudom.
March 27, 2022
Meséket olvastam, úgy jó volt. Valójában azonban nem volt sem elég meseszerű, sem elég valóságos. A táj, a forróság, a háttér abszolút hihető, a hallucinációkat is ilyennek képzelem.
October 11, 2020
Sándor Jászberényi is a media correspondent first - a writer second. He has spent years in Middle East & North Africa - perhaps the most impoverished, war torn and dangerous region in the world today - and he has captured his experiences in the form of short stories - anecdotes if you will - in two books. The moment I had finished the first one - "The Devil is a Black Dog", I had gone online and frantically ordered his second collection of short stories - "The Most Beautiful Night of the Soul".
Some tribes in Congo believe that on certain exceptional nights, under malicious stars, in the event of certain exceptional influences, the soul leaves the body and sets forth on an expedition. They call this 'the most beautiful night of the soul'. This is quoted directly from one of the stories towards the end of the book - and something which I just had to share.
This is a book which brings forth the worst of the war, as well as it's best - the worst of humanity as well - but also it's best. It's as much a book about suffering and failure and loss - as it is about dignity, hope and humanity. Some of the stories - most of them in fact - show the unglamorous part of war - the part which involves lying in wait for days, no wash, no change of clothes, no food. It shows the cruelty which only humans divided by religion, sect and fanaticism are capable of. It also shows its kindness.
Sándor Jászberényi's works are not for the faint hearted - but they do touch your soul. They teach about places and people you know almost nothing about. They take you on a journey to the depths of hell - but they do pull you back when you're tottering at the edge. Highly recommended and a volume which I don't think you will be reading just once - you will keep going back to this one.
For the full review and more - please go visit - https://www.uprootedbong.com/blog
Some tribes in Congo believe that on certain exceptional nights, under malicious stars, in the event of certain exceptional influences, the soul leaves the body and sets forth on an expedition. They call this 'the most beautiful night of the soul'. This is quoted directly from one of the stories towards the end of the book - and something which I just had to share.
This is a book which brings forth the worst of the war, as well as it's best - the worst of humanity as well - but also it's best. It's as much a book about suffering and failure and loss - as it is about dignity, hope and humanity. Some of the stories - most of them in fact - show the unglamorous part of war - the part which involves lying in wait for days, no wash, no change of clothes, no food. It shows the cruelty which only humans divided by religion, sect and fanaticism are capable of. It also shows its kindness.
Sándor Jászberényi's works are not for the faint hearted - but they do touch your soul. They teach about places and people you know almost nothing about. They take you on a journey to the depths of hell - but they do pull you back when you're tottering at the edge. Highly recommended and a volume which I don't think you will be reading just once - you will keep going back to this one.
For the full review and more - please go visit - https://www.uprootedbong.com/blog
March 26, 2023
Jászberényi’s book is exemplary. It is the story of a war reporter thrown around by the waves of revolutions, military coups, and fights in North Africa and West Asia, visiting Egypt, Israel, Palestine, Syria. The book simply doesn’t make any concessions to the expectations of readers. One would like more sympathy from the main character, the narrator, for the miserable victims – most of the civilian population of the region – of these events, but he simply can’t muster it. And after a while this becomes understandable. He is the kind of person who went to work in this environment because he is resilient enough and interested in what is happening there. He rarely moralises and while he does have a moral sense, this is often put ont he backburner – in some cases as a result of tiredness, addiction to sleeping pills and light drugs, and in other cases due to professional concerns or fear for one’s life.
As ugly as the emerging picture of the world is, it is clear eyed: it showcases the lands where the legacy of European colonialism, and the current exploitation engineered by the US and the local elites leads to large scale misery and suffering, unimaginable in high income countries. The responsibility, at least a large share of it, clearly lies in these places though. But not all of course. The book benefits a great deal from the facts that Jaszberenyi did in fact visit these places as a reporter, and that he has a degree in a relevant field, having studied literature, philosophy, and arabic at Hungary’s most prestigious university in Budapest.
The book does have a global political level, but it also reflects on the regional, engaging with nationalism and religion, as well as with individual human lives, successes and failures. It manages to offer something memorable at all levels, sometimes successfully mixing and connecting the strands of thoughts running through it.
For me personally the least successful part of the novel is the one concerning the main character’s failed marriage. The pure, unfiltered judgmental bile he harbours for his ex-wife makes on question the maturity and wisdom of the person telling these stories, and this in turn undermines some of the punch of the picture painted of our world. If a miser tells a story, you know you need to add a lot of context to get a more realistic picture. And so it is: we do encounter the occasional healthy and helpful character, but some of the cast are somewhat overdrawn portraits of extremes. Still, overall the book is well worth reading. I wouldn’t say ’enjoying’ since it is a tough book about the tough world we live in. Awakening. Fresh. Brutal.
As ugly as the emerging picture of the world is, it is clear eyed: it showcases the lands where the legacy of European colonialism, and the current exploitation engineered by the US and the local elites leads to large scale misery and suffering, unimaginable in high income countries. The responsibility, at least a large share of it, clearly lies in these places though. But not all of course. The book benefits a great deal from the facts that Jaszberenyi did in fact visit these places as a reporter, and that he has a degree in a relevant field, having studied literature, philosophy, and arabic at Hungary’s most prestigious university in Budapest.
The book does have a global political level, but it also reflects on the regional, engaging with nationalism and religion, as well as with individual human lives, successes and failures. It manages to offer something memorable at all levels, sometimes successfully mixing and connecting the strands of thoughts running through it.
For me personally the least successful part of the novel is the one concerning the main character’s failed marriage. The pure, unfiltered judgmental bile he harbours for his ex-wife makes on question the maturity and wisdom of the person telling these stories, and this in turn undermines some of the punch of the picture painted of our world. If a miser tells a story, you know you need to add a lot of context to get a more realistic picture. And so it is: we do encounter the occasional healthy and helpful character, but some of the cast are somewhat overdrawn portraits of extremes. Still, overall the book is well worth reading. I wouldn’t say ’enjoying’ since it is a tough book about the tough world we live in. Awakening. Fresh. Brutal.
Read
May 15, 2024Semmiképp nem egy élvezetes olvasmány. A könyörtelenség és szenvedés jeleneteit látogatjuk végig. És ahogy lapról lapra ölnek, halnak, isznak, drogoznak a szereplők, egyszer sem kapunk magyarázatot arra, hogy miért van ezzel megtöltve a könyv. Miért ezeket a jeleneteket látjuk? Hova tartunk? Kéne-e valakinek szurkolnunk? Mi az olvasó szerepe?
Ez a kérdés végig nyitva marad. Ez bizonyos szempontból jó, mert így jól el lehet beszélgetni róla, hogy miről szólt a könyv. De nekem nem szimpatikus. Ha akar valamit mondani a könyv, rengeteg lehetősége volt rá, hogy elmondja. Ha nem mondta el, akkor vagy nincs mondanivalója, vagy az író felvállalhatatlannak érezte.
Ez a fajta üres beképzeltség és gyávaság tökéletesen megtestesül a főhősben. Valaki életében először nem azt tette amit ő akart: a felesége elvált tőle. Erre a reakciója, hogy akkor ő tragikusan megsemmisíti magát. Elindul a verseny, hogy a világ legnyomorultabb alakjává váljon. Irány a legközelebbi háború. De persze azzal a kikötéssel száll be a versenybe, hogy ő maga semmit nem akar kezdeményezni. Történjenek vele a tragikus dolgok. Sodorják őt bele a bűnbe.
Szóval bennem a könyv végén ez a benyomás maradt. Nehéz és nem élvezetes szerintem elfogadni hogy a főhős egy rossz ember, mert az ő szemén át látjuk a világot. Drogos, erőszakos, mindenkit megvet aki próbál segíteni rajta, mindenkit cserben hagy akin tudna segíteni.
Pár idézet ami jellemző a főhős nézőpontjára:
Az a fajta költői kép, ami akkor jut eszünkbe, ha minél ütősebb költői képet próbálunk kitalálni.
Így jellemzi a két hete elhunyt kolléga özvegyét.
Gondolja az alkoholista drogos. Nyilván az ő tekintete kristálytisztán ragyog és a kozmosz igazságát látja.
Nehéz szétválasztanom a főhős és az író iránti érzéseket. Hogy következetesen "diódának" hívja az elektródákat az kinek a hibája? A főhős sok szereplő szenvedésében ártatlan, de az író nem. Az író megkímélhetett volna bárkit.
És mi a helyzet az utolsó Varjúleves fejezettel?
Ez a kérdés végig nyitva marad. Ez bizonyos szempontból jó, mert így jól el lehet beszélgetni róla, hogy miről szólt a könyv. De nekem nem szimpatikus. Ha akar valamit mondani a könyv, rengeteg lehetősége volt rá, hogy elmondja. Ha nem mondta el, akkor vagy nincs mondanivalója, vagy az író felvállalhatatlannak érezte.
Ez a fajta üres beképzeltség és gyávaság tökéletesen megtestesül a főhősben. Valaki életében először nem azt tette amit ő akart: a felesége elvált tőle. Erre a reakciója, hogy akkor ő tragikusan megsemmisíti magát. Elindul a verseny, hogy a világ legnyomorultabb alakjává váljon. Irány a legközelebbi háború. De persze azzal a kikötéssel száll be a versenybe, hogy ő maga semmit nem akar kezdeményezni. Történjenek vele a tragikus dolgok. Sodorják őt bele a bűnbe.
Rosszabb akartam lenni a gyermekem anyjánál, és ehhez össze kellett szednem magam.
Szóval bennem a könyv végén ez a benyomás maradt. Nehéz és nem élvezetes szerintem elfogadni hogy a főhős egy rossz ember, mert az ő szemén át látjuk a világot. Drogos, erőszakos, mindenkit megvet aki próbál segíteni rajta, mindenkit cserben hagy akin tudna segíteni.
Pár idézet ami jellemző a főhős nézőpontjára:
Kairó felett véres köpés volt az ég.
Az a fajta költői kép, ami akkor jut eszünkbe, ha minél ütősebb költői képet próbálunk kitalálni.
Sápadt volt és a sírás elkente a sminkjét, de még így is kifejezetten szép nő volt.
Így jellemzi a két hete elhunyt kolléga özvegyét.
Végignéztem az arcokon. Mérget mertem volna venni rá, hogy a legtöbben már gyógyszerezve voltak. Tompa tekintetek vettek körül.
Gondolja az alkoholista drogos. Nyilván az ő tekintete kristálytisztán ragyog és a kozmosz igazságát látja.
Nehéz szétválasztanom a főhős és az író iránti érzéseket. Hogy következetesen "diódának" hívja az elektródákat az kinek a hibája? A főhős sok szereplő szenvedésében ártatlan, de az író nem. Az író megkímélhetett volna bárkit.
És mi a helyzet az utolsó Varjúleves fejezettel?
January 20, 2022
This book is for all of us who shredded our heart in the Middle East, particularly in its most amazing city of Cairo. The writer is a war zone photographer who descends into the underworld of Cairo, not for his job, but rather for his own survival. For one he needs to decompress from being a first hand witness to many atrocities and for that he seems to prefer the company of prostitutes and characters who suffer tragic destinies; secondly, he needs a constant supply of opium to battle insomnia that is starting to drive him insane. Great story, but it seems a lot like a first draft. I wish there was less dialogue and more description; thus, only 3 stars!
January 6, 2024
Sort of like reading the dysfunctional nihilism of Charles Bukowski but with an important difference:
- Bukowski never seemed to be in pain or angry. He was a little sad perhaps.
- Jászberényi is blocked, repressed, and angry.
Sort of like reading the memoirs of folks who have survived trauma but with important difference:
- survival stories imply routes to wellness
- Jászberényi's characters aren't looking for a way out (the arcs lack anything like a hero's quest)
Sort of like reading Kafka but with an important difference:
- Kafka places his characters in an externally imposed nightmare
- Jászberényi has his characters build and perpetuate theirs
- Bukowski never seemed to be in pain or angry. He was a little sad perhaps.
- Jászberényi is blocked, repressed, and angry.
Sort of like reading the memoirs of folks who have survived trauma but with important difference:
- survival stories imply routes to wellness
- Jászberényi's characters aren't looking for a way out (the arcs lack anything like a hero's quest)
Sort of like reading Kafka but with an important difference:
- Kafka places his characters in an externally imposed nightmare
- Jászberényi has his characters build and perpetuate theirs
January 22, 2023
Loveable book, although very bleak, but not Victoria.
Stories from the Far East, Gaza and Cairo from a journalist point of view.
Also showing the nightlife in Cairo, spent in the company od Sudanese whores.
Stories from the Far East, Gaza and Cairo from a journalist point of view.
Also showing the nightlife in Cairo, spent in the company od Sudanese whores.
December 9, 2021
Tetszett!
January 13, 2024
Erős és kihagyhatatlan novelláskötet.
July 29, 2024
"Najljepša noć duše" ili što bi bilo da je doktor novinarstva Hunter S. Thompson otišao napisati ratnu reportažu-dvije na Bliski istok
"Najljepša noć duše" zbirka je kratkih priča Sandora Jaszbrenyja, mađarskog ratnog izvjestitelja koji je, između ostalih, reportaže pisao za New York Times i Egypt Independent. Izvještavao je iz Gaze, Jemena, Egipta, itd. Nagledao se svakakvih sranja.
Nekoliko neupečatljivih pripovjedaka na stranu (prožvakana sanjao-sam-vlastitu-smrt premisa u priči "Paunov anđeo" ili zaboravljivi "Goveđi jezik"), autentičnost curi sa svake stranice ove opake knjižice. Život u pustinji i teturanje po mračnim ulicama Kaira opisani su lakonski i koncizno. Hemingwayjevski, kažu kritičari. Dvije-tri rečenice, kakva upečatljiva pjesnička slika za desert i WHAM! Čitatelj je transportiran u ruševine Bliskog istoka. Sandor se, međutim, na takvim dijelovima ne zadržava predugo. Ovo su ipak ratne priče i u radnju se skače odmah i smjesta, glavom u plićak.
U "Vrag te odnio", na primjer, pripovjedač pronalazi vrača kako bi prokleo vlastitu ženu. "Zima u obećanoj zemlji" prikaz je komercijalizacije Božića koja nije izbjegla ni Isusov rodni grad. Premisa priče uvrnuti je "twist" na poznati božićni film "Luda božićna zvona" - pripovjedačev poznanik, po zanimanju vojnik, muku muči se s nabavljanjem igračke koja krasi svaku TV-reklamu i billboard u Izraelu. Najjača priča u zbirci ujedno je i najduža: "Pseći sin". Radnja se odvija u Gradu Mrtvih, napuštenom groblju izgrađenom za gradske bogataše. Svi ti silni mauzoleji povjereni su sirotinji na čuvanje, samo što su jadnici za sobom počeli dovlačiti i vlastite obitelji, pretvarajući mauzoleje u kuće, a čitavo groblje u funkcionalan skvot s kafićima, pekarama i ilegalnim boksačkim mečevima.
Glavni lik, Sandorov alter-ego, ovisnik je o ratu i opijumu, kronični PTSP-ovac kojeg muče nesanica, a posljedično i vizije razorenog braka i napuštenog djeteta. Ukratko, alkoholičar s kondicijom, kratkim fitiljem i Grdovićevskim podočnjacima. Asocijalan jdo boga i nazad, mrzi pozerske diplomate i ostale probisvijete koji su sa skupih fakseva završili na udobnim foteljama klimatiziranih ambasada. Oni za njega nemaju ikakve veze s realnošću. Glavni se lik radije druži s vojnicima i prostitutkama, siromasima i dilerima, alkosima i razbojnicima, siročadi i halucinacijama. Iako je uglavnom pasivan promatrač, u priči "Presuditi Arapinu" prisustvuje ispitivanju potencijalnog ISIL-ovca. Stvari se brzo zakuhaju, a naratorov moralni kompas poblesavi jednom za svagda. Sve su priče, izuzev jedne, ispričane u prvom licu.
Ne sjećam se kad sam zadnji put čitao ovako dobru i autentičnu ratnu zbirku. Nema držanja prodika i moraliziranja, a opet ti istisne zrak iz pluća. Volio bih pročitati zbirku Sandorovih reportaža iako mislim da je ovo iskreniji, svakako fiktivni, ali ipak istinitiji prikaz situacije koju svakodnevno gledamo samo preko TV-kanala i news portala, iz naših udobnih fotelja u klimatiziranim stanovima.
"Najljepša noć duše" zbirka je kratkih priča Sandora Jaszbrenyja, mađarskog ratnog izvjestitelja koji je, između ostalih, reportaže pisao za New York Times i Egypt Independent. Izvještavao je iz Gaze, Jemena, Egipta, itd. Nagledao se svakakvih sranja.
Nekoliko neupečatljivih pripovjedaka na stranu (prožvakana sanjao-sam-vlastitu-smrt premisa u priči "Paunov anđeo" ili zaboravljivi "Goveđi jezik"), autentičnost curi sa svake stranice ove opake knjižice. Život u pustinji i teturanje po mračnim ulicama Kaira opisani su lakonski i koncizno. Hemingwayjevski, kažu kritičari. Dvije-tri rečenice, kakva upečatljiva pjesnička slika za desert i WHAM! Čitatelj je transportiran u ruševine Bliskog istoka. Sandor se, međutim, na takvim dijelovima ne zadržava predugo. Ovo su ipak ratne priče i u radnju se skače odmah i smjesta, glavom u plićak.
U "Vrag te odnio", na primjer, pripovjedač pronalazi vrača kako bi prokleo vlastitu ženu. "Zima u obećanoj zemlji" prikaz je komercijalizacije Božića koja nije izbjegla ni Isusov rodni grad. Premisa priče uvrnuti je "twist" na poznati božićni film "Luda božićna zvona" - pripovjedačev poznanik, po zanimanju vojnik, muku muči se s nabavljanjem igračke koja krasi svaku TV-reklamu i billboard u Izraelu. Najjača priča u zbirci ujedno je i najduža: "Pseći sin". Radnja se odvija u Gradu Mrtvih, napuštenom groblju izgrađenom za gradske bogataše. Svi ti silni mauzoleji povjereni su sirotinji na čuvanje, samo što su jadnici za sobom počeli dovlačiti i vlastite obitelji, pretvarajući mauzoleje u kuće, a čitavo groblje u funkcionalan skvot s kafićima, pekarama i ilegalnim boksačkim mečevima.
Glavni lik, Sandorov alter-ego, ovisnik je o ratu i opijumu, kronični PTSP-ovac kojeg muče nesanica, a posljedično i vizije razorenog braka i napuštenog djeteta. Ukratko, alkoholičar s kondicijom, kratkim fitiljem i Grdovićevskim podočnjacima. Asocijalan jdo boga i nazad, mrzi pozerske diplomate i ostale probisvijete koji su sa skupih fakseva završili na udobnim foteljama klimatiziranih ambasada. Oni za njega nemaju ikakve veze s realnošću. Glavni se lik radije druži s vojnicima i prostitutkama, siromasima i dilerima, alkosima i razbojnicima, siročadi i halucinacijama. Iako je uglavnom pasivan promatrač, u priči "Presuditi Arapinu" prisustvuje ispitivanju potencijalnog ISIL-ovca. Stvari se brzo zakuhaju, a naratorov moralni kompas poblesavi jednom za svagda. Sve su priče, izuzev jedne, ispričane u prvom licu.
Ne sjećam se kad sam zadnji put čitao ovako dobru i autentičnu ratnu zbirku. Nema držanja prodika i moraliziranja, a opet ti istisne zrak iz pluća. Volio bih pročitati zbirku Sandorovih reportaža iako mislim da je ovo iskreniji, svakako fiktivni, ali ipak istinitiji prikaz situacije koju svakodnevno gledamo samo preko TV-kanala i news portala, iz naših udobnih fotelja u klimatiziranim stanovima.
January 3, 2022
This book from Sandor Jaszberenyi (photojournalist and a writer) became my recent favorite contemporary Hungarian novel. He has been sent reports from several wars but also had many inner demons to fight with - including insomnia-related opium addiction. This novel is simply perfect, mixing reality with opium dreams for showing the truth and not (only) the reality.
May 18, 2019
I enjoyed this compilation of short stories. Great perspectives and suspenseful plots!
September 19, 2021
Overall I enjoyed this collection of short stories. Some very confronting moments and insights into the life of a war correspondent.
October 15, 2022
Nem igazán jó, de mégis benne maradtam, talán a "been-there-done-that-got-the-Tshirt" érzés miatt, hogy Afrika az megtart és megöl. Nem szabadulsz soha.
Displaying 1 - 21 of 21 reviews