What do you think?
Rate this book
Reihe Deutsche Vergangenheit / Stätten der Geschichte Berlins #26
Zavorre: L'eutanasia nella Germania nazista 1939-1945
Tra gli orrori del nazismo figura l'assassinio deliberato di circa 200 000 cittadini tedeschi tra il 1939 e il 1945. Qualificati come infermi incurabili, malati mentali, epilettici, affetti da tare ereditarie, li si considerava una zavorra per il Reich e una minaccia per la salute pubblica. Gli assassini parlavano di «eutanasia» o «liberazione dalla sofferenza» a familiari fin troppo disponibili a sollevare se stessi da un peso economico ed esistenziale. Conveniva, inoltre, liberare risorse a vantaggio dei tedeschi evacuati di ritorno in patria, garantire ricoveri stabili all'esercito impegnato nella campagna di Russia, risorse mediche e camere di ospedale ai feriti negli attacchi aerei. In molti casi le famiglie degli uccisi (persone di tutte le età, neonati compresi) preferirono dimenticare anche il nome di nonni o fratelli assassinati pur di non ammettere un'infermità ereditaria o di riconoscere la propria acquiescenza. Piú che fornire un'ulteriore denuncia dei crimini nazisti, questo libro si propone di situare gli eventi nel quadro della società tedesca, sottolineando la responsabilità individuale in ogni scelta. Grande rilievo hanno le fonti in cui prendono la parola le persone assassinate, capaci di esprimere esigenze e bisogni del tutto incompatibili con l'idea di una vita «indegna di essere vissuta».
Tra il 1939 e il 1945, circa 200 000 tedeschi furono vittime delle uccisioni per «eutanasia». I numerosi responsabili parlavano eufemisticamente di «sollievo», «interruzione della vita», «morte misericordiosa», «aiuto a morire» o, appunto, di «eutanasia». Costoro agivano in parziale segretezza, ma nel bel mezzo della società. Molti tedeschi erano favorevoli a una morte violenta per i «mangiatori inutili», tanto piú durante la guerra: pochi condannarono con fermezza le uccisioni, i piú tacevano per vergogna, non volevano conoscere troppi particolari. E andò avanti cosí anche dopo il 1945. Solo in casi eccezionali le famiglie si ricordavano delle zie, dei figli piccoli, dei fratelli o dei nonni assassinati. Soltanto oggi, dopo circa settant'anni, l'incantesimo svanisce. Lentamente riaffiorano quei dimenticati che furono costretti a morire perché percepiti come pazzi, molesti o imbarazzanti, perché anormali, pericolosi per la comunità, inabili al lavoro o costantemente bisognosi di cure, perché gravavano di un marchio d'infamia le loro famiglie. Ancora oggi, nelle manifestazioni, nei libri e sui monumenti il piú delle volte i nomi di queste vittime non vengono citati. Eppure sono soprattutto i nomi dei morti, oggi, a dover essere ricordati. I disabili, i deboli di mente e gli storpi che furono abbandonati e costretti a morire non erano affatto non-persone anonime. Questo libro racconta la storia del loro assassinio deliberato, in quella che è nota come la famigerata Aktion T4.
Tra il 1939 e il 1945, circa 200 000 tedeschi furono vittime delle uccisioni per «eutanasia». I numerosi responsabili parlavano eufemisticamente di «sollievo», «interruzione della vita», «morte misericordiosa», «aiuto a morire» o, appunto, di «eutanasia». Costoro agivano in parziale segretezza, ma nel bel mezzo della società. Molti tedeschi erano favorevoli a una morte violenta per i «mangiatori inutili», tanto piú durante la guerra: pochi condannarono con fermezza le uccisioni, i piú tacevano per vergogna, non volevano conoscere troppi particolari. E andò avanti cosí anche dopo il 1945. Solo in casi eccezionali le famiglie si ricordavano delle zie, dei figli piccoli, dei fratelli o dei nonni assassinati. Soltanto oggi, dopo circa settant'anni, l'incantesimo svanisce. Lentamente riaffiorano quei dimenticati che furono costretti a morire perché percepiti come pazzi, molesti o imbarazzanti, perché anormali, pericolosi per la comunità, inabili al lavoro o costantemente bisognosi di cure, perché gravavano di un marchio d'infamia le loro famiglie. Ancora oggi, nelle manifestazioni, nei libri e sui monumenti il piú delle volte i nomi di queste vittime non vengono citati. Eppure sono soprattutto i nomi dei morti, oggi, a dover essere ricordati. I disabili, i deboli di mente e gli storpi che furono abbandonati e costretti a morire non erano affatto non-persone anonime. Questo libro racconta la storia del loro assassinio deliberato, in quella che è nota come la famigerata Aktion T4.
- GenresHistoryNonfictionWar
268 pages, Kindle Edition
First published January 1, 1987
15 people are currently reading
192 people want to read
About the author
Götz Aly
26 books71 followersGötz Haydar Aly is a German journalist, historian and social scientist.
After attending the German School of Journalists, Aly studied history and political science in Berlin. As a journalist, he worked for the taz, the Berliner Zeitung and the FAZ. Presently, from 2004 to 2005, he is a visiting professor for interdisciplinary Holocaust research at the Fritz Bauer Institut in Frankfurt am Main.
After attending the German School of Journalists, Aly studied history and political science in Berlin. As a journalist, he worked for the taz, the Berliner Zeitung and the FAZ. Presently, from 2004 to 2005, he is a visiting professor for interdisciplinary Holocaust research at the Fritz Bauer Institut in Frankfurt am Main.
Ratings & Reviews
Friends & Following
Create a free account to discover what your friends think of this book!
Community Reviews
Displaying 1 - 15 of 15 reviews
December 26, 2019
Sokkal személyesebb könyve ez a szerzőnek, mint a Hitler népállama. Götz Aly olyan értelemben személyesen is érintett az általa vizsgált kérdésben, hogy a lánya (aki születése óta egy, az agyát megtámadó fertőzéssel következtében lebénult) azokhoz az emberekhez tartozik, akiket a nácik annak idején tehernek tartottak és elpusztításukat nemzeti érdeknek nevezték.
A koncepció hasonló a Hitler népállamához, azaz a gazdasági-racionális szempontok kerülnek előtérbe, az eszmék és az ideológia minimális szerepet kapnak. A szerző szerint a náci kényszer-eutanázia mögött elsősorban nem rasszista megfontolások álltak (még ha az orvostudományban gyakoriak is voltak ezek az érvelések, ezek inkább egy-egy elkövető lelkiismeretének megnyugtatását szolgálták), hanem gazdasági kalkulációk. Kellett a hely a kibombázott családoknak vagy a keleti fronton a Wehrmachtnak, ezért a pszichiátriák, kórházak, esetleg kolostorok betegeit "egészséges" emberekre igyekeztek cserélni. A kórházakban nagyobb eséllyel ölték meg azokat a betegeket, akiket munkaképtelennek tartottak.
A gyilkosság-sorozat a holokauszt főpróbája volt, s a társadalom passzivitását, sőt néhol támogatását látva (Aly idéz olyan leveleket, amelyeket a hozzátartozók írtak a pszichiátriának, miután megkapták a beteg családtag halálhírét: kérik szépen vissza az elhunyt aranyfogait!) a náci vezetők felhatalmazva érezték magukat a további cselekvésre. Pedig nem került mindig olyan sokba az egyéni ellenállás. A kényszer-eutanázia ellen felszólaló nővéreket nem érte hátrányos megkülönböztetés, illetve egy orvos, aki egyenesen egy publikációban ítélte el a gyilkosságokat, mindössze egy ejnyebejnyét kapott.
Egyébként a legkomolyabb ellenállást a kényszer-eutanázia gondolatával szemben Aly szerint már a náci rezsim megalakulása előtt sem az emberi jogokra hivatkozva fejtették ki, a tiltakozás inkább katolikus-konzervatív érvelés mentén történt. Ez a szigorú tekintetű püspök volt a legkeményebb arc, miatta kicsit szüneteltették is a programot 1941-ben: https://en.wikipedia.org/wiki/Clemens...
Galent mondjuk nem követték más katolikus püspökök, pedig a nyilvános prédikáció ezek szerint óriási lehetőség lett volna a rendszer tekintélyének csorbítására...
Ami igazán zseni ebben a könyvben még (a személyes források, pl. betegek nem sokkal a haláluk előtt írt leveleinek, önéletrajzainak felhasználásán kívül), ahogyan a szerző dekonstruálja a nácik elmebeteg-fogalmát. Rámutat, hogy az elnevezés egyre inkább a társadalom kirekesztettjeire lett általános érvényű szóhasználat, s gyakran abszolút nem orvosi alapon vitték el az embereket ezekbe a "kórházakba", onnan pedig a halálba. Prostituáltak, hajléktalanok, csavargók, dezertőrök (egy náci orvos szerette volna az agyukat megvizsgálni, hogy vajon mi okozhatja a "gyávaságukat"), politikai ellenfelek, vagy a társadalom egy jelentős- szegényebb - részét érintő TBC-s betegek, s legvégül az idősek otthonának lakói. A kórházakban a szelekció pedig mondjuk úgy történt, hogy aki "idegesítően" grimaszol, szomorúan végzi a munkát, sokat végez önkielégítést, túl erotikus (wtf), azt munkavégzésre alkalmatlan emberként saját ápolóik küldték a halálba.
Mivel a szerző témáját az 1980-as években még nem támogatták ösztöndíjjal, ezért 32 évet kellett várni a végleges formába öntéssel és a publikálással - mindenképpen megérte Aly türelme,
A koncepció hasonló a Hitler népállamához, azaz a gazdasági-racionális szempontok kerülnek előtérbe, az eszmék és az ideológia minimális szerepet kapnak. A szerző szerint a náci kényszer-eutanázia mögött elsősorban nem rasszista megfontolások álltak (még ha az orvostudományban gyakoriak is voltak ezek az érvelések, ezek inkább egy-egy elkövető lelkiismeretének megnyugtatását szolgálták), hanem gazdasági kalkulációk. Kellett a hely a kibombázott családoknak vagy a keleti fronton a Wehrmachtnak, ezért a pszichiátriák, kórházak, esetleg kolostorok betegeit "egészséges" emberekre igyekeztek cserélni. A kórházakban nagyobb eséllyel ölték meg azokat a betegeket, akiket munkaképtelennek tartottak.
A gyilkosság-sorozat a holokauszt főpróbája volt, s a társadalom passzivitását, sőt néhol támogatását látva (Aly idéz olyan leveleket, amelyeket a hozzátartozók írtak a pszichiátriának, miután megkapták a beteg családtag halálhírét: kérik szépen vissza az elhunyt aranyfogait!) a náci vezetők felhatalmazva érezték magukat a további cselekvésre. Pedig nem került mindig olyan sokba az egyéni ellenállás. A kényszer-eutanázia ellen felszólaló nővéreket nem érte hátrányos megkülönböztetés, illetve egy orvos, aki egyenesen egy publikációban ítélte el a gyilkosságokat, mindössze egy ejnyebejnyét kapott.
Egyébként a legkomolyabb ellenállást a kényszer-eutanázia gondolatával szemben Aly szerint már a náci rezsim megalakulása előtt sem az emberi jogokra hivatkozva fejtették ki, a tiltakozás inkább katolikus-konzervatív érvelés mentén történt. Ez a szigorú tekintetű püspök volt a legkeményebb arc, miatta kicsit szüneteltették is a programot 1941-ben: https://en.wikipedia.org/wiki/Clemens...
Galent mondjuk nem követték más katolikus püspökök, pedig a nyilvános prédikáció ezek szerint óriási lehetőség lett volna a rendszer tekintélyének csorbítására...
Ami igazán zseni ebben a könyvben még (a személyes források, pl. betegek nem sokkal a haláluk előtt írt leveleinek, önéletrajzainak felhasználásán kívül), ahogyan a szerző dekonstruálja a nácik elmebeteg-fogalmát. Rámutat, hogy az elnevezés egyre inkább a társadalom kirekesztettjeire lett általános érvényű szóhasználat, s gyakran abszolút nem orvosi alapon vitték el az embereket ezekbe a "kórházakba", onnan pedig a halálba. Prostituáltak, hajléktalanok, csavargók, dezertőrök (egy náci orvos szerette volna az agyukat megvizsgálni, hogy vajon mi okozhatja a "gyávaságukat"), politikai ellenfelek, vagy a társadalom egy jelentős- szegényebb - részét érintő TBC-s betegek, s legvégül az idősek otthonának lakói. A kórházakban a szelekció pedig mondjuk úgy történt, hogy aki "idegesítően" grimaszol, szomorúan végzi a munkát, sokat végez önkielégítést, túl erotikus (wtf), azt munkavégzésre alkalmatlan emberként saját ápolóik küldték a halálba.
Mivel a szerző témáját az 1980-as években még nem támogatták ösztöndíjjal, ezért 32 évet kellett várni a végleges formába öntéssel és a publikálással - mindenképpen megérte Aly türelme,
October 13, 2024
Endlich habe ich es geschafft, dieses Buch zu beenden.
Es enthält so viele erschreckende Schilderungen über die Krankenmorde, die in der NS-Zeit abliefen und den Umgang mit deren innerhalb der Bevölkerung. Ich bin schockiert, wie viele Ärzte, Pfleger, Wissenschaftlicher so gezielt, höchst engagiert und bewusst gemordet haben und wie wenig Kritik (auch von den meist wissenden) Angehörigen geäußert wurde. Unfassbar, dass auch bis heute kaum bis gar nicht über diesen Teil des Nationalsozialismus gesprochen wird, zumal in diesem Buch deutlich wurde, dass die Euthanasie als Vorläufer für den Holocaust gesehen werden kann.
Es enthält so viele erschreckende Schilderungen über die Krankenmorde, die in der NS-Zeit abliefen und den Umgang mit deren innerhalb der Bevölkerung. Ich bin schockiert, wie viele Ärzte, Pfleger, Wissenschaftlicher so gezielt, höchst engagiert und bewusst gemordet haben und wie wenig Kritik (auch von den meist wissenden) Angehörigen geäußert wurde. Unfassbar, dass auch bis heute kaum bis gar nicht über diesen Teil des Nationalsozialismus gesprochen wird, zumal in diesem Buch deutlich wurde, dass die Euthanasie als Vorläufer für den Holocaust gesehen werden kann.
December 24, 2024
Ich fand tatsächlich auch die Nachtbemerkung mit ihrem Einblick in den Maschinenraum des akademischen Arbeitens sehr interessant und lesenswert.
February 20, 2019
Książka, która przypomina o akcji T4 - akcji likwidowania "życia niewartego życia", zabijaniu ludzi niepełnosprawnych fizycznie i umysłowo, chorych psychicznie, z wrodzonymi wadami. Niewiele jest opracowań na ten temat ze względu na skupienie na Holokauście.
October 25, 2023
Un squarcio sull' 'aktion T4' nazista: è aberrante e inumano che la maggior parte dei genitori/ parenti fossero consapevoli e approvassero la soppressione dei loro figli. Il potere dell' ideologia sulle masse.
December 6, 2019
Werde das Buch nicht abschließen, obwohl es sicherlich gut recherchiert ist. Aus akademischer Wahrnehmung heraus stören mich die persönlichen Anmerkungen des Autors ein wenig, da sie meiner Ansicht nach in einer wissenschaftlichen Arbeit auf ein Minimum reduziert werden sollten. Nichtsdestotrotz illustrieren sie die persönliche Motivation des Autors bei der Bearbeitung des Themas treffend. Insgesamt eine überzeugende Aufarbeitung der Thematik und für jeden, der sich damit befassen nöchte, empfehlenswert.
May 25, 2025
Mais um tema do período sombrio da Alemanha Nazista, este regime hediondo, o mais inumano a existir na história da Humanidade.
Mesmo antes do ataque à Polônia, Hitler deu o sinal para iniciar um programa secreto para "libertar do sofrimento" crianças supostamente com "doenças hereditárias". No início de 1940, teve início a Aktion T4 – “liquidação da vida que não vale a pena ser vivida”. Pacientes selecionados de hospitais psiquiátricos e casas de repouso alemães foram asfixiados com monóxido de carbono e depois cremados nos porões de seis "centros de extermínio". Alguns fatos básicos sobre o programa de "eutanásia" nazista.
Eu já conhecia sobre o programa homicida nazista de "higiene racial", conhecido como Aktion T-4, mas o que eu desconhecia era exatamente que a "higiene racial" não foi o fator principal para o assassinato de mais de 200 mil pessoas indefesas da Alemanha, mas que o principal fator que levou a decisão de acabar com as "vidas indignas de serem vividas" foi a motivação econômica, o cálculo logístico de quem “valia a pena manter vivo” numa sociedade voltada à guerra total.
A degeneração nazista era tão sem limites que tudo era permitido para "se livrar mais leitos" para os soldados, inclusive assassinar pessoas com depressão. Tudo era permitido, a ponto de que todos considerados "não produtivos", aposentados e soldados gravemente feridos no front corriam riscos de serem transportados e assassinados nas "clínicas de tratamento".
Outros pontos altos dessa obra de Gotz Aly é que o renomado autor nos mostra o grau de participação da sociedade, não apenas de médicos e burocratas, mas também de assistentes sociais, enfermeiros, motoristas e até famílias. Alemanha Nazista foi realmente a maior degeneração da humanidade. Por várias cartas que o autor traz para a obra, vemos que MUITOS CASOS as próprias famílias pediam pela morte do seu "parente indesejado".
Vemos os mesmos eufemismos usados no assassinato em massa do judeus no Holocausto - "tratamento especial", "transferência", "mortes de causas naturais", etc. A maioria dos familiares sabia que das mentiras desses eufemismos, mas podiam assim "limpar suas consciências" de terem sido muitas vezes cúmplices dos assassinatos.
Por fim, Aly mostra como, após a guerra, muitos dos responsáveis não foram punidos. Alguns seguiram em cargos médicos ou administrativos na Alemanha Ocidental, o que acrescenta uma camada a mais de impunidade à tragédia.
Um adicional a leitura deste livro:
Asperger's Children: The Origins of Autism in Nazi Vienna de Edith Sheffer
War Against the Weak: Eugenics and America's Campaign to Create a Master Race de Edwin Black
Les médecins maudits: les expériences médicales humaines dans les camps de concentration de Christhian Bernadac
The Master Plan: Himmler's Scholars and the Holocaust de Heather Pringle
Mesmo antes do ataque à Polônia, Hitler deu o sinal para iniciar um programa secreto para "libertar do sofrimento" crianças supostamente com "doenças hereditárias". No início de 1940, teve início a Aktion T4 – “liquidação da vida que não vale a pena ser vivida”. Pacientes selecionados de hospitais psiquiátricos e casas de repouso alemães foram asfixiados com monóxido de carbono e depois cremados nos porões de seis "centros de extermínio". Alguns fatos básicos sobre o programa de "eutanásia" nazista.
Eu já conhecia sobre o programa homicida nazista de "higiene racial", conhecido como Aktion T-4, mas o que eu desconhecia era exatamente que a "higiene racial" não foi o fator principal para o assassinato de mais de 200 mil pessoas indefesas da Alemanha, mas que o principal fator que levou a decisão de acabar com as "vidas indignas de serem vividas" foi a motivação econômica, o cálculo logístico de quem “valia a pena manter vivo” numa sociedade voltada à guerra total.
A degeneração nazista era tão sem limites que tudo era permitido para "se livrar mais leitos" para os soldados, inclusive assassinar pessoas com depressão. Tudo era permitido, a ponto de que todos considerados "não produtivos", aposentados e soldados gravemente feridos no front corriam riscos de serem transportados e assassinados nas "clínicas de tratamento".
Outros pontos altos dessa obra de Gotz Aly é que o renomado autor nos mostra o grau de participação da sociedade, não apenas de médicos e burocratas, mas também de assistentes sociais, enfermeiros, motoristas e até famílias. Alemanha Nazista foi realmente a maior degeneração da humanidade. Por várias cartas que o autor traz para a obra, vemos que MUITOS CASOS as próprias famílias pediam pela morte do seu "parente indesejado".
Vemos os mesmos eufemismos usados no assassinato em massa do judeus no Holocausto - "tratamento especial", "transferência", "mortes de causas naturais", etc. A maioria dos familiares sabia que das mentiras desses eufemismos, mas podiam assim "limpar suas consciências" de terem sido muitas vezes cúmplices dos assassinatos.
Por fim, Aly mostra como, após a guerra, muitos dos responsáveis não foram punidos. Alguns seguiram em cargos médicos ou administrativos na Alemanha Ocidental, o que acrescenta uma camada a mais de impunidade à tragédia.
Um adicional a leitura deste livro:
Asperger's Children: The Origins of Autism in Nazi Vienna de Edith Sheffer
War Against the Weak: Eugenics and America's Campaign to Create a Master Race de Edwin Black
Les médecins maudits: les expériences médicales humaines dans les camps de concentration de Christhian Bernadac
The Master Plan: Himmler's Scholars and the Holocaust de Heather Pringle
February 8, 2020
Książka od początku mnie wciągnęła, ale z czasem zacząłem dostrzegać formę raczej takiego suchego reportażu, a to już zdawało się troszeczkę nudne. Jednak ogólnie jest bardzo ciekawa i warto przeczytać.
Jeden cytat sobie zanotuję.
(czytana: 23.01 - 3.02.2020)
4/5
Jeden cytat sobie zanotuję.
"Ludzie poważnie upośledzeni fizycznie i umysłowo lub tacy, którzy doznali załamania psychicznego, często stanowią obciążenie. W tych, którzy uważają się za zdrowych, budzą poczucie bezradności, wywołują gonitwę myśli, przeszkadzają im w realizacji planów życiowych i zakłócają normalne funkcjonowanie – niekiedy w sposób wręcz groźny dla najbliższego otoczenia. Spotykają się z ignorancją, strachem i odruchami obronnymi, ściągają na siebie agresję i życzenia śmierci. Jeśli żywi się takie uczucia do bezbronnych bliskich, ma się wyrzuty sumienia i szuka się wyjścia z sytuacji. Polityka i normy społeczne mogą tego typu ambiwalencje i pokusy wzmacniać i wykorzystywać, jak działo się w państwie narodowosocjalistycznym, albo też znacznie łagodzić, jak w dzisiejszych Niemczech – ale nie da się ich całkiem usunąć. Kto uważa Akcję T4 za zbrodnię samych „narodowych socjalistów” lub bezpośrednich „sprawców”, ten jest głuchy na przesłanie zamordowanych. Ofiary eutanazji przez wielu uważane były za obciążenie. Zmarły nagłą śmiercią i cały świat o nich zapomniał."
(czytana: 23.01 - 3.02.2020)
4/5
August 19, 2017
Najciekawsze dla mnie w tej książce były rzeczy, o których autor wspominał na marginesie: powojenne losy lekarzy uwikłanych w proceder "eutanazjach" zabójstw, podejście do problemu w powojennych Niemczech, (nie)pamięć o opisanych procesach. Rozczarowało mnie, że autor (świadomie jak zaznacza w zakończeniu) zrezygnował z opisania instytucji administrujących opisanymi projektami "eutanazyjnymi": ich historii, struktury, wewnętrznych sporów i konfliktów. Jako zebranie wiedzy i wieloletnich badań autora książka jest lekko rozczarowująca ponieważ nie jest to całościowe opracowanie historyczna, a raczej skupienie się na sprawach dla autora najważniejszych. Rozumiem ten wybór ale chciałbym więcej i bardziej szczegółowo. Niepokojąca jest teza postawiona i udokumentowana: między zabójcami a ofiarami byli najbliżsi i całe społeczeństwo - najczęściej biernie przyzwalający na cały proceder z co najmniej przeczuciem, o co konkretnie chodzi. Ciekawe są również rozważania o języku, którym można by opisać cały proceder. Sprawa nie jest łatwa na co wskazuje sama dziwna konstrukcja: "zabójstwa eutanazyjne". Zdecydowanie polecam!
March 25, 2021
The nazi organisation that killed about 200 000 mentally and physically handicapped people used surveys to determine who would be murdered. One question on the questionnaires sent out to homes and hospitals throughout Germany and Austria to gather information about potential victims stands out. It is not a question about hereditary diseases, nor about "asocial" behaviour or wether the patient was a burden to the state. Neither eugenics nor the perverted variant of utilitarianism without morals that was so rampant among functionaries of the third reich was at its core. Nonetheless it often made the difference between life and death, and it was asked for that precise reason. this is not hyperbole, in many cases depending on the answer the person was either sent to the gas chamber or spared. the question shows us how mass murder of the most helpless was possible within society. the question is simple: is the patient visited regularly?
Before mass murder, before genocide people have to turn away from each other because things got difficult. this is how it happens. its not that mysterious actually. just sad and horrifying.
Before mass murder, before genocide people have to turn away from each other because things got difficult. this is how it happens. its not that mysterious actually. just sad and horrifying.
August 27, 2017
T4 to akcja eutanazji, do której nigdy nie powstała ustawa, a w ramach której zamordowano około 200 tysięcy ludzi. Często opisuje się ją jako preludium do Holokaustu. Ciekawe jest to, że kluczowe w niej były kwestie ekonomiczne (w ciągu kolejnych lat wojny dodawano kolejne grupy, które stanowiły obciążenie dla narodu), a nie "czystość rasowa" i odbywała się przy cichym przyzwoleniu rodzin i społeczeństwa (nie można powiedzieć, że "nie wiedzieliśmy"). Najbardziej poruszające są dla mnie te fragmenty, w których autor oddaje głos ofiarom i ocalonym. Z tych relacji wynika, że rezydenci instytucji również wiedzieli lub przeczuwali, co dla nich oznaczają działania w ramach T4.
Niestety dopiero z ostatnich stron książki dowiedziałam się, że książka jest zbiorem ponownie zredagowanych artykułów pisanych przez ponad 30 lat. To właśnie z tego wynikał pewien dyskomfort podczas czytania - poczucie chaosu, skakania z tematu na temat, urywania wątków, ogólne poczucie niespójności. Gdyby to była monografia, prawdopodobnie nie miałabym takich odczuć.
Niestety dopiero z ostatnich stron książki dowiedziałam się, że książka jest zbiorem ponownie zredagowanych artykułów pisanych przez ponad 30 lat. To właśnie z tego wynikał pewien dyskomfort podczas czytania - poczucie chaosu, skakania z tematu na temat, urywania wątków, ogólne poczucie niespójności. Gdyby to była monografia, prawdopodobnie nie miałabym takich odczuć.
October 25, 2017
Obciążeni to książka, która powstawała na przestrzeni trzydziestu lat. Pierwotnie jako planowana praca doktorska, następnie drążenie tematu. Pisząc kolokwialnie, autor zebrał swoje materiały, tu przyciął, tam wyciął, po czym wydał.
I trochę chybił. Co prawda nie wiem, jaką publikację i grupę docelową miał na myśli, ale najbardziej przyciągnęły mnie te wycięte miejsca wspomniane w posłowiu. Nie umniejsza to potworności opisanych zdarzeń, bo tego umniejszyć po prostu się nie da.
I trochę chybił. Co prawda nie wiem, jaką publikację i grupę docelową miał na myśli, ale najbardziej przyciągnęły mnie te wycięte miejsca wspomniane w posłowiu. Nie umniejsza to potworności opisanych zdarzeń, bo tego umniejszyć po prostu się nie da.
December 26, 2016
Una historia ampliamente documentada acerca del trato a enfermos mentales durante el nazismo. tema polémico en donde el líder del programa de eutanasia privilegiaba sus fines científicos al trato de pacientes o mejor dicho asesinato de los pacientes. historia cruda pero necesaria para conocer algo más de la conciencia social en el trato de los discapacitados y más vulnerables.
March 27, 2018
Excelente investigación, pero muy cruel y frío como se planeó todo esto y tan solo porque esa gente sólo cometió el crimen de tener una discapacidad.
July 20, 2024
Definitiv eins der besten und bewegendsten Sachbücher, die ich je gelesen habe. Was mir besonders gut gefallen hat, ist, dass der Autor die Stimmen der Betroffenen durch das häufige Zitieren von Archivquellen (z.B. Briefe und Berichte aus den Anstalten) ins Zentrum stellt.
Es ist offensichtlich, wie viel Zeit und Arbeit in die jahrelange Recherche geflossen ist. So ein gutes Buch und so ein wichtiges Thema!
Leider ist nicht alles davon Geschichte: Diskriminierung, Segregation und Gewalt gegen behinderte Menschen existierte schon vor der Nazi-Herrschaft und besteht auch heute in vielen Formen weiter. Dieses Buch hilft dabei, sich mit diesem Teil der deutschen Geschichte, den zugrundeliegenden Ideologien und den überdauernden menschenfeindlichen Argumenten kritisch auseinanderzusetzen.
Es ist offensichtlich, wie viel Zeit und Arbeit in die jahrelange Recherche geflossen ist. So ein gutes Buch und so ein wichtiges Thema!
Leider ist nicht alles davon Geschichte: Diskriminierung, Segregation und Gewalt gegen behinderte Menschen existierte schon vor der Nazi-Herrschaft und besteht auch heute in vielen Formen weiter. Dieses Buch hilft dabei, sich mit diesem Teil der deutschen Geschichte, den zugrundeliegenden Ideologien und den überdauernden menschenfeindlichen Argumenten kritisch auseinanderzusetzen.
Displaying 1 - 15 of 15 reviews