Jump to ratings and reviews
Rate this book

Teljesebbé válni: Önfejlesztés, önmegvalósítás, önmeghaladás

Rate this book
Az ember természetes vágya, hogy kibontakoztassa magából lehetőségei maximumát, és minél teljesebb életet éljen. Önmegvalósító személyiségek példáiból láthatjuk, milyen határtalan távlatok állhatnak előttünk, mi mindenre válhatunk képessé akár a nehéz, hátráltató körülmények dacára is.

Erik H. Erikson óta tudjuk, hogy születésünktől halálunkig fejlődünk, és ezen az úton minden szakasznak megvannak a maga sajátos feladatai és elkerülhetetlen krízisei. Ha ezeket a szakaszokat jól sikerül megoldanunk, akkor - minden problémával, nehézséggel együtt is - fokozatosan kiteljesedő életpályát futhatunk be, békés, elégedett lezárással. Ha nem, akkor személyiségünk fejlődése megreked.

A pszichológia és a spiritualitás komoly segítséget jelenthet abban, hogy egy-egy elakadásunkból tovább tudjunk lépni, és önmagunk fejlesztése, megvalósítása, akár meghaladása révén elérjük azokat a céljainkat, amelyekért igazán érdemes élni - sőt, azokat a távlatokat is, amelyekről talán még nem is tudunk.

A kötetben a magyar pszichológia négy nagy hatású egyénisége ad ízelítőt ebből a hatalmas és hihetetlenül izgalmas témából.

176 pages, Paperback

First published January 1, 2012

28 people want to read

About the author

Emőke Bagdy

44 books9 followers

Ratings & Reviews

What do you think?
Rate this book

Friends & Following

Create a free account to discover what your friends think of this book!

Community Reviews

5 stars
7 (43%)
4 stars
7 (43%)
3 stars
2 (12%)
2 stars
0 (0%)
1 star
0 (0%)
Displaying 1 - 2 of 2 reviews
Profile Image for Renata’s World.
72 reviews14 followers
January 31, 2020
Nagyon jo, konnyen ertheto konyv...tetszik hogy negy kulonbozo szemely tapasztalataibol es gondolataibol ismerhettem meg az onfejlesztes fontossagat.
Profile Image for poppythebookworm Emese .
3 reviews1 follower
March 9, 2023
Szerintem nagyon érdekes volt. Ha valaki egy “ relatíve könnyebb “ olvasmányra vágyik…bátran ajánlom.
This entire review has been hidden because of spoilers.
Displaying 1 - 2 of 2 reviews

Can't find what you're looking for?

Get help and learn more about the design.