Hamis tanú

by László Márton

350 pages, ebook

Published January 1, 2016

About the author

Budapesten született és nevelkedett. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán végezte tanulmányait. Néhány évig kiadói szerkesztőként dolgozott, megpróbálkozott a dramaturgiával is, 1990 óta szabadfoglalkozású író. Nős; három - immár felnőtt - gyermek apja.

Forrás: Szépírók Társasága - Tagjaink - Márton László

Reviews

[Kuszma · Rating 4 out of 5]

Ez a könyv a magyar nyelv orgonavirágos majálisa. Úgy, hogy közben a magyar történelem bűzhödt pöcegödrébe merülünk el általa. Márton parádésan írja egybe a XIX. századot Lúdas Matyistúl, Móriczostúl, felidézi a korszak anekdotikus elbeszélői stíljét: a szó legnemesebb értelmében mesél, és közben elkokettálgat olvasójával. Az olvasó meg nagyon jól szórakozik, szája szegletéről nem olvad le a mosoly, de közben meg végig összeszorul a gyomra. Merthogy Márton tulajdonképpen nem tesz mást, mint átírja (és aktualizálja) a tiszaeszlári vérvádper történetét (annak is az Eötvös Károly-féle verzióját ), katedrálist épít az ostobaságból, az olyan hülyeségekből, amiket könnyen az írói fantázia termékeként azonosíthatnánk – holott épp a legabszurdabb fejtegetések azok, amelyek szinte szó szerinti átvételek Istóczy Győző antiszemita pártjának parlamenti interpretációiból, illetve a korszak szélsőséges publicisztikáiból. A nyelv könnyűsége és a téma súlya párosulva a ténnyel, hogy az elbeszélő előszeretettel tart minket bizonytalanságban saját elköteleződése felől (szarkazmus ez? – kérdezzük magunktól – vagy komolyan beszél?): ez a szöveg hatásának kulcsa. És egyben magyarázza azt is, miért vagyunk képtelenek mi, akikben csupán egy csepp ész van, megérteni az összeesküvés-elméletek hívőit: mert amit mi csak fergeteges tréfaként tudunk értelmezni, azt ők véresen komolyan veszik. Ami szerintünk szatíra, az számukra valóság. És ami számunkra valóság, az számukra illúzió, a mi hiszékenységünk (vagy megvesztegethetőségünk) napnál világosabb bizonyítéka. Két malomban őrlünk, úgy látszik. Bár az egyik malomban szerintem nem molnárra lenne szükség, hanem pár markos ápolóra.

Ui.: Tekintve, hogy több kedves figyeltem értékelésében is neuralgikus pont volt a regény lezárása, izgatottan vártam, sikerül-e Mártonnak a befejezéssel lerontania azt, amit addig felépített. Nos, ha teljesen nem is, de én is amondó vagyok, hogy a végén kicsit elengedte magát (meg a történetet) az író. Talán ha az utolsó három fejezet helyett egyet ír meg, de azt feszesen… akkor még jobban tobzódtak volna a végén a csillagok.