Érdekes, egyedi, kissé bizarr, de mindenképp megéri beleolvasni. A 2/3-áig faltam az oldalakat, majd elkezdett kicsit túl hosszú lenni, de a legvége (értsd: utolsó 5 oldal) valami zseniális, nem tudok betelni vele. Az én ízlésemnek egy kicsit sok volt a leírás a prostikról és a nemiszervekről úgy általában, de a történetért abszolút megérte.
Már egy ideje merengek azon, mit is írjak erről a könyvről. A szerzőtől eddig még nem olvastam semmit, így nem is tudtam, mire számíthatok. Van egy saját ritmusa, stílusa, amit fel kell venni, különben nem fogja meg az embert. Lassan ment a dolog, rájöttem, hogy az ilyen folydogáló történetekhez le kell lassulnom nekem is, ami nehéz, ha napközben meg magas fordulatszámon pörgök. De azért csak sikerült, és onnantól kezdve gyorsabban ment az olvasás. Nem tudom, mennyi belőle a fikció, és mennyi nem, a lényegét tekintve talán nem is fontos. Hiszen akkor is megérint valamit mindannyiunkban. Mert ki ne fedezne fel magában valamit, amit egyik vagy másik szülőjétől, vagy nagyszülőtől van. Egy mozdulat, egy szófordulat, bármi. És mind keressük magunkat, és a helyünket a világban, s eme keresés során végig futunk a család múltján is. Embereken, életeken. Sokukról már csak egy kép maradt fent, és a rokonság által életben tartott történetek. Másokról még talán halovány, gyermekkori emlék is bevillan. Mi pedig elmélázhatunk azon, vajon mit kaptunk tőlük, s mit adunk majd tovább?
It's no wonder why everyone adores this book in Hungary.
It's a family's story through multiple generations. It flows slowly like a river and divides into many little streams without losing the main focus of the narrative. That is, our narrator getting to know himself through his family's history and seeing himself through the past, experiencing how the past repeats itself.
We get to know a wonderful cast of characters and by the end of the book it feels like they are close friends. I rooted for them, got angry at them, laughed with them and felt their pain.
Már egy ideje terveztem Grecsó Krisztiántól olvasni, praktikusan a végéről (legfrissebb könyvével) kezdtem. Miután elolvastam, elmeséltem a még élő nagyszüleimnek, hogy milyen jó könyvet olvastam, és hogy milyen jó, hogy ők is annyi mindent tudnak mesélni a fiatalkorukból, nem kell annyira nyomoznom, mint Grecsónak a könyvben.
Nagyon unszolnom sem kellett őket ezután, dőlt belőlük a szó, én meg hallgattam, aztán félrevonultam, hogy azon frissiben le is jegyezzem.
Ezért is örülök, hogy elolvastam ezt a könyvet, meg azért is, mert jó volt olvasni.
Rettenetesen lehangoló olvasmány, egy örömteli pillanat sincsen benne - van viszont több indokolatlanul vulgáris jelenet, és az egész 'történet' arról szól, hogy az amúgy teljesen ellenszenves narrátor azzal vesztegeti az idejét, hogy a saját szerencsétlen rokonainak nyomorultabbnál nyomorultabb sorsában vájkál. Mintha az Örökölt sorsot ötvözték volna az Akik már nem leszünk sohasem-mel (ezek szintén egészen borzalmas könyvek).
Lassu kezdes utan rendesen belecsap a lecsoba az iro, es remekul szorakoztat. Nagyon birtam, h. tabukat dontoget a csaladi tortenet folyaman, lasd: homoszexualitas, megcsalas, alkoholizmus, ill. a meselo kurvakhoz jarasa! Kivancsi vagyok Grecso sajat magarol irta-e a konyvet, es a csaladjat mutatta-e be? Az egymasba fonodo tortenetek ugyan neha kicsit zavaroak, neha nehez kovetni oket, de a vege azert erdekes: a tortenelem megismetli onmagat.....
Nagyon tetszett ez a könyv is. Nem egészen értem, hogy miért, mert az elején nagyon nehezen kötött le, fura volt a szerkesztése, hogy nagyon lassan és ritkán vált az idősíkok között, sőt, úgy éreztem, hogy mindig azt a vonalat fejti ki jobban, ami kevésbé érdekel. De aztán ahogy haladtunk a történetben egyre gyorsabbak, gyakoribbak lettek a váltások és a végére a lassú folyású családregényből egészen feszes vágású történet lett. A szöveg minőségével magyarázom egyébként azt, hogy mindig vissza-vissza tértem hozzá, hogy sokszor tovább fentmaradtam este, hogy még egy kicsit haladjak vele, mert tényleg nehezen azonosultam eleinte bármelyik karakterrel is és elég nyomasztónak találtam a környezetet is. De a szöveg nagyon szép, nagyon tetszik az, ahogy a párbeszédekkel bánik, ahogy alig érzékelhetően, mégis azonnal nyilvánvalóan érzékelteti a szerző, hogy most épp melyik történetszálon vagyunk. Szóval alapvetően nagyon tetszett. Ajánlom.
Hasonlóan a Megyek utánadhoz, ez is egy olyan könyv volt, amely egészen az ember lelke legmélyéig hatol, hogy aztán ott jól felkavarja a dolgokat. Olvasmányos és mégis nehéz olvasmány, nehéz a szívnek, a léleknek, az emlékeknek…
Nagyon szeretem, az egyik kedvenc kortárs magyar könyvem. Több mint 10 évvel ezelőtt olvastam de még mindig emlékszem azokra az érzésekre, gondolatokra amiket kiváltott belőlem. Sőt, az életem e szakaszát is nagyon tudom kötni hozzá. Már az első fejezet azonnal behúzott, és egy nagyon különleges utazás a családjának történetébe. Azért is jelentős számomra ez a könyv mert ez szeretetre meg velem a kortárs magyar irodalmat amit azóta is falok, természetesen Grecsó Krisztián többi remek írásával együtt
Számomra nagyon nehezen indult be ez a könyv, le is tettem egy időre. Kicsit szenvedve jutottam át az alföldi tájleórásokon, de ami utána jött, az a szerelem. A kezdeti holtpont utána nem győztem mindenkinek mesélni, hogy mennyire szerethető élményt adott és azonnal el akarom olvasni az összes Grecsó könyvet, hátha azoktól is megkapom ezt az érzést.
Inkább 4.6, de felkerekítve is jó lesz. Kissé Száz év magányra emlékeztet (de nem koppintás-gyanús), s talán pont ez fogott meg benne. Azt hittem, Marquez után már senki sem fogja tudni úgy forgatni a pennát, hogy érdekessé tegyen egy családi krónikát. Voltak pillanatok, amikor egy-egy mondatot újraolvastam, mert egyszerűen zamatosan jól volt megirva, s jól esett hosszan ízlelni.
Alapvetően tetszett, szeretem a családtörténeteket, tetszik az író stílusa, olykor elég naturalista, és néha mintha elrugaszkodna a realitástól, ami alapvetően nem baj, de én pl. Max. Emiatt nem voltam végig abban, hogy ez az író saját családtörténete.
Voltak melypontjai, de kivetelesen orulok, hogy a Vera-t es a Megyek utanad-ot ezelott toltam le, na, igy kell karaktereket jol bemutatni, mozgatni. Lehet tenyleg mindossze a szemelyes megkozelites kell ehhez?
Magával ragadott a történet egyszerűsége, felismertem benne a saját családom viselkedését, történeteit és titkait. Elgondolkodtatott, hogy vajon elég időt szánunk egymásra, tényleg odafigyelünk az apró részletekre? Valószínűleg nem eléggé, de ezzel majd akkor szembesülünk, amikor már késő.
Ez a könyv számomra egyszerre túl sok és túl kevés. Túl sok benne a nyomor, a kilátástalanság érzése, a részeg emberek, a halott vizek (esküszöm, ivós játékot lehetne játszani egy péntek este a halott vizek kifejezésre, és valószínű máris jobban tetszene a regény), a megcsalók, a megcsaltak, a trágár szöveg (mióta menő így írni regényt? Nem lesz jobb tőle a könyv, sőt...). Túl kevés benne az, amitől úgy érezném, hogy jól eltöltöttem azt az akárhány órát, amit vele töltöttem. Nincs benne feloldozás, csak többé-kevésbé szépen elbeszélt nyomorúságos emberi életek vannak benne, ráadásul egy meglehetősen ellenszenves fazon nézőpontján keresztül. Biztos van, akinek ez jön be, de nekem nem.
Igazán el kéne már hagyjam azt a szokásomat, hogy csak azért fejezek be egy könyvet (vagy sorozatot), mert már elkezdtem, és akkor már hogy hagyjam abba. Ez a könyv is olyan volt - már az első 100 oldalban lehetett érezni azt a letörő hangulatot, mégis folytattam, abban a reményben, hogy jobb lesz. Nem lett jobb. Az utolsó pár oldalt szerencsére mégis érdeklődve olvastam végig, de az egész könyvet ez sem tudta megmenteni.
P.s.: Azoknak, akik szeretik a családregényeket, ajánlom Gerlóczy Márton Mikecs Anna Altató című könyvét. Elnézést kérek Grecsótól, de a két könyv közül abszolút az Altató jön ki győztesnek számomra. Bizonyíték rá, hogy szomorú, tragikus történetet is lehet úgy elmesélni, hogy az ember közben ne essen depresszióba.
Nagyon idegenkedek a kortárs magyar irodalomtól, igazából nem is tudom megindokolni, hogy miért. Erről a könyvről viszont sok jót hallottam. Ráadásul igen aktuális, mert én is benne vagyok (és még jobban el akarok mélyülni) a családom sötét (és nem annyira sötét) kis titkainak kutatásában. Még nagyon az elején tartok, de eddig tetszik. Nagyon belemélyülős könyv, ezért nem ajánlanám utazáskor való olvasásra.
Elolvastam. Imádtam. Saját tanácsomat sem megfogadva leginkább úton olvastam, de igazából ezt tényleg nem javasolnám, mert nagyon bele lehet felejtkezni, túlságosan is.
Ezt a regényt érteni kell ahhoz, hogy szeretni tudd. (…) Grecsóhoz hangulat kell. Grecsóhoz lélek kell. Ha úgy érzed, ezek megvannak, akkor bátran ajánlom. Fogok még olvasni az írótól, ebben biztos vagyok. Van abban amit és ahogy ír valami különlegesen gyönyörű. Most már értem, miért szeretik ennyien…
A kind of sad individual and family history from the XX.c. Hungary, from countryside to Budapest. Although almost nothing happens in the majority of the book and you might say it almost boring with a 'nothing new' feeling somehow you just keep on reading....
Nekem mint csaladfa kutato orultnek nagyon a szivemhez szolt. nehany mondata szo szerint az en mondataim voltak. ha megertem a multam, megertem magamat. de a tortenelem nem ismetli onmagat. mindannyia tobbek vagyunk, mint oseink.