Eddig Götz Alyt a nemzeti érzelmű németeknek volt oka utálni, most tesz róla, hogy a többi európai sovén se kedvelje. Kötetének célja, hogy bemutassa, Hitler nem légüres térbe érkezett a maga Mein Kampfjával, hanem egy nagyon is eleven kontinentális antiszemita tradícióba, ami akkorra már több mint ötven éve alapvetően határozta meg egyes államok politikáját. A kulcsmomentum a modernizáció, valamint az egyre combosabb iparosodás volt, amelyet számos országban a zsidók jogi emancipációjával járt együtt - ám mellesleg létrehozta az antiszemitizmus új formáit. Addig ugyanis az ellenszenv elsősorban vallási jellegű volt, a zsidót mint idegent, furcsát, gyanúsat bélyegezte meg (John Lukacs ezt inkább antijudaizmusnak nevezné, nem antiszemitizmusnak). Ám az urbanizálódással, az ipar fejlődésével létrejött számos új állás, ahol a zsidók helyzeti előnyből indultak: mivel ők jobbára el voltak tiltva a földbirtoklástól, ezért olyan, a földművelésnél nagyobb mobilitást igénylő szakmákban szereztek jártasságot, mint a kereskedelem vagy a kézművesség. Lényegesen nagyobb hangsúlyt feltettek az oktatásra is, magyarán: sokkal jobban alkalmazkodtak a változó világhoz, mint keresztény sorstársaik. Nem csoda, hogy a rugalmasságot igénylő foglalkozásokban (jogász, újságíró, művész vagy a kereskedő) hamarosan nagy számarányban képviseltették magukat. Ez pedig felébresztette a többségi társadalomban az irigység sárga ördögét: úgy vélték, a zsidó ravaszabb, tehetségesebb, gazdagabb*, mint ők. Ez az új antiszemitizmus tehát, sokkal inkább gazdasági jelenség, mint vallási vagy akár pszichológiai, és abból a biztos tudatból fakad, hogy ha tisztességes körülmények között kellene velük versenyezni, akkor nem teremne nekünk babér. Hívjuk tehát az államot segítségül, hasson oda, hogy nekünk lejtsen a pálya.
Persze ez a métely nem ugyanolyan formát öltött Franciaországban, mint mondjuk Oroszországban. Előbbi államban is megjelentek azok a politikai formációk**, amelyek reagáltak a közhangulatra, de a kormányzat többé-kevésbé meg tudta akadályozni, hogy a dolgok eszkalálódjanak. Keleten azonban más volt a helyzet: ott az államérdek szövetségre lépett a népharaggal. Egyfelől megtalálta a zsidógyűlöletben azt a szelepet, amivel le lehetett vezetni a nincstelenek haragját, másfelől pedig úgy vélte, ezzel az eszközzel majd kiebrudalják az érintetteket az országból, természetesen csak azután, hogy előtte jól megkopasztották őket. Oroszhonban tehát divat lett pogromokat végrehajtani, véres, halálos dúlásokat a hatóságok szíves asszisztálása mellett, amelyeknek köszönhetően meg is indult a kivándorlás boldogabb vidékek felé.
De a dolgok igazán a világháború után kezdtek rosszra fordulni. Egyfelől a széteső Orosz Birodalom romjain vívott polgárháborúban a zsidók váltak mindenki lábtörlőjévé - gyakorlatilag az összes harcoló fél sarcolta és pusztította őket, kvázi megelőlegezve a második világháború borzalmait***. Emellett a kelet-közép-európai új nemzetállamok is fejükbe vették, hogy ők márpedig homogének akarnak lenni, mert a homogén az jó. Nyilván ennek nem csak az izraeliták estek áldozatul, hisz a lengyelek vegzálták az ukránokat is, görögök a törököket, a románok a magyarokat, ésatöbbi, ésatöbbi, de a legkönnyebb prédának a zsidók bizonyultak - mert nekik nem volt egy anyaországuk, ami hathatósan fel tudott volna lépni értük, vagy be tudta fogadni őket****. Valamennyi nemzet úgy vélte, saját nemzeti középosztályát úgy tudja megteremteni és megerősíteni, ha a zsidókat szorítja ki az állásokból, és a zsidóvagyonra teszi rá a kezét. Különböző országok különböző intenzitással kívánték ezt elérni, voltak, akik nyílt agresszióval is, mások "csak" numerus clausussal és büntetőadókkal, de a lényeg: mindenki, a lengyelek***** éppúgy, mint a lettek, a románok pedig éppúgy, mint a magyarok szereztek egy kis rutint abban, hogy kell jogfosztó törvénykezéssel a legmélyebb kiszolgáltatottságba taszítani egy népcsoportot, egyesek pedig még a konkrét gyilkolászásban is trenírozhatták magukat.
Szóval a tészta megkelt, Hitlernek már csak be kellett tenni a sütőbe. Mikor a németek bevonultak, már a rendelkezésükre állt egy komplett struktúra: működő szélsőjobboldali formációk, amelyekre támaszkodhattak, zsidózaklatásban rutinos hatóságok, sőt, gyilkosok, akik alig várták, hogy ismét legálisan hódolhassanak kedvenc hobbijuknak. De ami ennél is fontosabb: ott volt nekik a megpuhított társadalom, akik az évtizedes gyűlöletbeszéd és az állami büntetőtörvények után már tulajdonképpen elfogadta, hogy egy népcsoporttal bármit meg lehet tenni. Ezt a társadalmat már elég volt azzal kecsegtetni, hogy részesül a rablott javakból, máris passzívan, sőt támogatóan nézte végig, ahogy a marhavagonok bendőjükben az életekkel kigördülnek a pályaudvarokról. Mert igazából nem is Hitler volt a lényeg. Nem az számít, hogy ő azt mondta, vesszenek a zsidók. Hanem hogy európaiak komplett tömegei erre csak annyit tudtak válaszolni, hogy: hááát... miért is ne... végtére is...
* Szokás elsiklani felette, de mint minden nép esetében, a zsidók között is több volt a szegény, mint a gazdag. A rongyos, nincstelen galíciaiak tömegei, akik keletről érkeztek - például - Magyarországra, az antiszemitizmusnak egy másik, ősibb változatát hívták elő a többségi társadalomból: az "elveszik a proli munkáját és még a nyelvüket se értjük" ismerős érzetét.
** Nem csak a szélsőjobboldali pártokra kell gondolni: a korai szocialisták között is számos antiszemitát találunk, akik a zsidókban a kapitalizmus tipikus képviselőit látták.
*** A mai Ukrajna és Fehéroroszország területén 1919-1922 között 100-150.000 zsidót öltek meg több mint 2000 pogrom során.
**** Ekkoriban még Palesztina természetesen nem volt zsidó állam, ráadásul a britek pont a második világháború előtt állították le a bevándorlás a térségbe, mert attól féltek, felhergelik az arab többséget. Ráadásul a többi ország is ekkoriban érezte, hogy ideje egy létszámstopnak, ezzel teljesen kilátástalan helyzetbe taszították azokat, akiket államaik egzisztenciájukban vagy akár puszta létükben fenyegettek. Érdemes megjegyezni, hogy ezt a nácik tudatosan igyekeztek előidézni, amikor nagy tömbben, minél legatyásodott állapotban toloncolták a határon túlra saját zsidóikat, bízva abban, hogy a kikényszerített migrációval az antiszemitizmust is exportálják a többi országba. Számításuk be is vált.
***** Ironikus, hogy legvadabb zsidófaló lengyel politikusok (mint lengyel nacionalisták) a nácik bevonulása után gyakran ugyanabban a haláltáborban pusztultak el, mint az általuk üldözött kisebbség tagjai.