Rabok tovább

by Zsófi Kemény

Kemény Zsófi sodró lendületű regénye egy szenvedélyes szerelem és egy spontán szerveződő forradalom története. A humorral, metsző iróniával átszőtt könyv hősei és hősködői a jelen Budapestjén próbálják megváltani önmagukat és az országot. Ebben a regényben szinte semmi és senki nem az, mint aminek és akinek elsőre látszik. A Rabok tovább története rávilágít arra, hogy egy politikai mozgalom könnyen vakvágányra tévedhet alkalmas vezetők és koncepció híján.
A regény főszereplője egy öntudatos egyetemista lány, aki véletlenül bekerülvén a Forradalom2017 elnevezésű Facebook-csoportba, megismerkedik az éjszaka császárával, egy híres rapperrel. Szerelem szövődik a kifejezetten erőszakellenes Bora és az agresszív énekes között. Mindeközben forrong a város, felbolydul az ország, és a lány a fiú oldalán szinte akaratlanul sodródik a forradalmi történések kellős közepébe...

Genres: Hungarian Literature, Contemporary

279 pages, Hardcover

First published January 1, 2017

Reviews

[Kuszma · Rating 2 out of 5]

Jó könyv ez, csak rossz. Mielőtt kifejteném, egy kis kitérő: úgy veszem észre, hogy az írók egy része nem értékeli kellőképpen a lehúzós kritikákat. Pedig a lehúzós kritikának van ám egy nagy hozadéka – figyelmezteti az olvasót az adott műben található taposóaknákra. Olyan, mint a védőoltás: az ember átnézi a másfél csillagos értékeléseket, és szervezete máris felkészülten várja a vírusokat, nem hőköl meg tőlük, ezáltal pedig több energiája marad figyelni az értékekre. Ebből az író is profitálhat. Mert ez a könyv azért nem olyan vészes, mint amire számítottam. Van például koncepciója. Érzésem szerint Kemény Zsófi megkísérli prózában alkalmazni a slam alapvetését, miszerint a művészet nem más, mint ütemre történő improvizáció, ahol nem szabatos cselekményt, hanem annak nyersvázát, kvázi egy hangulatot adunk át rögtönzések eszközével. (Tulajdonképpen a cselekmény eme nyersváza helyettesíti magát az ütemet, aminek keretein belül kell maradni.) Csakhogy – vállalva, hogy a jövő irodalomértői éppúgy ki fognak kacagni engem, mint ahogy kikacagják ma az impresszionisták kritikusait is – szerintem ez a technika a regény esetében egész egyszerűen nem működik. Van az a nagyon ártalmas mítosz, hogy a regény maga írja magamagát – és valóban, akad író a világirodalomban, aki mondott ilyesmit. De ébresztő! EZT CSAK AZÉRT MONDTA, MERT JÓL HANGZIK! Ez igazából csak egy metafora, és azt jelenti, hogy az íróra hat az, amit ír, és gyakran tudatosan kénytelen megváltoztatni menet közben a regény alapkoncepcióját. De a kulcsszó azon van, hogy tudatosan, vagyis vérrel és verejtékkel. Ami csak úgy megy a maga feje után, és nem hallgat a gazdájára, az nem regény – az a macska.

Fenti eszmefuttatásom veleje, hogy ez a kötet nekem felületes volt. És mivel felületes, ezért hiteltelen is. Nem hittem el többek között azt sem, hogy ilyen egy forradalom – persze erre lehet azt mondani, hogy a forradalmat senki sem ismeri, én ugyanúgy nem láttam még, mint Kemény Zsófi. Tehát meglehet, a forradalom juszt is pont olyan, mint amilyennek e könyvben ábrázolva van: az EFOTT részeg látogatói megkísérlik színpadra vinni a sztálingrádi csatát. De egy könyvbeli fiktív tény valósága nem a lehetségességtől függ – hanem hogy az író el tudja-e hitetni azt. Elhisszük az 1984-et, sőt a Gyűrűk urát is, pedig aligha erősíti meg valóságukat a híradó. Mondjuk melyik híradó, nyilván. És mivel ezt a könyvet nem hittem el, nem is különösebben érdekelt. Hiába tetszettek egynémely leleményei, marhára nem ettem magam azon, hogy a forradalom sikert arat-e, vagy megbukik, és hőseink, Bora és Gio egymáséi lesznek-e, vagy falhoz állítják őket, vagy felpofozzák egymást, esetleg nyitnak egy lángosozót Pécelen. Merthogy úgy sincsenek ők, csak Kemény Zsófi fejében élnek, abban a párhuzamos univerzumban, ahol "a balatoni nyaraló alapfelszerelésnek számított budapesti középosztálybeliként", tehát ha becsukom a könyvet, felszívódnak a semmiben, ellentétben mondjuk Winston Smithszel vagy Zsákos Frodóval. Kár – pedig ebből a témaválasztásból akár valami nekem tetszőt is ki lehetett volna hozni.

[fióka · Rating 2 out of 5]

Vegyük ezt a lehető legrövidebbre: a regényszerűség egy hipszter típusú (mert ők teljesen másak, és értelmiségiek), valaha-talán-jól-fog-írni ifjú hölgy kezéből került ki, aki megszokta – a jelek szerint –, hogy amit ő mond, az mindig fasza, meg humoros, meg mindenki nevet, meg még kínrímelni is tud, meg nagy életbölcsességek tudójának tűnik, és nagy élettapasztalattal szeretne rendelkezni. Ám ennek van egy elég keserves hátulütője, az egész ugyanis úgy néz ki, mintha azt kifejezetten az átlag- és tizenhat alatti tinédzsereknek írták volna, mert a plázacica- és plázaficsúrnövendékek, pháwák (plázacica hímnemű verziója @Timár_Krisztina javaslatára megoldva :D, @Kozmikus_Tahó javaslatára kiegészítve) azonnal el fognak ájulni tőle*, merthogy az olyan kúl. Hát nem. Én is nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy a mesterkélt, budapesti akcentussal, magas hangon narrált szövegen nagyon sokat kellett-e törje a fejét, vagy ez csak úgy jött, természetesen. Mert a kínlódás még gyógyítható, de a természetesség már nem annyira. Amiért mégis kifejezetten magas értékelést kapott, az az, hogy én látok benne fantáziát, éppen csak maturizálódnia kellene egy kicsit, és valahogy nem tizenévesnek tűnni, mert ez huszonévesen már nem áll annyira jól. Mondom mindezt azért, mert ellenkező esetben Zsófi minimum PNL kellene legyen, hogy meggyőzzön arról, hogy az írása, amit a Jelenkor valamilyen furcsa okból kiadott, nem őt képezi le valamilyen szinten, hanem zseniálisan parodizál.
Sajnálom, a könyv szörnyű volt, gyakorlatilag semmi nincs benne a fene nagy bátorságon kívül, amit a javára írhatnék. Ahhoz, hogy valóban publikálhatóvá váljék, teljesen át kellene írni. Sajnos már megjelent.
*Azt hiszem, tévedek, a plázacicanövendékek nem olvasnak. Akkor nem tudom, milyen réteget adjak meg példaként, nem vagyok járatos az ifjúsági szubkultúrákban.

[Horváth Dorottya Kata · Rating 1 out of 5]

Kár ezért a könyvért, akár jó is lehetett volna.
Az alapkoncepció kifejezetten tetszett, és lendületesen volt megírva, végig fenttartotta az érdeklődésemet. Ezzel a két tétellel azonban le is zárult a pozitívumok listája.
Először is, ami talán a legjobban zavart az a nyelvhasználat volt. Számomra egy regénybe nem férnek bele azok a nyelvi formák, amiket egy slam poetry hallgatása során kreatívnak és különlegesnek találok. A könyv teli volt értelmetlen, a magyar nyelvtannal szembe menő mondatokkal, csak hogy egy-két példát említsek: "a helyzet át volt érezve", "a szájhagyomány a tűz mellett ült és készülődött". Értem, hogy az író nemzedékünk hangját szerette volna megütni, de nem így kellett volna.
Aztán a karakterekről egy pár szót. Összecsapottnak és kidolgozatlannak éreztem őket. Olyan volt, mintha a regény írása során, amikor az írónak eszébe jutott egy tulajdonság, azt leírta volna, tekintet nélkül arra, hogy a regény korábbi részeiben ábrázolt szereplőhöz illik-e vagy sem. Persze ezt nevezhetnénk karakter fejlődésnek, vagy a jellemek fokozatos kibontásának, de a könyv nincs olyan minőségben megírva, hogy ezt érezhetné az olvasó, csak össze-vissza be van dobálva pár tett és tulajdonság.
Utoljára pedig a felépítésről pár szót. Összefoglalva hihetetlenül aránytalan volt. A könyv első fele részletes és logikus, a második viszont (azok a részek, ami már nem a szerző élettapasztalatából erednek) nagyon összecsapott, és csak kapkodja az olvasó a fejét, hogy mi történik éppen.

SPOILER!
Így fordulhat elő például az, hogy az elején hosszú oldalakon keresztül van kifejtve a főszereplő lelki krízise a szülei elköltözése miatt. A regény vége felé pedig nagyjából 3 sorban lerendezi azt, hogy a szeme láttára erőszakolják meg egyik társát, későbbi barátnőjét.

Nagy csalódás számomra ez a könyv, az első olyan kortárs alkotás, ami nem nyűgözött le teljesen. Remélem pár év múlva olvashatunk majd egy minőségi könyvet is Kemény Zsófitól, hiszen a lehetőség abszolút megvan benne.

[Gabi · Rating 2 out of 5]

A könyvnek úgy az első harmada tetszett, ill. ígéretesnek tartottam, aztán a második harmadával nem igazán tudtam mit kezdeni, az utolsó harmada meg annyira összecsapott és szürreális volt, hogy csak pislogtam. Ha úgy fognánk fel a történetet, mint egy lázálmot, egy rémképekben bővelkedő látomást, amelyből Bora felriad a végén, és levon bizonyos következtetéseket, akkor nem lenne az egésszel semmi baj. Elvégre a lázálomba beleférnek a bizarr epizódok, a következetlen cselekvés, az eltúlzott jelenségek. Persze kissé közhelyes lenne a felébredés a végén, de legalább felmentené a többit. Viszont itt szó sincs rémlátomásról, az egész regény megtörténtként kezeli az eseményeket.
Namost, én Kemény Zsófit iszonyú tehetséges szerzőnek tartom, az első regényét nagyon szerettem, és biztos emiatt iparkodom mentegetni ezt is. És persze voltak itt is nagyon szépen megírt részek, meg bírtam a stílusát. De a sztori összességében nekem most nem működött.

[Fanni · Rating 2 out of 5]

elég sok ilyen pretentious, I'm not like the other girls fiatallal töltöttem időt életemben, és mostanra elég is volt, úgyhogy abszolút nem tudtam átérezni ezt a könyvet. A borítója is átverés, sosem jut el a tigris a Hősökre.

Az elején amúgy elhittem, hogy még lehet jó is, bár a főszereplőnk már ott mindent irritált bennem, amit lehet, de a könyv második felével meg már abszolút nem tudtam mit kezdeni. Jó lett volna még efelett a könyv felett ülni íróként, szerkesztőként is, mert így csak egy nagy katyvasz lett, de még annak sem túl eredeti.

egy karaktert nem tudok mondani, aki igazinak tűnt ebben a sztoriban.

[D. Dorka · Rating 1 out of 5]

Abszolút fel voltam készülve rá, hogy ez a könyv rossz lesz. Élménynek biztosan. Sikerült alulmúlni a várakozásaimat. A legnagyobb bajom, hogy elképzelni sem tudom, Zsófi mit akart üzenni a nagyvilágnak, meg nekem, kedves olvasónak ezzel a szerencsére csak 280 oldallal.

Kezdjük onnan, hogy Borában nagyon jelen van Kemény Zsófi. Alteregónak nem mondanám, ha igen, az több szempontból is kínos lenne. Maga az egész stílus keményzsófis, ami baj. Mert ez igazából nem „saját hang”, hanem inkább valami felvett, erőltetett szerep. Meg nem nagyon tud másképp írni Zsófi, úgy tűnik. Aztán ott a rengeteg pszichológia BA-utalás. Egyrészt az elméletekben, másrészt az elején elég hangsúlyos az az elbukott személyiség szigorlat. Nagyon eredeti…ez nagyjából a tanszék és a terület sajátja is, szerintem legalább a hallgatók felét kivágták első körben. A pszichológiai alapú agymenésektől meg falnak mentem, főleg, hogy a felének nagyjából értelme sem volt.

Eddig ott tartunk, hogy stílus idegesítő, főszereplő idegesítő. Na de majd akkor hátha a „szerelmi szál”. Kezdjük onnan, hogy szerelem a nagy túrót. Azt még hagyjuk, hogy diszfunkcionális mindkettő. Igazából nehéz lenne eldöntenem, melyik inkább. De egyáltalán nem volt miért és kinek szurkolni?! Indokolatlan volt minden egyes lépés, cselekvés, darabokra töredezett személyiségekkel. Már ha lehet itt személyiségekről beszélni. Azt sem teljesen értem, hogy miért nem lehet fiatalokról úgy beszélni/írni, hogy nem mindenki fene nagy művész, nem mindenki akarja megváltani a világot, nem mindenki drogozik és iszik folyamatosan. Tényleg nem mindenki, kisujjeskü. Ez a regény meg egyre inkább olyan volt, mint ami maga is bedrogozott közben. Elég hamar.

Itt van ez a forradalom dolog is, deminek. Annyira nem érdekelt. Aztán eljött a középső rész, és visszasírtam. De tényleg. Az érdektelenség egészen új szintjeit ismertem meg. Az utolsó részben aztán elkezdtem valamiféle fantáziát látni, de addigra már minden mindegy volt. És bár ez valószínűleg túl nagy dicséret lesz, bár Déry nekem nem jött be, de volt egy kis Képzelt riport érzetem.

Tegyük fel, hogy ez az egész katyvasz valami furcsa koncepció része volt. Hát nem működött. Ha nagyon bele akarok magyarázni dolgokat, mint a reménytelenség meg mit tudom én, miféle közhelyekről akart még mondani bármit további közhelyekben – akkor se maradt semmi, amit ebből magammal viszek. Zéró. De új hónap, üres lap. Ezt is magam mögött hagyhatom.

[Orsolya - · Rating 1 out of 5]

Nagyon gyenge próbálkozás arra, hogy egy, egyébként szerintem tehetséges, slammer regényt írjon. Folyamatosan árad a könyv minden sorából az, hogy "én nem olyan vagyok, mint a többi lány... én értelmiségi vagyok, ÉRTELMISÉGI VAGYOK, hát fogja már fel mindenki!!!!!", borzasztó erőltetett. Úgy gondolom, hogy ezt a könyvet soha nem adták volna ki, ha bárki más írta volna, összecsapott és felületes munka lett...

[Lilla · Rating 2 out of 5]

Nagyon összecsapott volt a story.

Kik azok akik egy telefonhívás után megharcolják a korábban napokig-hetekig tartó forradalmat!?????!!!??
Legalább Bora elhagyta Giot…Gio maga volt a toxic masculinity.

[Veronika Szabó · Rating 1 out of 5]

Ez az a könyv, amit ebben a formában sosem lett volna szabad kiadni. Sekélyes, közhelyes, felszínes. Rengeteget kellett volna még dolgozni rajta.