Párducpompa

by Krisztina Tóth

Tóth Krisztina legújabb novelláskötetének megjelenése várhatóan meghökkenti és elgondoltatja majd olvasóit. A Párducpompa több mint negyven története egytől egyig a mai Magyarországon játszódik, szereplői mi magunk vagyunk, a társadalmunk tagjai, szerencsésebbek és nehezebb sorsúak. A történetek korunk hétköznapi eseményeit és hétköznapi problémáit vonultatják fel, hogy felvillantsák valóságunk tükörcserepeit. Az írótól megszokott precíz mondatok, aprólékos megfigyelések rávilágítanak mindarra, amit talán nem mindig veszünk észre: a szegénység, a betegség, a bevándorlás és az elvándorlás problémáira, a hatalom és a hatalmaskodás jelenlétére emberi viszonyainkban, a szolidaritás hiányának mellbevágó tényére és a szolidaritás szép pillanataira. A Párducpompa megrázó és megható jelenetek és történetek gyűjteménye, Tóth Krisztina művészetének újabb remeklése, amely, reményeink szerint, jobbá teszi olvasóit.

Genres: Hungarian Literature

208 pages, Hardcover

First published January 1, 2017

About the author

Krisztina Tóth is one of the most highly acclaimed Hungarian poets. She is the winner of several awards, including the Graves Prize (1996), Déry Tibor Prize (1996), József Attila Prize (2000), and her poetry has been translated into many languages. She lives in Budapest.

Reviews

[Kuszma · Rating 3 out of 5]

Nyilván ezek nem elbeszélések – úgyhogy nem is nagyon beszélnek el semmit. Zárt panelek azokról a dolgokról, amiket mi is mindennap láthatunk az utcán jártunkban-keltünkben, csak éppen elmegyünk mellettük, és a dolgok annyiban maradnak. Tóth Krisztina ezzel szemben elmegy mellettük, aztán otthon megírja őket. A kötet első fele a kilátástalanságé – az író a tőle megszokott magabiztossággal és érzékenységgel rajzolja tovább a Nagy Magyar Dögök Arcképcsarnokát, és hát ebben alighanem ő a koronázatlan királynő kis hazánkban*. Pontosan és fájdalmasan skicceli fel azokat, akikbe nap mint nap belebotlunk a buszon, a munkahelyünkön vagy az iskolában – azokat, akiket Réz Pál így írt le: "Ronda egy nép ez a mi népünk, kérlek tisztelettel. És ezt nem mint zsidó mondom, hanem mint magyar mondom. Komisz, ronda nép vagyunk. Ha egy pici hatalomhoz jutunk, elviselhetetlenek vagyunk. Ha ellenőrök vagyunk a villamoson, már meg lehet tőlünk őrülni." A szövegekben nem sok lélekemelő van – ha csak az nem, hogy ezeknek az alakoknak a sorsába általában bele van kódolva önnön büntetésük: a magány, a sértettség, a kozmikus frusztráció. A mitesszer, ami elcsúfítja ezen etap bőrét, az a reflektálatlanság – egyes szövegekben Tóth Krisztina nem tudja elkerülni a tárca-forma rövidségéből fakadó veszélyt, ezért írása túl nyersen reagál a kiinduló problémára, magyarán: szimpla plakátszöveggé silányodik. (Pl. Kiment a ház az ablakon)

A kötet második fele ezzel szemben már sokkal inkább napsütötte sáv – jelentős részük a reményről és az együttérzésről szól, vagy ahogy az egyszeri laikus mondaná: „szépek”. Ezen kívül akad ebben a szakaszban néhány úgynevezett anekdota is, vicces történetkék dedikálásokról, kísértetegerekről, stb. No most nálam ők amortizálták a pontozást, mert szerintem Tóth Krisztina nem anekdotázik olyan jól – ő írja csak tovább a maga szociobestiáriumát, mert az az ő műfaja. Ilyen értelemben én pont ellenkező okból fanyalgok, mint akik túl sötétnek látják a Tóth-féle univerzumot: én ennél következetesebb komorságot és kilátástalanságot is el tudtam volna viselni – sőt, el is vártam volna. Értem én, hogy ezek az anekdoták megmutatják Tóth Kriszta emberi oldalát – de hát azt eddig is tudtam róla, hogy ember, nem pedig mondjuk sivatagi róka vagy pilisi len. Ettől függetlenül persze ez egy olvasásra érdemes kötet, bár meggyőződésem, hogy nem a tárca TK igazi erőssége, hanem a novella, ahol a szereplők gazdagabb interakcióba kerülhetnek egymással.

* Egy jellegzetes magyar alfaj, az ún. „frusztrált vénasszony” ábrázolása például egyszerűen parádés. Lásd: a Troli vagy a Pörgettyű c. írásokat. Talán ezek a kötet csúcspontjai.

[Mai Nguyen · Rating 5 out of 5]

Szívszorongatóan csodálatos volt

[N · Rating 4 out of 5]

Azt nem lehet mondani, hogy Tóth Krisztina történeteit szívesen olvassa az ember. Nem olvassa szívesen. A kérdés az lehet (ha van kérdés), hogy miért. Többféle válasz lehetséges. Például, mert nem érdekel az a világlátás (országlátás, hogy maradjunk itthon, hol máshol), amit ő elénk tesz, amivel szembesít. Nem érdekel, mert ezt látjuk nap mint nap, erről szólnak a hírek, ha buszra szállsz szembejön veled a mások élete. Vagy azért, mert inkább valami jobbra, szebbre, építőbbre van szükségünk. Vagy akármi, mindenki azt gondol még ide, amit akar. Szívesen talán én sem olvasom, de mégis van bennem egy kíváncsiság, érdeklődés afelé, hogy ő mit hogyan lát, én meg azt, amit ő meglát, miért nem, vagy ha meglátom, hogyan látom. A Párducpompában vannak szép történetek és vannak olyanok, amik nem szépek, de megszépíthetőek. Mi mást tehetnénk, ha valami rossz ér, ha nem bánik velünk az élet túl jól, ha magunk is meghökkenünk, hogy mennyi rohadt dolog van körülöttünk? Jól megdolgozott rutinnal megpróbáljuk túlélni, megmagyarázni, ha nincs magyarázat, akkor azzal magyarázni, ez van, menjünk tovább. A jóra vágyunk nem savazásra. Azt nem tudom pontosan (lehet, hogy semennyire), hogy T.K. mit akar nekünk megmutatni, mit akar azzal, hogy felszállsz a buszra meg leszállsz, mentél X megállót, emberek jöttek-mentek, rád léptek, lökdöstek, helyet adtak, hogy jegyet lyukassz. De, azt tudom, hogy néhány percig egy légtérben voltunk, egymásnak szorulva, „őt is, engem is csípnek a szúnyogok” – ahogy egy ismerősöm szokta mondani (akit nem csípnek, mázlisták, de csak talán), és ha mást nem is látunk meg ebben a kötetben, azt meg lehet látni (én remélem, megláttam), hogy rászorulók vagyunk, egymásra szorulók a bajban, a fájdalomban, a bánatban, a jóban, az örömben, a békétlenségben, békében. Álmodhatunk róla, elképzelhetjük, de nincs az a világ, ami tökéletesen megfelelne nekünk. ( a mennyország most nem játszik) Valami mindig van, amit még hozzátennénk, vagy elvennénk. A másik ember ne legyen kérdés.

[Orsi Nagy · Rating 5 out of 5]

Ismét nem csalódtam!

[Dávid L · Rating 5 out of 5]

A tárcák a 111. oldalig a valóságunk legrosszabb oldalát mutatja be, de Öreg kutyában ez megfordul, és feltűnik az emberség: a mogorva, öregedő úr végül befogadja az öreg kutyát. Nagyon hasonlít Salamano-ra a Közöny-ből, aki borzasztóan bánik a kutyájával, de amikor elveszíti, sír utána. Megnéztem: Camus harminckétszer foglalkozik a kutyával a regényben, Tóth Krisztina pedig ötvennégyszer.

Ez a motívum folytatódik a Tavaszi kollekció-ig, ahol a hang inkább semleges – bár a rozsdamaró megivása, hát… nem tudom. Aztán a Kesztyű-ben a bolond srác valamilyen szintű elfogadása, befogadása jelenik meg, ami nem csupán szomorú, hanem emberi is. A Szeparé-ban egy nagyon szegény, de egymáshoz erősen ragaszkodó idős házaspárt látunk.

Viszont a Prérikutyák-ban visszakanyarodunk a kötet első feléhez: a koldusok kirablásához. Aztán a hajléktalanok barátsága újra reménnyel kecsegtet az Üvegfrizbi-ben. A szag-ban megjelenik az emberség – amikor teleszedik levessel a poharát –, de a végén ismét a kitaszítottság kerül előtérbe. A gombfocis viszont nagyon semleges volt.

De melyik a realizmus? A könyv első fele, vagy a második? Realizmus-e még, ha többféle arca van? Kaphat-e jelzőt a realizmus?

[Lucija L. · Rating 5 out of 5]

Ovu sam autoricu zapazila još s njenim prvim prijevodom na hrvatski, zbirkom priča Pixel koja me potpuno oduševila. U njoj sve priče na kraju tvore cjelinu, što sam pokušavala pronaći i u ovoj zbirci, ali vrlo brzo sam shvatila da je pristup ovdje drugačiji. Na neki način, da, i ove tvore cjelinu, dajući presjek suvremenog mađarskog društva. U velikoj većini priča autorica nesmiljeno šiba svoje sunarodnjake, prožete licemjerjem, zavišću, mizoginijom i, vrlo često, ksenofobijom. Sve to na vidjelo izlazi u sitnicama, malim, usputnim radnjama, usputnim komentarima običnih, možda inače i dobrih ljudi. Mučninu takvih priča autorica balansira pričama u kojima je, u jednako malim gestama, vidljiva i dobrota ljudi, a pred kraj donosi i nekoliko priča pisanih u prvom licu, ne znam jesu li autobiografske i je li to uopće važno, ali glavni lik jest spisateljica.

Krisztina Toth majstorica je kratke priče, baš kratke - većina ih ima tek tri stranice, ali utisak koji ostavljaju puno je duži.

[Branimira · Rating 4 out of 5]

Jako se lako poistovjetiti sa svim pričama. Ima ih i takvih da ostavljaju gorčinu u ustima ali i divno empatičnih u svoj svojoj blijedi. Najdraža mi je možda "Linija za Berlin".

Snažno se osjeća 'igra moći' i 'power roles' čak i kad taj 'moćnik' ima samo moć otvoriti vrata tramvaja da ne moraš čekati sljedeći.

Podsjetnik da, u svijetu u kojem možeš biti bilo što - choose to be kind.

"Sjedila sam na rubu kreveta i znala da nemam šanse stići. I dok sam o tome razmišljala, pred očima mi je cijelo vrijeme titralo lice tog čovjeka, urezalo mi se za vječna vremena. Vidim ga u busu, vidim u metrou, ima ga na sastancima stanara, ima i na proslavi početka nastave. Ima ga posvuda. Taj ne umire, ne umara se, ne stari. Njegovo je kraljevstvo i država u kojoj živimo, njegova je noć i slava. Ovdje nema golišanja."

[Tatjana Bordukalo Nikšić · Rating 4 out of 5]

Zbirka od 50 kratkih (doista kratkih!) priča iz svakodnevnog života koje se, uglavnom, bave različitima - bilo izgledom (koji pak odaje različito porijeklo), ili ponašanjem, u nekim pričama opisuje ljude s društvene margine - mentalno zaostale, bolesne, siromašne, u invalidskim kolicima u kutu igrališta. Iako mnoge priče opisuju tipično zlobne i zatucane reakcije sitnih duša, neke pak odišu ljudskom toplinom.

[Elizabet Lőrincz · Rating 5 out of 5]

Ezeknek a műveknek tényleg mi vagyunk a hősei. Annyira valóságos, hogy sokszor úgy éreztem én is ott vagyok a Moszkva téren.
A kötet első felében a tipikus olyan emberekről szóló művek vannak, akikkel nap mint nap találkozunk, de nem jó értelemben, mert csak megkeserítik az életünket.
Csodálkozom, hogy miért nem az egyik legolvasottabb mű. A szerzőnő stílusa pedig elképesztően szuper!

[Linda · Rating 3 out of 5]

3,5/5 rating

Gyűjtemény szép leírásokból a magyar társadalom főként hétköznapi helyzeteiről. A hangsúly gyakran az emberek közötti interakción van, ami nagyon felismerhető, és sajnos sokszor nem pozitív.

[anna t · Rating 5 out of 5]

Nagyon erősen leírja, hogy miért ódzkodok hazamenni: az elképesztő rosszindulat és negativitás.
A második felén viszont sokat bőgtem, olyan szép.

[Miklós Hajdu · Rating 2 out of 5]

Kisnovellák arról, hogy Magyarországon csak rosszindulatú, pitiáner, begyöpösödött, idegengyűlölő emberek élnek.

[Bogi Takács]

This was very good; not perfect, but very good. Maybe more later when I'm less splat.

I would *love* to see an English-language collection of her short stories; I also really liked her book "Hazaviszlek, jó?" and there is so much material overall.

Source of the book: My mom sent it to me (kösziiiiiii)