Tulajdonképpen az összes Wodehouse-regény értelmezhető úgy, mint a káosz és a rend híveinek eposzi összecsapása. A káosz képviselői lehetnek bugyuta, de jó szándékú fiatalemberek, akik külsejükben és intellektusukban alig különböznek egy mirelit makrélától, vagy kezelhetetlen, meggondolatlan csibészek, akiktől kitelik, hogy puszta szórakozásból magukra gyújtják a bungalót. Egyikükkel se szívesen bútoroznánk össze - ám a rend prominenseivel se nagyon, akik jobbára sótlan, számító alakok, akiket csak permanens ásításba merevedve lehet hallgatni. A küzdelem tétje pedig hatalmas - ha ugyanis utóbbiak diadalmaskodnak, akkor a létezés unalmas, szürke sós mocsár lesz, amelyben nem érdemes élni. Ha viszont előbbiek... Nos, akkor lehet, figyelmetlenségből vagy szimplán szórakozásból ránk gyújtanak egy bungalót. Nem is tudom, melyiknek örüljek jobban.
Ha kedvet csináltam ezzel a bevezetővel a szerző műveihez, leszögezem: ne ezzel kezdjétek. Ez a kötet ugyanis eleven példája annak, milyen, ha egy írónak nincsen kedve írni, de muszáj. Az eleje még csak-csak: a mindenfajta produktív munkára (sőt: hovatovább az emberi életre) alkalmatlan angol díszpinty, Pupák szerencsétlenkedése az amerikai szállodaiparban szórakoztató nyitány, csakhogy utána hősünk örökséghez jut, és bekerül a Broadway forgatagába, amivel Wodehouse mintha nemigen tudna mit kezdeni - és meggyőződésem, hogy egy idő után nem is akar. Csak egymásra hányja a szokásos bonyodalmakat a megszokott fura szereplőkkel, a fatális véletlenekkel, no meg a kiváltképp életszerűtlen romantikus szállal. Utóbbi különösen testidegen volt nekem: jó fej ez a Dinty, bírnám, de egyszerűen képtelen vagyok feldolgozni, miért támad benne vonzalom Pupák iránt. Izgatják a férfiak, akiknek az IQ-ja egy brokkolival vetekedik? Csak valami sajátos anyai érzés magyarázhatja ezt, de ez meg nekem elég egészségtelennek, mi több, pervertáltnak tűnik. Akárhogy is, mire elvánszorogtunk a végkifejletig, bennem nem sok érdeklődés maradt az iránt, hogy akkor most kinek lesz jó és kinek nem. De azért persze az arra érdemesek megint kéz a kézben belovagoltak a lemenő napba. Egészségükre.