Száraz, szocreál tabló. Tőmondatok, megállapítások, semmi értékítélet, csak jelentés, tudósítás. A narrátor sokszor kiveszi a szereplők szájából a mondatokat.
Azt vártam, hogy a történelmi közeg majd nagyobb szerepet kap, de nem, csak a kisember sorsán keresztül kaphatunk (illetve spekulálhatunk ki) valamiféle rálátást a háttérre. Igazából szerintem pont ezért nem is alkalmas a regény arra, hogy nagy, történelmen átívelő, generációk sorsát megmutató (nagy) családregény váljon belőle. Ahhoz ráadásul rövid is, és a személyes történetek egyáltalán nem reflektáltak (mondjuk ez nyilván szándékos).
Ez nyilván ilyen kultúr- és esztétikatörténeti dolog, de el nem tudom képzelni, milyen izgalmat okozhatott a maga korában egy ilyen regény, ami csak úgy puritán módon megmutatja a személyes, és azon keresztül a közállapotokat.
Fogalmam sincs, Fejes Endre túlértékelt szerző-e, nem ismerem az életművét, de tényleg érdekelne, miért van (főleg színpadi) kultusza a mai napig.