A Mit üzen a lelked? bizonyos mértékig folytatása és elmélyítése Dr. Buda László nagy sikerű Mit üzen a tested? című művének, ám a szerző vizsgálódásának fókuszát most a testi jelzésekről a lelki életre helyezi át.
Bekucorogni egy meleg pléd alá, miközben kint esik a hó, vagy eső, vagy egyszerűen csak hideg van, vagy amikor betelik a pohár már ettől az egész mindenségtől ami ránk zúdul, vagy már önmagunk dühéből, tehetetlenségéből lesz elegünk és olvasgani ezt a könyvet, nem is olyan rossz ötlet. Főleg ha belső vívódásokkal is sikerült megspékelni ezt az igazán hidegre sikeredett telet. Buda László második könyvében az önelfogadásról, az önmagunkra figyelésről ír nagyon emberien, befogadhatóan és megnyugtatóan, némi spiriualitással megfűszerezve vagy elhomályosítva (kinek-kinek ízlése és felfogása szerint). Nehéz összefoglalni a könyv tartalmát, mert a szerző holisztikus megközelítése inkább hagyott bennem egyfajta összképet, érzéseket, mint egy elemeznivaló pszichológiai gondolatrendszert. És ez nem is baj, mert a könyv utóhatása számomra mindenképpen pozitív. A szerző, aki pszichiáter, pszichoterapeuta, a szomatodráma megalkotója, nem elsősorban gondolatok megvitatására hívja az olvasót, nem elméleteket, kutatások eredményeit, cseles vagy kevésbé cseles kísérletek értelmezését nyújtja át az olvasónak, inkább bemutat egy olyan elfogadó és önmagunk megismerését előmozdítő szemléletet, amely szerintem tökéletesen beleillik az önsegítő műfajtól elvárható magasabb hatásfokú könyvek sorába. Engem tényleg sikerült visszavezetnie ahhoz a lelkiállapotomhoz, amelyben kiegyensúlyozott és önelfogadó tudok lenni, és átgondoltam belső harcaimat úgy, hogy nem tuszmákolta belém, miről hogyan és mit gondoljak. És mivel érte el mindezt? Egy régi jól bevált recepttel, az önelfogadás, a humanista szemlélet, a szabadság felcsillantása, a semmit nem erőszakolunk ami lényünktől idegen filozófiájával, az önmagunkra való odafigyelés érzelmi rávezetésével. Mindezt olyan finoman, emberien és jól megírva tálalta, hogy megvettem, befogadtam és most megköszönöm a szerzőnek, mert ritkán olvasok olyan önsegítő könyvet, mely segít tényleg önmagamba merülni és észrevétlenül az érzéseimet is jó irányba terelni. Hogy ez nem csupán egy könyvolvasásig tartó hatás, azt onnan gondolom, hogy kicsit visszataláltam egy korábbi, de jó ideje elvesztett kiegyensúlyozottabb állapotomhoz. Na de félre a lelkizést, ennyi dícsérő szó után jöjjön a levont másfél csillag magyarázata. A szerző nem titkolva vegyíti, házasítja, egyként kezeli a pszichológiát a spiritualitással, melynek én nem vagyok nagy rajongója, még akkor sem amikor ilyen jó arányérzékkel kezelik mint ebben a könyvben történt. A spiritulásis gondolatokat mindig lefordítottam magamnak egy számomra befogadhatóbb, érthetőbb és hétköznapibb jelentésre és így már egészen jól elvoltam vele. Valamiért azt gondolom, hogy amit el lehet mondani máshogy, érthetőbben, azt felesleges egy izgalmasnak és megismerhetőnek nem, csupán érezhetőnek feltüntetett fogalomrendszerrel kifejezni. Nekem erre ott van az irodalom, a költészet, a művészet. De ha tényleg kifejezhető, leírható és elmondható egy lelki jelenség, akkor már kicsit hatásvadásznak érzem, titkolózónak, hogy megfoghatatlan fogalmakkal operáljon egy szakember. Persze nem Buda Lászlót kívánom hatásvadásznak nevezni, nem is tartom annak, a könyv végén pontosan elmondja miért is vegyít spirituális gondolatokat a pszichológiába. Szerencsére ebben a könyvben még ezt is befogadtam, mert nem vitte el a szerző olyan éteri magasságokba a spirituális gondolkodást, ami már tényleg csak fantáziajátéknak felelne meg. Összefoglalva: ez egy nagyon humánus könyv, elsősorban magukkal hadakozó olvasóknak, és némi spiritualitást még elfogadó vagy kezelni tudó lelki békére és egy kis nyugalomra vágyó embereknek, na és persze önbizalomhiányosoknak, hiszen az önelfogadás ebben az esetben tényleg életmentő lehet.
Ez egy csodálatosan összerakott könyv, benne rengeteg értékes információról az emberi lélekről – és testről.
Buda László neve rég óta nem ismeretlen számomra, sok előadást/podcastet hallgattam már tőle, illetve személyesen is jártam már előadásán, többször is. Nagyon kedvelem a stílusát, humorát, öniróniáját, és a szakmai tudásának mélységét, végtelen szeretetét és elfogadását.
Ebben a könyvben is teljesen ezt lehetett érezni, hogy Laci szereti amit csinál, él-hal érte. Nagyon informatív volt, de mégis befogadható, és szórakoztató is. A hangoskönyv verziót a szerző narrálásában hallgathatjuk, nekem ez egy nagy pluszt adott hozzá.
Néhány értékelésben olvastam, hogy nem tetszett nekik, hogy Laci „letolta a torkukon a módszereit”… Személy szerint nekem pont nagyon tetszett a végén, hogy kicsit jellemezte az Ultrarövid terápiát is, illetve a Szomatodráma játékokat is: így az olvasónak is kedvet csinálhat ahhoz, hogyha megtetszik neki, esetleg ilyen vonalon induljon el szakember segítségével, és dolgozzon a saját lelkének megismerésén.
Remek könyv. Sokat segített abban, hogy felvilágosodjak önmagammal kapcsolatban. Elfogadjam, szeressem és tiszteljem a lelkemet és a testemet. Sikerült sok ködös eseményt tisztán láthatóvá tennie és a jövőbe való útra új hozzáállással felruháznia.
Buda Béla második könyve segít újrakapcsolódni a lelkünkkel. Úgy gondolom, emészthető formába öntve kaphatunk lehetőséget és segítséget, hogy magunk egy kicsit elgondolkozzunk a lelkünkkel való kapcsolaton.
Nagyon tetszett a könyv. A szerző némelyik saját történetén jól szórakoztam. Ezt csak azért jegyeztem meg, mert nem egy száraz, elméleti könyvről van szó. Sok benne az esettanulmány, a könyv végén pedig gyakorlatokat is ajánl Buda László. Kedvet kaptam ahhoz, hogy némelyiket kipróbáljam.