Juhász Rolandot csak tavaly ismertem meg mint szerzőt, a saját Harry Potter-trilógiája kapcsán, és őszintén szólva, teljesen lesokkolt! Hetekig nem tudtam magamhoz térni, annyira ledöbbentett a tehetsége. Magát a HP-univerzumot ötéves korom óta imádom, de be kell vallanom, az ő trilógiáját faltam! Talán azért is, mert én magam is sötét témákban alkotok, így az ő sötétebb változata teljesen elvarázsolt. Főleg maga a trilógia: addig még nem tapasztaltam ennyire sötét világot! A börtönváros különösen elképesztett! Én is próbálkoztam egy varázsvilágos regénnyel, amit ugyan még ma sem adtam fel, de korábban igen, mert az én tollam beletört. El sem hittem, milyen mesteri munkát alkotott Roland: a nyomasztó sötétség, a hihetetlen és váratlan fordulatok, az, hogy ez egy érettebb és sokkal komolyabb regény... A személyiségfejlődések is tökéletesek voltak, főleg Dracónál – ez nagyon kellett! Szóval én imádtam minden újítást is! Most éppen az első kötetet, **A varázslók háborúját** olvasom – igen, sajnos nem a megfelelő sorrendben kezdtem, de ez semmit sem rontott az élményen. Roland lett a kedvenc magyar szerzőm!