Az a helyzet, hogy ez a könyv igazából tetszett. A főszereplő lány végre nem elviselhetetlen, végre valódi problémákkal küzd, és végre tényleg okos (időnként).
Elég más, mint a többi Leiner Laura, amit olvastam. Sokkal kevesebb a poénkodás, ami egyébként teljesen érthető, sokkal kevesebb a szürreális helyzet, talán ez a legvalóságszerűbb közülük. Szerintem ez nem baj, örülök az egyértelmű fejlődésnek, ami végbe ment az SzJG óta. Úgy tettem le az első részt, hogy kíváncsi vagyok a másodikra.
A kevés esemény eleinte idegesített, mert az egész könyvben összesen öt feladat van, ezek közül egyen Hanna nem vesz részt, szóval tulajdonképpen csak négy van leírva, így pedig elég soknak tűnik a 431 oldal. Végtére is azonban ez nem volt probléma, néha kicsit untam magam, hogy már megint nem történik semmi, de a könyv mégis eltelt, és nem éreztem úgy, hogy ezt leteszem, és fel sem veszem többet (khm khm Ketten [SzJG 6.]).
Viszont azért közel sem tökéletes ez. Az összes karakter totálisan unalmas és érdektelen: Zsombi kicsi és hülye, Bernadett komoly és van egy féltékeny pasija, Lórinak izmos a vádlija... Határtalan izgalom és kaland. És ezek a fontos szereplők. Hiába nem katasztrofális a főszereplő, a többiek nagyon lehúzzák. Ezen pedig meglepődtem, mert a korábbi LL könyvekben ez fordítva jelent meg. Remélem, később kiderül róluk valami. Akármi.
Ezen kívül volt még egy nagyon érdekes dolog ebben a könyvben: Kornél. (Kezd idegesíteni, hogy elvileg a főszereplő lányok okosak, mégis a fiúk gyakorlatilag folyamatosan gúnyt űznek belőlük, és ők ehhez maximálisan asszisztálnak. Itt például az ajtós rész. Na mindegy, nem ez a lényeg.) Kornéllal semmi baj sincs: LL fiúhoz képest kedves, ráadásul persze jóképű és ügyes is. Csakhogy kínosan egyértelmű, hogy a kapcsolatuknak Hannával egyáltalán nincs jövője. Kornél csak egy kötél a lánynak, hogy kilábaljon a depresszióból és az önsajnálatból, hogy kiszakadjon a megszokott világából, hogy kicsit éljen. De amint elhagyják az Iskolák Országos Versenyét, ennek vége lesz. Mert az egész, ami köztük van, egyáltalán nem kölcsönös: Kornél támogatja Hannát, meghallgatja, mondjuk úgy, hogy megismeri, de ez fordítva nem történik meg.
Persze lehet, hogy ez később megváltozik, de egyelőre így látszik.
Összességében nem egy rossz könyv, ha elengedjük, hogy az összes mellékszereplőnek két tulajdonsága van (vagy annyi se), és azok sem eredetiek, illetve a főszereplő lány minden második oldalon felbukkanó önsajnáló monológjait (amik érthetőek, de egy idő után nagyon idegesítőek), meg azt a tényt, hogy a központi kapcsolatnak nincs jövője.
Folytatása következik.