Jump to ratings and reviews

Az angyalos ház

Az ​angyalos ház és más történetek

A félreeső budai utcában álló romos házat, amely a homlokzatán lévő angyalszobrokról kapta a nevét, a XXI. század első éveiben életveszélyesnek nyilvánítják, és le akarják bontani, hogy szállodát vagy lakóparkot építsenek a helyére. A közelben élők azonban civil mozgalmat indítanak a patinás épület megmentéséért. Az elszánt csapat vezetője Zsuzsa, a gimnáziumi magyartanár, akit személyes élmények fűznek az angyalos házhoz. Több mint tíz éve, egyetemista korában ugyanis rendszeresen látogatta az egyik lakót, a százéves Hilda nénit, aki lediktálta neki az emlékeit.

Ezek a feljegyzések repítik vissza az olvasót az 1910-es évekbe, amikor az angyalos ház a fénykorát élte. Akkoriban nem csak a szobrokról nevezték így, hanem az ott lakó négy lány miatt is. Hilda, Márti, Manci és Lina, a négy barátnő együtt élik át a századelőn a felnőtté válás, és persze a szerelem, valamint a vele járó elkerülhetetlen csalódások édes-fájdalmas élményeit. A ház titokzatos – és mint később kiderül, felettébb vonzó – új lakója révén azonban akaratukon kívül még a korszak politikai cselszövéseibe is belekeverednek.

Fábián Janka háromkötetes családregénye, a nagy sikerű Emma-trilógia néhány hónap leforgása alatt ismertté tette a történész végzettségű fiatal írónő nevét. Hangulatos új regénye a múlt század eleji Magyarország történelmének egy rövid, de annál mozgalmasabb időszakát eleveníti fel, már-már detektívregénybe illő fordulatokkal.

476 pages, Paperback

Published July 20, 2022

Loading...
Loading...

About the author

Janka Fábián

46 books64 followers

Ratings & Reviews

What do you think?

Friends & Following

Create a free account to discover what your friends think of this book!

Community Reviews

5 stars
25 (49%)
4 stars
19 (37%)
3 stars
5 (9%)
2 stars
2 (3%)
1 star
0 (0%)
Displaying 1 - 1 of 1 review
Profile Image for Blanka Marena.
93 reviews4 followers
March 3, 2024
Az angyalos ház c. mű picit vontatott volt, a két szálon futó történet napjainkban játszódó jelenetei nem sikerültek annyira izgalmasra. A régmúlt időben játszódó részek kidolgozottabbak, részletgazdagabbak és Fábián Janka stílusához sokkal jobban passzolónak éreztem.
A két rövid novella szintén a korai időkben játszódik, talán jobban is sikerültek, mint maga a fő mű. Nem tartom az írónő legjobb könyvének, de örülök, hogy megismerkedtem a történettel.
Displaying 1 - 1 of 1 review