Lo spettatore: Annotazioni 1991-2001

by Imre Kertész, Antonio Donato Sciacovelli (Translator)

I diari di Imre Kertész racchiudono mezzo secolo di una vita straordinaria e offrono un intimo resoconto dell'evoluzione del pensiero e della scrittura del grande autore ungherese. A Diario dalla galera, testimonianza di trent'anni di isolamento nell'Ungheria socialista tra il 1961 e il 1991, è seguito L'ultimo rifugio, che copre gli anni tra il 2001 e il 2009; Lo spettatore compone la trilogia, raccogliendo note e appunti scritti tra il 1991 e il 2001. Sono qui contenute riflessioni lucidissime sulla transizione a una nuova epoca, sul senso di una catastrofe inevitabile per l'Ungheria, sul ruolo di intellettuale pubblico imposto a Kertész dalla fama crescente, così come alcuni passaggi commoventi dedicati alla compagna di una vita, Albina, morta di cancro nel 1995.

240 pages, Paperback

First published January 1, 2016

About the author

Born in Budapest in 1929, during World War II Imre Kertész was imprisoned at Auschwitz in 1944 and later at Buchenwald. After the war and repatriation, Kertész soon ended his brief career as a journalist and turned to translation, specializing in German language works. He later emigrated to Berlin. Kertész was awarded the Nobel Prize for literature in 2002 for "writing that upholds the fragile experience of the individual against the barbaric arbitrariness of history".

Reviews

[N · Rating 5 out of 5]

Van néhány gondolat a könyv elején, ami nagyban meghatározta az olvasásomat, a 10 év naplójához való hozzáállásomat. A lényege az (számomra), hogy mindent ami vele történt, kívülállóként élt át. nem élem át eléggé, mintegy a nézője vagyok csak mindennek. Tegnap még nem és nem tudom, hogy holnap, de ma úgy gondolom, hogy még akár igazsága is lehet a szavainak. De én őt elfogultan olvasom. Ez azt jelenti, hogy nem feltétlenül akarom érteni, vagy megérteni amit mond, hanem (csak) ismerni szeretném, tudni szeretnék róla. Az igazságát pedig abban látom, vagy akarom látni, hogy ez a nézői helyzet akár védelemként is szolgálhatott (volna) az életében. De csak volna, hiszen minden írása a megtörténtekről szól, az átéltekről, megéltekről. Arról, hogy akin rajta volt a csillag, az sosem tudja azt levenni. Egy interjúban, ha jól emlékszem azt mondja, hogy nem látja értelmét, hogy ezt a naplót kiadják. Én meg azt gondolom, (igaz, sosem tudtam értékelést, véleményt írni a könyveiről), hogy minden könyve fontos könyv. Meg azt is gondolom, hogy néha tényleg jó, jó lenne a velünk történteket csak nézni, értetlenül, érdektelenül, érzéketlenül. Azt hiszem, most sem sikerült elmondanom, hogy mit is gondolok róla. Legyen a mentségem az, amit a Mentés másként kötetnél írtam: jobban megértem őt, mint ő értene engem és ezt is megértem. Valahogy így, még ha ellentmondásba is keveredek magammal.

[Kuszma]

„Tegnap »R.«-ral telefonon a pszichoanalízisről. Ő fontosnak tartja az eredményeit. Én elboldogulok az analízis nélkül is. Ki kíváncsi a szörnyetegre, aki vagyok?”

Nem tudom, Kertész valóban akarta-e, hogy ez így megjelenjen. Ilyen pőrén a sérülékenység, és a sérülékenységből fakadó kíméletlenség, anélkül, hogy mindez az író másodlagos (harmadlagos, negyedleges) szűrőjén átment volna. Ugyanakkor Kertész számára a művészet radikalizmust jelentett – és mi lenne radikálisabb, mint a pőreség. Azt érzem, mint A végső kocsmá-nál: az érzéseket és sejtéseket Kertész zseniálisan fordítja át szavakká, pedig hát ez csak feljegyzés (tehát végső soron: fogalmazvány, hovatovább piszkozat), és mégis, tündökletesek ezek a grammatikai kristályszerkezetek. Van, ahol mondandójuk találkozik is a világlátásommal, aztán van, ahol pusztán a grammatikai tisztaság elfeledteti az egyet-nem-értésemet, aztán van, amitől meghőkölök, mert ezt nem. Néha azt érzem (és ez éppolyan szubjektív meglátás, mint amennyire szubjektív ez az egész könyv), hogy az áldozatiság mibenlétét tökélesen ismerő Kertész fejében összemosódik a zsidó volt miatti üldöztetés azzal, hogy mint kultúrahordozót érzi magát üldöztetve. Talán ezért van, hogy Kertész magánkozmológiájában az ideológiák között nincsen fokozatosság – csak gonosz ideológiák vannak. Ebben az egyenletben nácizmus és demokrácia egykutya, hisz mindkettő (szerinte) veszélyeztet valami lényegit: az első magát az életet, a második pedig a magaskultúra (elitista) prioritását, ami Kertész számára szintén hovatovább maga az élet. Ez a „preventív pesszimizmus” egy „társadalmasított remete” hozzáállása (Kertész kifejezései) – nem tudok megbarátkozni vele.

"»Náci«, ez nem ideológia, hanem életmód; következésképpen ma mindenki náci, hacsak nem teszi meg a kellő erőfeszítéseket, hogy távol maradjon – vagy egyenesen kilépjen a korból.
Kérdezhetnéd, hogy hová lépjen; nos, ki a félelembe és a létbizonytalanságba: be, önmagába."

Nem szeretem, ha az emberek ilyen sokat kívánnak tőlem. Vagy akár maguktól. Ez túl embertelen.

[georgina lestini · Rating 3 out of 5]

Long, long, long

It's taken me a long time to finish this book! I have found the constant referral to judaism, jews and the Holocaust rather overwhelming without adding to my intellectual awareness of the subject. Definitely the work of a great author who, however, has got himself into trying to incessantly revisit a subject that has, certainly, traumatised him.