„A világ egy élő tájkép Vecsei H. Miklós verseiben, temérdek lélegző mozdulat, retinába égetett látvány. De történjék bármi, itt minden rólunk szól, ez az izmos költészet a vágyakozó emberről beszél, pontos, kimért és fukar nyelven, mégis árulkodva, mint egy gyerek. A Soliloquor versei nem monológok, értő dialógus ez, és az ifjú költő úgy néz, hogy érdemes követni a tekintetét. Egy tanú, aki nem csak tanúja annak, hogy él.” – Grecsó Krisztián
Elgondolkodtató életképek, foszlanyok, a kijozanito valóság versben tükrözés, egyéni párbeszéd Istennel, egyéni hangvetelben és stílusban. Számomra Vecsei minden téren lévő munkája egyenlő a minőséggel és ezáltal én csak gyonyorkodom.
"Habár nem írom le, De van egy erősen hiányzol hangulata ennek a pillanatnak. Persze, mihez is kezdenék veled. Nem beszélünk, de azért azt megkérdezném, hogy mire emlékszel? Én pl. a hátadra egyáltalán nem Pedig biztos gyönyörű De akkor most mit is jelentünk?"