Marcell párizsi bérlakásuk falába süllyesztve különleges szerkezetet fedez fel – egy lencsét, amelyen keresztül mozgókép vetül szobája falára: a „vásznon” a szemközti kávézó több mint harminc évvel korábbi mindennapjai elevenednek meg. A fantasztikus találmány elbűvöli a gimnazista fiút, ahogyan a kávézó megejtően szép pincérnője, Ninette is. Létezhet-e szerelem, ha a szeretett lány évtizedekkel korábban volt fiatal, és most Marcell édesanyjával lehet egyidős? Vagy ő is csak képtelen vágyálom, mint Emma Lili, a volt brüsszeli osztálytárs, aki az országhatárok miatt elérhetetlen a fiú számára? Marcell nyomozni kezd Ninette után, és a könyvtár archívumában megtalálja azokat a korabeli újságcikkeket, amelyek a pincérlány elrablásáról, kegyetlen bűntények soráról számolnak be. Életében először kimerészkedik a képzelete és vágyai nyújtotta biztonságból, és a különös találmány segítségével megpróbálja felvenni a kapcsolatot Ninette-tel, hogy figyelmeztesse a veszélyre…
Olvastam már ifjúsági regényt a szerzőtől, most sem csalódtam a választásomban. Ahogy a Szabadesés, úgy ez a regény sem igazán ifjúsági: igaz, hogy fiatalok a főszereplők, de Ninette története túlmutat ezen a kategórián. Kicsit olyan, mint a szegény ember Musso regénye: van hozzá párizsi helyszín, meg egy kis időutazás – bár a sorozatgyilkosság kevésbé passzol a képbe. Nagyon jó a stílus, visz a történet, érdekes több szemszögből vizsgálni az eseményeket, bár nem áll össze minden tökéletesen. Néhány plusz fejezet és az utolsó harmad jobb kidolgozottsága az ötödik csillagot is meghozhatta volna.
Hmmm.. először még nagyon nem szerettem a könyvet, de az utolsó öt oldal az előzőekhez képest olyan nyugtató feelinget adott. Nekem a sok gyilkolászás elég felkavaró volt. Tetszettek az utolsó oldalak, amolyan nyugodt lezárás. Nem volt rossz könyv, utólag visszagondolva jobban tetszik, mint amikor olvastam. Tetszett az egész könyv feelingje. Valami mégis mintha hiányozna belőle, csak nem tudom mi. Tetszett Pacskovszky stílusa.
Borzasztó érdekesen indult a történet, nagyon tetszett a (30 évvel korábbi) Párizs melankolikus-szerelmes hangulata meg az a (normálisan) önbizalomhiányos srác. Sajnáltam azonban, hogy nem lett megoldása, miért is készült ez a távcső, illetve hogy a fiú végig csak szemlélője volt az eseményeknek, nem tudta megoldani a visszaüzenést. A nyelvezet, stílus is klassz volt, PZs írhatna több könyvet a fiataloknak :)