Első körben azt akartam írni értékelés gyanánt, hogy: ühüm. Meg hogy: hááát… De győzött a grafománia, ez az úri betegség. Sajnálom, ha valakit ezzel elszomorítottam, az most lapozzon nyugodtan.
Szóval. Zizek könyve valóban akrobatikus teljesítmény, egy szellemi salto mortale védőháló nélkül, miközben a cirkusz porondján hemzsegnek a kiéhezett oroszlánok. Tulajdonképpen megkísérel freudi (sőt: lacani*) alapokra felépíteni egy olyan konstrukciót, ami a végén a kereszténységben csúcsosodik ki. Bár jelen van a szövegben a szabadpiac- és multikulturalizmus-kritika**, de őszintén szólva én többre számítottam, annak fényében, hogy a szlovén úr állítólag az újmarxizmus reprezentánsa. Ehelyett jött a pszichoanalitikus gyökerű érveléstechnika, amivel szemben voltak fenntartásaim – és ez távol is tartott némiképp a szövegtől. Zizek módszerét nagyjából a következőképpen tudnám vázolni: először is egy negatív aktusból pozitív aktust csinál (pl. az anorexiás nem nem eszik semmit, hanem Semmit eszik, érezzük a jelentésbeli szakadékot a kettő között, ugye?). Ez már aktív cselekvés, lehet vele valamit kezdeni. Aztán a lehetségesből általánosíthatót csinál – különösen idegesítő volt, amikor irodalmi és filmművészeti jelenségekből vont le messzemenő következtetéseket. Elfogadom, hogy ez egy filozófus számára esetleg járható út, de mivel Zizek társadalmi eseményeket magyaráz vele, meglehetősen ingatagnak éreztem***. Ráadásul nagyon piszkálta a csőrömet, hogy mintha tendenciózusan egy halmazban kezelné a New Age-szerű álspirituális tanokat a liberalizmussal és a multikulturalizmussal, és én nem találtam nyomát e könyvben, hogy ezt kellően megindokolta volna.
A könyv tulajdonképpen a 187. oldalon kezdődött el számomra. Itt vonódik be a játékba a kereszténység, mégpedig elsősorban (és naná) Pál levelein keresztül értelmezve. Zizek első alapvetése, hogy amíg a judaizmus az elfojtás vallása****, addig a kereszténység a megvallásé – ezt szépen leszögezi, hogy aztán megcáfolja. (Ez a „nem ilyen egyszerű ez”-játék amúgy igen sokszor borzolja az olvasó idegeit.) Jézus ugyanis a leegyszerűsítő elképzeléssel ellentétben nem felpuhította a zsidó törvényeket, hanem épp ellenkezőleg: szigorított azokon azzal, hogy bensővé tette őket. A krisztusi parancs szerint az is bűn, ha bűnös vággyal nézünk egy asszonyra, vagyis nem csupán a tett, hanem a gondolat is az – ez a nézet némiképp visszaköszön a híres páli passzusból is a cimbalomról meg a szeretetről. Ez az elfojtás valami elképesztő energiát termel – ráadásul a kereszténység egy radikális gesztussal szakít azzal a hittel, hogy a Kozmoszban az egyensúlyi helyzet az optimális. Ő szándéka szerint felborítaná ezt az egyensúlyt, mert deklarált célja, hogy elérje az Abszolútumot, a legfőbb jót, a világ szövetén átsejlő csodát. És itt ugrik ki Marx a bokorból, a püspök úr pedig rémülten felsikolt. Mert ez a radikalizmus nem más, mint maga a forradalom, az univerzum rendjének könyörtelen felrúgása, és ezek után bármilyen ideológia vagy elmélet, ami kevesebbet akar ennél a forradalomnál, az langyos lábvíz csupán. (Hát így valahogy. Leegyszerűsítő voltam, persze. Próbáltam volna nem az lenni. Így éjfélkor.)
Hogy sikerült-e átugrania a szakadékot Zizeknek, azt nem tudom… Úgy sejtem, a Vatikán továbbra sem fog repesni az ötletért, hogy egy freudizmusra épített talapzaton találkozzon össze a marxizmussal – bár a kereszténység gyakran kacérkodott már a baloldallal, de ezt mindig valami társadalmi aktivitáson keresztül tette. Másrészt rosszmájúan hadd jegyezzem meg, a dolog gyakorlati oldalát tekintve is elkésett kicsit Zizek ezzel a nagy összeolvasztással, mert mi magyarok ugye megint gyorsabbak voltunk: nézzük csak meg, mennyi volt marxista ül a keresztényeink között a parlamentben! Összességében különös könyv volt ez, igazi hullámvasút: néha lelkesedtem tőle, néha meg csak csóváltam a fejem, mindenesetre felettébb inspiráló passzusokat leltem benne. És esetenként még élveztem is.
* Jacques Lacan, pszichoanalitikus, aki radikalizálta Freud tanait. Radikalizálni Freudot! Hát erre aztán felszisszen minden konzervatív honpolgár! Megjegyzem, a gall a név- és tárgymutatóban 31 jelölést kapott, ezzel szemben Jézus 13-at, Marx 11-et, és Freud is csak 16-ot. Ez azért jelent valamit.
** Ugyanakkor ezekre Zizek nem a nacionalizmus válaszát tartja elfogadhatónak. Ami azt illeti, ha valami jobban idegesíti (e könyv szerint), mint a multikulturalizmus, az épp a nacionalizmus. Engem meg a baloldaliságnál idegesít jobban a nacionalizmus – ez Zizek és köztem a közös nevező.
*** Durkheim szerint társadalmi eseményeket csak társadalmi eseményekkel magyarázhatunk – ezt a mondatot nem nagyon tudtam a maga kizárólagosságában elfogadni, de így Zizek után rögtön nem tűnik akkora hülyeségnek.
**** A zizeki univerzumban az elfojtás nem egyértelműen negatív fogalom, mert a „fedő alatt” rengeteg energiát termel, ilyen értelemben a zsidó túlélés egyik záloga is.