What do you think?
Rate this book
Egy lemur vallomásai #5
Hasítás
A Hasítás Garaczi László kultikus-klasszikus regényciklusának ötödik kötete. A magyar próza egyik legjobb stilisztája ezúttal is ironikusan és a rá jellemző érzékenységgel közlekedik keresztül-kasul a múlt és a jelen, egy lehetséges élet pontjai között. Garaczit olvasva mindig időben vagyunk: az elbeszélő kisgyerekkora, kamaszkora, írói pályakezdése és harmincas évei is megjelennek a regényben.
Csigalépcsőn haladunk a múlt felé, és a mindenkori jelenlét tükröződik a Városliget egén. Álmodozások sora. A Hasítás pulzáló korrajz, lapjain megelevenednek a közelmúlt évtizedei, hősünkkel együtt lődörgünk a Felszabadulás téren, csavargunk Párizsban és Berlinben. Emellett pedig a könyv varázslatos játék az életrajzi regény lehetőségeivel, azzal, hogy valóban mi a fikció.
Csigalépcsőn haladunk a múlt felé, és a mindenkori jelenlét tükröződik a Városliget egén. Álmodozások sora. A Hasítás pulzáló korrajz, lapjain megelevenednek a közelmúlt évtizedei, hősünkkel együtt lődörgünk a Felszabadulás téren, csavargunk Párizsban és Berlinben. Emellett pedig a könyv varázslatos játék az életrajzi regény lehetőségeivel, azzal, hogy valóban mi a fikció.
160 pages, Hardcover
First published May 31, 2018
16 people want to read
Ratings & Reviews
Friends & Following
Create a free account to discover what your friends think of this book!
Community Reviews
Displaying 1 - 7 of 7 reviews
September 21, 2019
Hányszor lehet elmesélni a saját életünket? Az elbeszélő változása hívja elő az új elbeszélést, vagy inkább az elbeszélés változása alakítja át az elbeszélőt? Nem mintha lényeges lenne. Ha egyszer jó. Garaczi megint magáról ír, ahogy szokott, nem csoda, ha olyan ismerősnek tűnik már, hogy az olvasónak kedve támad legaraczilacizni őt, mint holmi jó havert. Ez a könyv a Wünsch híddal összevetve sokkal regényszerűbb lett, van eleje például, és (ha már itt tartunk) vége is, mi több (kapaszkodjunk meg!), közepe is akad. Ezek így hármasban kirajzolják egy igazán nett fejlődésregény zanzáját, garaczilaci féktelen hasítását a felnőttkorba tartó szupersztrádán, ahová mindazonáltal (hisz a sebesség nem minden) kissé mintha később érkezne meg, mint szokás. Mert azok a fránya kerülők. Útlezárások. Durrdefektek. Miegymás. Amelyeknek azért örülünk – mert nélkülük aligha lenne regény. És mindez a garaczilacis nyelv minden finomságával, amely integrálta magába a "Felbasz" téri huligánok (vagy ahogy a hatósági személy mondaná: közveszélyes munkakerülők) stílusát: a szétesés mámorát és a káosz nosztalgiáját. Végtelenül szórakoztató könyv – de ami a pláne, hogy közben végig érzékeljük, a mélység peremén egyensúlyozik. Hogy akár le is zuhanhattunk volna. És nincs védőháló.
November 20, 2019
A második Garaczi-könyvem után egyértelmű: nagyon más emberek vagyunk mi ketten, és a való életben, ha úgy hozta volna a sors, jó eséllyel nem együtt múlattuk volna a kamasz- és fiatalkorunkat. De milyen jó, hogy itt az irodalom, ahol nemhogy boldogan tartok Garaczival, de konkrétan nem is nagyon volt más választásom, miután elkezdtem olvasni.
Az utóbbi évek egyik legjobb címválasztása a Hasítás*. Hasítunk előre (többnyire az élet kronológiai sorrendjében), minden oldalra jut valami fura sztori, nevetni is lehet rendesen, sőt röhögni, és jesszus, mennyire jó végre kortárs magyar szépirodalmon jóízűen röhögni! Kirajzolódik egy egész korrekt kis életrajz, hogy mennyire önéletrajz, talán maga Garaczi se tudja, de nem is különösebben érdekes ez a kérdés, a könyv úgy sodor magával, hogy pillanatod sincs ilyesmin gondolkodni.
Izgága egy stílus ez, amivel Garaczi dolgozik, hektikus és kattant, ugyanakkor annyira következetes és egyben van, hogy egyszerűen: jó olvasni!
*És nekem az utóbbi évek egyik legjobb könyve is.
Az utóbbi évek egyik legjobb címválasztása a Hasítás*. Hasítunk előre (többnyire az élet kronológiai sorrendjében), minden oldalra jut valami fura sztori, nevetni is lehet rendesen, sőt röhögni, és jesszus, mennyire jó végre kortárs magyar szépirodalmon jóízűen röhögni! Kirajzolódik egy egész korrekt kis életrajz, hogy mennyire önéletrajz, talán maga Garaczi se tudja, de nem is különösebben érdekes ez a kérdés, a könyv úgy sodor magával, hogy pillanatod sincs ilyesmin gondolkodni.
Izgága egy stílus ez, amivel Garaczi dolgozik, hektikus és kattant, ugyanakkor annyira következetes és egyben van, hogy egyszerűen: jó olvasni!
*És nekem az utóbbi évek egyik legjobb könyve is.
September 20, 2019
Lendületes olvasmány volt! Tetszett a vagánysága a könyvnek!
Mintha felültem volna egy izgalmas vonatra, ami átrobog egy életen, hol gyorsabban, hol egész lassan, meg-megállván egy-egy állomáson, egy-egy történetnél, ami aztán kibontakozik, az olvasó szusszan egyet, és a vonat máris robog tovább.
Jó volt ez az utazás!
Mintha felültem volna egy izgalmas vonatra, ami átrobog egy életen, hol gyorsabban, hol egész lassan, meg-megállván egy-egy állomáson, egy-egy történetnél, ami aztán kibontakozik, az olvasó szusszan egyet, és a vonat máris robog tovább.
Jó volt ez az utazás!
September 2, 2019
”indulj már hé
emberemlék”
VHK
Örülök, hogy kortársa lehetek a szerzőnek és virtuálisan csak néhány kézfogásnyira vagyunk egymástól. Akár össze is futhattunk volna a Felbaszon a nagy pesti éjszakában, ha nem lettem volna olyan jó kislány és inkább jazzrajongó. Amúgy meg fényévekre voltam ettől az – egyszerre vágyott és taszító – életérzéstől. Most viszont imádtam belecsöppenni a nyolcvanas évekbe és újra huszonévesnek lenni. Kezdjük azon, hogy a Kodály-módszerrel* indított, amivel totálisan levett a lábamról. Így aztán – minden előzmény nélkül – pillanatok alatt belemerültem a lemur világába és boldogan hasítottam vele együtt az egyszerre jól ismertet és mégis ismeretlent. Bírtam a humorát, az iróniáját, a mélységét és a felszínességét, a felnövésre képtelenségét, a koravénségét, a szerelemsorát, a Melba-kockáit és mákgubóit, éreztem a hasfájását, a menekülését, a megérkezését. Tetszett, na.
*Közgázos baráti körömben így nevezték el a hasraütésszerű adatgyűjtést, amikor idő/ambíció hiányában a személyi adatokon kívül minden mást a kérdezőbiztos talált ki: hiszen „csak tiszta forrásból”.
emberemlék”
VHK
Örülök, hogy kortársa lehetek a szerzőnek és virtuálisan csak néhány kézfogásnyira vagyunk egymástól. Akár össze is futhattunk volna a Felbaszon a nagy pesti éjszakában, ha nem lettem volna olyan jó kislány és inkább jazzrajongó. Amúgy meg fényévekre voltam ettől az – egyszerre vágyott és taszító – életérzéstől. Most viszont imádtam belecsöppenni a nyolcvanas évekbe és újra huszonévesnek lenni. Kezdjük azon, hogy a Kodály-módszerrel* indított, amivel totálisan levett a lábamról. Így aztán – minden előzmény nélkül – pillanatok alatt belemerültem a lemur világába és boldogan hasítottam vele együtt az egyszerre jól ismertet és mégis ismeretlent. Bírtam a humorát, az iróniáját, a mélységét és a felszínességét, a felnövésre képtelenségét, a koravénségét, a szerelemsorát, a Melba-kockáit és mákgubóit, éreztem a hasfájását, a menekülését, a megérkezését. Tetszett, na.
*Közgázos baráti körömben így nevezték el a hasraütésszerű adatgyűjtést, amikor idő/ambíció hiányában a személyi adatokon kívül minden mást a kérdezőbiztos talált ki: hiszen „csak tiszta forrásból”.
July 9, 2020
A másodikon oldalon nevettem fel először hangosan. "Ha valaki az én kérdőíveimből próbálna tájékozódni, nálam Budapest teljesen kutyátlan."
A ritmusát nagyon szerettem ennek a könyvnek. Ahogy lassít-gyorsít, ahogy lendül.
És nagyon szellemesnek találtam a kézfogástávolságot mint mértékegységet.
A történelmi jelen engem mindig kizökkent. De persze értem, a _most_ van.
Nyelvében rezonált velem ez a könyv. Tartalmában alig.
A ritmusát nagyon szerettem ennek a könyvnek. Ahogy lassít-gyorsít, ahogy lendül.
És nagyon szellemesnek találtam a kézfogástávolságot mint mértékegységet.
A történelmi jelen engem mindig kizökkent. De persze értem, a _most_ van.
Nyelvében rezonált velem ez a könyv. Tartalmában alig.
October 6, 2020
Második Garaczi kötetem illik valahogy a narráció jellegéhez. A sorozat második kötetéből az ötödikbe ugrom, majd idővel vissza elsőhöz stb.
Jó ez így. A valóságban sem gondolkodunk lineárisan, de sajnos azt nem állíthatom, hogy más szempontból is olyan színesen járna eszem, mint a garaczilacié.
Talán nem annyira vicces, mint a pompásan buszozunk,bár eléggé az, valahogy ott van az a nevetségesen vérkomoly valósága a mindennapoknak is a háttérben. Súlyos itt ott, még a viccek is morbidak, de mindettől még hasít.
Hasítva száguldozunk ide-oda az időben és a történetekben, Garaczi következetesen elspoileroz minden fejezetet, és mint jó irodalomban, mégis kit éredkel a spoiler. Végső soron az életben semmi új, csak minden.
Kár, hogy ilyen rövid. Vagy nem?
Jó ez így. A valóságban sem gondolkodunk lineárisan, de sajnos azt nem állíthatom, hogy más szempontból is olyan színesen járna eszem, mint a garaczilacié.
Talán nem annyira vicces, mint a pompásan buszozunk,bár eléggé az, valahogy ott van az a nevetségesen vérkomoly valósága a mindennapoknak is a háttérben. Súlyos itt ott, még a viccek is morbidak, de mindettől még hasít.
Hasítva száguldozunk ide-oda az időben és a történetekben, Garaczi következetesen elspoileroz minden fejezetet, és mint jó irodalomban, mégis kit éredkel a spoiler. Végső soron az életben semmi új, csak minden.
Kár, hogy ilyen rövid. Vagy nem?
November 23, 2023
Ez nagyon jó. Olyan, hogy minden pont nem így van hanem egész másképp, de közben mégis pont így. Ezen a módon. Azt hiszem, Garaczi itt nagyon ráérzett valamire.
Displaying 1 - 7 of 7 reviews