Luther kutyái

by László Szilasi

"Szilasi László legmegrázóbb művét tartja kezében az olvasó. Viharsarki és szegedi regények, reformkori portréképek megfestése után eddigi legszemélyesebb történetét beszéli el az író. Híres irodalmi példának aktuálisan kézenfekvő volt Karinthy skandináv utazása. Egy nagy, halálos betegség fölötti drámai győzelemről szól tehát ez a regény. Témája a test, amely váratlanul és elementárisan hagyhat cserben bennünket, hogy aztán mégis kivételes ragaszkodást produkáljon. Témája az elveszett tudat, az érzékelhetetlen idő, a gyógyulás lehetetlensége és mégis-csodája. Témája egy család szorongattató széthullása, illetve egy új család fölépülése. Témája a családi múlt, a személyes történelem, szülők és nagyszülők sorsa, a huszadik század traumái, háborúk, békeidők, szegénység és túlélési praktikák; mindezekről kitárulkozva a confessio műfaját is fölhasználva beszélnek a rövidre vágott, visszafogott, feszülten pulzáló sorok. Ízlelgessük a baljósan gyönyörű címet: Luther kutyái.
Íme, egy regény, amelyben visszahódították az életet."
(Darvasi László)

Genres: Hungarian Literature, Contemporary

284 pages, Hardcover

First published June 5, 2018

Reviews

[LRn · Rating 5 out of 5]

Lassan, tizenkétszer. Ez volt a mottó a Sík Sándor irodalmi olvasóban. Sajnos, bár értem, hogy miért így kellene, sosem tudtam betartani. Mindig bennem van a pánik, hogy az élet túl rövid, és valamiről lemaradok, így be kell habzsolnom a betűket, nem rágva meg elégszer. Azért néha eszembe jut a mottó, és akkor kicsit lassítok.

A szerző is ezt teszi – lassan, tizenkétszer átolvassa/átgondolja a múlt eseményeit, hogy összeállíthassa a teljes történetet, önmagát. A tudatvesztéses roham indítja ugyan a kutatást, de a szövegből azt éreztem, hogy a szembesülés idővel a betegség nélkül is elkerülhetetlen lett volna. A daganat kialakulása és annak következményei azonban kérlelhetetlenül kikövetelik a kérdést, hogy mi az én? Mi az én, ha egy párcentis valami el tudja torzítani a személyiséget, el tudja venni a nyelvet, a kreativitást? Szilasi könyve ezzel egyszerre lesz rendkívül intim, mégis univerzális. Saját életének felfejtésében közös kérdések burjánzanak.

Ráadásul jól is ír. Stílusa általában lírai és szép, ebbe időnként idegen testként betörnek a gyógyszerek, kezelések eltúlzottan aprólékos leírásai. Ezek a részek kilógóak, elidegenítőek, átlagos ember számára érthetetlenek – mennyire ki vagyunk szolgáltatva, ugyebár, hiszen hiába áll rendelkezésünkre a tény, milyen hatóanyag, milyen mennyiség, satöbbi, mégis annyi csak ez a szöveg, mint egy ijesztő ráolvasás. De vissza a többi részhez: írása emlékezés, vallomás és folyamatos interpretáció, a régmúlt és a jelen történetei egyaránt fontos szerepet kapnak benne. Gördülékeny és olvasmányos a szöveg, pedig alaposan kimódolt. Szerkezete a folyamatos váltásokkal és ugrásokkal asszociatív és zilált hatást kelt, illusztrálva az emlékező sérülését.

Érdekes olvasmány volt, gyakran lassításra késztető. Ugyanakkor több helyütt kilóg a sorok mögül a megcsináltság – ez jó is meg rossz is, mert miatta kevésbé tudok azonosulni, miatta biztonságosabb lesz a szöveg.

[Kuszma · Rating 4 out of 5]

Az önéletrajzi jellegű irodalmon belül egészen sajátos kategóriát képeznek a betegségregények – mert egy olyan specifikus esemény ábrázolására vállalkoznak, amiben a test elárulja gazdáját, kiszolgáltatja nem csak a magyar egészségügynek, hanem saját fizikai folyamatainak, a felborult anyagcserének, a fájdalomnak, az elködlő tudatnak. Kézzel foghatóvá válik a Végzet, meg a Sors (hogy dobálózzak itt a nagybetűkkel), tárgyiasítja az alanyt, szembesíti saját kicsinységével és tehetetlenségével – mindezt úgy, hogy paradox módon valami egészen személyes tapasztalattal is megajándékozza a szenvedőt. Amit a szenvedő – ha történetesen író – megpróbál áttranszplantálni az olvasóba. És Szilasi író. És Szilasinak az agya kezd gajra menni. Márpedig az író, legalábbis a prózaíró az agyával dolgozik (bár akadnak egyéb megközelítések is – de én azokon csak kacagok), úgyhogy ímhol az újabb paradoxon: a legfőbb munkaeszköz működési rendellenessége ugyanis közvetlenül fenyegeti az író identitását. Megeszi az emlékeket, a tudást, a tapasztalatot, vagy jóvátehetetlenül összekuszálja őket – ez a könyv ilyen értelemben nem más, mint kétségbeeset kísérlet arra, hogy az elmében, mint egy szétdúlt spájzban, ismét rendet tegyünk. Almabefőtt az almabefőtt mellé, melléjük a cseresznyebefőtt, a konzerveket meg az alsó polcra.

Természetesen itt is beleütközünk a referencialitás problémájába. Meg lehet-e közelíteni ezt a szöveget úgy, hogy mit se tudunk Szilasiról, arról, ami vele történt? Egyfelől határozottan igen: mert elég jó író ahhoz, hogy magában a szövegben teremtse meg a kontextust, amire az olvasónak múlhatatlanul szüksége van. Másfelől meg azért nem árt, ha hozunk valamit a szövegen kívülről is az olvasásba – mert ez (ahogy a szófordulat-generátorom mondja) ráüti a hitelesség pecsétjét a szövegre. Szóval ez a könyv jó is, hiteles is, fontos is. Egyben van. Külön öröm, hogy gyógyulással zárul. Bár mindig így lenne.

[N · Rating 5 out of 5]

A betegségről szóló történeteket nem egyszerű értékelni, gondoljunk csak arra, hogy valaki megállít valahol és elmondja, hogy ez és ez van vele, egy halálos betegséget kell(ene) legyőznie az életösztönével, a lelkével, a tudatával, a múltjával, a jelenével, úgy, hogy a jövő még kérdés. Azon kívül, hogy hát igen, ez szörnyű, megértem a problémádat, miben tudok segíteni, van-e aki meghallgat, hozzám bármikor jöhetsz stb. ezeken kívül nem sok bölcs reakció van. Itt is, kinyitjuk a könyvet, mert mégiscsak érdekel, hogy mi van az íróval és az is, hogy mi lesz. Azok alapján próbáltam olvasni a könyvet, hogy hogyan tud engem megállítani miközben mesél magáról, egyáltalán meg tud-e állítani, nincs-e késztetésem arra, hogy minél előbb szabaduljak ebből a helyzetből, meg tudom-e, hogy mik a tények, mi a konkrét baj, hol tart a betegség és ő hol tart ennek folyamatában. És persze az is érdekelt, van-e remény, ha van, mik a tervei, mit hoz majd a további élete, ha nincs, akkor le tudja-e és hogyan zárni az életét. Mindezeket úgy kellett végigkövetnem, hogy kívül tudjak maradni. Ne betegítsen meg engem is, ne járjon a fejemben, hogy magamra (nem, én ezt nem), vagy másra ne kezdjek még gondolatban sem utalni, mert ilyenkor az az ember a lényeg, akinek a baját hallgatom és hiába mondanám neki, hogy igen, ismerek olyat aki ebből meggyógyult, de olyat is, aki nem. Én Szilasi László történetét így olvastam, így igyekeztem a meghallgatására és megértésére. Azt kell mondjam, hogy hallgatnám őt tovább.

[Amondo Szegi · Rating 5 out of 5]

Bátor és őszinte könyv! :-)

[Szabolcs Lőrik · Rating 5 out of 5]

kisbirtok nagybirtok kortarsmagyarral nembirtok

[Maria Pfaff · Rating 5 out of 5]

Elso konyvem a szerzotol. Jo konyv a szenvedesrol es a gyogyulasrol. Magaval rantott.

"Hiszek Istenben. De akar van Isten, akar nincs, erdemes ugy elni, mintha lenne."