Tudtad, hogy a Városligetben az öreg platánt igazából özvegy Závoczki Endrénének hívják? Az is megeshet, hogy egyszer csak mesélni kezd a kőkirályfi és a vízi tündér szerelméről, amitől megállt Budapesten az idő, és minden tele lett boldogsággal. De nemcsak a városligeti, a Tisza-parti fák is sokat tudnak mesélni: egy tavasztündérről és a Macska-hercegről, a szorgosról és a csélcsapról, akiket mégis összeköt egy láthatatlan fonál, amit a halál sem tud elszakítani.
Ahogy a szerelmesek, úgy fonódik össze Gimesi Dóra meséiben és Szegedi Katalin képeiben a humor és az érzelem, a hétköznapok és a lírai képzelet világa.
Két varázslatos, fájdalmas-szép szerelmi történet, szerintem nem gyerekeknek. Már csak azért sem, mert Nem olvastam fel. Különleges, csendes-szomorú hangulatú, de több fokkal felnőttesebb, mint például a Máté Angi-könyvek. Inkább ifjúsági kategória, és felnőtteknek is mindenképp ajánlott.
Egykönyves szerzőnek tartom Gimesi Dórát. De ez nem zavar, sőt. El se tudom mondani, mennyire hálás vagyok, hogy megírta ezt a (fél) könyvet. Ha már egyszer azért élek, hogy ilyen szövegeket olvashassak. Vagy hogy.
Ez valami csodaszép, illusztrációstul, mindenestül. Nem gondoltam, hogy egy jajdekarácsonyi történet meg tud hatni, de most adjon valaki egy zsepit gyorsan. A macskaherceg hangulatát idézte a csendes-szép-szomorú hanggal (ez lehet a gimesidórás hang), de itt a finom humor és a remény is helyet kapott. Apró, melengető fény a sötétségben. Szerintem a gyerekeknek is tetszeni fog, becsomagolom, megy a fa alá.