„Váratlanul átkulcsolta a karjait a derekamon, és felkapott. Mintha egy örökkévalóságig néztem volna le a magasból a homlokára, a piercingjén megcsillanó fényekre; orra és szája megszokott formájára, és képtelen voltam eldönteni, hogy bosszantónak tartom-e minden egyes megnyilvánulását, vagy éppen ezek jelentik számomra a biztonságot.” A tizenkilenc éves Dorka Budapesten kap munkát, hogy támogatni tudja a családját. A lánynak nem csak a nagyvárosi léttel kell megbarátkoznia, hanem az önállósággal járó kihívásokkal is. Új ismerősei alaposan felforgatják Dorka megszokott világát, aki egy régi barát feltűnésének köszönhetően rádöbben, hogy ideje letennie a múlt súlyos terheit, és felvállalnia élete legfontosabb szerepét, mielőtt túl késő lenne…
Amint befejeztem a Léggömbök olvasását, azonnal nekikezdtem ennek, a folytatásnak. No nem azért, mert annyira tetszett az első rész, hanem azért, mert kíváncsi voltam hogyan is fog alakulni Dorka élete a kisbabával. Hát nem úgy, ahogy elképzeltem, pedig az első kötet után mindenre gondoltam. Legalábbis azt hittem. Sajnáltam Dorkát, hogy ennyire alkalmatlannak érezte magát az anyaságra, pusztító érzés tud lenni, ha valaki tényleg ezt érzi, de néha olyan érzésem volt, mintha tankönyvet olvastam volna ezzel kapcsolatban. Több mindent nehéz volt megértenem szülőként. Bővebben: https://azajtom.blogspot.com/2020/01/...