What do you think?
Rate this book
Verseim : tizenhárom történet
"Szvoren Edina új novelláskötetét nemcsak a forma, a tökéletes, zsigerekre ható mondatok miatt érdemes elolvasni. Az a pszichológiai érzék és kíméletlenség, az a mindent átható tekintet, amely Szvoren Edinát jellemzi, egyszerre hatol be az ember és az emberi kapcsolatok legmélyére, és egyszerre képes bármit érzékeltetni a maga banalitásában is."
Kiss Tibor Noé
Kiss Tibor Noé
206 pages, Hardcover
First published January 1, 2018
3 people are currently reading
35 people want to read
Ratings & Reviews
Friends & Following
Create a free account to discover what your friends think of this book!
Community Reviews
Displaying 1 - 12 of 12 reviews
September 27, 2019
Az extrém ízek kedvelőinek. Egy novelláskötet, ami néhol horror, ami szépirodalmi igényességgel csap arcul. Másutt bizsergetően bizarr vagy abszurd. Esetleg csak szokatlan. De mindenképpen olyan univerzum, ahol szorongunk és felborul a lelki egyensúlyunk. Valami nem stimmel. Nagyon nem.
A legkényelmetlenebb, legnyomasztóbb elbeszélések lettek a kedvenceim, ahol nincs feloldás, csak otthagynak minket egy sarkaiból kifordult, félig megbillent világban. Mélyen introvertált és gonosz meglepetésekben gazdag irodalom.
A legkényelmetlenebb, legnyomasztóbb elbeszélések lettek a kedvenceim, ahol nincs feloldás, csak otthagynak minket egy sarkaiból kifordult, félig megbillent világban. Mélyen introvertált és gonosz meglepetésekben gazdag irodalom.
August 25, 2019
Egy rossz olvasás története
Mert nem tudtam megállni, hogy ne evvel a hangzatos felütéssel kezdjem. Közben meg kérdés, van-e rossz olvasás? Mihez képest: a szerzői szándékhoz vagy a közmegegyezésen nyugvó értelmezéshez képest pl. lehet, egy határt átlépve – de az a határ is hol van?
A közmegegyezést nem ismerem, legfeljebb annyiban, hogy a kötet jó, vagy igen jó, a szerzői szándékra meg következtettem – csak hát könnyen lehet, egy határt átlépve, vagyis a szokásos: ráhúztam a szövegre saját értelmezésem.
Rögtön az első írásnál – ez a kötet első története (és milyen jó, hogy Tizenhárom történet az alcím, így elejét vették az esetleges kategorizálási kísérleteknek, hogy novellák-e ezek vagy elbeszélések), cím nélkül – találtam két nekem szóló irányelvet:
Egy, irónia, az irónián belül egy speciális irónia, finom játék (vö. „rusztikus irónia”), hogy egy enyhe kétely azért legyen, ez a nő tán mégis (kicsit) őrült, lehet, komolyan beszél? – valamivel erősebb az irónia tónusa, mint Kafkánál (akinél én nem is érzékelem…), de gyengébb, mint Hazainál (aki meg elment valami infantilizmusnak ható irányba, végállomás a nihilizmus – ez itt nincs. Ami van, az kb. derűs irónia – de ez a szín, a kép tárgya komor. – Ebben az első szövegben minden szereplőről olyasmit közöl, ami hihető, de valószínűtlen, esetleg valószínű, de hihető (mennyire szippant be a szöveg?), ezt én a nagyközönség köreiben a kortárs magyar irodalomról berögződött kép – depressziós, komor, sötét stb. – afféle paródiájának vettem: és evvel Sz. meg is nyer magának. (Volt a decemberi molyklub, Tél jeligére, én ezt a kötetet vittem volna: irónia az iróniában.)
Kettő, a történetben felbukkanó Rétköz ezer arca és a valóság – ill. a történet valósága – egymáshoz való viszonya. Határozottan ellenszenves nekem ez a mostani nagy program, az új realizmus, vagy micsoda, ami úgy viselkedik, mintha nem lennénk túl a modernizmusokon, vagyis mintha nem vettük volna észre, hogy az ábrázolt tárgyat mi nézzük, mintha mi nem is lennénk, csak a tárgy, ami éppen olyan, amilyen – vagy amilyennek elmondják. (Mintha író és olvasó, és végső soron mindenki eggyé válna – íme, az irodalom és politika kapcsolata.) Gyanakodva figyelem azokat, akik nem nyilatkoznak a szövegük és a valóság viszonyáról – Sz. rögtön megtette (az én értelmezésemben), és éppen ebben az első írásban.
Csakhogy kiderült, ezt a két irányelvet korlátozottan vagy sehogy sem lehet minden történet értelmezésében használni, így egyes írások nekem majdnem teljesen kiestek, jóformán átsiklottam rajtuk, vagy átsiklottam volna, ha nem látok számos avagy számtalan ún. helyi értéket.
Ebből aztán következik az, hogy az én rossz olvasásomban a két legkiemelkedőbb írás az első, cím nélküli és a Jönnek a verseim.
Van aztán még az is, hogy egyszer csak az kérdeztem magamtól, hogyhogy nem aggatták még Sz.-ra „a magyar Cortázar” e. o.-t. Hozzátéve, hogy, érzésem szerint, Cortázar szövegeinek a „feszültségi íve” – és ez az, ami miatt egy szöveg novella lesz – szebben kirajzolódik az elhallgatások, sejtetések játéka nyomán – de evvel nem Sz.-t szólom le, csak éppen itt mégis más eredményt hoz az azonos módszer. És ha már összehasonlítom: Sz.-nek azért nincsenek olyan látványos történetötletei – ebből a szempontból (nekem) a Hátunk mögött a surrogás és a Pópa Éva vége volt csalódás; ill. egy pillanatra sem éreztem azt, amit C.-nál (vagy akár Mándynál) gyakran, hogy „megnyílik a lábam alatt a föld”.
Az ún. helyi értékekre nem térek ki, sokszor találtam szellemesnek a fogásokat, és kivételesen, mert ezt a fajta irodalmat sem szeretem, egy a fogyasztói társadalmat „bíráló” (még ezt az igét is szörnyű leírni egy irodalmi mű kapcsán…) ragyogó elbeszélést is olvastam (Áruházi blues).
Most nekem így sikerült olvasnom ezt a kötetet.
Mert nem tudtam megállni, hogy ne evvel a hangzatos felütéssel kezdjem. Közben meg kérdés, van-e rossz olvasás? Mihez képest: a szerzői szándékhoz vagy a közmegegyezésen nyugvó értelmezéshez képest pl. lehet, egy határt átlépve – de az a határ is hol van?
A közmegegyezést nem ismerem, legfeljebb annyiban, hogy a kötet jó, vagy igen jó, a szerzői szándékra meg következtettem – csak hát könnyen lehet, egy határt átlépve, vagyis a szokásos: ráhúztam a szövegre saját értelmezésem.
Rögtön az első írásnál – ez a kötet első története (és milyen jó, hogy Tizenhárom történet az alcím, így elejét vették az esetleges kategorizálási kísérleteknek, hogy novellák-e ezek vagy elbeszélések), cím nélkül – találtam két nekem szóló irányelvet:
Egy, irónia, az irónián belül egy speciális irónia, finom játék (vö. „rusztikus irónia”), hogy egy enyhe kétely azért legyen, ez a nő tán mégis (kicsit) őrült, lehet, komolyan beszél? – valamivel erősebb az irónia tónusa, mint Kafkánál (akinél én nem is érzékelem…), de gyengébb, mint Hazainál (aki meg elment valami infantilizmusnak ható irányba, végállomás a nihilizmus – ez itt nincs. Ami van, az kb. derűs irónia – de ez a szín, a kép tárgya komor. – Ebben az első szövegben minden szereplőről olyasmit közöl, ami hihető, de valószínűtlen, esetleg valószínű, de hihető (mennyire szippant be a szöveg?), ezt én a nagyközönség köreiben a kortárs magyar irodalomról berögződött kép – depressziós, komor, sötét stb. – afféle paródiájának vettem: és evvel Sz. meg is nyer magának. (Volt a decemberi molyklub, Tél jeligére, én ezt a kötetet vittem volna: irónia az iróniában.)
Kettő, a történetben felbukkanó Rétköz ezer arca és a valóság – ill. a történet valósága – egymáshoz való viszonya. Határozottan ellenszenves nekem ez a mostani nagy program, az új realizmus, vagy micsoda, ami úgy viselkedik, mintha nem lennénk túl a modernizmusokon, vagyis mintha nem vettük volna észre, hogy az ábrázolt tárgyat mi nézzük, mintha mi nem is lennénk, csak a tárgy, ami éppen olyan, amilyen – vagy amilyennek elmondják. (Mintha író és olvasó, és végső soron mindenki eggyé válna – íme, az irodalom és politika kapcsolata.) Gyanakodva figyelem azokat, akik nem nyilatkoznak a szövegük és a valóság viszonyáról – Sz. rögtön megtette (az én értelmezésemben), és éppen ebben az első írásban.
Csakhogy kiderült, ezt a két irányelvet korlátozottan vagy sehogy sem lehet minden történet értelmezésében használni, így egyes írások nekem majdnem teljesen kiestek, jóformán átsiklottam rajtuk, vagy átsiklottam volna, ha nem látok számos avagy számtalan ún. helyi értéket.
Ebből aztán következik az, hogy az én rossz olvasásomban a két legkiemelkedőbb írás az első, cím nélküli és a Jönnek a verseim.
Van aztán még az is, hogy egyszer csak az kérdeztem magamtól, hogyhogy nem aggatták még Sz.-ra „a magyar Cortázar” e. o.-t. Hozzátéve, hogy, érzésem szerint, Cortázar szövegeinek a „feszültségi íve” – és ez az, ami miatt egy szöveg novella lesz – szebben kirajzolódik az elhallgatások, sejtetések játéka nyomán – de evvel nem Sz.-t szólom le, csak éppen itt mégis más eredményt hoz az azonos módszer. És ha már összehasonlítom: Sz.-nek azért nincsenek olyan látványos történetötletei – ebből a szempontból (nekem) a Hátunk mögött a surrogás és a Pópa Éva vége volt csalódás; ill. egy pillanatra sem éreztem azt, amit C.-nál (vagy akár Mándynál) gyakran, hogy „megnyílik a lábam alatt a föld”.
Az ún. helyi értékekre nem térek ki, sokszor találtam szellemesnek a fogásokat, és kivételesen, mert ezt a fajta irodalmat sem szeretem, egy a fogyasztói társadalmat „bíráló” (még ezt az igét is szörnyű leírni egy irodalmi mű kapcsán…) ragyogó elbeszélést is olvastam (Áruházi blues).
Most nekem így sikerült olvasnom ezt a kötetet.
October 22, 2019
A villamosmegállóban odajött hozzám egy apró néni egy üres, fémvázas kocsival. Azt hittem pénzt fog kérni, de megkérdezte mit olvasok. Megmutattam, azt hitte, versek. Mutattam, hogy próza, mire arra kért, hogy olvassak fel belőle. Ezt sikerült:
"A szüleim háza vizsgadarabokkal, bőrholmikkal van tele. Méhkeréken készült iráni papucsok, perui díszpárnahuzatok, falvédők marokkói motívumokkal. A kredenc tetején pedig anyám bőrből faragott arcképe porosodik, amit néhány évvel ezelőtt kapott az egyik tanoncától. Szeretik anyámat anyám lányai. Apám néha leveszi a szekrény tetejéről a portrét, lefújja róla a port, ujjbegyével tisztogatja a redőket. A tányért anyám arca mellé illeszti, közben azt kérdezi tőlünk: ugye hasonlít?" (161.o.)
A néni szerint a könyv a szeretetről szól, én pedig nem akartam kiábrándítani.
"A szüleim háza vizsgadarabokkal, bőrholmikkal van tele. Méhkeréken készült iráni papucsok, perui díszpárnahuzatok, falvédők marokkói motívumokkal. A kredenc tetején pedig anyám bőrből faragott arcképe porosodik, amit néhány évvel ezelőtt kapott az egyik tanoncától. Szeretik anyámat anyám lányai. Apám néha leveszi a szekrény tetejéről a portrét, lefújja róla a port, ujjbegyével tisztogatja a redőket. A tányért anyám arca mellé illeszti, közben azt kérdezi tőlünk: ugye hasonlít?" (161.o.)
A néni szerint a könyv a szeretetről szól, én pedig nem akartam kiábrándítani.
April 1, 2025
Ezek a történetek csodálatosak, valahogy ijesztően hétköznapiak, nyelvileg magyarul, néha humorral (nem olyan tipikus humorral) meghintve. Látószögeik vannak, vakfoltjaik, olvasót a sűrűbe bevivősek. Ufódetektívek, hétköznapnak álcázott kémtörténetek, lehetetlen és letehetetlen, leárnyékolt leskelődések.
Ha volna közös metszete a weird és a normcore halmazoknak, ott volna Szvoren Edina minden történetéből pár szereplő.
Kénytelen elhiszem nekik, többedjére is, hogy ilyet még nem olvastam.
Ha volna közös metszete a weird és a normcore halmazoknak, ott volna Szvoren Edina minden történetéből pár szereplő.
Kénytelen elhiszem nekik, többedjére is, hogy ilyet még nem olvastam.
September 30, 2019
*4,5 csillag.
Tulajdonképpen a 3. és 4. történeten kívül mindegyik tetszett :)
Tulajdonképpen a 3. és 4. történeten kívül mindegyik tetszett :)
September 27, 2019
Hideg van a Szvoren-kötetben, kisfiam, vegyél fel sapkát.
(Van valami, amit Szvoren páratlanul csinál – következésképpen ő egy páratlan novellista, ezt így még most közbevetem, hogy később ne kelljen –, mégpedig az, hogy felépít egy hihetetlenül aprólékos elbeszélésteret, egy irodalmi realitást, ahol még az is meg van mondva, hogy az Agria krumpli pürének jó, a Góliát meg salátának, aztán elhelyez ebben a realitásban valami furcsát. Valamit, ami nem stimmel, ami kimozgatja az egészet a statikusságából, amitől az olvasó érzi, hogy hű, itt valamitől félni kell. Itt valami nyomaszt. Itt valami pulzál a mélyben, és arra készül, hogy ellopja az álmomat. Mit tagadjam, az előző kötet nekem nagyobb reveláció volt egy picit – nem vizsgáltam meg tüzetesen a gondolatot, pontosan miért, de így hamarjában azt mondanám, ez a kötet túl jól van megcsinálva, az előző nyersebb, hirtelenebb volt, és ez tetszett. De Szvoren páratlansága ettől függetlenül számomra továbbra is kikezdhetetlen tény – nyomasszon minket még jó sokáig, sok kötettel, jó egészségben, én azt kívánom.)
(Van valami, amit Szvoren páratlanul csinál – következésképpen ő egy páratlan novellista, ezt így még most közbevetem, hogy később ne kelljen –, mégpedig az, hogy felépít egy hihetetlenül aprólékos elbeszélésteret, egy irodalmi realitást, ahol még az is meg van mondva, hogy az Agria krumpli pürének jó, a Góliát meg salátának, aztán elhelyez ebben a realitásban valami furcsát. Valamit, ami nem stimmel, ami kimozgatja az egészet a statikusságából, amitől az olvasó érzi, hogy hű, itt valamitől félni kell. Itt valami nyomaszt. Itt valami pulzál a mélyben, és arra készül, hogy ellopja az álmomat. Mit tagadjam, az előző kötet nekem nagyobb reveláció volt egy picit – nem vizsgáltam meg tüzetesen a gondolatot, pontosan miért, de így hamarjában azt mondanám, ez a kötet túl jól van megcsinálva, az előző nyersebb, hirtelenebb volt, és ez tetszett. De Szvoren páratlansága ettől függetlenül számomra továbbra is kikezdhetetlen tény – nyomasszon minket még jó sokáig, sok kötettel, jó egészségben, én azt kívánom.)
January 26, 2022
Szépen fogalmazott történetek, csak nekem valahogy nem jöttek át. Pedig szeretem az ilyesfajta rövid, ütős novellákat (Tóth Krisztina-féléket), de ezek egyszerűen nem tudtak megfogni.
Hiába voltak a karakterek sokszínűek ebben a kötetben, úgy éreztem hogy a legtöbb elbeszélőnek (vagy az írónak?) a logikája és a gondolkodásmódja egy módon nagyban kontrasztos az enyémmel - amik az elbeszélőt halálosan idegesítették, azok engem egyáltalán nem, és emiatt leginkább egoista, öncentrikus személyiségek rajzolódtak ki előttem. Nekem pedig pont ezek tették számomra az elbeszélőket elviselhetetlenné.
Egyébként elég hasonlóak a történetek lefutása: valami rejtélyes részlettel nagy felhajtást kerít az elbeszélőnek az író, majd szinte érdektelenül lezárja. Sokszor csalódtam a történetek végén, valahogy nem volt kielégítő a kimenetelük. De lehet hogy ez csak egy stílus amit még nem olvastam. Majd olvasok még Szvoren Edinát, hátha a többi kötete más.
Hiába voltak a karakterek sokszínűek ebben a kötetben, úgy éreztem hogy a legtöbb elbeszélőnek (vagy az írónak?) a logikája és a gondolkodásmódja egy módon nagyban kontrasztos az enyémmel - amik az elbeszélőt halálosan idegesítették, azok engem egyáltalán nem, és emiatt leginkább egoista, öncentrikus személyiségek rajzolódtak ki előttem. Nekem pedig pont ezek tették számomra az elbeszélőket elviselhetetlenné.
Egyébként elég hasonlóak a történetek lefutása: valami rejtélyes részlettel nagy felhajtást kerít az elbeszélőnek az író, majd szinte érdektelenül lezárja. Sokszor csalódtam a történetek végén, valahogy nem volt kielégítő a kimenetelük. De lehet hogy ez csak egy stílus amit még nem olvastam. Majd olvasok még Szvoren Edinát, hátha a többi kötete más.
April 10, 2019
Nagyon szerettem ezt a könyvet, mert egyszerre volt abszurd, realista és néhol borzongató. Külön figyelemre méltó az LMBTQ+ reprezentáció, ami eléggé hiányzik, vagy talán nincs annyira jelen a magyar kortárs irodalomban, mint amennyire illene, és szükség lenne rá.
A gender-váltogatás is újszerűnek hatott számomra (bár biztos van erre máshol is példa a magyar irodalomban, csak nem ismerem), vagyis, hogy az egyik novellában egy férj beszél, a másikban egy feleség, és további variációk.
A gender-váltogatás is újszerűnek hatott számomra (bár biztos van erre máshol is példa a magyar irodalomban, csak nem ismerem), vagyis, hogy az egyik novellában egy férj beszél, a másikban egy feleség, és további variációk.
August 5, 2018
Mintha évek óta ugyanaz lenne a tartalom és, ami a nagyobb baj, a forma is. Előre jósolhatók a hatásvadász meghökkentések, a korábbi kötetek olvasása után nálam már nem működtek. Ugyanakkor továbbra is élvezhető az a kiemelkedő intellgencia, ami benne van az összes mondatban. Alapos, nagy odafigyeléssel készült, de unalmas szövegegyüttes lett ez a kötet, sajnálom, többet vártam.
June 19, 2023
Every single story has its own connotation.
Most stories are heartbreakingly painful for some reason.
Not the words. They are quite beautiful.
But the feelings that occurs or stirred up by the stories.
I loved every minute I spent with reading her writing.
Most stories are heartbreakingly painful for some reason.
Not the words. They are quite beautiful.
But the feelings that occurs or stirred up by the stories.
I loved every minute I spent with reading her writing.
September 17, 2025
“Nincs kutya, nem harap.”
Na mi a helyzet, kutya jelzett?
Na mi a helyzet, kutya jelzett?
June 4, 2025
5/4.5
lassan olvastam, furcsamód kicsit segített kilábalni egy szar élethelyzetből, lehet, hogy 5/5
lassan olvastam, furcsamód kicsit segített kilábalni egy szar élethelyzetből, lehet, hogy 5/5
Displaying 1 - 12 of 12 reviews